Elég sokan rágták már a fülem azért, hogy kezdjek bele ebbe a sorozatba, úgyhogy azt hiszem, hogy most már tényleg ideje volt. Ami biztos, hogy egyáltalán nem bántam meg, hogy belekezdtem, annak ellenére, hogy a válságomból még mindig kigyógyuló félben vagyok. Tulajdonképpen, ha jobban belegondolok, mondhatom azt is, hogy ez a könyv is segített a gyógyulásban, annak ellenére, hogy sokéig tartott az olvasása, mert azt, amire szükségem volt, megkaptam tőle.

Nem mondom, hogy kifejezett elvárásokkal ültem neki a könyvnek, egyszerűen megkaptam tőle, amire az adott lelki állapotomban szükségem volt. Mert ez egy könnyen olvasható, bizonyos szempontból nagyon pörgős, más szempontból meg elég lassúnak, és kidolgozatlannak érződő könyv, amiről igazából süt, hogy egy sok részes sorozat kezdő kötete. Csak remélni merem, hogy a dolgok jobban kikristályosodnak a következő részekben, bár, lehet, nem kellene hozzá nagy reményeket fűznöm azok alapján, amit azoktól hallottam, akik végig, vagy majdnem végig olvasták a sorozatot.

Ami engem konkrétan egy kicsit zavart az egészben, hogy úgy érzem, sem a világ, amiben játszódik, sem a karakterek, akik ebben a világban élnek nem kaptak elég teret, és időt arra, hogy kibontakozzanak. Az alapok, és a fő szál, illetve a karakterek főbb jellemvonásai, amelyek nagy vonalakban megkülönböztethetővé teszik őket egymástól, fel vannak rajzolva, de az igazi mélysége még nem nagyon kaptunk betekintést.
A másik, hogy ez a sztori igazából pörög, mert mindig történik benne valami, igazából viszont mégsem történik benne semmi. Egy teljesen lineáris úton halad az egész történet, nincsenek benne vargabetűk, vagy lélegzetet elakasztó nagy felfedezések. Illetve, azok vannak, de mivel csak futólag érintjük azt, hogy azok a felfedezések miért akkora nagyok, nem ütnek akkorát. Hogy egy példát mondjak. Elhiszem, hogy Gansey-nek az az erdő, és annak megtalálása sokat jelent, de nekem nem, mert csak nagy vonalakban, pár mondatból tudok arról, hogy mekkora munka meg szenvedés van az addig összegyűlt információk, meg tudásanyag felhalmozásában, nem vagyok tőle elájulva annyira. Nem látok bele az előzményekbe, így nem tudom annyira értékelni az eredményt sem.

A karakterekkel ugyanez a helyzet. Úgy érzem, pont annyit tudtuk meg róluk, hogy egy-egy mondatban el tudjuk különíteni egymástól őket. Nekem pl. a könyv feléig gondot jelentett a négy srác megkülönböztetése, mert minden, amit tudunk róluk, karakterenként 1-1.5 mondatban összefoglalható. Plusz a karakterek közti interakciókat is egy kicsit hiányosnak érzem. Vannak villanások, mint pl. Gansey meg Blue beszélgetése ott a templomnál, viszont ez messze nem elég. Nem látjuk folyamatában a változást, ami arra sarkallta Blue-t, hogy a kezdeti ellenséges véleménye hogy változott meg a fiúk felé. Mindemellett arra is kíváncsi lettem volna, szintén rendszerbe foglalva, hogy Ronan hogy kezdte el elfogadni a csapatuk tagjának Blue-t. Itt jegyzem meg, hogy az utolsó mondat alapján remélem, a Dream Thives jobban rá fog fókuszálni az ő karakterére, mert, ahogy Noah, úgy Ronan Lynch is tartogat még érdekes titkokat érzéseim szerint.

Viszont, ami nagyon működött ebben a könyvben az az volt, hogy tényleg folyamatosan fenntartotta az olvasó érdeklődését, és hajtotta előre, hogy olvasson tovább és tovább és tovább. A fentebb emlegetett villanások, mint Blue meg Gansey beszélgetése, vagy Whelk történetszála, és a kapcsolata Noah-val, vagy a jelenete Gansey-vel tényleg igazi fénypontjai voltak a könyvnek.
Ugyanakkor örültem, hogy Adam karakterén keresztül fontos dolgokról is szó esik a fő cselekményszál mozgatásán kívül. Olyanokra, amikről sajnos tabu téma beszélni. Annak mondjuk kevésbé örültem, hogy Adam karakterét olyanná formálta az írónő, amilyen. Nem, alapjáraton semmi bajom nincs Adam Parrish-sel, csak valahogy nem érzem jogosnak, ahogy a másik két srác, jó szándékú cselekedeteire reagál. Remélem, az ő motivációiról is lesz még szó a későbbiekben.

Összességében én mindenképpen jó olvasmányélménynek könyvelem el ezt a történetet. Annyira legalábbis biztosan jónak, hogy megígérjem, a nyári vakáció alatt biztosan előveszem a maradék három kötetet. Remélem, időm is lesz rá elég. :)

Értékelés
5/4,5 – A többit meg majd meglátjuk.

Zeneajánló
Ezt viszont tényleg hagyjuk, nagyrészt munkaidőben, lyukas – vagy elmaradt óráimban olvastam a könyvet, nem nagyon hallgattam zenét.