I love reading

"Kapcsold ki a TV-t, és olvass!" /Kovács Ákos/

J. K.Rowling: The Hogwarts Collection (Pottermore Presents 1-3)

Ahhoz ez a három kis szösszenet túl rövidke, hogy egyenként külön-külön bejegyzést érdemes legyen nekik szentelni. Együtt hárman viszont egy olyan kerek egészet alkotnak, amit egyenesen bűn lenne nem ajánlani a Harry Pottert kedvelő olvasóközönség becses figyelmébe.

Azoknak, akik nem hallottak volna erről a három kis könyvecskéről, ami a „The Hogwarts Collection” néven fut, álljon itt néhány alapinformáció.
A három kötet, melyeket igazából a Pottermore, vagyis a varázsvilág hivatalos központja jelentetett meg, olyan írásokból állnak, melyek hivatalosan nem szerepelnek a könyvekben, mégis szervesen kötődnek a kánonhoz. Legyen szó karakterprofilokról, helyszínekről, roxforti tanórákról, vagy a varázsvilág tagjairól, mágikus tárgyakról.
Végighaladva a három könyvön, meglátjátok majd, mennyi mindent érintenek ezek a kis 60-80 oldalas szösszenetek.

1. Short Stories From Hogwarts of Heroism, Hardship and Dangerous Hobbies
Ebben a négy fejezetes kis irományban konkrétan négy karakter teljes megírt profilját követhetjük nyomon. Ez a négy karakter pedig McGalagony, Lupin, Trelawney és a Hagrid előtt állományban lévő Legendás lényeg gondozása tanár Silvanus Kettleburn.
Nem tudom egyébként, hogy az írói preferencia vagy a történetben betöltött fontos szerep játszik közre a dologban, de egy kicsit aránytalan a karakterprofilok kidolgozottsága. Míg McGalagony és Lupin élete a kezdetekről, sőt a szüleik közti viszonytól kezdve érintve vannak, addig a másik kettőről alig néhány mondat van, az is a minden fejezetben benne lévő „J. K. Rowling’s Thoughts” szekcióban, ahol az író a karakter úgymond létrejöttének hátteréről mesél, tehát nekik történeten belül úgymond nincs is kidolgozott száluk.
Félreértés ne essék, Lupin és McGalagony a két kedvenc tanárom, tehát abszolút nem bántam, hogy róluk részletesebben olvashatok, csak azt mondom, hogy a másik kettőnek is kijárt volna. Mindenesetre örülök, hogy Kettleburn egyáltalán ilyen szintem bekerült, mert róla összesen talán kettő mondat van a könyvekben.
A karakterek mellett természetesen kiegészítő írások is vannak, amik szervesen kapcsolódnak az élettörténetekhez. Ilyen pl. McGalagonnyal kapcsolatban az Animágia, vagy plusz infók a Vérfarkasokról, illetve az igazi Látókról.
Igazából érdekes dolgokat olvashat az is ebben a részben, aki időt szánt arra, hogy végignyálazza a Pottermore összes cikkét.

2. Short Stories From Hogwarts of Power, Politics and Pesky Poltergeists
A címből már kitalálható, hogy itt egy kicsit komplexebb területre barangolunk, és bele pillantunk a varázslók politikájába is egy kicsit, amellett, hogy olvashatunk hatalommániás banyákról, valamint mindenki kedvenc kopogószelleméről is.
Az öt fejezetes könyv első része Dolores Umbridge karakterprofilja, élettörténete, és megint csak J. K. gondolatai a karakterről, illetve arról, aki öt inspirálta.
Hogy őszinte legyek, attól, hogy megtudtam, miért viselkedik úgy Dolores, ahogy, nem tudtam jobban megkedvelni. Szerencsére az írás célja nem is ez volt. Alapjáraton nem szeretek rosszat kívánni senkinek, még annak sem, aki megérdemli, de az a karakter minden további nélkül valóban megérdemelte, amit kapott.
A második rész kalandozik el a politika világába, és visszavisz minket a Mágiaügyi Minisztérium mai szerkezetének felépülésének történetéhez, valamint egy komoly névsort is olvashatunk az eddigi összes Mágiaügyi Miniszterről. Fontos, hogy mivel a három könyv nem dolgozza fel a Cursed Child történéseit, Kingsley az utolsó a miniszterek sorában.
A politikához kapcsolódóan egy kicsit kitekintünk az Azkaban történetére is, már onnantól kezdve, hogy eredetileg azt nem is börtönnek szánták, egészen addig, hogy hogyan telepedtek oda a Dementorok, és hogy lett más a börtön egész rendszere a Második Varázslóháború után.
A harmadik szekció Horatius Lumpsluck élettörténetével kezdődik, és hozzá kapcsolódóan olvashatunk még a bájitalokról általában, egy konkrét bájitalról, ami a Százfűlé főzet, illetve az üstökről, amiben a keverékek készülnek.
Igazából én nagyon örültem annak, hogy Lumpsluck karaktere kicsit terítékre került, mert nekem a könyvekben sosem tűnt szimpatikus karakternek, az olvasókörben résztvevők viszont szerették, és most egy kicsit nekem is sikerült megértenem, miért.
Viszont amikor megláttam, hogy átmegyünk Percy-be, és elkezdünk üstökről értekezni, majdnem eldobtam a könyvet.
A negyedik-ötödik rész pedig Mógus és Hóborc karakterét érinti nagy vonalakban. Ugyanaz a helyzet itt is, mint az előző könyvben Trelawney-val és Kettleburn-nel (akit amúgy magyarra Ebshontra fordított le zseniális kreativitással Tóth Tamás Boldizsár), nagyon kevés róluk az infó. Bár az a kevés nagyon érdekes, de egek, annyira olvastam volna még a kastély állandó bajkeverőjéről!

3. Hogwarts – An Incomplete and Unreliable Guide
A könyvecske 7 fejezete nagyjából mindent érint, amit a kastéllyal és a lakóival, illetve az ott folyó kemény munkával kapcsolatban tudni érdemes. Vannak persze a Roxfortnak olyan titkai, amik valószínűleg mindenki előtt rejtve maradnak, aki átlépi a kastély tölgyfa ajtajának küszöbét.
Az első fejezet a Roxfortba való utat mutatja be. Részleteiben a King’s Cross-t, a 9 és ¾. vágányt és magát a Roxfort Expresszt. Gondoljatok bele abba az utazásba…
A második rész az elsőévesek legnagyobb próbatételébe a beosztásba, és annak történetébe vezet be minket a Teszlek süvegen keresztül, valamint szót ejt arról is, hogy kik voltak azok a diákok, akik különösen nagy fejtörést okoztak a Süvegnek, illetve akiket esetleg nem jó házba tett. Bármennyire tagadja is a Süveg, azért voltak ilyenek páran.
Szó esik persze a kastélyról és környékéről is. Különös tekintettel a Hugrabug klubhelyiségére, amiről ugye nincs szó a könyvben. Beemelve ugyanakkor elmaradhatatlanul a Tekergők Térképét, mint egy olyan tárgyat, amit az a négy egykori diák készített el, akiknél jobban senki nem ismerte a kastélyt és környékét. Az utolsó, amiről szó esik az pedig a roxforti birtok talán legrejtélyesebb látványossága a tó.
Ezután esik szó magukról az órákról. Mind a kötelezőkről és a kötelezően választhatókról. Illetve nem kerülhető meg itt sem az Időnyerő, mint olyan. Szerettem olvasni, hogy mi volt az író célja azzal, hogy megteremti, majd el is pusztítja ezt az eszközt. És legyen bármilyen fura rájöttem arra, hogy ezeket a motivációkat elég kár volt aláásni a Cursed Child-dal.
Az utolsó előtti részben szó esik a kastély azon lakóiról, akikkel annyira nem foglalkoztunk a könyvben. A kísértetekről és a kastély festményeiről. Kiemelve Félig Fej Nélküli Nick-ket (és a lefejezésének történetét), valamint Sir Cadogan bátor kis festményét.
Az utolsó rész pedig a kastély olyan mágikus tárgyaival, és rejtett helyiségeivel foglalkozik, mint Edevis tükre, a Bölcsek köve, vagy éppen a Titkok Kamrája, és még más érdekes dolgok.
Engem pl. nagyon meglepett, hogy a történetben szereplő Merengő nem Dumbledore-é, hanem az iskola tulajdona, de Griffendél Kardjáról is szívesen olvastam.

Összességében azt mondom, rövidségük ellenére átfogó könyvecskék ezek, ahol a tárgyalt témáknak, személyeknek, dolgoknak közvetett, vagy közvetlen módon, de közük van egymáshoz. Tehát sehol nem volt az az érzésem, hogy ez a téma vagy dolog, csak random lett bedobva a nagy egészbe. Jól átgondolt, kerek írások ezek, amiket igazi csemege volt olvasni.

Értékelés
5/5 – Mindegyikre ezt adtam egyébként

Zeneajánló
Annyira rövid olvasmányok voltak, hogy nem is nagyon hallgattam mellettük semmit.

J.K. Rowling: Very Good Lives

Sokat agyaltam, hogy egyáltalán hozzak-e értékelést erről a könyvről, annak ellenére, hogy ez egy nagyon spontán és nagyon rövid olvasás volt. Aztán gondoltam, miért ne, hátha valaki kedvet kap, és gazdagabb lesz pár jó tanáccsal. Szóval most itt vagyok.

A mondandómat mindenképpen azzal kell kezdenem, hogy sokat vacilláltam már azon is, hogy ugyan kell-e nekem ez a könyv, de aztán végül elengedtem, és nem is bántam meg. Ez a könyv ugyanis tipikusan olyan, amit csak a hardcore J.K. Rowling fanok akarnak nagyon magukénak tudni. Én meg nem igazán számítok már annak, mióta már a Legendás állatok forgatókönyvért sem voltam hajlandó egy petákot se kiadni, mert legyen bármilyen szép a könyv, a puszta létezését is lehúzásnak érzem. Szóval ebben az esetben is, fogtam magam, felhúztam az én kis e-könyvtáramat, és onnan választva ki ezt a darabot, olvasni kezdtem.

Igazából nem bántam meg, hogy elolvastam a könyvet, de azt sem, hogy ezt ilyen formában tettem. Sok érdekes, és értékes gondolat van a könyvben, főleg, de nem csak az éppen egyetemi tanulmányaik végén álló fiatalságnak, de egyszerűen egy olvasásért, hacsak tényleg nem vagy a fanbázis kemény tagja, nem éri meg beruházni a könyvre. Szóval inkább maradjon a könyvtár. Mindez persze szubjektív vélemény, szóval tessék így latba vetni.

Ami engem meglepett, és jól esett olvasni ebben a könyvben az az volt, hogy tényleg számomra is tartalmazott néhány értékes gondolatot, annak ellenére, hogy alapjáraton nem én vagyok/voltam a célkorosztály. Szerettem, hogy láttam az embert a szavak mögött. Hogy nem azt sulykolta a frissen végzett diákok fejébe, hogy az iskolájuk nevéhez mérten egyszerűen kötelességük sikerre vinni az életüket, hanem azt az egyszerű igazságot, hogy nem baj, ha hibázol, ha kudarc ér, mert abból valószínűleg többet tanulsz, mint a sikereidből. A másik, hogy arra buzdítja a diákságot, hogy nézzenek ki egy kicsit a dobozból, és használják a fantáziájukat. Nem tudom, hogy ez a Harvard amúgy valószínűleg nagyon ambiciózus, vagy eleve, kikövezett, kitalált és elrendezett jövőképpel rendelkező fiataljainál ez mennyire jött be, de egy próbát megért.

Emlegettem fentebb, hogy tetszett, ahogy az embert láttam a sorokban. Gondolom, akkor senkit nem ér meglepetésként, hogy a kicsit személyesebb megnyilatkozások is tetszettek. Nem szégyellt arról sem nagy vonalakban mesélni, hogy milyen volt az élete egyedülálló, munkanélküli anyaként, mielőtt a Harry Potter sorozattal bankot robbantott volna. És őszintén, bár nem értek teljesen egyet azzal, hogy a könyveit kismillió kiadásban, ilyen-olyan formában folyamatosan újra és újra ki kell adni, azzal meg pláne nem, hogy forgatókönyveket ad ki fizikai formában (A Cursed Child-ot megértettem, nem mindenki jut el a Broadwayra, hogy megnézhesse, de azért a moziba, aki akar, be tud ülni), nem irigylem tőle a vagyonát, mert ad1:megdolgozott érte, ad2:jó részét jótékony célokra fordítja.

Szóval alapvetően érdekes, és értékes olvasmánynak gondolom, mégis egy tipikus egyszer olvasós könyv. Nekem a puszta kíváncsiság, meg az unalom adta a kezembe, és ez így jó is volt. Remélem, ti is találtok majd benne számotokra értékes, megszívlelendő gondolatokat, ha elolvassátok valamikor.

Értékelés
5/5 – Érdekes, tipik egyszer olvasós.

Zeneajánló
Egy órás olvasás volt, nem nagyon hallgattam semmit.

J. K. Rowling: Fantastic Beasts and Where to Find Them - The Original Screenplay

Mivel is kezdhetném az évet, mint egy J. K. Rowling könyvvel. Ez annyira tipikusan én vagyok, hogy ha akarnám, se tagadhatnám le magam. Tulajdonképpen figyelemelterelésnek szántam a forgatókönyv elolvasását, és hellyel-közzel be is jött.  Viszont azt nem gondoltam volna, hogy tizenx év után eljön az az idő, mikor már én is azt mondom, hogy van egy Rowling könyv (amit ráadásul tényleg ő írt, szerzőtársak nélkül), ami nem fog hiányozni a polcomról. Ezzel a könyvvel ugyanis már én is azt éreztem, hogy ez csak egy újabb bőr lehúzása az univerzumról. Azt értékelem, hogy filmben megcsinálták, még akkor is, ha nem értem, hogy minek öt részesre nyújtani, mert tágítja az univerzumot, és tök jó újabb és újabb tényleg kánon infókkal szembesülni, de hogy ezt könyvben is kiadja. Mi a búbánatnak? A színdarab szövegkönyvét még megértem, mert nem fog tudni mindenki elzarándokolni a Broadway-ra, hogy megnézhesse, és így legalább része van benne, na de egy filmet, amit, ha meg akar nézni valaki, elmegy moziba, vagy rosszabb esetben lekalózkodja az internetről? Szóval, ja, nem értem, és őszintén picit feleslegesnek is érzem, de nyílván én vagyok a kisebbség.

Amúgy, ha ettől eltekintek, akkor azt mondom, nem volt annyira borzalmas olvasni a szövegkönyvet. Az előzetesek alapján minden arc előttem volt, meg a helyszíneket is magam elé tudtam képzelni igazából.
Viszont, ha már itt tartunk, nem mehetek el amellett szó nélkül, hogy Ezra Millert, és a karakterét Credence-et megemlítsem. Nem hiszem el, hogy szegény Ezra a Beszélnünk kell Kevinről óta nem bírja magáról lemosni az ilyen kaliberű karaktereket. Annyira sajnáltam szegényt. Mindenért. Viszont az is tény, hogy ezzel együtt neki voltak legérthetőbbek a motivációi. A legérdekesebb karakter az egész sztoriban.
Newt egy cukipofa, és imádtam látni, ahogy az állataival bánik. Kicsit bosszantott, hogy a Hippogriffek nem kerültek elő, de a Furkász, Viharmadár, meg a Bólintér a szívem csücske lett. Az a tény meg pláne, hogy nevet ad az állatoknak. :D
Viszont, az ő karakterével kapcsolatban egy valamit nem értek. Elvileg őt kicsapták a Roxfortból emberélet veszélyeztetése miatt. Akkor mégis, hogy maradhatott nála a pálcája, és ugyan hogy az életbe kapott állást a brit Mágiaügyi Minisztériumban? Jó persze, nyílván, ha venném a fáradtságot, és utána olvasnék a karakternek, akkor nyilván nem lenne gond, de azért örültem volna, ha egy kicsit több háttérinfót kapunk róla, ha már ő a főszereplőnk vagy mi.

Mindenesetre egy egy délutánt felölelő olvasmányélménynek jó volt, és kíváncsi vagyok, hová fog még kifutni a fennmaradó 4 rész alatt a sztori. Attól függetlenül, hogy ezt a sztorit, így könyvben kiadni szerintem tényleg sok.

Értékelés
5/4 – Nagyon-nagyon sok minden maradt a háttérben.

Zeneajánló
Nem ismerős valahonnan legalább az eleje? :)

J. K. Rowling - Jack Thorne - John Tiffany: Harry Potter and the Cursed Child (Harry Potter 8.)

Bevallom őszintén, mikor először olvastam a darabról spoileres – mert hát miért is ne – beszámolókat, csak ültem a képernyő előtt merev, kifejezéstelen fejjel, és egyetlen mondat kattogott folyton a fejemben: „Mi ez a katyvasz?!”. Nem hittem el, amit látok, nem voltam hajlandó kánonnak elfogadni azt, amit látok, sokáig mereven elutasítottam, hogy én akár csak a közelébe is menjek ennek az egész színdarabnak, szövegkönyvnek és egyáltalán. Sok minden volt ez nekem, csak nem éppen egy 8. Harry Potter kötet.
Aztán egyszer csak, úgy a szövegkönyv megjelenése utáni első napon szembejött velem egy pozitív értékelés valakitől, akinek megtanultam adni a véleményére, és aminek sikerült egyből felpiszkálnia a fantáziámat, így hát fogtam magam, és leültem olvasni, bár túl nagy elvárásaim továbbra sem voltak az egész projekttel kapcsolatban.

Azt gondoltam, ez egy követhetetlen csavarokkal, összezavaró jelenetekkel teletűzdelt valami lesz, ami csak arra lesz jó, hogy lehúzzanak még egy bőrt a sorozatról, és aminek az egyetlen értékelhető pontja az lesz, hogy Albus Perselus Potter a Mardekár-ház tagja, és jóban van Draco fiával, Scorpius-szal. Komolyan az volt a legnagyobb gondom, hogy ezt a történetet vajon kánonnak kell-e tekinteni vagy sem, és ezt a hozzáállásomat lépten-nyomon hangoztattam is a fandom berkein belül.  Ebből is látható, hogy nem vártam túl sokat, és nem számítottam semmi jóra. Mint azt a következőkben látni fogja mindenki, aki eleddig nem adta fel a bejegyzés olvasását, tévedtem. A lehető legpozitívabb értelemben.

Mert ennek az egésznek egy története van. Nem tökéletes, oh, de még mennyire, hogy nem az, de egy csavaros, mégis könnyen követhető, és értelmezhető története van, aminek a megértését még az igazi dráma jelleg is megsegíti.
Komolyan, szinte magam előtt láttam amint a színpadon zajlanak az események.

Hogy amúgy kinek miről szól ez a történet, azt mindenki döntse el maga, én csak arról tudok nyilatkozni, hogy számomra mit tartalmazott, mit adott, mit rombolt szét, mit vett el.
Számomra ez a történet két lélekben súlyosan sérült gyerek barátságát, és a jóra és helyesre együtt való törekvését mutatja be, melyet a feltételezés táplál, hogy ha mások nem is értik meg őket, ők ketten egymást biztosan. Mert gondoljunk bele. Scorpius kisgyermekként elveszti az édesanyját, és akkor még ott van az az idióta pletyka, ami szegény gyerek mindennapjait is megkeseríti konkrétan az első pillanattól kezdve, hogy lábát a Roxfort Expresszre teszi. Ő mégis igyekszik boldog lenni azzal, amije van, a legjobb barátjával. Al pedig – Mardekáros lévén – a Potter-család fekete báránya, akinek apja árnyékában kell élnie. Ahogy én kivettem a történetből, mindent, amit tesz, azért teszi, hogy megfelelhessen ennek a szerepnek. Hogy őszinte legyek, én sem szerettem volna a helyében lenni. Nem biztos, hogy képes lettem volna tolerálni azt a nyomást, ami a történetben Albusra nehezedett. Sok mindennek kellett megtörténnie ahhoz, hogy feloldódjanak az ellentétek, és a feszültség, de szerencsére rendkívül jól lett kezelve, szerintem legalábbis. Még ha egy kicsit el is lett kapkodva a vége.

Elkerülhetetlen volt az is, hogy a történet változásokat hordozzon magában ahhoz a világhoz képest, amitől a hetedik könyv végén elbúcsúztunk. És itt konkrétan az utolsó fejezetre gondolok, még a „Tizenkilenc évvel később” előtt. Ezek közül a változások közül volt, ami meglepő volt, ámde ésszerű, és akadt olyan is, amit egyszerűen nem tudtam hová tenni, és egyszerűen feleslegesnek tartottam.

Nézeteim szerint a könyv legnagyobb… hát, nem is hibája, inkább gyengesége az, hogy egyszerre nagyon sok karaktert akar visszahozni a régi világból. Félreértés ne essék, értem, hogy miért van ez, és ráadásul még nem is igazából indokolatlan a dolog, mert a történet keretei mindezt igenis megengedik, és jól bele is illik a nagy egészbe, nekem mégis helyenként egy kicsit sok volt már. És ezekre pusztán azért nem hozok konkrét példát, mert nem szeretnék senkinek semmit elspoilerezni, azon kívül, ami amúgy eddig nem volt köztudott a darabról.

Mindezeken felül azt viszont nem tagadhatom, hogy a történet végére/végével újra átéltem egy aprócska kicsi csodát. Visszakaptam egy darabot a gyerekkoromból, ugyanakkor azt is sikerült realizálnom, hogy Harry-vel együtt én is felnőttem, ha tetszik, ha nem, és most már itt az ideje átadni a stafétát az új generációnak, a régire pedig keserédes nosztalgiával gondolni vissza.

Ez persze nem azt jelenti, hogy a régi könyvek ezentúl a polcon fognak porosodni. Nem ám! Sőt, ha befejeztem ezt a bejegyzést tervezem az elejétől elővenni az egész sorozatot (nem, nem érdekel, hogy ezer más olvasnivalóm lenne, biztos voltam benne, hogy meglesz ez a hatása). De az idő múlik, ezt nem tagadhatjuk el…

Értékelés
5/5 – Kezdetben ki a fene számított ilyesmire?!

Zeneajánló
Nézzétek meg a karakterfotókat, hogy könnyebb legyen arcot társítani a karakterekhez most már.

J. K.Rowling: Átmeneti üresedés

Kiegészítés (2015. 12. 12. 23:31)

Igazából azért érzem szükségességét ennek a kiegészítésnek, mert most olvastam először újra a könyvet azóta, hogy megnéztem az ez alapján készült katasztrófálisan pocsék minisorozatot.
Mikor belekezdtem az olvasásba, eléggé rettegtem attól, hogy az a lidércnyomás valamilyen szinten befolyással lesz az értékítéletemre, de szerencsére nem így történt.
Ami a film hatására változott az annyi csupán, hogy Shirley és Parminder karaktere kapott egy arcot, mert őket nagyon jól eltalálták színészileg, illetve karakterileg is elég jó benyomást keltettek (mármint az írotthoz képest). Jó, azt sem tagadhatom el, hogy újra elszörnyülködtem, mennyi potenciál maradt ki abból a sorozatból...
Egyébként még mindig imádok Rowling-könyvet olvasni, minden tekintetben. Varázslat, amit ez a nő művel.
Én meg vagyok olyan ostoba, hogy ezt rendre figyelmen kívül hagyom.

Az értékelés még mindig 5, sőt 5*, és ha már átfogalmaztam az értékelésem egy kicsit, miért ne tehetnék be zeneajánlót...?

Rihanna: Umbrella

 


 

Mivel ez a könyv szerepel molyon a magánkönyvtáramban, és egy küldetés is kapcsolódott hozzá, ezért ezt bővebben ott értékeltem.

A szöveges vélemény nyilvánítást elolvashatod ide kattintva.

Kedvcsinálónak álljon itt egy idézet, amit egy gimnazista fiú, Stuart Wall (alias Mócsing) szájába ad az írónő.

"Amennyire Mócsing látta, az emberiség kilencvenkilenc százaléka beleesik abba a hibába, hogy szégyenlik, kicsodák; lehazudják, próbálnak mások lenni. Mócsingnak az őszinteség volt a valutája, a fegyvere, a védelme. az emberek megijednek, ha őszinte vagy, mert ez sokkolja őket. Felfedezte, hogy a többiek megrekedtek a szégyenkezés meg a színlelés futóhomokjában, rettegnek, hogy kiszivárog róluk az igazság, ám Mócsingot vonzotta a nyerseség, minden, ami csúnya, ám őszinte, a szennyes dolgok, amiktől az apjához hasonlók megalázottnak érzik magukat és utálkoznak."

Értékelés
5/5 - Zseniális. Köszönöm az újabb remek olvasmányélményt Miss Rowling.

J.K. Rowling: Átmeneti üresedés - BBC minisorozat 2-3. rész

Jó nagy késéssel, de végignéztem ezt a minisorozatot is. Eredetileg úgy terveztem, hogy hétről-hétre nyomonkövetem a sorozatot, aztán a technika ördöge megtréfált, és csak most volt lelkierőm folytatni, illetve befejezni az első rész nem túl pozitív tapasztalata után.

Most, hogy végignéztem az egészet, az első reakcióm az, hogy nem tudnám tömören megfogalmazni, hogy mi is a bajom a dologgal, csak annyit érzek, hogy bizony van itt baj nem is kevés.
Alapvetően szerintem ott kezdődnek a problémák, hogy ezt a 3×1 órát a kutya nem érti, maximum, aki olvasta a könyvet, az meg tépi a haját, hogy mi az isten ez a katyvasz.
A világon semmi kontextus és történetvezetés nincs a filmben, a regény egyes részeit kapkodták ki és ültették át a TV képernyőjére, de olyan módon, mintha csúzlival lövöldözték volna oda őket teljesen random.
Tökéletesen elveszik az a történet szempontjából fontos jelleg, hogy egy kisváros lakóiról van szó, ahol mindenki ismer mindenkit, és pont ezért olyan nyomasztó az egymás ellen fordulás, meg az intrika.
Több fontos jelenet, szereplő, szemszög kimarad, a szellem inkább a szellemek szégyene, a flasback-ek, amik olyan jól felhasználhatók lette volna másra, arra mennek el, hogy bemutassák Barry meg Crystal kapcsolatát, aminek szintén se füle se farka.
A végefőcím tökmás mint a könyvben. Pont az lett volna a lényeg, hogy a szellem ténykedése közben, miatt MINDEKI észre térjen. A tucatnyi szereplőből ezt két esetben látjuk, abből is az egyiket elferdítve. No comment.
A színészek még mindig nem tudják hozni a karaktereiket, annak ellenére, hogy - helytelen módon - a film az egyéni gonoszságra, álnokságra, és gusztustalanságra próbál ráfókuszálni, főleg Shirley karakterén keresztül.

Őszintén szólva fogalmam sincs mit mondhatnék még annak ellenére, hogy a fentiek is körülbelül olyan zavarosak, mint a film, de egy ilyen lidércnyomás után ezen nincs is mit csodálkozni. Ne haragudj Rowling néni, de ha neked lennék biztos, hogy nem adnám ilyen kontárok kezébe az amúgy veszettül jó könyvemet.

Értékelés
5/2 - Tényleg sajnálom, de ez ritka pocsék lett. A 2 pont a szép tájért jár, meg mert az alapötlet mégis Rowlingé.

J.K. Rowling: Átmeneti üresedés - BBC minisorozat 1. rész

Bezonyka, örök kedvenc írónőm zseniálisan megírt első felnőtteknek szóló regényét ugyanúgy színre vitték, mint a halhatatlanságig növekedett Harry Potter sorozatát. Na jó, ez nem teljesen így van, mert egy egész estés film helyett a BBC csinál a könyvből egy 3 részes minisorozatot. Vasárnap tűzték műsorra az első részt, én meg nagy buzgalmamban ma délután megnéztem. Engedjétek meg, hogy összefoglaljam az amúgy forrongó és csapongó gondolataimat.

Nos, aki ismer, tudja, hogy számomra nem igazán létezik a világon jobb tollforgató Rowlingnál. Az összes regényében, minden stílusban, amiben publikál, mindig magasra teszi a lécet, és aztán azt a következő írásával szépen megugorja újra és újra.
Sajnos viszont az is rögzülni látszó tendencia az írónő alkotásai esetében, hogy a vászonra vitt változatok bortányosan rosszak.
Sajna nincs ez igazán másként ennél a filmnél sem.

Azt még megértem, és elfogadom, hogy az egy órás részben miért a 25. percben kezdődik el a könyv cselekménye. Természetesen meg kellett értenie a nézőnek (annak is, aki nem olvasta a könyvet), hogy mik voltak Barry Fairbrother motivációi, mert azoknak (elvileg) elég sok jelentőségük lesz még a későbbiek folyamán. Viszont szerintem ezt is szépen le lehetett volna vezetni a későbbiekben a szellem segítségével, ugyanúgy, ahogy a könyvben szerepel. No mindegy.

Van viszont pár dolog, amin képtelen vagyok szemet hunyni.
Ad1. Mi a jó fenének kellett olyan szálakat belerakni a filmbe, amik a könyvben nemhogy nincsenek benne, de még az ellentétük sem igaz?
Gondolok itt arra, hogy a filmben Simon (tudjátok az erőszakos apa, aki fusizik a textilnyomóban) Barry testvére. MIVAN?! Ezt honnan az ÉGBŐL szedték a filmkészítők? Közük nincs egymáshoz. És ezen kívül is van pár fura szál. Többen nem ott vannak, ahol a regény szerint a helyük lenne.
Egyébként hozzátenném, a filmben is megvan, amit sok értékelő (köztük én is) a könyv hibájaként ró fel. Iszonyatosan sok a szereplő, és minden háttértörténet nélkül kapod őket az arcodba. A könyv olvasásakor nekem konkrétan kb 150 oldal kellett hozzá, hogy tisztába jöjjek vele, ki kicsoda és mit akar. Ugyanerre nem volt elég egy órányi film.
Ó, és ha már a karakterekél tartunk. Ad2. Az összes színész közül egy sem volt olyan, aki megtestesítette volna azokat a karaktereket, akiket én a könyv olvasása közben elképzeltem magamban. Botrányosan pocsék a szereplőgárda annak ellenére, hogy mint színészek jól játszanak, de a karaktereiket senki nem tudja hozni.

Összességében, ami szöget ütött a fejembe az utolsó pár jelenet alatt az az volt, hogy ez is egy egyszerűsített, lebutított változata lesz a könyvnek. Vélhetően azzal a céllal, hogy a TV-t néző közönségnek ne kelljen annyi tömény mocsokkal és borzalommal szembenéznie, mint amennyi abban a könyvben van. Ergo, ha így haladunk, akkor ez a kis sorozat éppen azt fogja kiölni a történetből, ami amúgy a lényege lenne. Ne legyen igazam.

Értékelés
5/3,5 - És még jóindulatú voltam.

Rowling Harry Potter sorozata ezúttal angolul

Tegnap este angolul is végére értem a sorozatnak, és most egy kissé furcsán érzem magam. Más érzés volt olvasni angolul, nagyon más. Nem is csak azért, mert sokkal hosszabb ideig tartott, mint magyarul, sőt nem is azért, mert a negyedik és az ötödik kötet olvasása között volt egy elég nagy foghíj.

Újdonságokat tartogatott nekem ez a sorozat. Visszaadta az első olvasás élményét, amit, hogy őszinte legyek, cirka 13-14 év után, felnőtt fejjel is örömmel fogadtam. Újra 10 évesként barangolhattam be a Roxfortot. És az se számított túl sokat, hogy magyarul ismerem ennek a 7 könyvnek minden egyes sorát.
Azért pedig külön köszönet, hogy ezek a könyvek mutaták meg nekem, hogy nem kell félni az idegen nyelven olvasástól. Ha anno nem kezdem el, tuti nem lenne most egy nyelvvizsgám, és ha anno Könyvfeszten "csakazértis"-alapon a kezembe nem nyomják az utolsó 2 kötetet, akkor sosem kezdek bele, és megint rövidebb lennék egy kellemes élménnyel.
Most már csak azon dilemmázom, hogy a következő körben milyen nyelven vegyem újra kézbe.

Értékelés
5/5* - Lehetne más? :)

Ó és igen, az első, a harmadik és a negyedik részről van egy-egy külön bejegyzés, ezeket a linkekre kattintva olvashatjátok.

J.K. Rowling: The Tales of Beedle the Bard

Aki végigolvasta akár csak egyszer is Harry Potter történetét, annak hallania kellett Bogar Bárd meséiről. Olyan mesékről, mint a Varázsló és a pattogó fazék, A szerencse színes szökőkútja, Nyiszinyuszi és a locsifecsi fatönk, valamint a legendás Három testvér meséje.
Ezeket, és még plusz egy mesét a Varázsló szőrös szívét összeszedte nekünk JKR egy könyvben, amit egyszer nagyon régen olvastam már ugyan magyarul, de mivel alig emlékeztem belőle valamire, most elővettem eredeti nyelven is a kötetet.
Persze, hogy a varázslatos-mágikus közeg megmaradjon kellett a körítés, hogy ezek a mesék a máguscsaládok gyermekei számára olyan ismerősek, mint nekünk a Csipkerózsika vagy a Hófehérke, és, hogy benne maradjunk még egy kicsit Harry világában elhihetjük azt a tényt, hogy jelen fordítás Hermione Granger keze alól került ki, és, hogy a mesék után szereplő értelmezéseket valóban Albus Dumbledore vetette papírra.
Na, de komolyra fordítva a szót, ezek tényleg olyan mesék, amik a felnőtteket is el képesek kápráztatni, úgy, hogy közben valóban megőrzik a tanmesék jellegét.
Az én személyes kedvencem például a Szerencse színes szökőkútja című mese volt. Hogy miért, azt nem tudom megfogalmazni. Legalábbis anélkül nem, hogy elmondanám, miről szól a történet. Az pedig több okból nem fog megtörténni. Egyrészt azért, mert ha ennek a mesének a tartalmát elmondom, akkor már a többiről is illene szót ejtenem. Ezek pedig olyan mesék, amiknek a tartalmát nem lehet egy-egy mondattal elintézni. Dumbledore is oldalakon keresztül elemzi a őket. Másrészt pedig azért nem mondom el a tartalmukat, mert akkor megfosztanám az olvasóközönséget egy csodálatos könyvtől, aminek meglepően jó magyar fordítása született Tóth Tamás Boldizsár tollából.
Még egy dolog, ami miatt elképesztőnek tartom a könyvet. Minden mesében van legalább egy rajz, amit maga az író, J.K. Rowling készített.
A kedvenc mesémhez tartozó rajzok:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Érdekesség, hogy a szökőkúton is fellelhető a Halál Ereklyéinek jele, ami (mint tudjuk) elég nagy jelentőséggel bír Harry és barátai történetében.
Ezzel a könyvel számomra ismét sikerült Rowlingnak azt a tényt bizonyítania, hogy tud írni.
Persze, a Harry Potter könyvek is mind meseregények (vagyis annak indultak), de ezeken a meséken látszik, hogy gyerekeknek volt szánva. Egy szó, mint száz, megint elképesztett, hogy úgy tud játszani a szavakkal, és a stílusok árnyalásával, mint hegedűművész a hangszerén.

Értékelés
5/5 - Szép, és igényes kiadás, kedves, tanulságok mesékkel, és ami még szebb, a megvételével Angliában az ember a nehéz sorsú családokat támogatta.

J.K. Rowling: Harry Potter and the Goblet of Fire (Harry Potter 4.)

Mikor a 3. részről megírtam a kritikámat, úgy gondoltam, hogy legközelebb már csak az ötödik rész értékelőjével jövök, de ez a könyv olyan váratlan dolgokat ébresztett fel bennem, hogy muszáj vagyok írni róla.
Először is nagyon-nagyon régen járjuk a közös útunkat Harry-vel és barátaival. Lassan 13-14 éve, és ez alatt az idő alatt annyiszor olvastam el magyarul a köteteket, hogy azokról már nem tudnék külön-külön írni részenként. Az angol eredetit viszont most vettem a kezembe először, és attól függetlenül, hogy magát a történetet betűről betűre ismerem, mégis tud újat mutatni.
Rólam mindenki tudja, hogy megszállott módon szeretek olvasni, anyukám lassan már el akar tőle tiltani, annyit bújom a különböző történeteket. Sok könyvvel átéltem már, hogy annyira magába szívott, hogy megfeledkeztem a térről és az időről olvasás közben. A megdöbbentő az, hogy ennek a könyvnek is sikerült ezt elérnie, pedig tényleg olvastam már magyarul ötvenszer biztos. Stresszes, szomorú, paranoid, vakációvégi hangulatomat élem, és ezt a könyvet olvasva képes voltam minden bánatomról elfeledkezni, és ezen én magam lepődtem meg a legjobban.
Több érdekesség is felkeltette a figyelmem olvasás közben, de egyvalami kiverte a biztosítékot. Azon túl, hogy megint volt pár olyan rész, ami nem került lefordításra, realizáltam, hogy Hermione báliruhájának színe nem csak a filmkészítőkek okozott gondot.
Azt gondolom sokan tudják, hogy a magyar fordításban Hermione báliruhája zöld színű volt. Erre a mozifilmben ráadnak egy rózsaszín förmedvényt (volt is belőle fandomon belül vita nem is kevés). Erre az eredeti szövegből kderül, hogy az a ruha "periwinkle-blue" színű! Az rendben, hogy a "periwinkle" szó angolul a Télizöld nevű virágot jelenti, szóval megvan, honnan jöhetett a zöld szín, de könyörgöm, a blue ott van mellette, ami pedig minden kétséget kizárólag kéket jelent. Megjegyzem elég lett volna a Google képkeresőjébe beütni ezt a szót, hogy megmutassa milyen az a szín. (A fenti linkelt képet, amin Hermione van a kék színű ruhában, szintén a Google dobta ki). Szóval kicsit kiakadtam. De jó alkalom volt a tanulásra, mert legalább megtudtam, mi az a Télizöld. =)
Fandomon belül felvetődött egy kérdés, miközben olvastam a könyvet, s elgondolkodtam egy bizonyos dolgon. Harry ebben a részben 14 éves. Egy gyerek. Mégis olyan dolgokkal kell szembenéznie, amiket egy felnőtt se bírna kiállni (ahogy azt Dumbledore meg is jegyzi a végén). Szerintem a legszebb dolog az egész sorozatban, hogy bár Harry 18 éves korára több veszteséget elszenved, mint amennyit egy normális ember ép ésszel kibír, mégis feláll, és a végén újrakezdi az életét.

(Ennek a képnek egybként a 7. részhez van sok köze, de szerinem remekül passzol a fenti megállapításhoz is).

Érékelés
5/5* - Jobb hatással nem is lehetett volna rám.

Hozzászólások
  • Everglow: @: Hey!
    I'm terribly sorry, but I'm not sure about what you wanted to tell me. I assume you like the blog, and a post which I thank you even if I don't understand how you understood it since I wrote it in Hungarian.
    About your question... Do I assume correctly that you search for other book blogs? Because if this is the case, then, oh dear. Send me a PM to the blog's mail address (you can find it under 'Contact me') I can recommend you some in Hungarian.
    Thank you for your comment!
    (2017-08-02 12:55:12)
    Jane Austen: Emma
  • Johnd844: Thank you for every other informative blog. The place else may just I get that type of info written in such a perfect means? I've a project that I'm just now working on, and I have been at the glance out for such information. ddekbbfdbadb
    (2017-08-01 14:17:37)
    Jane Austen: Emma
  • Everglow: @Rebeccah: Hello!
    Thanks for the link! I checked the page and joined to the group. :)
    Thanks for the invitation! :)
    (2016-03-08 21:51:25)
    Booka-Shelf Reading Challenge 2016. feladatok és tervek
  • Rebeccah: Hi, if you're still doing this challenge and you'd like to share what you've been reading, come over to our facebook page :)

    <a href=https://www.facebook.com/groups/BookaShelf2016ReadingChallenge/>BookaShelf 2016 Reading Challenge</a>
    (2016-03-07 15:52:41)
    Booka-Shelf Reading Challenge 2016. feladatok és tervek
  • Everglow: @Anitiger: Szia!
    Láttam is az imént a bejegyzésedet, és én is hasonlóképpen voltam. Fogtam a fejem, hogy "erre én miért nem gondoltam". :D Szóval a tiéd is jó lett.
    Egyébként én is megtaláltam sok videósnál sok nyelven. Gondolom nem nagyon létezik még más tag az ünneppel kapcsolatban. :)
    (2015-04-05 12:36:14)
    The Easter Book Tag
  • Anitiger: Szia! Én is ezt a taget találtam, de más videósnál :D Eleanor és Park tervbe van, de fogom a fejem, hogy ez meg az nem jutott eszembe válaszoláskor :)) Jó lett a tag! Kellemes húsvétot!
    (2015-04-05 12:25:31)
    The Easter Book Tag
  • Everglow: @Kinga: Akkor jól beletrafáltam. Őszintén fiúkat nem tudok elképzelni Abigéllel a kezükben. A Legyek ura jobb választás nekik, bár nem egyszerű az sem. Az Abigél esetében a film rendkívül jó adaptáció.
    (2015-02-02 21:47:23)
    Bloggerek a kötelező olvasmányok megváltoztatásáért - második állomás
  • Everglow: @Fanni: Ó, velünk sajna nem olvastattak Orwell-t. Öreg hibának érzem. Zseniális a bácsi!
    (2015-02-02 21:45:23)
    Bloggerek a kötelező olvasmányok megváltoztatásáért - második állomás
  • Kinga: Az Abigél még 0.ban kellett olvasnunk, nekünk lányoknak, a fiúknak pedig a Legyek urát. :)
    Bár nem olvastam el az Abigélt (csak beleolvastam), de megnéztem filmen és tényleg érdekes volt.
    (2015-02-02 21:29:48)
    Bloggerek a kötelező olvasmányok megváltoztatásáért - második állomás
  • Fanni: Nekünk az Állatfarm kötelező volt. :)
    (2015-02-02 21:04:09)
    Bloggerek a kötelező olvasmányok megváltoztatásáért - második állomás