I love reading

"Kapcsold ki a TV-t, és olvass!" /Kovács Ákos/

Jane Austen: Emma

Azt hiszem, így a harmadik elolvasott regény után kijelenthetem, hogy mi ketten soha az életben nem leszünk kebelbéli jó barátnők Austen kisasszonnyal. És ebben, azt kell mondjam, tulajdonképpen mindketten sárosak vagyunk. Egyáltalán nem azért idegenkedem a műveitől, amit ír, mert pl. a Brontë nővérek ugyanebben a stílusban, és korszellemben írnak, és Charlotte például az egyik kedvenc klasszikus íróm. Nem, nekem azzal a gondom, ahogyan ír.

Észrevételem szerint legalábbis, az Emma stílusilag sokban hasonlít a Büszkeség és balítéletre, és ezt nem írnám pusztán annak a ténynek a számlájára, hogy ugyanaz az író.
Számomra Miss Austen regényei borzasztóan túlírtnak hatnak, és valahogy a történetvezetéssel sem sikerült az eddigiek alapján megbarátkoznom. A történetek első felében alig történik valami. Vontatott, unalmas, ráadásul olyan szintű barokk körmondatokkal dolgozik, hogy beleszédülök, mire sikerül kibogoznom egy-egy bekezdés, vagy mondat értelmét. Sokszor fordult elő velem a történetnek ebben az első szakaszában, hogy nem értettem, miről olvasok, csak nagy vonalakban voltak elképzeléseim, és sodortattam magam a történet hangulatával. Nem volt egy kellemes érzés, bármennyire is annak tűnik.

A történet második felével nem volt baj. Onnantól, hogy Mr. Churchill belép a történetbe még élveztem is olvasni, meg teóriázgattam magamban, meg kíváncsi voltam, mi fog történni a következő lapon. Naná, hogy nem az, amit az események aktuális folyása alapján elképzel az ember, illetve, ami az olvasó szerint ésszerű lett volna. És ez most tényleg nem panasz. Akkor lennék nagyon kiakadva, ha jó 150 oldallal előre kitaláltam volna a történet végét. Igaz, hogy a főhősnő nem az mellett a karakter mellett köt ki, aki mellett én elképzeltem, és eléggé furán szállja meg valami jó szellem, és kezd végre komoly önismereti gondolkodásba, de ez legyen a legkevesebb. Lényeg, hogy eljut arra a pontra.

És, ha már a főhősnőnél tartunk (és akkor itt sajnos vissza kell térnem a panaszáradathoz), azt kell mondjam, hogy a karakterek között egy sem volt olyan, akit úgy őszintén, szívből akár csak megkedveltem volna. Akik szerethető karakterek lettek volna, azok méltatlanul a legmellékebb mellékszereplő kategóriába lettek száműzve, és folyamatosan a főbb szereplők csípős megjegyzéseinek voltak kitéve.

A történet vége pedig – a Büszkeség és balítélethez viszonyítva legalábbis biztosan – mindenképpen javuló tendenciát mutat, de még mindig nem tökéletes. Nem lett annyira elkapkodva a vége, mint a fent emlegetett könyvnek, de még mindig lehetne kidolgozottabb. Én személy szerint legalábbis az utolsó nagy Emma-Harriett beszélgetést mindenképpen szerettem volna kicsit kibontva látni, mert nagyon nem tetszett, amit Emma azzal a lánnyal művelt, mikor állítólag a legjobb barátnője volt. Rendben, bűntudata volt, és érezni lehetett, hogy az a bűntudat egyáltalán nem álszent, de ettől függetlenül, azt a beszélgetést tényleg szívesen olvastam volna.

Összességében attól függetlenül, hogy Austen-tól, mint írótól idegenkedem, és szívesebben maradok a Brontë nővérek romantikus világában, nem volt kétségbeejtően rossz ez a történet. Ki kell böjtölni magunkat valahogy a történet közepe tájáig, onnantól élvezetes, és ez, ha kisebb-nagyobb nehézségek árán is, de képes arra, hogy megmentse az egész regény becsületét.

Értékelés
5/4 – Gondolkodtam egy picivel alacsonyabb pontszámon is, de gondoltam, annyira nem leszek kegyetlen.

Zeneajánló
Umm, nem nagyon hallgattam a könyvhöz illő zenét olvasás alatt, de gondolom, ilyen esetekben egy kis instrumentális zenével sosem lehet mellényúlni.

Jane Austen: Pride and Prejudice

Igaz, hogy annak idején, évekkel ezelőtt olvastam már ezt a regényt, de abból az olvasásból összesen két dolog maradt meg az emlékezetemben.
1. Nagyon frusztrált, hogy 20 oldallal a cselekmény vége előtt még nem volt megoldva az egész bonyodalom, amit felépített a könyv.

2. Egyszerűen képtelen voltam felfogni, mit is eszik a nép (hogy a teljes nemzetközi irodalomtörténetről már ne is beszéljek) Mr. Fitzwilliam Darcy karakterén.
Leginkább a második problémakör feloldása miatt jutottam arra a döntésre, hogy újraolvasom a művet, ezúttal eredetiben, és te jó ég, el sem tudom mondani, mennyi új élménnyel gazdagodtam ez alatt az alig több, mint 300 oldal alatt.

Már az elképesztő, hogy mennyi újdonságot nyújtott pusztán az, hogy eredetiben olvastam a szöveget. Mert hiába olvastam el az elmúlt cirka 3 évben ifjúsági regények hada között azért pár klasszikus művet is eredeti nyelven, ez a fajta fogalmazási forma, és íráskép akkor is sok újdonságot nyújtott. Nem mondom, hogy könnyű volt, sőt az elején borzasztóan nehéz, de örültem, hogy nem adtam fel, és végigolvastam. Igaz ugyan, hogy a közepe táján be kellett iktatnom egy nagyobb lélegzetvételnyi szünetet, mert megcsömörlöttem egy kicsit a fogalmazásmódtól, de becsülettel végigolvastam, és nem bántam meg…

Tény, ami tény, a nyelvezet mellett maga a történet is rásegített arra a bizonyos nagyobb lélegzetvételnyi szünetre. Számomra az egész regény első fele valahogy nem bírt akkora horderővel, mint a második. Valószínűleg azért, mert a történet első fele kissé kevésbé fókuszál Darcy karakterére, és, mint mondtam, nagyrészt miatta fogtam bele az újraolvasásba. A fordulópontot számomra az Elizabeth-nek átadott levele jelentette, illetve az a jelenet, melyben ők ketten találkoznak Pemberley parkjában. Onnantól kezdve elég nehezen lehetett rávenni, hogy letegyem a regényt, bár a nyelvi megfogalmazás továbbra is eléggé gátló tényező volt, így nem tudtam vele olyan sebességgel haladni, mint amilyennel szerettem volna.

A befejezés… jajj az a befejezés. Úgy sajnálom, hogy ezt a történetet ilyen kapkodósan kellett befejezni. Ha az írónő nem rakta volna bele azt az utolsó csavart, és nem pont Lady Catherine sznobságát használja arra, hogy kisimítsa a szálakat, akkor kicsit több idő lett volna arra, hogy tényleg megoldódjon a két szereplő közötti konfliktus, és talán arra is, hogy felületes pillantások helyett folyamatában tudjuk meg, mi történik a karakterekkel a jövőben. Egy konfliktus feloldására és egy egész történet befejezésére sajnos nem elég 13 cirka oldal, akkor sem, ha az tele van írva. Sajnálom, hogy a megoldás maga nem kapott több teret. Bár, hogy őszinte legyek, nekem sincs ötletem, hogy lehetett volna ezt máshogy lezárni. Szóval nem volt jó, de sajnos nekem sincs ennél jobb ötletem az egész regény folyását figyelembe véve.

És akkor pár szó a karakterekről… Hogy a lehető legjobban megértsem Darcy jellemét olvasás előtt több ismerősömet megkérdeztem, hogy mi tetszik nekik annyira a karakterben. A legtöbbjüknek az volt a válasza, hogy amiatt a fejlődési ív miatt szeretik, amin a karakter a történet során keresztül megy.
Nos, én tényleg célzottan figyeltem, és tanulmányoztam Darcy karakterét olvasás közben, és én valahogy arra lettem figyelmes, hogy az ő karakterfejlődése semmilyen mértékben nem különíthető el Elizabeth saját karakterfejlődésétől.
Nem lehet őket külön kezelni, mert bennük, mint egyénekben lezajlott jellemfejlődést a másik viselkedése indította el, és ebben nyilvánvalóan az a bizonyos levél jelentette a fordulópontot. Akkor ott elindult Lizzy-ben egy gondolatfolyam, mely alapjaiban változtatta meg saját magához, illetve a férfihoz való álláspontját. Szóval az egész kivezetődött egy komoly belső önvizsgálathoz, amely csakis a karakter javára vált. Az, hogy Darcy-t és éppúgy megérintették ezek az események számomra abban érhető tetten, hogy milyen attitűddel viszonyult Lydia és Wickham történetszálához.
Szóval elmondható, hogy valóban rengeteget fejlődtek mindketten a történet során, viszont semmiképpen nem egymástól függetlenül. És igen, tudom, hogy most gyakorlatilag nem csináltam mást, mint hogy ismételtem magam.

Összességében azt mondom, hogy bár megérettem, miért szereti annyira Darcy-t mindenki, nekem továbbra sem a kedvencem, viszont mostantól sokkal kellemesebb emlékek fognak hozzá, meg úgy az egész regényhez fűzni, mint az első olvasás után.  Sőt azt is mondatom, hogy az egyéb élmények miatt, amiket kaptam a regénytől, fogok én még Austen könyvet olvasni eredetiben, ha nem is a túl közeli jövőben. A kiszemeltem már megvan amúgy.

Értékelés
A magyarra annak idején 4-est adtam (egek, de fura volt visszaolvasni most az akkori értékelésemet), erre most 4,5-et adok, mert volt, amin még mindig fennakadtam, de sokkal jobb élményeket hagyott maga után, mint korábban.

Zeneajánló
A kedvenc jelenetem aláfestője az 1995-ös filmből.

Jane Austen: Büszkeség és balítélet

Miss Austen talán világszerte legismertebb, legkedveltebb művének boncolgatására adom a fejem a következőkben.
A hírnevéhez mérten próbálom tehát minél kevésbé kacifántosan megszerkeszteni a mondandómat.

Itt van mindjárt az írónő és korának irodalmi légköre.
Alapvetően nagyon szeretem a XVIII-XIX. század angol prózáit, meglep viszont, hogy már abban a korban is mennyire különbözött író és író gondolkodásmódja, hogy mit tartott közlésre érdemesnek, egyáltalán hogy a kor elvárásainak engedelmeskedve, vagy épp annak ellenszegülve alkotta meg történeteit. Vegyük például Charlotte Brontё-t, aki számomra ennek a kornak az örök etalonja. Nála szokványos szerelmi történetekkel találkozunk. Gazdag úr, szegény lány. Tiszta sor, de végül valahogy mégis egymáséi lesznek. Mindez Austen-nál is megvan, csak az ő műveit átszövi egy komoly korrajz is, ami egyaránt előnye és hátránya könyveinek, azt hiszem. Előnye, mert a mai világ emberének látóköre és viselkedésrepertoárja csak szélesedhet azzal, hogy megismerkedik a 200 évvel ezelőtti szokásokkal. Hátránya viszont azért, mert nagyon merevvé tesz egy-egy történetvezetést, és bevallom, emiatt kedvelem talán jobban Brontё írásmódját.
Félreértés ne essék, nem azt állítom ezzel, hogy Austen-t nem kedvelem, és nem ismerem el zsenialitását. Erről szó sincs, bár egyik-másik lentebbi kijelentésem rácáfolhat erre, de semmi ilyesmi nem áll a leírtak mögött.

Szűkebben erről a regényről. Volt összehasonlítási alapom, mert korábban olvastam már az Értelem és érzelem című művét az írónőnek. Igaz, azt kell mondjam, hogy jóval többször ütöttem fel a könyvet az első oldalon, mint ahányszor ténylegesen a végére értem. Szóval kissé akadozva fogadtam be a történetet, egész egyszerűen azért, mert szokatlan volt az írásmód, és az a fajta beszédmodor, ami abban a korban jellemző volt, és amit - Hála a Magasságosnak - a magyar fordítás is tökéletesen megőrzött. 
A Büszkeség és balítélet alapjában véve egészen jó könyv, bár nem mondhatnám, hogy zökkenőmentesen ment volna az olvasása, de ezt be tudom annak, hogy e-könyvben olvastam (természetesen legális úton jutottam hozzá a Magyar Elektronikus Könyvtár adatbázisából). Itt a nyelvezettel nem volt baj, mert a Tündértánc olvasásakor eléggé hozzászoktam a "régies" szóhasználathoz.
A történetet itt most elég nehéz lenne vázolni, így inkább arra szorítkozom, hogy elmondjam, nagyon örültem, hogy minden olyan szerepjellemmel találkoztam itt is, amilyenek az Értelem és érzelem olvasásakor elém kerültek. Más szóval nem hiányoztak azok a bizonyos tipikus austen-i karakterek. Gyakran váltott ki belőlem pozitív érzelmeket a szöveg, előfordult, hogy izgatottabban vártam, mi fog történni a következő oldalon/fejezetben, mint általában, és bizony a kétségbeesés is elfogott, mikor az az utolsó 15 oldalon sem látszott kedvezően megoldódni a történet. Aztán persze megnyugodhattam, és örülhettem a happy end-nek. 
Az, hogy a szereplők jellemvonásai milyen érzelmeket váltottak ki belőlem, megint egy másik téma. 
Nézzük eső körben Bingley-éket. Mr. Bingley-t furcsállottam befolyásolhatóságáért, de aztán örültem, hogy a sarkára áll
t végül. A húgai kétszínűségén viszont végig botránkoztam, gerinctelen karakterek, de a végén ők is a helyükre kerültek.

Bennet-ékkel kapcsolatban csodáltam Jane hajlíthatatlanságát, fintorogtam a két legfiatalabb nővér ostobaságán, kuncogtam Mr. Bennet közönyösségén, és nagyon szívesen megmondtam volna a magamét Mrs. Bennet-nek a modortalanságáért, a szük látókörűségéért, és az önzőségéért. 
És akkor a 2 főszereplő. Mr. Darcy a büszkeség, és Miss Elisabeth Bennet a balítélet. Igazából én mindkettejüket megértettem. Darcy a belénevelt eszmék szerint élte az életét, és kellett egy kis idő, no meg Lizzy pillanatnyi önkontrollvesztése ahhoz, hogy rájöjjön, hogy ő is hibás valahol. Lizzy-vel meg teljesen együtt éreztem, valószínűleg én sem reagálnék, éreznék másképpen hasonló helyzetben, és örülök, hogy tanúja lehettem annak a finoman bekövetkező változásnak, ami végbe ment benne a történet során.

A filmről sajnos nem tudok véleményt alkotni, mert ezidáig nem láttam, és az is kétséges, hogy egyáltalán megnézem. Ugyanis az Értelem és érzelem filmváltozatába belekezdtem (Kate Winslet és Alan Rickman neve elég nagy vonzerővel bírt), de hogy őszinte legyek nem igazán kötött le, és akkor úgy találtam, hogy jobb, ha ezek a történetek megmaradnak pusztán írott formában, de egyszer talán még sor kerülhet rá.

Végezetül annyit mondhatok, hogy nem valószínű ugyan, hogy a közeljövőben újra Austen-művet veszek a kezembe, de nem hiszem, hogy ez volt az utolsó olvasmányom az írónőtől.

Értékelés
5/4 - Bevallom, tegnap este, mikor letettem, úgy gondoltam, nagyon le fogom pontozni a könyvet, de aztán rájöttem, hogy abból, ami számomra idegenül hat, bizony sokat lehet tanulni, így enyhítettem egy kicsit a szigorúságon. Tudom, hogy a blogon 3 pont alá még egy könyvet sem értékeltem, mégis, jelen esetben is igazságtalannak érezném akár a 3,5-ös értékpontot, főleg a fentebb említettek miatt. Lehet, hogy még magammal szemben sem vagyok túl reális, de szerintem ennél kevesebb pontot nem érdemel.

Hozzászólások
  • Everglow: @: Hey!
    I'm terribly sorry, but I'm not sure about what you wanted to tell me. I assume you like the blog, and a post which I thank you even if I don't understand how you understood it since I wrote it in Hungarian.
    About your question... Do I assume correctly that you search for other book blogs? Because if this is the case, then, oh dear. Send me a PM to the blog's mail address (you can find it under 'Contact me') I can recommend you some in Hungarian.
    Thank you for your comment!
    (2017-08-02 12:55:12)
    Jane Austen: Emma
  • Johnd844: Thank you for every other informative blog. The place else may just I get that type of info written in such a perfect means? I've a project that I'm just now working on, and I have been at the glance out for such information. ddekbbfdbadb
    (2017-08-01 14:17:37)
    Jane Austen: Emma
  • Everglow: @Rebeccah: Hello!
    Thanks for the link! I checked the page and joined to the group. :)
    Thanks for the invitation! :)
    (2016-03-08 21:51:25)
    Booka-Shelf Reading Challenge 2016. feladatok és tervek
  • Rebeccah: Hi, if you're still doing this challenge and you'd like to share what you've been reading, come over to our facebook page :)

    <a href=https://www.facebook.com/groups/BookaShelf2016ReadingChallenge/>BookaShelf 2016 Reading Challenge</a>
    (2016-03-07 15:52:41)
    Booka-Shelf Reading Challenge 2016. feladatok és tervek
  • Everglow: @Anitiger: Szia!
    Láttam is az imént a bejegyzésedet, és én is hasonlóképpen voltam. Fogtam a fejem, hogy "erre én miért nem gondoltam". :D Szóval a tiéd is jó lett.
    Egyébként én is megtaláltam sok videósnál sok nyelven. Gondolom nem nagyon létezik még más tag az ünneppel kapcsolatban. :)
    (2015-04-05 12:36:14)
    The Easter Book Tag
  • Anitiger: Szia! Én is ezt a taget találtam, de más videósnál :D Eleanor és Park tervbe van, de fogom a fejem, hogy ez meg az nem jutott eszembe válaszoláskor :)) Jó lett a tag! Kellemes húsvétot!
    (2015-04-05 12:25:31)
    The Easter Book Tag
  • Everglow: @Kinga: Akkor jól beletrafáltam. Őszintén fiúkat nem tudok elképzelni Abigéllel a kezükben. A Legyek ura jobb választás nekik, bár nem egyszerű az sem. Az Abigél esetében a film rendkívül jó adaptáció.
    (2015-02-02 21:47:23)
    Bloggerek a kötelező olvasmányok megváltoztatásáért - második állomás
  • Everglow: @Fanni: Ó, velünk sajna nem olvastattak Orwell-t. Öreg hibának érzem. Zseniális a bácsi!
    (2015-02-02 21:45:23)
    Bloggerek a kötelező olvasmányok megváltoztatásáért - második állomás
  • Kinga: Az Abigél még 0.ban kellett olvasnunk, nekünk lányoknak, a fiúknak pedig a Legyek urát. :)
    Bár nem olvastam el az Abigélt (csak beleolvastam), de megnéztem filmen és tényleg érdekes volt.
    (2015-02-02 21:29:48)
    Bloggerek a kötelező olvasmányok megváltoztatásáért - második állomás
  • Fanni: Nekünk az Állatfarm kötelező volt. :)
    (2015-02-02 21:04:09)
    Bloggerek a kötelező olvasmányok megváltoztatásáért - második állomás