Furcsa. Itt ülök a szövegszerkesztőm előtt, mindenre elszántan, hogy én most márpedig összerakok egy legalább olyan szuper ül megírt vélemény erről a könyvről, mint amilyen a könyv volt maga. Az elszántság megvan, de a szavak igazából majdnem, hogy cserbenhagynak. Szóval annak érdekében, hogy ez a recenzió mégis megszülessen, úgy döntöttem, hogy a megszerkesztettséget és a szépen megfogalmazott mondatokat úgy, ahogy vannak, kihajítom az ablakon. Ez pedig azt jelenti, hogy amit alább olvashat majd az olvasó, az nem más, mint a kendőzetlen nyers igazág arról, amit én erről a könyvről gondolok.

Ez alapján a vészterhes bevezető alapján joggal hiheti bárki, hogy én most egy abszolút negatív vélemény megformálására készülők. Nos, aki ezt gondolja, az nagyon nagyot téved. Le kell szögeznem, hogy ez a könyv volt talán a legjobb történet, amit eddig az írónőtől olvastam. Pedig nem egy regényén vagyok túl. Igen, élek a gyanúperrel, hogy ez, vagy ehhez hasonló mondat minden egyes új regény esetében elhagyja a számat, vagyis gondolataim nyomán papírra vetődik. Nem tehetek róla, de akkor is így igaz.

És én tulajdonképpen ebben látom a csodát. Hogy minden egyes történettel valami újat, valami izgalmasat, valami meghatót, valami szomorút, valami elgondolkodtatót kapok, mindezt úgy, hogy a történetvezetésre, az írásmódra, a pontosságra, magára az íróra olyannyira jellemző stílusjegyek soha nem vesznek el. Így volt ez most is.

La Fayette márki karakterén és kalandjain keresztül ezúttal felfedezhettük az Amerikai Függetlenségi Háború, és a Francia Forradalom világát, történetét szereplőit, és lehettünk részesei megint egy felejthetetlen utazásnak a történelem sokszor homályba vesző, ismeretlen útvesztőjében.

A történetről magáról olyan sok mindent nem szeretnék elmondani, mert az mindenképpen jelentősen rontaná az olvasás élményét. Inkább arra szeretnék kitérni, amire már fentebb is utaltam. Hogy miben volt más és miben volt ugyanolyan ez a regény, mint a korábban olvasottak.

Ami a legszembetűnőbben más volt az maga a történetvezetés. Az eddigi könyvekben megszoktam, hogy a történet jó része nyugalomban folydogál, és a végén van mindig egy akkora csavar, hogy azt mondom, maradtam volna inkább a semmittevés jótékony ködébe burkolózva. Itt viszont nem. Itt folyamatosan pörögtek az események, sőt azt mondanám egyik készítette elő a másikat. Az, hogy az amerikaiak függetlenségi törekvései ennyire nagy hatást gyakoroltak a márkira, erősen befolyásolták a később Párizsban lezajlott eseményeket. Legalábbis számomra ez rajzolódott ki a történetből. Párizs és a francia királyi család pedig szintén szépen fokozatosan, de annál kitartóbban haladt a veszte felé. Az egykor békés virágzó város a történet végére vérszomjas emberi fenevadak martalékává vált. Érteni vélem, hogy miért, értem az indokot, a motivációt, de ez nem jelenti azt, hogy helyeslem is magát a módszert. Annak ellenére sem, hogy azért jócskán a régmúlt történelméről van szó ezúttal.

A már emlegetett folyamatos épülés, a történtek folyamatos egymásra hatása mellett, azért meg kell említenem, hogy akadtak itt olyan csavarok, amiktől elállt a lélegzetem, amiket a karakter miatt személyes sértésnek éreztem, vagy amiktől épp az aggodalomtól, a félelemtől ugrott össze a gyomrom, hiába tudtam, hogy felesleges, hiszen az események ismertek, azokat megváltoztatni, ha akarnám, se tudnám.
Az első ilyen csavar, amikor majdnem kiesett a kezemből a könyvolvasóm, az az volt, mikor fény derült Szalma Jason valódi kilétére. Az szíven ütött, mert kedveltem a karaktert. Tulajdonképpen a viselkedése miatt a későbbiekben sem veszett el a szimpátiám iránta, de igenis nagyon csúnyán célba talált bomba volt az ő valódi kiléte.
A másik ilyen, ahol szabályosan rosszul voltam, az a királyi család szökése, meg az utána következő értelmetlen vérontás és mészárlások. A hiú remény, hogy van esély a csőcselék haragjának elkerülésére. Komolyan súlyos gondolatokkal tettem volna le a könyvet, ha nincs az az utolsó mondat, ami finoman belecsempészi a humort a borzalmakba. Elmondhatatlanul hálás voltam érte.

És akkor, ami itt is megvolt azokból, amit a korábbi olvasásaimban megszoktam… Gondolom az alapos kutatómunka, a történelmi hűség itt már annyira alap, hogy nem is nagyon kell kiemelnem. Egyértelmű az érdeklődés, a kutatómunka, ami ebben a könyvben benne van.
Ami engem rettenetesen elképesztett, hogy MEGINT úgy láthattam a történelem egy szeletét, ahogy eddig még soha. Persze, a Francia Forradalom, meg az azt megelőző események a történelem tantárgy törzsanyaga, de nem így. A tananyag száraz, van, akinek unalmas, nehezen feldolgozható nyűg. Ez viszont nem. Ez a könyv hitelesen ábrázol úgy történelmi tényeket, hogy az olvasó nem hal bele az unalomba, és megemészteni is meg tudja, amit olvas. Követelem ajánlott olvasmánynak ezt a regényt a tananyag mellé. Nem, mint könyvmoly, nem, mint recenzor, sőt még nem is olyan valaki, aki amúgy szereti a történelmet. Tanárként mondom azt, hogy ennek ott a helye. Nagy kár, hogy én kevés vagyok ahhoz, hogy ebből a vágyból bármi is megvalósuljon. De ha egy emberhez is eljut ez a vélemény, már nem volt hiábavaló megfogalmazni.
Amit még itt mindenképpen meg szeretnék említeni, és ezt szintúgy a regény pozitív oldalára kell írni, hogy itt megint emberekkel találkoztam. Újfent sikerült kidomborítani a karakterek emberi oldalát. Nem csak a népet nyomorba döntő, tékozló francia királynét láttam Marie Antoinette karakterében, hanem a gyermekeit féltő anyát is. Erről hol szólnak a történelemkönyvek feljegyzései? Na, ugye…

Összegzésképp nem is tudom, mit írhatnék még. Valaki vegye szárnyai alá ezeket a könyveket, mert tényleg szélesebb körben is van helyük…

Értékelés
5/5** - Komolyan, mégis mire számítottam…

Egy kis kiegészítés. Ha úgy érzed, meggyőztelek, ne habozz felkerekedni a hozzád legközelebb eső Libri Könyvesboltba, vagy ellátogatni a Libri.hu-ra és megvenni a könyvet. Tényleg érdemes. (A link egyenesen a könyv adatlapjára vezet).

Végezetül pedig, mint már olyan sokszor, szeretnék köszönetet mondani az írónőnek, amiért egy újabb kaland részese lehettem. És persze köszönet illeti a kiadót is, aki rábólintott arra, hogy a kezembe vehettem a könyvet.