Mivel már megint cirka 5 bejegyzéssel vagyok elmaradva, most szolgalelkűen idetelepedtem, hogy megírjam őket. Viszont egyre többet gondolkodom azon, hogy hiatust hirdetek a blogon, mert bár olvasok, többet is, mint ilyenkor szoktam, írni annyira nincs már kedvem az olvasmányokról. Magam sem értem az okát, egyszerűen nagyon lefoglal más, meg mások. Nekem se tetszik ez túlságosan, mert így pont magamra nem marad időm. Egyre inkább érzem azt, hogy kötelességből csinálok egy csomó mindent, mintha robot lennék. Hiányzik egy kicsit az a bizonyos én idő. Tudom, ez nem a blog miatt van, hiszen az most nagyon háttérbe szorult, így nem nektek kellene panaszkodnom erről, de másnak nem igazán mondhatom el.

Na de mindegy is a nyavalygásból. Remélem, élvezni fogjátok ezt az 5 bejegyzést, amivel ma készültem nektek, aztán, hogy később mi lesz, azt majd eldöntöm akkor, mikor itt lesz az ideje…

Nos, az első könyv, vagyis 2 könyv, amiről mesélek most az Lewis Carroll Alice duológiája, vagyis az Alice csodaországban és az Alice tükörországban. Mindkét könyvet még szeptemberben olvastam, és túl meghatározó nyomot nem hagyott, so előre elnézést, ha egy kicsit összeszedetlen lesz mindaz, amit mondani akartam róla.

Szóval szerintem sokat nem kell mondanom Alice történeteiről, mert a legtöbb ember ismeri. Bevallom, míg el nem olvastam, nekem csak halvány fogalmaim voltak a történetről. Persze emlékeztem az álom szekvenciára, a zsebórás fehér nyúlra, meg a szív királynőre, aki nagyon szereti fejét venni az embereknek. Ezen kívül azonban maga a történet totál homály volt, és nem tudtam rá visszaemlékezni, hogy egyáltalán hallottam-e én ezt a mesét gyerekkoromban. Éppen ezért volt jó dolog végre elolvasni, ha már egyszer ennyi ideig halogattam.

Érdekes párhuzamokat fedeztem fel a között a könyv között, és a régebben olvasott Pán Péter között. Abból a szempontból, hogy bár maga az író is gyerek könyvnek titulálja az írását, én nem biztos, hogy kicsi gyerekeknek elmesélném a sztorit, főleg nem mutatnám meg nekik a képeket, mert azoktól még én is frászt kaptam felnőtt fejjel. Viszont, ha elfogadjuk, hogy gyerekkönyv, és olvassuk gyerekeknek is, akkor is felnőtt fejjel is simán lehet élvezni a történetet.

Mondom, nekem nem adott annyit, hogy túlságosan nagy horderejűnek tartsam a történetet, de szórakoztató volt, és kikapcsolt egy időre, míg olvastam. Felnőtt fejjel szerintem ne is várjunk többet tőle.

Nagyjából ugyanez vonatkozik a második kötetre is. Bár azt kell mondanom, azt olvasni én kifejezetten élveztem, főleg talán azért, mert annak a történetéről tényleg nem tudtam semmit, és kellemesen csalódva láttam, hogy pont úgy van felépítve, amilyen történeteket a legjobban szeretek olvasni. Plusz a szereplők is jók benne, és itt már tényleg azt éreztem, hogy gyerekeknek íródott az egész.

Összességében én így felnőtt fejjel azt mondom, ha szórakozni és vándorolni akar egyet az ember a fantáziák, meg az álmok világában, Alice minden kétséget kizáróan zokszó nélkül elviszi oda. Akkor jó ezt a könyvet olvasni, ha egy kicsit túl sok már a valóságból. Gyerekeknek igazából viszont tényleg inkább a második részt ajánlanám, annak olyan igazi esti mese hangulata van.

Értékelés
5/4 – Mindkét könyvre vonatkozik.