I love reading

"Kapcsold ki a TV-t, és olvass!" /Kovács Ákos/

Wizarding World Book Club #32 - Dreams and Visions

Az utolsó téma, amit még nekem is tüzetesebben át kell néznem, mert lemaradtam az elejéről az elhúzódó meló miatt, az „Álmok és látomások” témaköre. Nézzük csak a témaindítókat.

1. Harry látomásai hasznosak, vagy veszélyesek?
2. Komolyabban kellene venni Lunát?
3. Mi a haszna a Misztériumügyi Főosztálynak?

Harry látomásai hasznosak ÉS veszélyesek. I mean, ha nem szerzett volna tudomást Mr. Weasley-ről, akkor csúnya vége lett volna. Viszont mivel nem kezelte kellő körültekintéssel a látomásait, Sirius veszett oda, amit máig nem bocsátottam meg. Szóval hasznosak, de körültekintéssel kell őket kezelni. Értem ez alatt azt, hogy ha a felnőttek azt mondják, tanuld meg megvédeni az elméd, a barátaid szó szerint könyörögnek neked, hogy légy szíves, ülj le a seggedre egy pillanatra, és gondold át a dolgokat, akkor fogd magad, és hallgass rájuk, az isten szerelmére, ahelyett, hogy hősködsz meg játszod a lázadó kamaszt. PTSD, meg sötét titkok ide vagy oda.
Többen hibáztatják Dumbit egyébként azért, ami törtét. Ha valamiért szívből utálom azt a karaktert, akkor az az, hogy az egész sztoriban ő volt a legnagyobb manipulátora Harry-nek. Mindent be tudott állítani úgy, hogy ő legyen a jóságos öregapó, közben meg ott használta ki a gyereket ahol csak lehetett. Miközben tényleg úgy nevelte, mint egy leölésre szánt malacot.
Olvasva bejön itt a képbe Piton is, aki, ha egy kicsit is rászánja az időt arra, hogy nem James fiát látja Harry-ben, hanem meglátja egy kicsit Lily-t is, akkor elmondhatta volna neki, mi és miért olyan fontos a különóráik szempontjából, Harry megértette volna, és nem lázad feleslegesen. Ugye, hogy nem lett volna ez a végkifejlet.
Egyébként a többiek vagy azt mondják, amit én, hogy is-is, vagy kikiáltják simán veszélyesnek. A későbbi válaszokban is olvasható Dumbi hibáztatása Harry sötétben tartásáért.

Lunát pedig minden körülmények között tessék sokkal, de sokkal komolyabban venni! Az a lány volt az egyetlen, aki a legforróbb helyzetben is képes volt megőrizni a hidegvérét. Arról nem beszélve, hogy nem véletlen van az a lány a Hollóhátban. Rettenetesen okos, még ha fura dolgokban hisz is. Megéri figyelni arra, amit mond.
Amúgy megmelengeti a szívemet, hogy mindenki kiáll Luna mellett, és senki nem mondja azt, hogy el kellene küldeni melegebb éghajlatra. Nem is tudom, a roxfortosok miért nem tudták elismerni az értékeit és belátni a dolgok mögé. A Hollóhátasok főleg. Én szerintem azonnal jóban lettem volna Lunával.
Vele kapcsolatban tehát nem volt vita.

A Misztériumügyi Főosztály. Ha engem kérdeztek, én nemes egyszerűséggel azt mondom, hogy ott biztosan megtalálható a válasz az élet minden apró, és kevésbé apró titkára.
Van, aki azt mondja, ott kísérleteznek illegális vagy félig illegális varázslatokkal, illetve olyan tudást tartalmaz, raktároz, amire a varázsvilágnak ilyen-olyan okokból még nagy szüksége van.
Egyébként mi jó származna abból, ha kikutatnánk a misztériumot? Ugyanakkor felfedezni az ismeretlent mindig jó dolog. Ambivalens? A Főosztály maga is az.
Amúgy a többiek a kutatásra, a kísérletezésre, a fejlődésre teszik a hangsúlyt, aminek természetesen megvan a maga veszélye. Ti mit gondoltok erről?

Ezzel a hatásos végszóval be is fejezem a témáról alkotott összefoglalómat. Jövő héten végére érünk a Főnix Rendjének (végre). Az utolsó témánk a „Hatalom” lesz. Imádkozzunk, hogy jó legyen.

Wizarding World Book Club #31 - Wizarding Carreers

Itt az ideje, hogy becsomagoljuk végre az elmaradásunkat WW Book Club témában, és megírjam az utolsó két beszélgetésről a véleményem. Bár le kell szögeznem, hogy a tegnap esti HP Celebration esemény live cover-je több fun elementet tartalmazott, mint a két beszélgetés együttvéve.
Mindenesetre az első téma, amiről beszámolok ma, a „Mágikus karrierek”. Itt azt hittem, kijön majd belőle egy interaktív pályaválasztási tanácsadás. Hát nem igazán ez lett belőle. De nézzük a kérdéseket.

1. Miért akar Harry Auror lenni?
2. Ki a jobb Jóslástan tanár, Firenze, vagy Trelawney?
3. Hermione túl durva volt Mariettával?

Miért akar Harry Auror lenni? Mert egy évvel korábban egy csaló Halálfaló azt mondta neki, jó Auror lenne belőle. Na, jó, komolyra fordítva a szót. A srác egész élete konkrétan abból áll, hogy sötét varázslót, vagy varázslókat kerget. Elég nagy gyakorlata van már abban, hogy professzionális lehessen abban, amit csinál.
Amúgy a többiek is többségében azt emelik ki, hogy egyrészt nagyon illik hozzá ez a munka, tehát nem is nagyon érdemes vele kapcsolatban máson gondolkodni. Másrészt eddig a pontig, nem is nagyon volt tisztában vele, hogy az Aurorságon kívül milyen egyéb más varázsszakmákban van lehetősége elhelyezkedni az iskola után. Plusz, sokan – köztük én sem – tudjuk elképzelni valami nyugodt munkában. Annak a gyereknek kaland kell. Nonstop.
Nagyon több indokot nem is emlegettek. Ha csak a hőskomplexusát nem, meg a folytonos bizonyítási kényszerét. A témához szerintem inkább az utóbbinak van köze. Bármennyire hőskomplexusosnak tartom én is a főhősünket.

Jóslástan. Ha engem kérdeztek itt nem az az igazi kérdés, hogy ki a jobb tanár, hanem azt, hogy mit keres a tantárgy a tanmenetben. Oké, persze, Dumbi meg akarta védeni Trelawney-t is meg Fireznét is. De amúgy a tárgynak sok értelme tényleg nincs.
És a fura, hogy valaki ebben egyet is ért velem. Érdekes volt azt olvasni egyébként, hogy Dumbi azért vette fel Firenzét, mert tehetséget látott benne. Ad1 Nem, Firenze azért került oda, hogy ne szedjék ízekre a kentaurok, illetve a kastélyba telepítése egy oltári nagy fityisz volt a félvér-utáló rasszista banyának. Ad2. Firenze adottsága nem tehetség, inkább örökség. Kentaurként az élete része a jóslástan, hiszen olya közegben nőtt fel.
Különben többség Firenzét mondja, mert benne megvan, hogy nem azt akarja megtanítani, amit ő is tud, hanem azt, hogy mindent senki nem tud. Érdekes világlátása van, amit mi emberként nehezen érünk fel ésszel.
Azért van persze, aki kreditet ad Trelawney-nak is, mondván, ha belegondolunk minden elsőre értelmetlennek tűnő jóslata bejött valahogy.

Hermione és a durvaság. Na, ennek a kérdésnek megint mi köze van a varázsvilágbeli munkahelyekhez…? Egyébként meg. Lehet, hogy egy kicsit túllőtt a célon azzal a rontással, de én se tettem volna mást a helyében. Nem lehetett elég óvatos, körültekintő, és előrelátó. Ha meg szól arról, hogy rontás van a papíron, akkor eleve nem lett volna értelme rátenni. Abban az esetben senki nem ment volna köpni Umbridge-nak.
Amúgy hadd mondjam el, hogy a válaszadók közül SENKI nem sajnálja azt az árulót, mindenki egyetért azzal, hogy az árulás súlyos bűn.

Nos, a munkalehetőségekről azt hiszem ennyit. Átnyargalok az utolsó elmaradt témára, ami az „Álmok és Látomások” címet viseli. Meglátjátok, milyen volt a két nappal ezelőtti beszélgetés.

Wizarding World Book Club #30 - Magical Maladies

A mai második témakör, amivel pótlok a „Varázsnyavalyák” témaköre.  Nem is szaporítom a szót, nézzük a témaindító kérdéseket:

1. Miért nem mondta el Harry és Ron, hogy Lockhart egy csaló?
2. Neville szégyelli, hogy a szülei a St. Mungo-ban vannak?
3. Van határa a varázsgyógyításnak?

Na, már most, az első kérdés szerintem úgy hülyeség, ahogy van. Egyrészt mi köze a témához Lockhart csaló mivoltának? Persze, tudjuk, miért került a 2. kötet végén a kórházba a karakter, de annak, hogy csaló, magához a betegség témaköréhez nem ad hozzá semmit. Ő szimplán megkapta, amit érdemelt. Másrészt, ki a fenét érdekel most már, hogy annak idején csaló volt-e vagy sem. Mi értelme lett volna világgá kürtölni. Nem változtatott volna semmin. Arról nem beszélve, hogy egy árva bizonyíték nem volt rá. Tulajdonképpen, erre nem is hiszem, hogy találni lehetett volna.
Amúgy a többiek is azt mondják, hogy felesleges lett volna. Többségében, mert elég nagy büntetésnek gondolják, amit Lockhart kapott (bár mindenki azt mondja, hogy megérdemelten kapta), illetve, mert a világon senki nem hitt volna nekik. Aki meg igen, azt valószínűleg nagyon nem érdekelte a dolog. Mindenki tudta a felnőttek közül, mekkora szájhős a pasas. Plusz a rajongók tuti keresztben lenyeltek volna bárkit, aki rosszat mond a bálványukról. Esetleg talán a sajnálat is belejátszott a dologba? Ebben nem vagyok biztos, inkább azt mondamám, hogy nagyon nem érdekelte őket most már, hogy mi lesz Lockhart sorsa.

Neville… én nem tudok elképzelni sem olyan scenariot, amelyben ő szégyellné, hogy azok a szülei, akik, és ott vannak, ahol. Nem. Ha ő szégyell valamit, az az, hogy képtelen a szüleinek az a fia lenni, akit a nagyanyja elvárna tőle. Neville sorstragédiájának, ami valljuk be, rosszabb, mint Harry-é bizonyos szempontból, a nagyanyja a megtestesítője. Az a valaki, aki nem tudja elfogadni az unokáját olyannak, amilyen, aki a fiát szeretné visszakapni annak gyermekében. Aki gyászában minden keserűségét az unokájára vetíti ki, elvéve tőle minden örömet, és a lehetőséget arra, hogy boldog legyen önmagaként. És ez szerintem elfogadhatatlan.
Vannak persze, akik úgy gondolják, van ott szégyenérzet elég. És ők azzal indokolják, hogy Neville már így is kilóg a sorból, nem szeretné, ha még a szülei miatt is máshogy nézne rá a közösség. Illetve az is erős érv volt, hogy nem szeretne a rávetülő sötét hírnévből fakadó hamis barátokat.
Én nem tudok mit kezdeni az igenlő válaszokkal. Hiszen látjuk, hogy Neville mennyire bizonyítani akar. Magának, a nagyanyjának, és ezen keresztül a szüleinek. Ezen felül a bosszúvágy is igen hajtja. Azért gyakorol, és teljesít folyton erején felül, hogy ha alkalma lesz rá, visszaadhassa Bellatrixnak, ami neki jár, és ezzel elégtételt vegyen, amennyire lehet.

A harmadik kérdésre pedig egy egyszerű igen a válasz. És ez nem feltételezés. JK-től tudjuk, hogy Neville szülei, sőt Lockhart sem épült fel soha abból, ami miatt a kórházba került. Ennél ékesebben semmi nem bizonyítja, hogy igenis van határa a gyógyításnak még a varázsvilágban is. Meg amúgy is. A világon semmi nem határtalan, és ha itt bármi is az lenne, akkor ad 1 tényleg nem lenne szükség arra a bizonyos zárt osztályra, másrészt életszerűtlen lenne az egész. És a történet az eddigiek során is számtalanszor bebizonyította, hogy a varázsvilág, még ha elszigetelt is, íratlan törvényeiben nem áll annyira messze a mugli világtól, mint ahogy azt páran titkon talán szeretnénk.

Nos, mára azt hiszem, ennyi. A következő téma majd a „Mágikus karrierek” lesz, ahol megint Harry Aurorrá válása az egyetlen kérdés, ami leginkább témába, és az olvasottakba vág.

Wizarding World Book Club #29 - Rebellion

Mostanában rettenetesen elmaradtam a Harry Potter olvasókörös beszélgetések összefoglalóival. Ennek két oka is van. Az egyik, hogy az iskolában félévi hajrá van, ami nekünk pedagógusoknak megszaporodott értekezleteket, hegy magas papírstócokat, és egyéb időrabló elfoglaltságokat jelent. A másik ok pedig – és ezt én utálom kimondani a legjobban – hogy már kedvem sincs nagyon írni ezeket a beszámolókat, mert úgy érzem, hogy az egész kezd ellaposodni. Amennyire tetszett az elején, most annyira ilyen „meh” az egész. Kicsit túlságosan el vannak nyújtva az egyes könyvek, a kérdések abszolút nem a témákhoz kapcsolódnak, szóval így cirka 5 könyv alatt kiégett ez a dolog számomra. Persze továbbra is részt veszek rajta, hátha megtörténik a csoda, de már közel nem akkora kedvvel, mint mondjuk fél éve. Mindenesetre a narrációkat is folytatom, hátha azoknak, akik nem vesznek részt tevékenyen, még érdekes lehet. Épp ezért vállalkozom a lehetetlenre, hogy két nap alatt lefedjem az elmúlt 4 alkalom témaköreit és beszélgetéseit.

A sorrendben 29. témakör a „Lázadás” címet viselte magán, és a főbb kérdései a következők voltak:

1. Mi motiválja Hermionét a lázadásra?
2. Mitől lesz Harry jó tanár?
3. Mennyire sikerül Umbridge-nak megállítania a lázadást?

Az én személyes meglátásaim szerint Hermione legbelsőbb és legerősebb motivációja maga a félelem. Mert nézzünk szembe vele. Hordozhatja ő magában a Griffendélesek bátorságát amennyire akarja, ebben a helyzetben, amiben most ők vannak, csak a bolond nem fél. Ő szeretné magát felkészültnek érezni, mert tudja, hogy előbb-utóbb harcra kerül a sor. És pontosan ez a különbség a bátorság, és a forrófejűség között. Ő készen akar állni, tanulni akar, és nem fejjel menni a falnak.  És hát persze, ahogy mindig, most is azt próbálja tenni, amit a leghelyesebbnek vél.
A többiek – akárhogy fogalmazzák is meg – azt veszem ki, hogy nagyjából egyetértenek velem. Van, aki oknak hozza fel azt, hogy Mugli születésű, van, aki azt mondja, hogy mert törődik másokkal, és pont ezért van a Griffendélben a Hollóhát helyett (ezt kikérem magamnak, egy Hollóhátas is lehet védelmező és törődő), de legtöbben azt mondják, hogy a legnagyobb motiváló erő a Sötét Nagyúr visszatérte, és a belátás hiánya, amit a Minisztérium Umbridge-dzson keresztül a gyerekekre kényszerít.
Azokon a megállapításokon mondjuk felnevettem, mikor valaki azt fejtegeti, hogy számára fontosabbak a jó RBF jegyek, mint a védekezésre való képesség. Néhányuknak úgy elszáll a feje felett a lényeg, hogy az elképesztő.
Az viszont tetszik, mikor valaki azt mondja, hogy tanulni akar. Mindenki tisztában van vele remélem, hogy ha Hermione nem lenne, Harry az első részben ott hagyta volna a fogát a pincében.

Harry és a tanár lét. Oké, erről ugyan még lesz szó a karrierek témakörnél, de már itt szeretném leszögezni, hogy Harry hosszú távon, nem lenne megfelelő alany a tanári szakmára. Legalábbis én nehezen tudom elképzelni őt, amit egy nap ül a roxforti íróasztala mögött, és házi feladatokat javít. És lehet nekem azzal érvelni, hogy gyakorlatorientáltak lennének az órái, a gyerekeket akkor is értékelni kell valahogy, nem beszélve a rengeteg papírmelóról.
Rövid távon és tényleg gyakorlati ismeretekben viszont tényleg a toppon van, mert rengeteg tapasztalattal rendelkezik, és az sem hátrány, hogy a saját kortársait tanítja, akikkel azért könnyebb a közös hangot megtalálni, meg a bizalmi légkört megteremteni.
Amúgy sokan beszélnek arról, mennyire természetes vezéregyéniség is Harry. Én ebbe már bele se szerettem volna menni akkor sem, mikor először írták, mert akárhányszor beszélünk róla, mindig eszembe jut, hogy hova jutottak ezzel a bizonyos vezéregyéniséggel, és mit okozott ez az egyik kedvenc karakteremnek.
Az a meglátás viszont megint tetszik, hogy Harry hagyta kibontakozni a diákjait, hagyta őket érvényesülni, miközben segített nekik. Tényleg ez volt a csoport működésének alapja. És, láttuk, hogy egy ideig jól is működött. Plusz, ugye ő tényleg szereti, amit csinál. Ez a való életben is igazán kevesünkről mondható el a körülményeink miatt, de annak a csoportnak minden adott volt. És még egy kiemelkedő. A barátai. Ha ők nincsenek, Harrynek eszébe se jutott volna tanárkodni.

Umbridge és a sikeresség. Két szó, ami soha semmilyen körülmények között nem szerepelhet egy igaz mondatban.  Véleményem szerint, csak elszántabbá tette a tiltás a csoportot a cselekvésre, és egyre jobban összekovácsolta őket. Well, oké, kivéve azt az egyetlen gyenge láncszemet.
Amúgy különböző indokokkal, de mindenki – vagy legalábbis a nagy többség – egyetért velem. Lepörgetve se látok nagyon olyan véleményt, ami azt a banyát istenítené. Umbridge egy minden szempontból a trágyadomb aljára, de legalábbis a kentaurok patái alá tartozó karakter.

Nos, ezzel a végszóval talán le is zárnám, és közzétenném ezt az összefoglalót, hogy belevághassak a „Varázsnyavalyák” témakörébe. Izgis lesz. Full értelmetlen kérdésekkel.

James Dashner: The Maze Runner (The Maze Runner 1.)

Van egy olyan érzésem, hogy nem fogok tudni szabadulni ettől a könyvtől, és elkezdeni a sorozat második részét addig, amíg le nem írom a véleményemet róla. Szóval most szépen felrúgva a magamnak kiszabott sorrendet, mert mindig a történések időrendjében blogolok, megírom a Maze Runner kritikámat. Mert hiába olvastam a könyvet harmadjára, még mindig (vagy már megint?) hagyott bennem érzéseket.

Tulajdonképpen kicsit féltem is, hogy vontatottnak fogom érezni a sztorit, lévén, hogy már harmadjára olvastam, és nagyon sok mindenre emlékszem a történetből. Azt hiszem, mondanom sem kell, hogy egy pillanatig nem untam magam.

A könyvet betöltő bizonytalankodó, szorongó félelem még most, így sokadjára is beette magát a bőröm alá. Mert bizony van itt félelem, reszketés és veszteség nem is kevés. Viszont a könyv felvonultat olyan jelentős dolgokat is, mint a bizalom, a barátság, az igazságosság, és nem utolsó sorban az élni akarás.

Örültem, hogy újra belevetettem magam a trilógiába, mert így még élesebben felelevenedett, miért szeretek én annyira egyes karaktereket, és miért szeretnek mások másokat.

Furcsa ez a könyv abból a szempontból, hogy a sok nyomasztó érzés mellett, mint a harag vagy a félelem, ott van a sziporkázó, nem egy esetben rettenetesen morbid humor, amin bizony, legyen akármilyen pocsék is a karakterek helyzete az adott pillanatban, az olvasó, ha akarja, ha nem, kénytelen hangosan kacagni. A könyv egyik csodája bizony ebben áll.

A másik pedig abban, hogy James Dashner bizony olyan történetet vetett papírra, aminek a világa képes arra, hogy a sajátjában vergődve szenvedő olvasót berántsa a magáéba, és ott is tartsa a végéig. Nekem rettenetesen nagy szükségem volt/van most egy ilyen könyvre, így még nagyobb örömmel veszem kézbe újra az alaptrilógia második két részét.

Egyébről itt most többet nem mondanék, már csak azért sem, mert, miután a magyar verziót elolvastam, írtam róla egy értékelést (linkre kattintva elérhető)

Annyit viszont még megjegyeznék, hogy szívből ajánlom, hogy olvassatok Dashnert, mert tényleg borzasztóan remekül ír, és ezt nem csak a TMR trilógia alapján mondom. Ha úgy érzed, menekülnöd kell a valóságod elől, akkor ő az egyik tökéletes szerző számodra.

Értékelés
5/5* - Lehetne más ez után?

Zeneajánló
Még mindig. Monotónia tűrés növelésére kiváló


Böszörményi Gyula: Nász és téboly (Ambrózy báró esetei IV.)

Ha már tegnap kivinnyogtam magam mindenki szeme láttára, hogy ez az év nem indult a legfényesebben, akkor most már tényleg ideje lenne tenni valamit ellene. Nevezetesen, el kellene startoltatni az évet rendesen a blogon. Már csak azért is, mert rettenetesen el vagyok maradva a bejegyzésekkel már megint. Ma egy könyvértékelővel fogunk indítani, a többit meg majd kitalálom. Valahogy be kell illesztenem még két olvasókör összefoglalót péntekig, illetve azzal is számolni kell, hogy újraolvasós időszakomat élem még mindig. Igyekszem hozni egy értékelőt az angol Maze Runerről, ha már az annak idején elmaradt valami érthetetlen oknál fogva. Tudom, a magyarról van, de most, hogy újra olvasom, újra kinyílt előttem az a világ, és rájöttem, hogy van arról a könyvről még mit mondani bőven.

Most viszont akkor térjünk rá a mai bejegyzés fő témájára. Be kell vallanom, számomra is meglepő volt, mennyi ideig kellett emésztenem ezt a könyvet, hogy mondani tudjak róla valamit. Rettenetesen csavaros, és a végén nagyon okosan az olvasó érzelmeire játszó történet ez, ami megakadályozza, hogy sebtében levont következtetésekkel zárjuk le magunkban az Ambrózy-kötetek által behatárolt korszakot, amibe aztán tényleg teljesen mindegy, mikor kapcsolódsz be, de szabadulni nem egykönnyen fogsz tőle az biztos.

Ez a történet is, mint a sorozatban eddig minden kötet, két szálon fut. Azonban, míg eddig az egyik szál Mili sorsát volt hivatott bemutatni, a másik pedig Emmáét, ez a felállás Emma ügyének kibogozásával immár felborul. A mostani történetszál, míg a „jelenben” (értsd 1901-ben) továbbra is követi Mili és a báró kalandjait, végigvezetve minket egy rettentően aljas, ám annál furmányosabban felépített zsarolási ügy kibogozásán, addig a második szál visszavisz minket 7 évvel korábbra, a báró szörnyű titkoktól terhes, nem ritkán borgőzös fiatalkorába, hogy megtudjuk, miként is fordult meg sorsának kereke olyan drasztikus hirtelenséggel, és hogy vált belőle az az ember, akit megismerhettünk a sorozat korábbi köteteinek lapjain.

És, ha már itt tartunk, kénytelen vagyok megjegyezni, hogy én bizony rosszallóan néztem végig, mit művelt a báró annak idején, és mi kellett ahhoz, hogy elkezdjen felfelé kapaszkodni a lejtőn, és újra önmagára találjon végre. Nem mondom, hogy nem lettem kárpótolva sokszorosan mindkét idősíkban, de be kell vallanom, nagyot csalódtam Ambrózy báróban. Szorongva olvastam fiatalságának történetét elmesélő oldalakat, mert tudtam, hogy annak bizony jó vége nem lesz, még ha később talán jóra is fordul minden.

A jelenben zajló nyomozás pedig minden volt, amit szerettem volna látni ebben a részben. Semmi klisé, semmi sallang, semmi felesleges nyálcsorgós bájolgás. Csavarok voltak, titkok voltak, problémák voltak, amit a józan ész és az éles megfigyelőképesség, meg persze némi kotnyelesség és furfang segítségével lehetett megoldani.
Természetesen ezen a ponton lép a képbe Hangay Mili. Mili, akinek a karakterfejlődése ebben a kötetben érzékelhető leginkább. Bizony, a sokszor meggondolatlan, néha talán kissé akaratos, szélkelep csitri felnőtt. Méghozzá egy olyan érett fiatal nővé cseperedett, aki hajlandó, és képes feláldozni akár a saját jó hírét, és boldogságát is, azért, hogy a célját elérje. Azért, hogy segítsen. Rettenetesen faramuci volt az a helyzet, ráadásul a két főszereplőnk egészen a történet végéig gyönyörűen elbeszélt egymás mellett, mégis, csak csodálni tudtam mindkettejüket az erejükért.

A vége pedig, mint mondtam, nagyon az érzelmekre játszik rá. Hogy az utolsó oldalakat megértse az ember, ahhoz nem tényekre alapozott hideg logikára van szükség, hanem érzelmekre. És ebben a sorozatban pont ez a zseniális, meg ez a szép. Hogy van egy szereplő, megingathatatlannak tűnő sziklaszilárd életfelfogással, amit aztán a körülményeknek köszönhetően ő maga cáfol meg. Igen, Hangay Mili rettenetesen nagy fejlődésen ment keresztül a négy (plusz két fél) kötet alatt, de szerintem nem túlzás azt állítani, hogy Richárd még ennél is nagyobb belső változásokon esett át.

Összességében én azt mondom, hogy ez a rész a lehető legméltóbb lezárása volt a sorozatnak. Semmi nem maradt megválaszolatlanul, ami a főbb kérdéseket illeti, viszont akadnak még itt olyan szereplők, akiknek az útját, így vagy úgy, de rendezni lehet. Ne legyünk telhetetlenek, de reménykedjünk a folytatásban, akár egy-egy novella képében.

Értékelés
5/5 – Én sokakkal ellenétben az epilógust is nagyon szerettem

Zeneajánló
Aki olvasta, tudja, miért.

Hozzászólások
  • Everglow: @: Hey!
    I'm terribly sorry, but I'm not sure about what you wanted to tell me. I assume you like the blog, and a post which I thank you even if I don't understand how you understood it since I wrote it in Hungarian.
    About your question... Do I assume correctly that you search for other book blogs? Because if this is the case, then, oh dear. Send me a PM to the blog's mail address (you can find it under 'Contact me') I can recommend you some in Hungarian.
    Thank you for your comment!
    (2017-08-02 12:55:12)
    Jane Austen: Emma
  • Johnd844: Thank you for every other informative blog. The place else may just I get that type of info written in such a perfect means? I've a project that I'm just now working on, and I have been at the glance out for such information. ddekbbfdbadb
    (2017-08-01 14:17:37)
    Jane Austen: Emma
  • Everglow: @Rebeccah: Hello!
    Thanks for the link! I checked the page and joined to the group. :)
    Thanks for the invitation! :)
    (2016-03-08 21:51:25)
    Booka-Shelf Reading Challenge 2016. feladatok és tervek
  • Rebeccah: Hi, if you're still doing this challenge and you'd like to share what you've been reading, come over to our facebook page :)

    <a href=https://www.facebook.com/groups/BookaShelf2016ReadingChallenge/>BookaShelf 2016 Reading Challenge</a>
    (2016-03-07 15:52:41)
    Booka-Shelf Reading Challenge 2016. feladatok és tervek
  • Everglow: @Anitiger: Szia!
    Láttam is az imént a bejegyzésedet, és én is hasonlóképpen voltam. Fogtam a fejem, hogy "erre én miért nem gondoltam". :D Szóval a tiéd is jó lett.
    Egyébként én is megtaláltam sok videósnál sok nyelven. Gondolom nem nagyon létezik még más tag az ünneppel kapcsolatban. :)
    (2015-04-05 12:36:14)
    The Easter Book Tag
  • Anitiger: Szia! Én is ezt a taget találtam, de más videósnál :D Eleanor és Park tervbe van, de fogom a fejem, hogy ez meg az nem jutott eszembe válaszoláskor :)) Jó lett a tag! Kellemes húsvétot!
    (2015-04-05 12:25:31)
    The Easter Book Tag
  • Everglow: @Kinga: Akkor jól beletrafáltam. Őszintén fiúkat nem tudok elképzelni Abigéllel a kezükben. A Legyek ura jobb választás nekik, bár nem egyszerű az sem. Az Abigél esetében a film rendkívül jó adaptáció.
    (2015-02-02 21:47:23)
    Bloggerek a kötelező olvasmányok megváltoztatásáért - második állomás
  • Everglow: @Fanni: Ó, velünk sajna nem olvastattak Orwell-t. Öreg hibának érzem. Zseniális a bácsi!
    (2015-02-02 21:45:23)
    Bloggerek a kötelező olvasmányok megváltoztatásáért - második állomás
  • Kinga: Az Abigél még 0.ban kellett olvasnunk, nekünk lányoknak, a fiúknak pedig a Legyek urát. :)
    Bár nem olvastam el az Abigélt (csak beleolvastam), de megnéztem filmen és tényleg érdekes volt.
    (2015-02-02 21:29:48)
    Bloggerek a kötelező olvasmányok megváltoztatásáért - második állomás
  • Fanni: Nekünk az Állatfarm kötelező volt. :)
    (2015-02-02 21:04:09)
    Bloggerek a kötelező olvasmányok megváltoztatásáért - második állomás