Visszatértem. Azt nem tudom, mennyire tartósan, egy értékeléssel viszont most mindenképpen jövök. Ez pedig nem más, mint Sarah J. Maas számomra legújabb könyve, a Court of Frost and Starlight. Nem titok, hogy én annak idején nagyon vártam ezt a könyvet, hiszen, amennyire eleinte ódzkodtam tőle a nagy hype miatt, olyan könnyen estem bele fülig az ACOTAR trilógiába. Bíztam abban, hogy jelen esetben nem kell újra átélnem azt a tendenciát, amit Dashner Maze Runnerje okozott anno. Nem mondom, hogy maradéktalanul elégedett vagyok, de nem is csalódtam akkorát.

Tulajdonképpen, amiért én szerettem olvasni ezt a könyvet az az, hogy visszakerültem Velaris szeretett világába, színhelyeire, a szeretett szereplők közé. És, úgy körülbelül ennyi. Nem állíthatom határozottan, hogy maga a történet rossz lett volna, egyszerűen csak azt éreztem, hogy magához a nagy egészhez nem nagyon adott hozzá semmit. Az alap trilógia ismerete nélkül viszont a kezdő sorozat olvasó nem ért belőle semmit. Szóval nekem valamennyire az volt a sommás érzésem ezzel a kiegészítő novellával kapcsolatban az volt, hogy jó, hogy van, csak azt nem értem, hogy minek.

Azt hiszem, ez a könyv, meg a történet nagyon igyekszik azon, hogy bemutassa a háború utáni állapotokat Velarisban. Viszont ahelyett, hogy azt látnánk, hogy végre valahára mindenki örül magának, meg a békének, arra van helyezve a hangsúly, hogy hogy épül újra a város. Mindeközben hallgathatjuk azt, hogy Feyre hogy küzd meg a saját PTSD-jével, miközben meg mardossa a bűntudat, hogy magára költ, meg magával törődik. Mindeközben Rhys az, akit konkrétan látunk tenni is valamit, amíg el nem romlik az egész azzal, hogy Cass meg Az elviszi egy sajátos legénybúcsúra. Hmmm… És nem, a közhangulatot sajnos nem a nyugalom, meg a béke határozza meg, hanem még mindig félelem lengi be a légkört. Ami valahol érthető, valahol meg nagyon nem, mert ha már megnyertek egy nyomorult háborút, örüljenek már. Pláne, ha bőven van anyagi fedezet arra, hogy mindent rendbe hozzanak semmi perc alatt.

A karakterekkel kapcsolatban meg pont az az érzésem, hogy indokolatlanul tűnteti fel őket az írónő rosszabb színben, mint kellene. Tipikus példa erre Nesta, akinek esetében egy becsületet érdemlő vasakaratú nőből egy szimpla szajhát csinált. Amit meg Cassiannal csinálnak, az egyszerűen nevetséges. Két ötéves jobban kezeli a kapcsolatát, mint ők. Nem tudom, mi fog történni velük a kiküldtetésükön, de nem vagyok benne biztos, hogy látni akarom.

Összességében tök jó lenne, ha jönnének még az univerzumban nagy regények. Mert bár ezt sem volt rossz olvasni, sokkal, de sokkal több elmesélni való van még ebben a sztoriban.

Értékelés
5/4,5 – Nem tökéletes, de jó volt olvasni azért.