Tudom, tudom, azok a Book Club beszámolók nagyon nem úgy mennek, ahogy menniük kellene, nézzétek el nekem, igyekszem őket pótolni, már ha érdekelnek egyáltalán valakiket. Meg kell találnom a motivációt arra, hogy megírjam őket. Plusz most elég hektikus időtartamában van ez a nyár, így időm se nagyon, van és a technikai feltételeim se igazán adottak a blogoláshoz, de össze kell nézzem, mennyivel vagyok lemaradva, és igyekeznem behozni a lemaradást.

A könyvekkel kapcsolatban viszont nem szeretnék hegynyi elmaradt bejegyzést felhalmozni, úgyhogy most gyorsan írok pár szót a legutóbbi befejezett olvasmányomról, ami az Álomrablók volt Maggie Stiefvater-től. Mikor befejeztem a Hollófiúkat, említettem, hogy elég nagy elvárásaim vannak ezzel a könyvvel kapcsolatban, mert szeretném jobban megismerni Ronan karakterét. Igazából ez hellyel-közzel sikerült is, mégis azt kell mondanom, hogy én valamiért nem vagyok kompetens azzal, ahogy az írónő alkot. Nem a történettel, és nem is a karakterekkel van igazából bajom. Viszont a könyveken keresztül átjön valami, ami az írót teszi rettenetesen unszimpatikussá. Ugyanaz a helyzet itt is, mint Cassandra Clare könyveinek esetében. Ott sem tudtam szeretni a sztorit, mert unszimpatikus volt az író. Itt is ez van. A miértjét viszont nem tudom megmagyarázni még én sem. Megérzés, na.

Persze, tudom, hogy sokan szeretik a történetet, hiszen itt is ott is rengeteg a sorozat olvasására biztató bejegyzésbe, megjegyzésbe, írásba futok bele. Ezt tiszteletben is tartom, sőt, még figyelek is arra, aki azt mondja, hogy jó, és olvassa el mindenki, mert hiszem, hogy ezekben a véleményekben, ezekből a szemszögekből találok, vagy meglátok valami olyat, ami újra felkelti az érdeklődésemet, és a motivációmat arra, hogy a sorozat maradék két kötetét a kezembe vegyem, és befejezzem. Nem tudom, lesz-e ilyen valaha.

A történetről magáról nem is tudom, mit írhatnék. Annyira darabjaiban, és annyira nagy időközökkel olvastam az egész könyvet, hogy mint összefüggő sztori nem igazán maradt meg bennem. Mindenesetre a felosztásáról tudom azt mondani, hogy szerettem. Jó volt, hogy azok a szereplők kaptak szemszöget akik, bár nem mondom, hogy még pár karakter belső monológjára nem lettem volna kíváncsi. Akik szemszöget kaptak, ők egész jól ki lettek dogozva, illetve csavarokból is volt elég. Mondjuk azokból néhánnyal egyszerűen nem tudtam mit kezdhetnék.

Összességében azt tanácsolom, hogy bár én nem igazán találtam meg a számításaimat ezzel a sorozattal, ti többiek ne féljetek belekezdeni, mert mindentől függetlenül nektek még igazán tetszhet is. Vegyétek kézbe az első kötetet, és ha tetszik, gyertek, meséljetek nekem, hogy meghozzátok a motivációmat a maradék két kötethez.

Értékelés
5/3 – Nekem elég nyögve nyelős volt. Valahogy nem akart csúszni. Lehet meg kellene próbálnom magyarul…

Zeneajánló
Nem is tudom, hallgattam-e zenét, miközben olvastam, és próbáltam összerakni a fejemben a darabokat.