Nem is igazán tudom, hogyan foghatnék bele ennek a történetnek az értékelésébe, hiszen annyi mindent szeretnék elmondani róla.
A sorozat negyedik részével kapcsolatban is az a megtiszteltetés ért, hogy előolvasó lehettem, így már elég régen volt a kezemben a könyv. Ennek ellenére újraolvasásra nem volt szükség, mert elkezdtem ugyan újra a könyvet, de néhány oldal után, ahogy újra a részesévé váltam a történetnek, rá kellett jönnöm, hogy erre bizony én tökéletesen emlékszem, ahogy arra is, hogy annak idején mi fogalmazódott meg bennem azzal kapcsolatban, amit majd papírra szeretnék vetni az értékelésemben. Nézzük is.

Attól, hogy ez a könyv egy olyan sorozat negyedik része, mely részeinek alaptörténete nagyjából ugyanaz, a varázsa egyáltalán nem veszik el, sőt, midig képes újat mutatni, és megmozdítani valamit az olvasóban. Ennek pedig szerintem az az oka, hogy a történet nem a térre, és időre fókuszál, ami a regények hátterét adja, hanem az egyénekre, a szereplőkre, a karakterek sorsára. Persze, lehet mondani, hogy a tengerészek egy sorsban osztoztak, és ez nagy általánosságban valóban igaz, de pont ez a csodája szerintem ennek az egésznek, hogy a karaktereket nem csak katonaként, tengerészként, hajósként látjuk, hanem látjuk az embert. Azt a valakit, akinek családja van, akit a felesége, gyerekei, anyja, apja várnak haza. Mindjárt nem olyan egysíkú a történet már látszatra sem, ugye?

A másik, amit én nagyon szeretek abban, ahogy ezek a könyvek meg vannak írva, az az, hogy fel-felbukkannak olyan szereplők, akiket a sorozat előző részeiben már megismertem. Lehet, hogy ez van, akit aggaszt, vagy frusztrál, nem tudom. Nekem valahogy furcsa biztonságérzetet nyújt, hogy ezeket a karaktereket már ismerem, tudom, kik ők, mi a szerepük a hajón. Az pedig egy külön faktor, hogy az adott helyzetbe helyezve bizony újra elkezdhetek aggódni egy olyan karakterért, akit már ismerek, sőt, talán az előzőekben meg is kedveltem.
Félreértés ne essék, továbbra sem szimpatizálok a náci ideológiával egy szemernyit sem, de mint mondtam, itt nem is az a lényeg, hogy ki milyen ideológiát szolgál, ki tudja, mennyire lelkesen, meg szabad akaratából.
Szóval röviden összefoglalva, jók ezek az átvezetések- Szerintem nem kell miattuk aggódni.

Egy valamire viszont nagyon, de nagyon figyelni kell ezzel a könyvvel kapcsolatban. Nagyon lassú a lefolyása. A felszínt nézve joggal gondolhatja azt az ember, hogy a könyv háromnegyedében nem történik az égvilágon semmi, az utolsóban meg annyira felpörögnek az események, hogy azt sem tudod hova nézz.
Ezzel kapcsolatban csak azt tudom mondani, hogy senki ne kövesse el azt a hibát, hogy csak a felszínt nézi, akkor sem, ha az kényelmesebbnek tűnik. Figyeljetek oda minden sorra. Megéri. Tényleg.
Egyébként meg gondoljatok arra, hogy a csend is lehet művészi eszköz, meg érték, csak nem mindenki tudja értékelni. Azt hiszem, mire eljuttok a könyv végére, azt fogjátok kívánni, bárcsak tovább tartott volna kicsit az a csend…

Összességében mit mondhatnék. Tessék olvasni, de tényleg.

Értékelés
5/5 – Ha akarnék, se adhatnék rá kevesebbet

Zeneajánló
Hagyjátok. Fókuszáljátok a figyelmeteket arra, ami le van írva.

És végül, de nem utolsó sorban. Ezúton is szeretném megköszönni, hogy újra hajóra szállhattam. Ahogy közeledünk a sorozat vége felé, egyre jobban érzem, hogy hiányozni fog ez nekem még…