Itt az ideje, hogy megint csak összeszedjem a gondolataimat egy olyan könyvről, amit relatíve régen olvastam. Az is igaz mondjuk, hogy azóta várom, hogy elolvashassam, mióta Rick Riordan bejelentette, hogy megalapítja a Rick Riordan Presents nevű… hát nem is tudom, minek nevezzem. Vállalkozást talán. Lényeg a lényeg, hogy ebben a kezdeményezésben olyan írók műveit karolja fel, akik szintén a sajátkultúrájuk mitológiakörében írnak Percy-éhez hasonló történeteket, és amiket – ismeretek hiányában – Rick bácsi maga nem tudott volna megírni. Ennek a kezdeményezésnek az első megjelent könyve az Aru Shah, and the End of Time.

Bevallom, ahogy olvastam, egyszerűen érteni véltem, miért döntött úgy Rick hogy ez a történet a szárnyai alá veszi. Igazából stílusában ez a könyv nagyon is hasonlít azokra, amiket Rick ír folyamatosan a Villámtolvaj óta, viszont volt a hangulatában valami, amitől más volt, amitől érezhető volt, hogy ezt a könyvet nem ő írta.

Az akcióra, a történet követhetőségére, a karakterek szerethetőségére, a poénos kiszólásokra ebben a könyvben sincsen oka az olvasónak egyáltalán panaszra. A hindu hitvilág egy szeletét is sikerült úgy bemutatnia a könyvnek, hogy tűkön ülve várjam a Pandava történetek folytatását. Arról nem is beszélve, hogy, mint ahogy anno Percy, a Kane tesók, és Magnus, most Aru és Mini, és Boo ugyanúgy megismertetett egy számomra eddig teljesen ismeretlen mitológiakör alapjaival.
Valahogy mégis, a stílusában, történetmesélésében volt valami, ami nagyon is egyedivé tette, ami éreztette, hogy bizony most nem egy megszokott Riordan regényt tart a kezében az olvasó. És ezt semmiképpen nem hátrányként rovom fel. Kifejezetten üdítő volt, hogy úgy mondjam, egy másik hangon olvasni egy alapjaiban nagyon is hasonló történetet.

Ami nekem kifejezetten tetszett az egész sztoriban az a befejezés. Rick bácsitól megszokhattuk, hogy egy frappáns félmondattal olyan függővégeket okoz a történeteinek, hogy aztán az olvasó egy évig fogja a fejét, vagy rosszabb esetben tépi a saját haját, mert nem tudja, hogy mire számítson. Nem mondom, hogy itt nem volt amúgy nagyot csattanó függővég, de kifejezetten örültem, hogy nem csőstül jött az egyik befejezett küldetés után a másik, hanem szépen fel lett vezetve a következő kaland.

És, akkor, hogy most már a történetről is mondjak valamit. Aru Shah egy 12 éves kislány, akinek édesanyja egy indiai kulturális múzeumot vezet Amerika kellős közepén. Aru elhanyagoltnak, és magányosnak érzi magát, mindenhol, ahol jár, és maga is érzi, hogy többre hivatott. A valahová tartozás kényszere miatt azonban elég vad hazugságokba keveredik, ami odáig vezet, hogy egy lámpa meggyújtásával rászabadítja a világra a… nos, igen, a világvégét. Vagy inkább mondhatnánk azt is, hogy az Idő végét. Baklövését helyrehozandó egy kalandos utazás veszi kezdetét, két baráttal, és sok segítővel, melynek során megtudja, hogy a testében reinkarnálódott az egyik ősi Pandava testvér lelke, aki életében arra volt hivatott, hogy a világot megmentse. Kérdés az, hogy vajon sikerül-e? Ezt persze még mi sem tudjuk.

Én egyébként rettenetesen szerettem olvasni ezt a könyvet, egészen egyszerűen azért, amilyen. Frissítően újszerű alkotás volt, egy nagy vonalaiban megszokott témában. Becsülöm Rick-et, amiért életre hívta a RR Presents-et már csak azért is, mert beismerte, ő sem ismerhet mindent. Az írónőt meg becsülöm, hogy bele, mert vágni ebbe, és sikerült valami rettenetesen jót alkotnia. A Glossary-ból meg külön kitűnik, hogy valami rettenetesen aranyos nőszemély lehet.

Értékelés
5/5 – Alig várom a következőt!

Zeneajánló
Míg írtam a bejegyzést, ezt a dalt hallgattam.
(Videó a fenti linken)