Megint nagyon el vagyok maradva a bejegyzésekkel, konkrétan négy van, amit már régen közzé kellett volna tennem a menetrend szerint, főleg, hogy többen érdeklődtetek a friss bejegyzések után, szóval most megemberelem magam, és igyekszem a napokban teljesen ledolgozni a hátrányom.

Elsőként egy olyan könyvről szeretnék írni, amit egy kedves barátom javaslatára olvastam el. A története pedig a következő.
Valahogy az e-mail váltásaink sűrűjében egyszerre csak kiderült, hogy szinte ugyanabban az időpontban kattantunk rá a japán kultúrára. Még az indíttatásunk is hasonló volt. Jó könyvmolyként pedig természetesen az első kérdésem az volt, főleg, hogy tudom, ő is szereti falni a könyveket, hogy olvasott-e valami jó könyvet a témában. Ő mondta, hogy Hidasi Judit mind a három könyvét elolvasta, de nagyjából ugyanolyan volt mindhárom. No, gondoltam, akkor nekem elég lesz egy is, így hát nekiálltam keresgetni, hogy hol is lehetne hozzájutni. Nagyon régi könyv, de ahhoz képest egész könnyen sikerült. És jól el is olvastam, szóval most jöjjön pár szó magáról a könyvről, illetve az olvasottakról.

Igazából érdekes volt olvasni mindazt a személyes tapasztalatot, amit az író leír a könyvben, még akkor is, ha minden említett kulturális vonatkozásnak ugyanaz volt az alapja, mindig ugyanoda tértünk vissza. Jelesül ez az alap az volt, hogy Japánban, a japán emberek számára nem az egyén a fontos semmilyen tekintetben, hanem az a csoport, amelynek az egyén a tagja. A csoporton belül melynek az egyén a tagja érvényesek a jól ismert normák, viszont, ha az adott egyén nem a „mi kutyánk kölyke”, akkor érdektelenül fordulok el, nem számít, mekkora hátrányban van az adott személy másokkal szemben.  Ha belegondolok, ez a magatartás valahol jó, mert mindig jelen van a valahová tartozás érzése, amit mi európaiak olykor kicsit túlságosan is kénytelenek vagyunk nélkülözni, viszont az egyén, mint olyan ilyen mértékű háttérbe szorítása innen nézve a személyiség fejlődésére semmilyen tekintetben nincs jó hatással. Értem én, hogy nem is az a cél, hogy az ember kilógjon a sorból, mert ez azért sok évezredes kultúra, nem lehet megváltoztatni olyan könnyen, de azért na. Európai aggyal, főleg magyarként, ahol az érdekérvényesítés minden előtt áll, valahogy ezt nehéz elképzelni. Neveljük már szabad akarattal rendelkezővé a jövő generációját. Anélkül, hogy átesnénk a ló túlsó oldalára.

A másik, ami engem nagyon elgondolkodtatott, az az, hogy ma már ennyire talán nem tartanak a külföldiektől. Nem mintha amúgy huzamosabb időn keresztül terveznék kinn élni Japánban, főleg az ottani vezetési viszonyok miatt, de akkor is. Persze, érthető, hogy védik és féltik, és ápolják a kultúrájukat, meg a hagyományaikat, és megvannak a maguk előítéletei, meg téves meglátásai más nemzetekkel kapcsolatban. Ez tejes mértékben érthető és elfogadható számomra. Viszont azt a mértékű tartózkodást, már-már félelmet, amit ebben a kötetben leírva láttam, nehezen tudom feltételezni. Remélem, közel 20 év alatt azért ez is változott valamit.

A harmadik kiugró pont nekem, ami tanárként fokozottan érdekes volt, az az oktatási rendszer leírása. Komolyan mondom, eddigi tapasztalataimból kiindulva azt hittem, a magyar oktatáspolitikánál nincs rosszabb a világon, de ezt a könyvet olvasva rá kellett döbbennem, hogy bizony van. Alapjáraton nem tartom rossznak, hogy az általános tankötelezettség első pár évében nem terhelik tantárgyi oktatással a gyerekeket, hanem megtanítják nekik, az alapokat, meg egyáltalán, hogy hogyan kell viselkedni. De, hogy a fiatal felnőtteket így meghajtsák, és ennyire pénz, meg protekció kérdése legyen ott is a jobb pozíció, azt elfogadhatatlannak tartom. És sajnos azt sem mondhatom, hogy ez is a múlt egyik árnya, mert egyre több olyan japán fiatalról hallok, aki inkább előnyben részesíti a külföldi oktatást a saját országához, az otthonához képest. És ez szerintem rettenetes. Arról nem beszélve, hogy tekintse magát szerencsésnek, akinek adja magát a kitörési lehetőség, mert rettenetesen nehéz nyitni onnan a nyugati országok felé.

Összességében én egyébként azt mondom, hogy ez a könyvecske nagyon is jó, főleg a személyesebb részek, meg tapasztalatok miatt. Bizonyos részeit viszont egyáltalán nem árt fenntartásokkal kezelni, már csak azért is, mert tényleg csaknem 20 éves könyvről beszélünk. Szerintem, akit érdekel a japán kultúra, és kezdő a témában, az nyugodtan kézbe veheti. Érdekes olvasmány lesz számára.

Értékelés
5/5 – Mindent figyelembe véve

Zeneajánló
Nem is emlékszem, hogy hallgattam volna valamit. Nagyrészt melóhelyen, értekezletek alatt olvastam. :)