Kicsit csalok most a bejegyzésekkel, mert van egy magam elé kitűzött oldalmennyiségem, amit a recenziós példányomból el szeretnék olvasni, úgyhogy egyelőre megint egy WW Book Club értékelést írok, de a mai nap folyamán még lehet számítani egy „Girl in the Blue Coat” értékelésre. Ráadásul ma mozi est lesz nálam, szóval terveim szerint holnap jön az FMA LA értékelésem is. De ne szaladjunk ennyire előre. Egyelőre nézzük a 36. WW Book Club-ot, aminek témája a „Származás és örökség” volt. A kérdések pedig:

1. A Félvér Herceg könyvét használni csalás?
2. Voldemort büszke a Gomold-örökségére?
3. Mik a Merengő használatának veszélyei?

Az első kérdéssel kapcsolatban megoszlottak a vélemények. Én személy szerint Ronnal értek egyet a dologban. Annyi történt, hogy Harry más receptet használt, mint a többiek. Ebből viszont annyi mindent le tudnék vezetni. Egyrészt, hogy engedhették meg, hogy az a könyv tankönyv lehessen, mikor világosan látszik, hogy tökéletes bájitalt abból a könyvből senki nem tud főzni. Még, ha csak egy újabb kiadását használnák is a könyvnek. Másrészt igazából az, hogy Harrynek ekkora sikere van az órákon csak Hermione-t zavarja. Őt is csak féltékenységből. Igazából nagyon jól észre lehet venni, hogy a három barát közé bizony bevette magát a zöld szemű szörny. Iszonyat féltékenyek egymásra ilyen-olyan okok miatt. És ez bizony majd a legkritikusabb helyzetben fog kicsúcsosodni.
Vannak persze, akik Hermionéval értenek egyet a kérdésben, és csalásnak tekintik, mert nem Harry saját munkája, amit csinál. Ugyanezen az útvonalon egyiküknek sem a saját munkája, mert nem ők dolgozták ki a receptet. Meg, hogy plagizál, mert nyeresége van belőle. Micsoda? Persze Lumpsluck áradozik róla, de amúgy mi? A Felicist meg értelem szerűen azért nyerte meg, hogy lehessen tovább vinni a történetet. Pont.

Voldemort, és az ő büszkesége. Szerintem ő nem büszke az anyja rokonságára sem. Be kell vallanom, én sem lennék az. Ő arra büszke, hogy Mardekár egyenes ági leszármazottja. Az nem érdekli, hogy hány generáció élt az óta. Mindehhez hozzátenném, hogy emlékeim szerint megvetette az anyját, és nem volt hajlandó elhinni, hogy boszorkány, mert meg merészelt halni. Plusz azt is emlegetném, hogy találkozott Morfinnal, és nem volt oda az örömtől, hogy létrejött a nagy family reunion. Persze, biztos büszke volt…
Ellentétes véleményekből is van elég, és meg vannak tűzdelve érdekes indoklásokkal. Csak a példa kedvéért pár. Azért büszke a családjának arra a vonalára, mert az önbizalmához nagy szüksége van arra, hogy egy erős vonalú családot tudjon a háta mögött, még akkor is, ha megveti őket.
Egy másik vélemény, ami nagyon tetszik, hogy Voldemortból hiányzik minden érzelem, így a büszkeség érzése is. Inkább arról van szó, hogy elégedett azzal, hogy milyen illusztris családba született bele.

A Merengő meg… Ahogy én elkezdtem gondolkodni a kérdésen, rájöttem, hogy az az eszköz hasonló Edevis tükréhez. Mind a kettő sorvaszt. Elmerülni a gondolatainkban veszélyes dolog a múltbéli döntéseink miatt. Ha sokat merengünk azon, ami megtörtént, túl sok „ha” és „mi lett volna ha” jön velünk szembe, ami megőrjíti az embert. Az elme egy veszélyes dolog. Az ember sajátja meg még inkább.
Itt is érdekesek a többiek válaszai. Valaki szerint azért veszélyes, mert csak egy ember nézőpontjából mutat meg, esetenként nem kívánatos információkat. Szolgáltat infót, de nem mindent mond el. Az emlékezet pedig amúgy is csalóka dolog.

Nos, a témáról azt hiszem, ennyit szerettem volna, a jövő héten a „Szerencse” témaköre következik.
Én meg most megyek, és olvasok még egy kis recenziót, de később jövök a Kék kabátos lánnyal. Remélem.