Mindig, mikor Holokauszt történetről készülök írni, ösztönből az a mondat fogalmazódik meg bennem elsőre, hogy „ez nem volt egy szokványos történet”. Akarva-akaratlan elgondolkoztam rajta most, hogy létezik-e egyáltalán a témában szokványos történet. Arra jutottam, hogy nem igazán, egészen egyszerűen azért mert maga a dolog is több szempontból kiemelkedő, és minden, de nem szokványos. Szörnyű, érthetetlen, alaptalan, és egyszerűen fel nem fogom, hogy hogy létezhetnek olyan embernek nem nevezhető mocskok, akik képesek ezt letagadni. Ha már egyszer többségének ahhoz volt gyomra, hogy végignézze, legyen gerince is, hogy vállalja érte a felelősséget.

A történet, amiről most írni fogok, megint egy új szemszögből mutatja be a Holokausztot. Ezúttal Anne Frank történetéhez hasonlóan megint Hollandiába utazhattam el, de most nem (csak) a zsidóség szempontjából, hanem a civil ellenálláséból láthattam az eseményeket, egy rendkívül bátor leányzó narrálásában.

A történet főszereplője Hanneke, aki úgy biztosít az átlagnál jobb életkörülményeket magának és a szüleinek, hogy titokban a feketepiacon tevékenykedik. Egy napon aztán az egyik megbízója félelmetes kéréssel áll elő kétségbeesésében. Kiderül róla, hogy zsidót bújtatott, aki megszökött, és muszáj lenne rátalálni, mielőtt a Gestapó teszi meg ugyanezt. A történet alakulása közben Hanneke testközelbe kerül a civil ellenállással, és a segítségükért ő is a csapat tagjává válik, bár eleinte nem teljes szívből. Ahogy aztán tárul fel előtte a háború valódi rettenetes arca, egyre jobban belefolyik ő is a tevékenységekbe. Sok helyre elér, sok mindent lát, ami örökre megváltoztatja. Azt pedig, hogy vajon sikerül-e megtalálnia azt a lányt, akit annyira keres, az író egy zseniális csavarral oldja meg.

Igazából, amit én a legjobban szerettem ebben a történetben, a csavarosságán túl az az volt, hogy rettenetesen okosan volt megírva. Olyan módon, hogy benne éljek a történetben. Én is Hanneke mellett ültem a biciklin, miközben Amsterdam utcáin kerekeztem, és végigkísértem, ahogy a bátor lánynak kinyílik a szeme, és felnő.
Örültem, hogy az ellenállás szervezete is ki volt dolgozva, és nem csak megemlítettük a detektívtörténet közepében, hogy ja, igen, létezik ilyen is, hanem tényleg belefolytunk, együtt ápoltunk, és mentettünk embereket, együtt harcoltunk értük, és bújtattuk őket, csellel, ésszel és kapcsolatokkal. Okos írás volt. Többségében…

Voltak azonban olyan elejtett információmorzsák, amikkel nem tudtam mit kezdeni, és amik igazából csak ott vannak, nem mozdítják előre a történetet. Ilyen volt az a tény, mikor kiderült, hogy Ollie Willembe szerelmes. Szuper, de ezzel mondjuk kezdeni is kellett volna valamit, ha már egyszer megemlítjük, mert ez így nagyon-nagyon LGBT bait-nek tűnik így csupán.
Ugyanez vonatkozik Bas karakterére. Sajnálom, hogy nem tudtunk meg róla többet, és nem derült ki, hogy egész végig csak tetszhalott volt a biztonsága érdekében. Biztos szerettem volna, ha nem csak visszaemlékezésekben van jelen. Bár akkor meg valószínű az lett volna a bajom, hogy a főszereplő legfőbb motivációja megy a kukába. Szóval jó volt ez így, de sajnálom, hogy nem tért vissza a karakter.
Egyébként azokat az apró visszaemlékezéseket – legyenek bármilyen szomorúak vagy nyomasztóak – én nagyon szerettem, mert hozzájárultak Hanneke jellemfejlődéséhez, és ahhoz, hogy el tudja fogadni magában Bas halálát, ne okolja magát, és idővel lépjen túl rajta. Valóban egy újabb pozitívuma a könyvnek, hogy itt tényleg van jellemfejlődés.

Mindezek alapján én nagyon ajánlom mindenkinek a könyvet, mert tényleg üdítően újszerű egy olyan témában, amiről olyan sok alkotás született már. A csavaros történetek kedvelői is szeretni fogják, mert tényleg minden oldalon történik valami, és én személy szerint történelmileg is nagyon helyén valónak éreztem. Mindenképpen ajánlom olvasásra.

Értékelés
5/5 – Lassabban haladtam vele, mint szerettem volna, de nem is bánom, mindenképpen gazdagabb lettem egy jó könyvvel

Zeneajánló
Nem is emlékszem, mit hallgattam az olvasása közben, de találtam hozzá egy jó videót.