I love reading

"Kapcsold ki a TV-t, és olvass!" /Kovács Ákos/

Wizarding World Book Club #10 - Myth and Legend

Az elmúlt héten fogtuk magunkat, és jól kiveséztük a második könyvhöz rendelt utolsó témánkat. Érdekes kérdések, még érdekesebb válaszok, egy fanfic recommendation és egy újabb remek hangulatban eltöltött óra. Ilyen volt a „Mítosz és legenda” témaköre.

A beszélgetés alapját megadó három kérdés a következő volt:

  1. Mit gondolsz, Mardekár Malazár jó ember volt?
  2. Mi volt a legfontosabb igazság, amit a Titkok Kamrája felfedett számunkra?
  3. Milyen kérdések maradtak megválaszolatlanul a Titkok kamrája végén?

Az első kérdésre a leggyakoribb válasz azt hiszem borítékolható. Gyakorlatilag senki nem mondta azt, hogy Malazár igenis jó ember lett volna. Ez nem is baj, mert szerintem sem volt az. Viszont a többség gondolkodás nélkül rávágta a nemet. Mert milyen ember az, aki rasszista, és egy halálos szörnyet enged egy gyerekekkel teli helyre, ráadásul gyilkolási szándékkal.
Ne tessék félre érteni. Ezekben a meglátásokban is van igazság, és semmiképpen nem mondom azt, hogy a rasszizmus bármilyen formája felett bármikor is szemet kell hunyni. Nem. Viszont az is igaz, hogy az egész történet folyamán Mardekárnak is és a házába járó tanulóknak is egyetlen egy oldalát látjuk. Ez az oldal pedig az, amit a közvélemény is erősen befolyásol, és ami szerint, aki a Mardekárból kerül ki, az nem lehet tisztességes, és jó szándékú varázsló. Gondoljunk már bele, hogy ez a kijelentés pontosan olyan előítéletes, diszkriminatív és rasszista, mint amilyennek a többség hiszi a Mardekárosokat a történet alapján.
Hollóhátas létemre mondom azt, hogy igenis a Mardekár háznak is megvannak a maga értékei. Jobban összetartanak, és jobban tudnak számítani egymásra, mint az összes többi ház tanulói. Példának okáért. Ha valami baj éri egyiküket, vagy valamelyiküket bántják, azt az egész ház bosszulja meg kollektíve.
Szóval az éremnek itt is nagyon két oldala van. Arról nem beszélve, hogy Mardekár Malazárról, mint karakterről nem nagyon tudunk semmit, azon kívül, hogy ő kezdte el ezt a vértisztasági őrületet, és építette fel a Kamrát. Azon elgondolkodott már egyszer valaha bárki is, hogy MIÉRT gondolta úgy, hogy erre a szankcióra amúgy szükség van? MIÉRT lett ő a történelem során az egész varázsvilág szemében a gonosz alapító. Biztos oka volt. Plusz adalék a kérdés konkrét megválaszolhatatlanságának bizonyítékául, hogy a jó, és a rossz fogalma, amilyen egyszerűnek tűnik, olyan összetett. Nincs tisztán jó, és tisztán gonosz ember (nem, még Voldemort, és a Halálfalói sem vegytisztán gonosz karakterek), Madekárra sem lehet ezt így egyszerűen kimondani, mert bőven nem tudunk eleget a karakterről.

Hogy mi a legfontosabb titok, amit a Kamra felfedett nekünk? Hogy őszinte legyek, számomra ezt Dumbi foglalta össze egy óriási horderejű mondatban. „Nem a képességeink, hanem a döntéseink mutatják meg, kik is vagyunk valójában.”
Ha a nagy képet nézem, akkor ki kell mondanom, nem szeretem Dumbledore karakterét, de ez nem jelenti azt, hogy az öregnek nem voltak – főleg itt a sorozat elején – bölcs megvillanásai.
A többiek részéről aztán jöttek a változatosabbnál változatosabb válaszok. A pláne az egészben az, hogy a kérdést sem értelmezte mindenki ugyanúgy. Van, aki a helyből magából, van, aki a könyvből indult ki.
Éppen ezért volt érdekes, az olyan válaszokat olvasni, amik szerint Hagrid ártatlansága volt a legfőbb bizonyíték. Mert, ha a könyvre vetítve értelmezem a kérdést, akkor ebben valóban nagy igazság van. Aztán persze ott a szintén rendkívül okos válasz, hogy bizony itt tudtuk meg, hogy Volemortot egykor Tom Denemnek hívták. Mert ennek tényleg nagy jelentősége lesz a következő kötetekben. Remélem, emlékezni fogok erre a momentumra, mire elérünk a Félvér Herceg vonatkozó fejezeteihez. És természetesen az is kiderült, hogy Harry bizony jó helyen van abban a házban, ahol van. Azt talán mondanom sem kell, hogy a sarkalatos pontok mellett sok-sok egyéni vélemény is emlegetésre került. Ginny karakterfejlődésétől kezdve egészen addig, hogy Tom Denem tulajdonképpen dögös pasi. Yapp. Széles skálán mozog a fandom fantáziája.

És végül a megválaszolatlanul maradt kérdések. Erre nekem személy szerint az egész történet ismerőjeként nagyon nehéz volt értelmes gondolatot kiszenvednem magamból. Igazából első körben az jutott eszembe, amit már a múltkor is emlegettem, vagyis emlegettek a többiek. Vajon Dumbi már itt elkezdett gyanakodni a Horcrux-ok létezésére? Még mindig azt mondom, hogy elég mind blowing lenne, ha kiderülne, hogy már itt elkezdte felépítgetni azt a történetszálat, amire amúgy az egész sorozat kifut.
Aztán eszembe jutott egy másik kérdés. Hogy a fenébe gyógyították meg Félig Fej Nélküli Nick-et a Mandragóra sziruppal? Mármint kísértetként meginni effektíve ugye nem tudta. Hogy adagolták neki? Érdekes válasz a Mandragóra fürdő. Én mindig azt gondoltam, hogy ilyen szórófejes spricnivel kezelték le.
A többiek válaszait nem igazán néztem át, de itt is voltak megmosolyogtatók, és gondolkodtatók. Utóbbira példa egyébként, hogy milyen vérrel festette tele a falat Ginny. Az én tippem azoknak a kakasoknak a vére, amiket megölt. Van, akit megdöbbentettem, hogy volt egyáltalán ilyen, hogy ölt meg kakasokat.
Plusz infó, hogy volt olyan ember, akit sikerült felvilágosítani, hogy a kígyóknak nincsen szemhéjuk. Ebből kikerekedett egy beszélgetés, hogy Denem hogy maradhatott életben a Kamrában, ennek végtermékeként kaptam egy fanfici ajánlatot. Ki tudja, talán egyszer még azt is értékelni fogom.

A következő hétről, illetve az Azkabani fogoly témáiról és menetrendjéről még nem tett fel infókat a Pottermore, de mindenképpen jövök majd jövő héten az újabb beszámolóval. Stay tuned!

Ps. Sajna a WWBC Live-on nem tudtam részt venni, mert elfogyott az adatforgalmam, de ahogy láttam, annyi történt, hogy az eddig felmerült kérdéseket vitatták meg egy élő videóban 2-3 Potterhead-del, akik amúgy részt vesznek az olvasókörben. Szóval sok érdekességet nem mutathatott. Kb. olyan volt, mintha a két könyvet összefoglalták volna úgy, ahogy én hetente minden egyes témát. Azt meg talán elég, ha egy helyről hallja az ember.

Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk

A Pál utcai fiúk számomra tipikusan egy olyan mű, ami ékes bizonyítéka annak, hogy a kötelező olvasmányok nagyon-nagyon megértek már a megreformálásra. Emlékszem, annak idején, 9-10 éves koromban eléggé komoly megvesztegetések és ígéretek árán lehetett csak rávenni arra, hogy befejezzem ezt a könyvet. Ezzel szemben most 16-17 évvel később magamtól, nagy lelkesedéssel vettem a kezembe a könyvet. És rekordidő alatt sikerült is kiolvasnom. Na, jó, ez túlzás volt. De azt mindenképpen biztosra ki merem jelenteni, hogy nagyobb élmény volt így, mint kényszer hatására.

Féltem tőle amúgy, hogy olyan érzésem lesz ezzel a könyvvel kapcsolatban, mint a Pán Péter esetében, és felnőttként a logikát fogom benne keresni, de szerencsére nem így lett. Sőt. Inkább bele tudtam élni magamat a gyerekek helyzetébe. Megértettem, miért olyan fontos nekik az a nagy háború, amit a felnőttek csak ostoba gyerekjátéknak tekinthetnének maximum. Sokszor el is felejtettem, hogy igazából gyerekek a szereplőink, főleg Boka és Nemecsek karaktere miatt.

Egyébként, ha valóban belegondolunk, nagyon is felnőtt témákat boncolgat a könyv, gyerekek szemszögén keresztül. Valószínűleg pont ezért nem jó, vagy nem a megfelelő életkorban megadott kötelező olvasmány ez sem.

A Pál utcai fiúk karakterén keresztül a szeretett föld megvédése, az árulással való szembenézés, a becsületsértés elviselése mind-mind premier plánban kerül a szemünk elé. Felnőttes dolgok. Olyanok, amiket a felnőttek az itt szerepeltetett gyerekekkel szemben sokkal, de sokkal gerinctelenebbül tűrnek, reagálnak le.

És akkor még a komplexitásról nem is beszéltünk. Egyszerűnek tűnik a regény, de nem az.  Egy diákommal beszélgettem az elmúlt félév folyamán, aki épp akkor olvasta kötelezőként a regényt, hogy szerinte ki a gonosz a történetben? Meg lehet-e mondani egyáltalán? Van-e egyáltalán a történetben gonosz? Ő természetesen azonnal rávágta, hogy Áts Feri és a vörösinges banda a gonosz. Felnőtt fejjel belegondolva viszont annyira nem egyértelmű ám a dolog. Mitől gonoszabbak a vörösingesek a Pál utcaiaknál? Igaz, hogy el akarják venni a Grundot, de nem úgy, hogy egyszerűen csak kisajátítják maguknak. Becsülettel akarják azt megszerezni. Arról nem beszélve, hogy Áts Feri Nemecsekkel szemben mutatott emberiessége sokkal, de sokkal messzebbre megy a Pál utcaiak gittegyletének kicsinyességétől.

Megértem persze, hogy egy gyerek miért éli meg ezt így, de nagyon remélem, hogy egyszer nagyobb korában, amikor majd képes lesz megérteni a regényt, látni azt, hogy miről szól valójában, árnyalódni fog a véleménye, ahogy az enyém árnyalódott.

És ahogy most ebbe belegondolok, nagyon szívesen beszélgetnék erről a témáról bárkivel, szóval, ha vannak gondolataitok, akkor ne tartsátok magatokban.

Én személy szerint örülök, hogy ennyi év után újra esélyt adtam egy egykori rossz olvasmányélménynek, mert jelentősen megváltozott a véleményem. Igaz, nem fogom mostantól remekműnek tekinteni, mert nem, de sokkal-sokkal jobb élményeket hagyott maga mögött.

Értékelés
5/4 – Mondom, nem remekmű

Zeneajánló
Egy percig nem gondolkodtam, hogy mit ajánljak a könyvhöz.

RosendeReads, avagy újabb olvasókör a láthatáron

Fene gondolta volna, hogy közel 27 évesen fogok rákapni az ilyenekre, meg hogy ilyenkor fog bizonyságot nyerni, hogy a fangirl létnek még értelme is van, és lám, mégis megtörtént. Mert ennek köszönhetően valószínűleg olyan könyvek fognak a kezembe akadni, ami amúgy ajánlás nélkül, magamtól szerintem soha nem olvastam volna el.

Na persze ez a kezdeményezés egy sokkal klasszikusabb értelemben vett olvasókör lesz, mint pl. a WW Book Club. Éppen ezért nem fogok róla minden áldott héten bejegyzést hozni, viszont létrehozok egy címkét (vagy ha jobban tetszik, akkor hashtag-et), amivel be fogom jelölni azokat a könyveket, amiket ennek a kezdeményezésnek a keretében olvastam el. Ez a címke (vagy, ha jobban tetszik, hashtag) pedig a „rosendereads” lesz, értelem szerűen.

És ha már így in medias res belevágtam, hogy hát hello ez tőlem azért remélhetőleg várható lesz, akkor most már elmondanám, hogy mi is ez az egész valójában.
Azt ugye nem kell elmondanom senkinek, hogy a Shadowhunters című sorozatot még mindig nagy lelkesedéssel nézem (vagyis nézném, ha nem értünk volna el már az évad végére), és mióta van twitterem, azóta a színészeket csiripjeit is elég aktívan követem. Így jött ma velem szembe Alberto Rosende (a sorozatban Simon Lewis, ha pont érdekel valakit) bejegyzése, miszerint az instagram keretein belül megalapította saját olvasókörét.
Őszintén szólva, fogalmam sincs, hogy lesz nekem időm munka mellett részt venni a beszélgetéseken (amikről még azt sem tudom, mikor lesznek, de tekintve, hogy Alberto forgat, szerintem nem lesz egy állandó időpontjuk), de nagyon szeretném megpróbálni, így most leírnám nektek azt is, hogy fog előreláthatólag működni ez az egész.

Alberto úgy tervezi, hogy miden hónap első napján „felad” nekünk egy könyvet, amit aztán egy hónapunk van elolvasni, úgy, hogy hetente egy-egy instagram live-ban beszélgethetünk vele, meg egymással arról, hogy hol is tartunk a könyvben. Már azt is tudjuk, hogy az első kör szeptember elsején fog indulni, a könyv pedig, amit tanulmányozunk majd, Alberto egyik személyes kedvence Kurt Vonneguttól az „Az ötös számú vágóhíd” vagy eredeti nyelven Slaughterhouse Five.

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de szerintem ez egy nagyon-nagyon jó, okos és értelmes kezdeményezés, amin én személy szerint borzasztóan szeretnék részt venni.
Ha ti is így vagytok vele, akkor szerintem első körben kövessétek a RosendeReads instagram fiókot.

Amúgy a nyakam teszem rá, hogy az ötlet alapja Dominic Sherwood-tól származik, aki Jace-ként folyton „book club”-okba jár. Ha nézitek a sorozatot, tudjátok, miért az idézőjel.  :)

Böszörményi Gyula: Bitó és borostyán (Ambrózy báró esetei 3,5)

Eddig szinte minden Ambrózy könyvet valamilyen híres író híres nyomozójához hasonlítottam. Most sincs ez másként, ugyanis a Bitó és borostyán számomra olyan volt, mint amilyennek Agatha Christie Gyilkosság az Orient expresszen című művét képzelem így egyelőre olvasatlanul. És ez továbbra sem panasz. Sőt inkább örömmel és büszkeséggel tölt el, hogy van nekünk egy írónk, akinek a könyveit ilyen nagyságokhoz tudom hasonlítani.

Az is egyértelmű lehet a korábbi értékeléseimből, hogy ebben a sorozatban úgy amblokk mindent szeretek, és elismerek. Ezért is sorakozik most már a sorozat eddig megjelent minden kötete a polcomon. Nagyon szeretem a századforduló Magyarországának hangulatát, és tisztelem a mögötte lévő alapos, olykor az elképzelhetőnél még egy fokkal nehezebb kutatómunkát. Mert bizony az, hogy az olvasó a történetbe merülve valóban úgy érzi, hogy egy levegőt szív a karakterekkel nem jön ám csak úgy. Az mögött tényleg komoly kutatómunka, és nem kevés írni tudás van.

Azt pedig különösen élvezem, hogy a fikcióba itt-ott minden esetben belecsempésződik a valóság. Vagy éppen a valós eseményekbe szövődik bele a fikció? Nos, ezt mindenki döntse el maga, de az biztos, hogy boszorkányos ügyességgel vannak felépítve a történetekben elmesélt bűnügyek, és azok megoldásai.

És akkor itt kell megemlítenem a szereplőkkel kapcsolatban 100%-osan ki nem fejezhető rajongásomat. Mindenki tudja, hogy a főszereplő páros (és még jó néhány mellékszereplő is) igazán a szívem csücske ebben a történetsorozatban.
Nagyon szeretem Ambrózy-t legyen bármilyen komor, kőszívű, hideg, esetenként aljas meg whatnot. Ő akkor is Ambrózy Richárd báró, jól áll neki a stílus (én legalábbis komolyabban megrökönyödnék, ha valamilyen bájgúnár pojáca lenne), illik is a karakterhez, szóval nincs ezzel semmi gond.

Mili pedig ebben a történetben is Mili, és miatta tértem ki egyáltalán a karakterek szekcióra ebben az irományban. Annyira, de annyira örülök neki, hogy végre, végre találkozhattam egy igazán erős, eszes, talpraesett karakterrel, aki most teret kapott, és nem volt rest bizonyítani mindenkinek, hogy neki igenis ott van a helye a báró mellett. Nem segédként, hanem egyenrangú társként. Bizony ám.

És innentől kezdve lesz megint kínzó és érdekes várni még a sorozat negyedik, befejező kötetére. El kell még telnie egy kevés időnek ahhoz, hogy megtudjuk, vajon kit is választ magának a mi morc bárónk. Addig is, azt hiszem, leülök, és újraolvasom az eddig a polcomon sorakozó három könyvet, hogy mire oda eljutunk, teljesen tisztába kerüljek mindennel, és az esetleges visszautalások miatt ne érezzem magam teljesen elveszettnek.

Értékelés
5/5 – Ugyan, hiszen Ambrózy…

Zeneajánló
Két kedvenccel is gazdagodtam az olvasás alatt, de inkább most megmutatom Kat McNamara őrült jó dalát. Semmilyen tekintetben nem kapcsolható a történethez, de sokat hallgattam.

Wizarding World Book Club #9 - Phobias

Most, hogy már a book club hivatalos oldala is pillanatokba szedte a múlt hét pénteket, itt az ideje, hogy én is hozzam a saját kis élménybeszámolómat a legutóbbi alkalomról.
Ezúttal a „Fóbiák” témakörét jártuk alaposan körbe. Gondolom, nem kell magyaráznom, hogy miért pont itt és most került megvitatásra a témakör. Segítségképpen. A Titkok kamrájának 11-15. fejezetét olvastuk múlt héten, amibe pont beleesett a Tiltott Rengetegben lezajlott pókicás incidens, és mint tudjuk, Ron barátunk rettenetesen fél eme nyolclábú állatkáktól. Na, szóval ehhez mérten, a témaindító kérdéseink a következők voltak (jelzem, egyiknek sincs köze se Ronhoz, de a fóbiákhoz se nagyon):

  1. Miért nem fél Harry azoktól a hangoktól, amiket hall?
  2. Kinek van a legtöbb félnivalója a Hagrid kunyhójában lezajlott események után? (Tudjátok, mikor Caramel letartóztatja Hagridot, Dumbit meg meneszti az iskola felügyelő bizottsága.)
  3. Felelőtlenül viselkedett Hagrid?

Az első kérdésre nekem személy szerint az volt a válaszom, hogy mivel Harry tudja, vagy legalábbis tudni véli, hogy a testtelen hang nem őt akarja bántani, nincs oka félni tőle. Inkább arra fókuszál, hogy megoldva a rejtélyt, a többieket óvja meg a bajtól.
Természetesen elolvasgattam a többiek válaszait is. Egy különösen tetszett, ami azt fejtette ki, hogy a Harry-ben lévő lélekdarab reagált úgy a hangra, ahogy. Szóval, hogy a helyzetre adott reakcióban Horcrux-Harry, és a párszaszájúság, mint olyan játszott nagy szerepet. Nem tudom, ki, hogy van vele, de belegondolni abba, hogy JK talán már itt megtervezte, és tudta, hogy hová akarja kifuttatni az egész sorozatát, nekem egészen mind blowing.
Aztán persze jöttek az olyasfajta válaszok, amik azt bizonygatták, hogy jaj, hát ő még mindig keresi magát, vagy éppen, hogy már megszokta, hogy a varázsvilágban egy csomó, fura megmagyarázhatatlan dolog történik, főleg vele kapcsolatban. És oké, azzal még egyet is értek, hogy nem igazán találta meg még a varázsvilágban a helyét, de hogy megszokta volna a furaságokat cca. 1 év után? Na, nem. Szerintem még hat is kevés volt neki. Sőt, ha azt vesszük, Dumbinak egy fél élet kevés volt. Mi a frászt akarunk Harrytől?
Az igazából „érdekes” vélemények azt feszegették, hogy a fiú igenis fél a hangoktól, csak elrejti, tagadásban van et cetera. És ebben is van igazság. Mármint… A könyvet olvasva valóban nem gondolunk arra, hogy Harry mennyire meg lehet ijedve, még akkor sem, mikor szemtől szemben áll a Kamra közepén Denemmel, de gondoljunk bele. Egy 12 éves gyerekről van szó, a világ legtermészetesebb dolga, meg érzelme nála a zavar, meg a félelem. Ugyanakkor tőle ugye nagy dolgokat várnak el, szóval bátornak kell mutatnia magát. Furcsa egy szituáció ez, és a kora alapján elvárthoz képest egészen jól kezeli azt a kiskölyök, más választása nagyon nem lévén ugye.

A második kérdés megint olyan tipikus ahány ember annyi válasz. Jelen esetben én is többek közt egy olyan válasszal jöttem fel, mint amit a közösségben már annyiszor megcsodáltam (inspiráló egy csoport, na), szóval, szerintem nem egy kifejezett személynek van itt/ott félnivalója, hanem az egész Roxfortnak. Mindenki abban a hitben van, hogy az iskola csak addig biztonságos, míg az igazgató ott van. És ez valahol nagyon is igaz, valahol pedig nagyon, de nagyon nem. Igaz, Ginny-t azután vitték el, hogy Dumbi lekerült a színről, de könyörgöm, ha az iskola olyan biztonságos lenne, akkor a merényletek el se kezdődtek volna. No, mindegy. Tény, ami tény, szerintem a történtek az egész iskolára súlyos hatással voltak. Egyesek nem is érzik milyen súlyossal is valójában.
Aztán persze itt is jöttek a kreatívabbnál kreatívabb válaszok. A kedvenceim Caramel és Agyar voltak, de tényleg röpködtek itt a nevek, és a szó legszorosabb értelmében véve okosabbnál okosabb indoklások. Emlegették sokan Harry-t, Ront, Hagridot, de még Ginny-t is, akinek a felemlegetése valóban rendkívül briliáns gondolat, hiszen hiába ő csinálja az egészet, nem szabad akaratából, és így aztán tényleg a napló uralma alatt áll már teljesen. Aztán. Ajjaj, olvasok itt én még érdekességeket. Valaki azt írja, hogy szeretné tudni mit gondolt Dumbledore. Na, azt én is. Rábízta a rejtély megoldását két 12 éves gyerekre! Mert ne mondja nekem senki, hogy nem tudta, hogy Harry meg Ron ott van.

Bonyolult egy kérdés ez, és még bonyolultabb jön. A harmadik kérdésre, miszerint Hagrid felelőtlen volt-e, adott válaszomat, ugyanis még az is kiemelte, aki a WWBC oldalát kezeli. Szerintem ugyanis Hagrid valóban felelőtlenül viselkedik az esetek nagy többségében, de nem azért mert rosszat akar. Gondoljatok bele. Hagrid tanácsot adott. A fiúk úgy döntöttek követik. Tiszta volt, hogy ezt fogják tenni, mégsem lett volna kötelező azt mondani, hogy akkor én most tényleg igazán minden felnőtt tudta nélkül, akik esetleg megmenthetik a seggem elmegyek az éjszaka közepén a Tiltott Rengetegbe pókokat követni. És mindezeken túl még azt is tudták, hogy Hagrid betegesen vonzódik az olyan állatokhoz, amit mások vérengző fenevadnak tekintenek. Szóval én nem azt mondom, hogy a fiúknak kell elvinni a balhét, de nekem ezt senki ne kenje csupán Hagridra.
Egyébként a legtöbben igennel válaszoltak a kérdésre, de belátták, hogy nélküle a rejtély aligha oldódott volna meg.
Szóval érdekes kérdéseket kaptunk megint, és ez szerintem csak bonyolódni fog, ahogy haladunk előre a sorozatban. Kíváncsi leszek.

Jövő héten jön az utolsó Titkok kamrája téma a Mítoszok és legendák. Remélem, jól bele folyunk majd.

Egyébként, akit érdekel, holnap, azaz 08. 22-én magyar idő szerint 8:15-kor lesz egy live beszélgetés, ami még fogalmam sincs milyen lesz, de, ha felbírok kelni, akkor részt veszek benne. Hozzak arról is beszámolót? :)

Ja és elvileg 3 napon belül – mielőtt vissza kell menjek dolgozni. hozok még egy könyvértékelést is. A nyár utolsó hetére pedig szívesen fogadok javaslatokat. :)

Federico Moccia: Téged akarlak (A felhők fölött 3 méterrel 2.)

Nem túlzás azt állítani, hogy az év egyik legjobban várt olvasmányélménye volt nálam ez a könyv. És nem csalódtam benne, még úgy sem, hogy mind pozitív, mind negatív értelemben nagyon mást kaptam annál, mint amit vártam.

Arra talán mindenki pontosan emlékszik, hogy a Felhők fölött 3 méterrelt mennyire szerettem. Felemelt, hogy aztán a végén ugyanakkora erővel tiporjon a földbe. Imádtam, ahogy Moccia abban a regényben ábrázolja az első igazi szerelem szépségét, és annak fájdalmát, ahogy az véget ér. Igazán gyönyörű költői metaforákkal volt tele az a könyv. Arra számítottam, hogy ezt fogom megkapni itt is. Hát, nem ez történt.

Amit itt kaptam az sokkal inkább egy filozofikus, magasröptű gondolatokkal teli szintre emelte az újra megtalált szerelmet egy olyan ember életében, akinek tényleg minden reménye az újrakezdésben van, és abban, hogy valaki segít neki felejteni. Szép volt ez a történet ebből a szempontból így is, csak számomra az előző regény ábrázolásmódja sokkal többet adott.

Igazából ebben a tekintetben talán az volt a legszebb, ahogy Step rájött, hogy az a nő, akit annyira szeretett annak idején, már nem is létezik, és hiába keresi, és akarja visszakapni ugyanazt az érzést, ugyanazzal az emberrel, ez már lehetetlen. És neki pontosan erre a felfedezésre volt szüksége ahhoz, hogy mindent újra tudjon kezdeni.

És, ha már itt tartunk, ez a felfedezés egyfajta összekötő kapocs azzal, ami miatt nagyon kellemesen csalódtam abban a könyvben.
Komolyan azt hittem, hogy ez az egész történet Step állandó szenvedését fogja majd a szemem elé varázsolni, és dagonyázhatok én is a depresszióban úgy, és annyi ideig, ameddig nekem tetszik. Őszintén mondom, nálam jobban szerintem senki nem örül annak, hogy nem ez történt. Sokkal szívet melengetőbb volt a gyógyulásának folyamatát látni. Azt a nem kevéssé rögös utat, hogy a fiú, hogy érik meg arra, hogy mindent újrakezdjen, és hogy nyílik meg megint mások felé. És én ennek a gyógyulásnak Step érdekében nagyon örültem, még akkor is, ha Gint semmilyen körülmények között nem kedveltem. Már azelőtt sem, hogy tudtam, az egész kapcsolat egy sort of hazugságra kezdett el felépülni, mert a puszta véletlennek beállított mindenség előre meg volt tervezve. Step helyében, ha másért nem, hát az anyja miatt alaposan elbeszélgettem volna a lánnyal. Remélem, ennek a visszáságnak a megoldása majd sorra kerül a trilógia utolsó kötetében, mert ezt lógva hagyni elég nagy ostobaság lenne.

Összességében én személy szerint nagyon szerettem ezt a regényt is, akárcsak az elődjét. Igaz ezt a könyvet számomra Step karaktere vitte el a hátán. Először nagyon furcsa volt az E/3 helyett váltott E/1-es szemszöget olvasni a két főszereplővel, de aztán úgy-ahogy megszoktam. Gondolom ebben azért nagyban segített, hogy régi kedves vagy kevésbé kedves ismerősök, mint a Gervasi család tagjai, vagy Pallina azért továbbra is a történet részesei, de az ő jeleneteik megmaradtak E/3-ban.
Jó volt újra találkozni mindenkivel.

Ki merem jelenteni, hogy jó volt ez a könyv így, ahogy volt. Nagyon remélem, hogy a harmadik rész valóban kijön még idén, és, hogy a befejező kötet is legalább olyan epic lesz, mint az első kettő. Kíváncsian várom, mi fog kisülni belőle.

Értékelés
5/4,5 – De csak mert az elsőre nem 5*-ot adtam. Muszáj vagyok érzékeltetni a különbséget.

Zeneajánló
Az előzetes elvárásaim alapján, ügyesen-okosan kiválasztottam ide egy Starset számot. Most, hogy olvastam a könyvet rá kell jönnöm, hogy egyáltalán nem illik ide, úgyhogy inkább tessék itt egy Lindsey dal.

Wizarding World Book Club #8 - Celebrity

Úgy jött ki a lépés, hogy végül mégiscsak részt tudtam venni az eheti olvasókörön, úgyhogy minden különösebb nehézség nélkül tudom most hozni a beszámolót róla. Sőt, ha minden igaz, egy kis késéssel, de a jövő hetin is részt tudok venni. De ne szaladjunk ennyire előre. Az olvasókör eheti témája a „Sztárság” volt, a következő témaindító kérdésekkel.

  1. Szerinted Harry profitálhatott volna abból, ha odafigyel Lockhartra?
  2. Milyen hatásai lehetnek a hírnévnek a varázsvilágban?
  3. Harry vajon hírességnek tekintette saját magát?

Igazából, ahogy a kérdésekre érkező válaszok között alaposabban szétnéztem már akkor, rá kellett jönnöm, hogy ez az alkalom, egyfajta egyetemes egyetértés hete volt. Nem nagyon lehetett az általánostól elütő véleményeket találni egyik kérdés megvitatása közben sem.

Az első kérdéssel kapcsolatban nagyjából kétféle válasz fogalmazódott meg mindenkiben, és mindkettő elmarasztaló Lockhart-tal szemben. Az egyik (amit én is igyekeztem megfogalmazni), hogy Lockhart csaló mivoltából kifolyólag egyáltalán nem is volt, mit tanítson Harrynek. Annál is inkább, mert maga Lockhart sem értett a világon semmihez. Mármint a nagyképűsködésen, meg a hazudozáson kívül.
A másik vélemény pedig az volt, hogy igenis tanulhatott tőle bizonyos dolgokat. Mondjuk például azt, hogy NE viselkedjen, ha hiteles meg épelméjű akar maradni, és nem utolsó sorban hű akar maradni ahhoz, aki.
Aztán persze ott van a vélemény, hogy azért Gilderoy Lockhart nem véletlen volt annak idején a Hollóház ház tagja. Nem kis ész kellett ahhoz, hogy egy ilyen brand-et megcsináljon magának, és még ráadásul el is adja magát vele. Tény. Viszont én akkor sem tudom túltenni magam azon, hogy az az ember egy mocskos csaló, és szégyellem, hogy a házam tagja volt valaha. Szóval én mindenképpen maradok a saját kis véleményem mellett, és nem vagyok hajlandó semmilyen tekintetben és körülmények között elismerni azt a karaktert. Még akkor sem, hogy ha tényleg voltak néha jó pillanatai, ahogy azt páran szintén kiemelték. („A hírnév hűtlen társ”) Pedig soha nem vágyott másra, csak elismerésre.

A hírnév hatásai a varázsvilágban. Nos, ezt a kérdést nem is igazán érettem. Mitől lenne más a hatása a hírnévnek a varázsvilágban, mint a mugliknál? Muszáj ennyire elszeparálnunk a kettőt egymástól, főleg azok után, hogy nem is olyan régen megegyeztünk abban, hogy a varázsvilág messze nem olyan titkos, mint amilyen szeretne lenni?
Szerencsére a többiek is egyet értettek abban, hogy a kérdésben a szeparálni teljesen felesleges, és hogy itt is megvannak a hírnévnek az árnyoldalai. Tényleg külön öröm volt azt olvasni, hogy senki nem azt fejtette ki, hogy de jó lehet a sok varázsló között is híresnek meg nevesnek lenni, hanem tényleg arra koncentráltak, hogy bizony sokkal több negatívum éri a hírességeket ebben a világban is. Nem is kellett sokat mondani, csak meg kellett említeni Rita Vitrol nevét, aki a történetnek ezen a pontján amúgy még sehol nincs, de szerencsére többen többedjére olvassuk most végég az olvasókör miatt a sorozatot.

Az utolsó kérdésre pedig, hogy Harry sztárnak tekintette-e magát, egyetlen kivétellel mindenki azonnal rávágta a nemet. Az egy kivétel is arra fókuszált rá, hogy bármennyire utálja is, attól még Harry igenis tudja, hogy híres, és ezt később, miután sikerült teljesen internalizálnia valahogy még a maga javára is hajtja. És igazából ebben is van valami. Kezdve azzal, hogy a srác rövid úton beleőrült volna, ha inkább előbb, mint utóbb nem fogadja el a hírnevét, és mindent, ami azzal együtt jár.
Ezzel kapcsolatban meg aztán jött a bolondozás, hogy mi lenne, ha Harry a töri könyvekbe kerülne. Ki írná meg az életrajzát, miért kéne, hogy Hermione írja, és mi lenne a könyv címe. Tartalmas egy alkalom volt annyi szent. :)

Jövő héten jön a harmadik Titkok kamrája témahét, ami a fóbiákat fogja feszegetni. Igyekszem azon is tevékenyen részt venni majd, és jönni a beszámolóval utána.

Wizarding Word Book Club #7 - Home

Az első Titkok kamrája témakör az „Otthon” kérdésköre.  Kezd beindulni, és több rétegűvé válni ez az olvasó körösdi, mert egyre komolyabb kérdésekkel találjuk szembe magunkat, amikre nem lehet csak úgy rávágni a választ csípőből. Gondolkodni kell, figyelni a másik válaszait, vélemény nyilvánítani, vitatkozni, beszélgetni. Ezért jó ez az egész.

Hogy lássátok, miről is beszélek, mutatom a témaindító kérdéseket:

  1. Gondolod, hogy a kiskorúak bűbájgyakorlásának korlátozása jó dolog?
  2. Miért olyan vonzó Harry számára az Odú?
  3. Mit gondolsz, hol érezte magát Ron igazán otthon?

Az első kérdés már magában toughie… Üssük bele az orrunkat egy kicsit a varázslójogba.  Mert gondolhatná az ember, hogy oké, a Varázstitok-védelmi Alaptörvény még jogos, de miért kell tiltani a kicsik iskolán kívüli bűbájgyakorlását, hiszen hónapokig hagyják kopni a gyakorlati ismereteiket, még akkor is, ha elmélet házi feladatuk egy csomó van.
Sokaknak indult el errefelé a gondolkodásuk. Mert mi lenne, ha felügyelet mellett gyakorolhatnák a gyakorlati mágiát a kicsik. Ennek a hátulütőjét persze azok tapasztalhatnák meg, akik nem mágus családban élnek. A Minisztériumnak meg persze nincs elég embere ahhoz, hogy a körön kívül rekedtek számára mentort, szupervízort nyújtson ilyen alkalmakra.
És, ha már a Minisztérium bejött, meg kell említenem a saját, kérdésre adott válaszomat. Szerintem nem rossz dolog a kiskorúak bűbájgyakorlásának korlátozása, csak éppen ez is, mint a politikában (a normális és a varázsvilág politikájában is) sok minden rettenetesen kidolgozatlan. Hiszen Harry maga sem úgy követte el a kihágást, ahogy mindenki hiszi, hiszen az Dobby volt. És nyomjel ide vagy oda, ne mondja nekem senki, hogy a Minisztérium nem tudja megkülönböztetni egy varázsló varázscselekményét egy manóétól. Úgy értem, a manó mágia (mint arra a későbbiekben utalás is történik) teljesen különbözik egy emberi lény varázserejétől. Ezt figyelmen kívül hagyni, és egy automatikusan kiküldött figyelmeztető üzenettel, vizsgálódás nélkül ítélni, súlyos hiba és mulasztás.
Szóval, igen, én azt mondom, hogy a bűbájgyakorlás korlátozása alapvetően jó dolog, viszont azokkal is egyet értek, akik azt mondják, van még mit rajta csiszolni. Egyébként is. Ha már korlátozásnak nevezzük, akkor legyen is korlátozás, és ne tilalom.

A második kérdésre, miszerint miért tartja olyan jó helynek Harry az Odút, alapvetően kétféle válasz érkezett. Az egyik, amiben én is osztozom, hogy az Odú volt az első olyan hely, ahol megtapasztalhatta a saját bőrén, hogy milyen is egy szerető család, és annak mekkora ereje van. Mert persze, tudja, hogy a tulajdon életét az anyja iránta érzett szeretete, és önfeláldozása mentette meg, de ugyanezt a szeretet gyakorlatban, a saját bőrén megtapasztalni azét mégiscsak más dolog.
A másik tábor szerint azért húzódik az Odúhoz, mert itt lehetősége van megtapasztalni a mágia hétköznapibb oldalát. Pl., hogy mégis hogy lehet vele házimunkát végezni. És igazából ez is igaz, bár a saját válaszom akkor is jobban tetszik. No offense, guys.

A harmadik aztán egy igazán nehéz kérdés. Tényleg, hol a csudában érzi magát Ron igazán otthon?! Tulajdonképpen én erre a kérdésre nem is tudtam igazán értelmesen válaszolni, viszont olvasva a többiek gondolatait néhány igazán okos válaszon akadt meg a szemem. Hadd csemegézzek ezekből most egy kicsit.
„Én nem gondolom, hogy ez egy helyszín. Ronnak az otthon az anyukája által kötött pulcsik, a tesói varázsvicc boltja, Hermione nevetése, Harry vállon veregetései.” – Gondoljatok bele. Hát nem egy gyönyörű válasz ez?

„Ron sehol nincs igazán otthon, mert még nem érzi otthon magát a saját bőrében sem. Még mindig igyekszik kitalálni, valójában kicsoda is ő.” – Bármilyen szomorú ebbe belegondolni, el kell ismerni, hogy ez valóban így van.

„Ott érzi magát igazán otthon, ahol egyedül van. Mivel annyira a testvérei árnyékában él, így tudja kifejezni saját magát.” – Újabb szomorú, de annál nagyobb igazságtartalommal rendelkező gondolat.

„Ahol a kaja van.”  - A kedvenc válaszom. :D

A többi válasz ilyen klasszikus „ahol a barátai, meg a családja van” volt. Nem mintha ebben ne lenne igazságtartalom…

És, hát, igazából ennyi lett volna ez a témakör. Jövő héten Hírnév kerül terítékre.  Sajnos-nem sajnos ezen nem fogok tudni pénteken részt venni, mert nem leszek itthon, meg valószínű amúgy Twitter közelben sem. A hétvégén viszont valószínűleg szétnézek a témában, belefolyok pár beszélgetésbe, és igyekszem a következő hét elején írni egy összefoglalót a témakörről. Be patient, please!

Rick Riordan: Camp Half-Blood Confidential

Elég intenzíven szenvedek mostanában már én is a nagy melegtől, ráadásul kitört rajtam valami új lelki válság féle nyavalya. Egyszóval nem vagyok a legjobb passzban, na, úgyhogy keresnem kellett egy laza, nevettető könyvet. Rick bácsi most sem okozott csalódást, mert a Camp Half-Blood Confidential-lal éppen azt találtam meg, amire szükségem volt.

Persze, mivel az írónak a PJO sorozattól kezdve minden regényét olvastam (kiegészítő kötetek terén van még némi hiányosságom), ezért a könyv túl sok új információval nem tudott szolgálni. Mégis jó volt olvasni. Miért? Mert Percy Jackson narrálásai még mindig magasan a legviccesebb az összes karakter szemszöge közül. Na, jó, ismerjük el, Leo Valdez, azért szorosan ott liheg a nyomában. Szóval ez az alaphangulatot már megadta. Külön örültem annak is, hogy régi ismerős, és szeretett karakterek szintén hangot kapnak a könyvben. Will, Nico, Annabeth, Grover, Coach Hedge, mind-mind ott vannak, ha többre nem is, egy levél erejéig biztosan.

Vannak itt olyan szereplők is persze, akiknek a sorozatban nem nagyon halljuk a hangját, itt viszont megszólaltak, az olvasó meg régi kedves ismerősként köszöntötte őket. Ilyen volt Sally Jackson, Percy anyukája, és Dr. Frederick Chase, Annabeth apukája. Érdekes dolgokról beszélgettek Thalia-ékkal. És tudjátok mit. Múltbéli rossz tapasztalatok ide vagy oda, én azért szívesen megnéznék egy szülői értekezletet a táborban.

Jöttek aztán olyan szereplők a saját kis, a táborhoz kapcsolódó történeteikkel, akik még nekem is újak voltak. És ezek az apró kis novellák megint ugyanolyan lelkesedéssel voltak olvashatók, mint az interjúk, vagy éppen a tábor bemutatása. Az egészet keretbe foglaló Apolló körbevezető film megint egy zseniális ötlet.

Régóta mondom, hogy bizonyos fokig a hősömnek tekintem Rick bácsit. A nagyszerű stíluson túl azzal vett le, és vesz le a mai napig folyamatosan a lábamról, hogy tűpontosan bele tud helyezkedni a karakterei szemszögébe. Legyen az akár a drámakirály Percy, vagy Aphrodité egyik idegesítő kikent-kifent divatmajom lánya.
A másik meg, hogy olyan ügyesen lavíroz a már meglévő, és még folyamatban lévő sorozatai között, és olyan boszorkányos ügyességgel köti azokat össze, hogy egyeseknek nagyon komolyan illene, kellene tanulniuk tőle. Szerintem mindenki tudja, kiről beszélek.

Szóval igen, ha egy könnyű, laza, nevettető, gyorsan olvasható valamit szeretnétek, akkor ez a könyv kitűnő választás. Csalódni semmiképpen nem fogtok benne.

Értékelés
5/5 – Imádom, ahogy a bácsi ír, na.

Zeneajánló
Vicceltek velem? Fél nap alatt olvastam ki. Szerintetek hallgattam bármit is? Jó, igen, hallgattam, mert mazochista vagyok. Tessék:

Hozzászólások
  • Everglow: @: Hey!
    I'm terribly sorry, but I'm not sure about what you wanted to tell me. I assume you like the blog, and a post which I thank you even if I don't understand how you understood it since I wrote it in Hungarian.
    About your question... Do I assume correctly that you search for other book blogs? Because if this is the case, then, oh dear. Send me a PM to the blog's mail address (you can find it under 'Contact me') I can recommend you some in Hungarian.
    Thank you for your comment!
    (2017-08-02 12:55:12)
    Jane Austen: Emma
  • Johnd844: Thank you for every other informative blog. The place else may just I get that type of info written in such a perfect means? I've a project that I'm just now working on, and I have been at the glance out for such information. ddekbbfdbadb
    (2017-08-01 14:17:37)
    Jane Austen: Emma
  • Everglow: @Rebeccah: Hello!
    Thanks for the link! I checked the page and joined to the group. :)
    Thanks for the invitation! :)
    (2016-03-08 21:51:25)
    Booka-Shelf Reading Challenge 2016. feladatok és tervek
  • Rebeccah: Hi, if you're still doing this challenge and you'd like to share what you've been reading, come over to our facebook page :)

    <a href=https://www.facebook.com/groups/BookaShelf2016ReadingChallenge/>BookaShelf 2016 Reading Challenge</a>
    (2016-03-07 15:52:41)
    Booka-Shelf Reading Challenge 2016. feladatok és tervek
  • Everglow: @Anitiger: Szia!
    Láttam is az imént a bejegyzésedet, és én is hasonlóképpen voltam. Fogtam a fejem, hogy "erre én miért nem gondoltam". :D Szóval a tiéd is jó lett.
    Egyébként én is megtaláltam sok videósnál sok nyelven. Gondolom nem nagyon létezik még más tag az ünneppel kapcsolatban. :)
    (2015-04-05 12:36:14)
    The Easter Book Tag
  • Anitiger: Szia! Én is ezt a taget találtam, de más videósnál :D Eleanor és Park tervbe van, de fogom a fejem, hogy ez meg az nem jutott eszembe válaszoláskor :)) Jó lett a tag! Kellemes húsvétot!
    (2015-04-05 12:25:31)
    The Easter Book Tag
  • Everglow: @Kinga: Akkor jól beletrafáltam. Őszintén fiúkat nem tudok elképzelni Abigéllel a kezükben. A Legyek ura jobb választás nekik, bár nem egyszerű az sem. Az Abigél esetében a film rendkívül jó adaptáció.
    (2015-02-02 21:47:23)
    Bloggerek a kötelező olvasmányok megváltoztatásáért - második állomás
  • Everglow: @Fanni: Ó, velünk sajna nem olvastattak Orwell-t. Öreg hibának érzem. Zseniális a bácsi!
    (2015-02-02 21:45:23)
    Bloggerek a kötelező olvasmányok megváltoztatásáért - második állomás
  • Kinga: Az Abigél még 0.ban kellett olvasnunk, nekünk lányoknak, a fiúknak pedig a Legyek urát. :)
    Bár nem olvastam el az Abigélt (csak beleolvastam), de megnéztem filmen és tényleg érdekes volt.
    (2015-02-02 21:29:48)
    Bloggerek a kötelező olvasmányok megváltoztatásáért - második állomás
  • Fanni: Nekünk az Állatfarm kötelező volt. :)
    (2015-02-02 21:04:09)
    Bloggerek a kötelező olvasmányok megváltoztatásáért - második állomás