I love reading

"Kapcsold ki a TV-t, és olvass!" /Kovács Ákos/

Sarah J. Maas: A Court if Wings and Ruin (A Court of Thorns and Roses 3.)

Ezzel a könyvvel pontosan az a helyzet, mint az elődjével, az ACOMAF-fal (A Court of Mist and Fury). Fogalmam sincs, mit írhatnék róla, illetve hogy összegezhetném azt, ami ebben a könyvben történt, mert annyi minden történt benne, hogy azt lehetetlen számba venni, anélkül, hogy az ember akarva-akaratlan ki ne hagyjon valami fontosat.

Épp ezért a történet eseményeinek kronológiai felsorolása helyett (amit amúgy egyébként sem tennék meg természetesen, hiszen jelentősen rontaná az olvasmányélményt azok számára, akik még előtte állnak), inkább újfent arra az aspektusra helyezném a hangsúlyt, hogy belőlem milyen érzéseket váltott ki a történet.

Annak idején, mikor olvastam Samantha Shannon Csontszüret című könyvét, meg voltam botránkozva azon, hogy lehet egy olyan fiatal szerzőt, mint ő Rowlinghoz hasonlítani, és egyáltalán hogy lehet általánosságban valakit Rowlinghoz hasonlítani. Sosem gondoltam volna, hogy eljön majd az idő, mikor találok magamnak egy olyan fiatal szerzőt, akiről azt mondom, hogy méltó módon léphete az ő nyomdokaiba. Nos, azt hiszem, Sarah J. Maas személyében mégis megtaláltam ezt az embert. Mert ebben a három könyvben olyan színes, mozgalmas, borzasztóan jól felépített világot rakott elénk az írónő, hogy ezek után szerintem senki nem tagadhatja le, hogy igenis ez a nő tud írni. (És akkor még ugye a Throne of Glass sorozatába bele se kezdtem. MÉG!)

Igazából, amit nagyon imádtam az ACOWAR-ban, hogy valóban voltak az írónőnek olyan döntései, amelyek miatt az egyszeri (vagy akár többszöri) olvasó a pokol kilencedik bugyrába kívánja az írót, de ezek a döntések meg vannak indokolva. Van alapjuk, van okuk, meg vannak magyarázva, illenek a sztoriba, és nem csak pusztán feszültségkeltés érdekében vannak beledobva a történet szempontjából céltalanul. Magyarán nem árasztják magukból az izzadságszagot.

A történet elején imádtam olvasni, ahogy Feyre a saját udvarában ássa alá Tamlin helyét. Akkor is bírtam, hogy ennek részese lehetek, ha hellyel-közzel is, de valahogy visszaütött ez a történet folyamán. Bocs, Tamlin fanok (vannak még ilyenek egyáltalán azok között, akik eljutottak a trilógia végére?), de engem az ipse baromira idegesített.
Továbbá a történet folyamán szerettem azt látni, hogy Feyre meg Rhys folyamatosan tervezget, meg okoskodik, hogy jöhetnének ki a legjobban a zűrzavarból, ami körülöttük folyik, és folyamatosan egymás keze alá játszottak, még akkor is, mikor erről nem is igazán tudtak.

Az Inner Circle-ről meg inkább ne is beszéljünk. Szerettem őket egytől egyig. Aminek meg külön örülök, hogy ők sem voltak soha az oldalvonalra száműzve, hanem ott voltak a sűrűben, és maguk is megkapták a saját kibontott történetszálukat. Ha nem is olyan részletesen kibontott történetszálat, mint a fő(bb) szereplők, de látta az olvasó mindegyikük esetében azt az utat, ami odáig vezetett, hogy ők azok, akik. És ez így – szerintem – nagyon is jó volt.

A történet pedig csavarosság szempontjából is pontosan olyan, mint amilyenre az első két kötet után számít az ember. Nekem nem egyszer volt komoly önfegyelem kérdése letenni egyáltalán a könyvet azzal a tudattal, hogy aludni kellene, mert reggel munkába kell menni. Aztán mikor év végi papírmunka miatt kb. egy hétig nem tudtam olvasni, pedig már csak cca. 10 fejezet volt hátra, és a legizgalmasabb volt a sztori, határozottan lelki beteg lettem. Szóval igen, enyhe fokú fangirl-séget okozott nálam ez a sorozat.

Persze nem azt mondom, hogy egyetemes népszerűségnek fog örvendeni ez a könyv (hiszen már most sem örvend annak azok részéről sem, akiknek a komfortzónájába esik a könyv), de sokan szeretik, és ez azért valami. Én azt mondom, hogy ez egy tipikusan olyan könyv, ami segít kiszakadni a saját világodból, és számomra többek között éppen ezért ért rengeteget. Mindenki részéről megér egy próbát, én legalábbis nagyon ajánlom.

Értékelés
5/5* - Egy igazi érzelmi hullámvasút volt, sok lehengerlő kalanddal, és remekül kidolgozott karakterekkel.

Zeneajánló
Barcelona – Fall in Love
Egy ACOWAR-hoz készült lejátszási listán találtam YT-n, és azonnal megfogott, bár nem az én stílusom az ilyenfajta zene. :)

Sarah J. Maas: A Court of Mist and Fury (A Court of Thorns and Roses 2.)

Hm, a Facebook kárál, hogy egy ideje nem hoztam nektek bejegyzést. Hát most pótlom ezt a hiányosságomat, bár nem lesz egyszerű összeszednem a gondolataimat ezzel a könyvvel kapcsolatban.

Ugyanis napok óta ülök fölötte és nincs róla egy normális gondolatom. Ez általában akkor szokott megtörténni, mikor olyan könyvet olvasok, ami nem tetszik, és engem lepett meg a legjobban, hogy ezúttal éppen a fordítottja történik, és egy olyan könyvről nem tudok beszélni/írni, ami igenis tetszett, és minden pillanatban lekötötte a figyelmemet.

Talán pont ebben rejlik a dolog miértje. Mert ebben a könyvben annyi minden történik egyszerre és olyan gyorsan, hogy képtelen voltam együtt haladni az áramlattal, és csak sodródtam, ahelyett, hogy azt az áramlatot én irányítottam volna.

Azzal követtem el talán itt a legnagyobb hibát, hogy túlságosan egy karakterre fókuszáltam, mert rettenetesen kíváncsi voltam, hogy engem is belecsal-e abba a bizonyos hálóba, mint ahogy azt tette a fandom, és az olvasóközönség szinte egészével. Jelentem, sikerült neki, de ennek azért ára volt.

Mert a nagy character study mellett hagytam, hogy a történet maga elsikkadjon, és szépen elszivárogjon mellettem. Ennek eredményeképpen már szinte olvasás közben sem voltam képes visszaemlékezni arra, hogy adott pontra milyen események láncolatén keresztül jutottunk el, meg hogy egyáltalán mit is keresünk mi ott, és milyen következményeket fog maga után vonzani.

Ennek ellenér, ha akarnék, se tudnék rosszat mondani a könyvre magára. Sőt, meg merem kockáztatni azt a kijelentést, hogy jobban tetszett, mint az ACOTAR, és ez nagy szó, mert azt a könyvet is nagyon szerettem. És, hogy miért gondolom így…?

Mert, ahogy azt már az ACOTAR-ban is megszokhattuk kapunk egy csodálatosan felépített világot, ami elérte, hogy hirtelen mindenki Velarisban, vagy legalább a Night Court-ban akarjon lakni. Ennél viszont fontosabbak a tűpontos karakterábrázolások. Én személy szerint legalábbis még nem találkoztam olyannal, hogy valaki így leírja a PTSD hatásait az emberi pszichére, és, hogy milyen toxikus lehet az, ha az ember igényeit figyelmen kívül hagyjuk.

Külön imádtam azt, ahogy szépen, fokozatosan ásta alá a történet Tamlin személyiségének változásán keresztül Feylin egész kapcsolatát, hogy közvetlen amellett, a romokból elkezdhesse felépíteni a sziklaszilárd alapokon nyugvó Feysandot.

Hogy őszinte legyek, amellett, hogy már az elején üvöltött úgy kb. mindenről, hogy Feyre és Tamlin kapcsolata haldoklik, meg kell jegyeznem, hogy Tamlinban az overprotectivitását soha nem kedveltem. Meg azt sem, hogy ül a fenekén, és játssza a nagy uralkodót, és azt hiszi, hogy ezzel mindenkit levesz a lábáról, de ezt hagyjuk most…

Sokat gondolkodtam egyébként, hogy mi fogott meg annyira Rhysand karakterében, ha már annyira kíváncsi voltam a bűverejére, és rá kellett jönnöm, hogy a személyiségének azon vonása tehető ezért felelőssé, hogy mindenben megtalálja az arany középutat. Védelmez, ugyanakkor nem fojtja meg azt a személyt, akit meg akar védeni. High Lord, aki tudja érvényesíteni a hatalmát, ha muszáj, ugyanakkor törődik azokkal, akik az udvarában élnek. Szereti az embereit, vagyis a tündéreit. Alapvető különbségek mutatkoznak meg a két High Lord között, és gondolom, nem meglepő melyiket tartom egészségesebbnek.

És akkor még nem beszéltem azokról az elképesztő izgalmakról, és óriási nagy cliffhanger-ről, ami jellemezte az utolsó pár fejezetet. Sok mindenre számítottam, de erre nem. Még úgy sem, hogy út közben egy rakás spoilert lelőttem magamnak. Ugyanúgy tövig rágtam a tíz körmömet, mint az ACOTAR próbáinál.

Mindennek következtében azonnal el is kellett kezdenem az ACOWAR-t (A Court of Wings and Ruin), még relatíve az elején járok, de már most tengernyi minden történt, és nagyon várom, hogy még mennyi minden fog. Megyek is vissza olvasni. :)

Értékelés
5/5* - Tényleg szerettem.

Zeneajánló
Eltartott egy darabig, mire találtam egy jó fanvideót, de itt van. VIGYÁZAT! Feysand-ra nézve spoileres!

Izolde Johannsen: Gránátok a becsületért (A Birodalom tengeri bástyái 2.)

Előre is elnézést kérek, ha ez az értékelés nem éppen a logikusságáról lesz híres (magyarán ide-oda fognak pattogni a gondolataim), de ez a könyv pont nem egy könnyű olvasmány, amit komoly mérlegelés nélkül értékelni lehetne. Én viszont akkor is itt és most fogok róla írni, mert… hát mert nem éppen egy könnyű regényről van szó.

Az azt hiszem, a december végi értékelésemből mindenki számára eléggé ismeretes, hogy a sorozat első kötete is eléggé mély érzelmi nyomokat hagyott bennem annak idején. Gyakorlatilag egy történelmi korszakot kezdtem el egy teljesen másik, egészen addig megvetett oldalról látni, és kénytelen voltam szembesülni a ténnyel, hogy nem minden fekete és fehér itt sem. Nem azt mondom ezzel, hogy a Náci Németország berendezkedésével, politikájával, vagy bármilyen, de tényleg bármilyen cselekedetével egyet tudok érteni, vagy akár csak rokonszenvezni képes vagyok, de annak a regénynek köszönhetően újra megláttam az embert az akkori Harmadik Birodalom katonáiban.

Na, mármost, nem tudom, hogy kinek támadt az a komolyan, minden cinikus felhang nélkül értendő briliáns ötlete, hogy ebben a sorozatban ennek a két kötetnek így kell követnie egymást. Egyszerűen olyasfajta húzóerő volt számomra a Graf Spee-vel történtekkel és az azután következő eseményekkel felütni, és bevezetni a Bismarck történetét, hogy minden túlzás nélkül állíthatom, hogy ez a könyv úgy a 2-3. fejezete körül megfogott, berántott magába, és az epilógusig el sem engedett abból a vasmarokból.

A történet maga szerintem azért is kiemelkedő, mert érezhetően rendkívül alapos kutatómunka áll a hátterében, illetve… hát hogy is fejezzem ki magam… többféle érdeklődési területről érkező olvasó találhat benne olyan vonást, ami miatt azt mondja, hogy „Igen, ez a könyv igazán remek volt”. Hadd fejtsem ezt ki egy kicsit bővebben.

Ha történelmi tényekre vágysz, hát megkapod. Ugyanis a Bismarck útjának meséje az első pillanattól az utolsóig pontos történelmi tényeken alapul, mind az időpontokat, mind a helyszíneket, és mind magukat a történteket tekintve. A felvonultatott történelmi hírességekről, mint karakterekről meg már ne is beszéljünk (dehogynem, fogunk, pár mondattal lejjebb).

Ha pontos haditechnikát akarsz, vagy szimplán a csatahajók szerelmese vagy, ez a könyv akkor is jó választás. Mert ugyan a könyv vége is tartalmaz egy eszméletlenül pontos összefoglalót a történetben szereplő hajókról, és felszereltségükről, sok fontos adat a szövegbe is bele van csempészve. Méghozzá nagyon is ügyes, és furfangos módon. Ugyanis a száraz adatok sorolása egyáltalán nem ejt ki abból a különleges hangulatból, amit a szöveg ad, és a karaktereket sem teszi ön – és történet idegenné.

Ha a száraz történelmi tények nem vagy csak kevésbé érdekelnek, és inkább ilyen kis romantikus lelkületű vagy, akkor azt ajánlom, hogy minimum egy százas csomag zsebkendővel ülj le emellé a könyv mellé. Kelleni fog. Mert igen, egy háborús történet is lehet nagyon érzelmes, megható, és szívszorító. Higgyetek nekem, én, aki amúgy nem szoktam sírni könyvön, a már említett 2-3. fejezet környékén annyira bőgtem, hogy nem láttam a könnyeimtől. Később meg csak azért uralkodtam magamon, mert döntő többségben emberek között (értsd buszon, vagy munkahelyen) olvastam a könyvet.

Kínkeserves, mégis valamilyen mértékben felemelő volt a hajó legénységével együtt végigélni azt a poklot, amit ők akkor és ott végigéltek. Gondolva mindeközben arra, amire ők is gondolhattak, és ami bizonyos karakteren, vagy karaktereken, a történet folyamán is előkerül. Bizony ezeknek a katonáknak, tengerészeknek, akiknek nagy része zöldfülű volt, családjuk volt. Voltak, akik hazavárták őket, és csak egy levelet kaphattak a szörnyű hírekkel.

Szívszorító volt látni, ahogy egy idea követői, akiknek nem is szabadna másban hinni, csak a „Vezérükben” egytől egyig az egekhez fordultak segítségért a bajban. Hogy helyezték bajtársaik igényeit a sajátjaik elé, hogy helyezték az ELLENSÉGEIK érdekeit a sajátjaik elé…

Mindehhez pedig személy szerint csak annyit tennék hozzá, hogy külön köszönöm a mintegy függelékszerűen közölt részletes, tartalmas és hasznos tényanyagot a hajó emlékezetéről.

A végére pedig tényleg egy röpke megjegyzés. Olvassátok ezt a sorozatot, mert egy olyan nézőpontot nyit meg az olvasók előtt, amiről a történelem tankönyvekben nem vagy csak nagyon kevés szó esik.

Értékelés
5/5* - Ezután most nagyon kell valami limonádé történet.

Zeneajánló
Ezt inkább most hagyjuk, jó? Ha valaki szeretne tovább informálódni, ajánlom számára ezt a cirka egy órás videót a csatahajó felkutatásáról.

Ezúton is szeretném megköszönni az írónőnek, hogy engedélyt kaptam a fedélzetre lépésre, és együtt örülhettem, remélhettem, búsulhattam és gyászolhattam a legénység (megmaradt) tagjaival. Igazán meghatározó élmény volt.

Hozzászólások
  • Everglow: @: Hey!
    I'm terribly sorry, but I'm not sure about what you wanted to tell me. I assume you like the blog, and a post which I thank you even if I don't understand how you understood it since I wrote it in Hungarian.
    About your question... Do I assume correctly that you search for other book blogs? Because if this is the case, then, oh dear. Send me a PM to the blog's mail address (you can find it under 'Contact me') I can recommend you some in Hungarian.
    Thank you for your comment!
    (2017-08-02 12:55:12)
    Jane Austen: Emma
  • Johnd844: Thank you for every other informative blog. The place else may just I get that type of info written in such a perfect means? I've a project that I'm just now working on, and I have been at the glance out for such information. ddekbbfdbadb
    (2017-08-01 14:17:37)
    Jane Austen: Emma
  • Everglow: @Rebeccah: Hello!
    Thanks for the link! I checked the page and joined to the group. :)
    Thanks for the invitation! :)
    (2016-03-08 21:51:25)
    Booka-Shelf Reading Challenge 2016. feladatok és tervek
  • Rebeccah: Hi, if you're still doing this challenge and you'd like to share what you've been reading, come over to our facebook page :)

    <a href=https://www.facebook.com/groups/BookaShelf2016ReadingChallenge/>BookaShelf 2016 Reading Challenge</a>
    (2016-03-07 15:52:41)
    Booka-Shelf Reading Challenge 2016. feladatok és tervek
  • Everglow: @Anitiger: Szia!
    Láttam is az imént a bejegyzésedet, és én is hasonlóképpen voltam. Fogtam a fejem, hogy "erre én miért nem gondoltam". :D Szóval a tiéd is jó lett.
    Egyébként én is megtaláltam sok videósnál sok nyelven. Gondolom nem nagyon létezik még más tag az ünneppel kapcsolatban. :)
    (2015-04-05 12:36:14)
    The Easter Book Tag
  • Anitiger: Szia! Én is ezt a taget találtam, de más videósnál :D Eleanor és Park tervbe van, de fogom a fejem, hogy ez meg az nem jutott eszembe válaszoláskor :)) Jó lett a tag! Kellemes húsvétot!
    (2015-04-05 12:25:31)
    The Easter Book Tag
  • Everglow: @Kinga: Akkor jól beletrafáltam. Őszintén fiúkat nem tudok elképzelni Abigéllel a kezükben. A Legyek ura jobb választás nekik, bár nem egyszerű az sem. Az Abigél esetében a film rendkívül jó adaptáció.
    (2015-02-02 21:47:23)
    Bloggerek a kötelező olvasmányok megváltoztatásáért - második állomás
  • Everglow: @Fanni: Ó, velünk sajna nem olvastattak Orwell-t. Öreg hibának érzem. Zseniális a bácsi!
    (2015-02-02 21:45:23)
    Bloggerek a kötelező olvasmányok megváltoztatásáért - második állomás
  • Kinga: Az Abigél még 0.ban kellett olvasnunk, nekünk lányoknak, a fiúknak pedig a Legyek urát. :)
    Bár nem olvastam el az Abigélt (csak beleolvastam), de megnéztem filmen és tényleg érdekes volt.
    (2015-02-02 21:29:48)
    Bloggerek a kötelező olvasmányok megváltoztatásáért - második állomás
  • Fanni: Nekünk az Állatfarm kötelező volt. :)
    (2015-02-02 21:04:09)
    Bloggerek a kötelező olvasmányok megváltoztatásáért - második állomás