Egyáltalán nem érzem úgy, hogy könnyű dolgom lenne a könyvvel értékelés szempontjából, annak ellenére, hogy a mostani már újraolvasás volt, és mindkét alkalommal nagyon szerettem a könyvet. Gondolhatjátok, hogy pozitív élményről annyira nem lehet nehéz értékelést írni, az én esetemben viszont egy kicsit azért mégis bonyolult. Hogy miért? Mert a sorozat első két kötete esetében már unalomig ismételgettem, hogy mennyire, de mennyire kötelező jellegűnek érzem a sorozat olvasását, és nem szeretném, ha ez az értékelés is ide futna ki. Pedig előre érzem, hogy ide fog. Ezért előre is bocsánatot kérek minden olyan olvasótól, aki már tényleg unja ezt a felhangot, de ez szerintem nem lehet, sőt nem is tudom elégszer hangsúlyozni. Szóval, íme, ennek a legendás hajónak, az Admiral Scheer-nek, és bátor legénységének dicsfénytől övezett útja az én olvasatomban.

Először is, furcsa lehet, hogy az elmúlt napokban megjelent könyvet hogy olvashattam én már másodszor. Annak idején az előolvasó csapat tagjaként lehetőségem nyílt már a könyv olvasására, azonban akkor még egy hosszabb lélegzetvételű értékelésről szó sem lehetett, hiszen hónapokkal a megjelenés előtt, hetekkel a nyomdába kerülés előtt történt, és senki, legfőképpen én nem szerettem volna senki örömét elrontani azzal, hogy bármit akár akaratlanul is elárulok a könyv cselekményéről. Így akkor letettem a hosszabb értékelő megírásáról, most viszont szükségét éreztem egy újraolvasásnak ahhoz, hogy reményeim szerint egy okos meglátásokkal teletűzdelt értékelést meg tudjak írni a könyvről.

Először és mindenek előtt megint csak kénytelen vagyok ámuló elismeréssel adózni annak a sok történelmi tényanyagnak, ami láthatóan a könyv alapját képezi. És itt nem csak a könyv végén felsorolt tűpontos életrajzi, személyi és felszereltségi adatokra gondolok, hanem mindarra az óriási mennyiségű tényanyagra, ami a történt fiktív sorai közé csempésződött be olyan módon, hogy meg sem lehet különböztetni, a történetben mi a fikció, és mi történt meg valójában. Mintha a valaha élt, itt megjelenő karakterek szájába adott minden egyes szó valóban elhangzott volna abból a szájból, amelyből itt a regényben, ott és olyan körülmények között, ahol, és ahogy itt a regényben. Rettenetes nagy munka, ténytudás és a téma iránti alázat húzódik meg az ilyen stílusú írások mögött.

Mindezek mellett, ami engem a Scheer történetében nagyon megfogott az az, hogy az előző két regényhez hasonlóan ez sem mulasztott el elég komoly érzelmi kavalkádba sodorni. Csodálatos volt végre egy pozitív kimenetelű küldetésről olvasni. Ha az epilógust nem számítjuk, akkor azt mondom, magam is ugyanolyan önfeledten nevettem, ugyanolyan feszülten figyeltem, és ugyanolyan mélyen tiszteltem a hajó parancsnokát, mint a legénység többi tagja. Ha az epilógust, és a történetben szereplő egyéb megható, könnyfakasztó jeleneteket is figyelembe vesszük, akkor pedig hol a legénységgel, hol a legénységért sírtam, izgultam, várakoztam és reméltem. Az epilógus utolsó soraiban az egykor dicsőséges hajó kegyetlen sorsa, egy barát, egy bajtárs, egy testvér oly hirtelen elvesztése elég mély árkokat váj az ember amúgy is hitetlenkedő szívébe. Ahhoz pedig, hogy mindezt átélje, átérezze az ember, nem elég egy értékelő szóhalmazára hagyatkozni. Ahhoz olvasni kell a könyvet.

És még egy valami a megemlítetlenül maradt száz másik dolog mellett, amiért nagyon hálás vagyok. Az pedig a könyv végén szereplő egyfajta függelék. Nem is csak a hadihajó parancsnokának életrajzi adataiért, nem is csak a hajó pontos haditechnikai adataiért, hanem azért a kegyelet teljes felsorolásért, és érdemeik elismerésének méltatásáért, melyben a könyvön keresztül az író részesíti azokat a brit katonákat, tehát a könyv fókuszából kiindulva az ellenséget. Erre akkoriban a hősi halált halt tengerészek honfitársai nem voltak hajlandóak, ami szerintem egy óriási szégyenfolt.

Összességében csak annyit mondanék, hogy tartom magam ahhoz a pár mondathoz, ami az első olvasás után megfogalmazódott bennem:
Számomra egy jó könyvnek két ismertetőjele van: Ha nem tudom letenni és/vagy, ha olvasás után nem tudok magammal mit kezdeni. A Scheer története jelesre vizsgázott mindkettőből.

Értékelés
5/5* - Soha rosszabb olvasmányélményt nem kívánok magamnak.

Zeneajánló
Egy rövid fotó összeállítás német és angol kísérőszöveggel a hajóról.
A videó nem saját, ennek ellenére az abban megjelenő önkényuralmi jelképekkel kapcsolatban fontosnak tartom megjegyezni, hogy a blog, illetve azon keresztül annak szerzője semmilyen önkényuralmi szervet, sem annak létrejöttét nem támogatja.

Végül, de nem utolsó sorban pedig újfent csak köszönöm az írónőnek, hogy részese lehettem ennek a tengeri kalandnak, ahogy azt is, hogy részese lehettem az előolvasók csapatának. Őszintén, nagy megtiszteltetés volt.