I love reading

"Kapcsold ki a TV-t, és olvass!" /Kovács Ákos/

Cassandra Clare: City of Fallen Angels (The Mortal Instruments 4.)

Na, akkor kezdjünk neki… Végre valahára elértem a Végzet ereklyéi sorozat negyedik részének is a végére. Nem mondom, hogy sok időmbe telt, mert a látszat ellenére tényleg nem. Csak a közepe táján le kellett tennem egy kicsit nagyobb lélegzetvételnyi időre. Aztán már ott tartottam, hogy félbehagyom az egészet, mikor vettem egy nagy levegőt, folytattam, és a második felét szinte egyben ledaráltam a szövegnek.

Tulajdonképpen jobban féltem belekezdeni ebbe a könyvbe, mint a sorozat bármelyik másik részébe. Ennek oka pedig egyszerűen az, hogy a hat közül ez az a könyv, amire még az elvakult rajongóközönség is azt mondja, hogy a sorozat mélypontja. Gondoltam, hogy ha az eddigiektől sem voltam elragadtatva, akkor mit fogok kezdeni ezzel…

Szó, mi szó, az első része tényleg egy borzadály. Nem véletlen kellett fél évig pihentetnem a dolgot. A problémák számbavételére most, ha lehet, akkor nem térnék ki részletesen. Ugyanazok, amiket az első három résznél felemlegettem (pl. itt is nagyon jelen van az egyes karakterek túlfavorizálása az író részéről, míg másokat teljesen parkoló pályára tesz, de annyira, hogy a történet feléig egyszer sem találkozunk velük a könyv lapjain).

De a második része… Jesszum, én ezt a könyvet is egy ékes bizonyítéknak látom arra a tényre, hogy én valami rettenetes módon fordítva vagyok bekötve. Mert a négy könyv közül nekem eddig ebben a részben tetszett legjobban a végére berakott nagy harcjelenet, és maga a „fő gonosz” is, akivel ebben a részben csatáztak. Komolyan mondom, még izgultam is, és annak ellenére, hogy tudom, az egyes karakterekkel kapcsolatban hová jutott el a kánon az utolsó megjelent Árnyvadász-sztoriban, esküszöm, kíváncsi voltam, hogy abból a megteremtett helyzetből hogyan másznak ki a szereplők.

A másik érdekesség pedig az volt (még számomra is), és most itt egészen nyugodtan nézhettek hülyének, hogy az egyes szereplők a sorozatszínészek hangján szólaltak meg a fejemben. Komolyan mondom, ahányszor pl. Jace kinyitotta a száját, az én fülemben Dom Sherwood hangja csengett. Plusz itt már Sebastian karaktere is akarva akaratlan Will Tudor arcával jelent meg a lelki szemeim előtt.

Összességében azt mondom, hogy erősen gondolkodom azon, hogy kellett-e nekünk egyáltalán ez a második trilógia, hiszen a sztori már nem is az ereklyékről szól igazából, viszont most már, ha beleőrülök is, akkor is befejezem a sorozatot. Főleg mert most bebizonyosodott, hogy igenis képes vagyok eltekinteni attól, hogy mint embert, továbbra sem bírom a szerzőt. Mondjuk ebben bizonyos szinten tuti a sorozat hatása is benne van, azzal együtt, hogy a könyv olvasása közben felötlött bennem a sorozattal kapcsolatban is egy elég vad teória. És hát nem utolsó sorban nagyon is érdekel, hogy mit hoz majd nekem a City of Heavenly Fire. (Igen tudom, előtte még vár rám egy Lost Souls, de a Heavenly Fire mindenképpen jobban birizgálja a fantáziámat.)

Értékelés
5/? – A nagy félidei szünet miatt nem tudom igazán „skálásan” értékelni a könyvet.

Zeneajánló
Maradjunk az angyalos témánál


Markus Zusak: A könyvtolvaj

Egy kis kiegészítés az újraolvasás után 2017. 01. 28.
Annak ellenére, hogy elég régen olvastam már a könyvet, a történet és a szereplői elég elevenen éltek bennem. Épp ezért nem kellett 100%-ban magára az elbeszélésre koncentrálnom. A figyelmem nagy részét most fókuszálhattam magukra a szavakra. És sikerült megértenem, hogy lehet azokat egyszerre szeretni és gyűlölni, pontosan ugyanúgy ahogy azt Liesel Meminger mondta, írta, és tette.
Ez a történet még mindig szívbemarkoló és fájdalmasan gyönyörű. Olyan, amit sokszor olvasni kell. Akkor is, ha nagy időközöknek kell eltelnie két olvasás között. Olyan ár ez, amit igazán érdemes megfizetni.

 

És akkor már pótlom a Zeneajánlót is egy kis filmes soundtrack-kel



 

Ritka az olyan könyv, még a molyok közösségében is, amire szinte egyöntetűen pozitív értékelések érkeznek. Zusak könyve ilyen. Mielőtt azoban én is beállnék a sorba és elkezdeém azt részletezni, mi is tetszett nekem ebben a könyvben annyira, muszáj beszélnem a külcsínről és a könyv állapotáról egyaránt.
Ennek a könyvnek már a külsejéről ordít a minőség. A filmes borító egyszerűen gyönyörű, az egész tükrözi a könyv hangulatát. Magával ragad, elvarázsol, beszippant. És eddig még tényleg csak a borítóról volt szó. Gondolhatjátok, milyen a könyv.
De ne rohanjunk ennyire előre. A könyv minőségével kapcsolatban is van még miről áradoznom. Ezt a könyvet egyszerűen jó kézbe fogni. Attól, hogy puha borítós, nem kell megtörni a gerincét ahhoz, hogy normálisan olvasható legyen. Hófehér papírlap, amiről árad az az igazi könyvillat. Na, szóval igazi minőségi termék.
És akkor jöjjön a lényeg, maga a tartalom.
A történet főszereplője Liesel Meminger a könyv elején nevelőszülőkhöz kerül egy München melletti kisvárosba Molching-ba, a Himmel utca 33-ba. A könyv gyakorlatilag Liesel élettörténete, hogy hogy boldogul, hogy talál rá a legjobb barátjára, milyen nehézségeket okoz egy zsidó bújtatása a náci Németország kellős közepén, no, és hogy miért lop el nem is kevés könyvet különböző helyekről.
Azonban ettől még egy "átlagos" háborús történet maradna a sok közül. A stílus, és a szemszög maga, amitől kiemelkedik a tucatkönyvek közül. Markus ugyanis arra vállalkozott, hogy a Halál szemszögéből írja meg a történetet, és jelesre oldotta meg a feladatát. Olvasás közben a bőröd alá ivódik minden szín és illat. Az előre elárult lényeges részletek sem veszik el a történet csodáját, sőt megkímélik az embert a hirtelen sokktól úgy, hogy közben az érdeklődést is végig fenntartja.
A többi szereplő is rendkívül szerethető, még Rosa Hubermann is, akiről pedig első pillantásra nem ez a jelző jut az ember eszébe. Jó, természetesen ez nem mindenkire igaz, de azokra, akiket közelebbről megismerünk, azokra teljes mértékben.
Egyszerűen lehetetlen visszaadni mindazt, amit olvasás közben éreztem, azt át kell élni. Ostoba mérce egy könyv megítélésére, de azt kell mondjam, az mutatta, mennyire is szerettem, hogy direkt lassan olvastam, hogy minél később legyen vége, pedig én hírhedt gyorsan olvasó ember vagyok. Mikor aztán végül mégis a végére értem, két gondolat kergette egymást a fejemben. Istenem, szegény Rudy, és köszönöm Markus, hogy Max megmenekült.
Összegzésképp annyit, hogy ezt nem ajánlott olvasni, hanem egyszerűen kötelező és kész.

A filmről

Rólam mindenki tudja, hogy az a vesszőparipám adaptációk tekintetében, ha minél inkább olyan, mint a könyv. Az utóbbi időben kezdem belátni, hogy lehet úgy is remekbe szabott filmeket alkotni, ha egészen sok eltérés van a két műfaj között. Tipikus példa erre ez a film is. Valóban nagyon sok részlet kimaradt belőle a könyvhöz képest, sőt a vége felé kezdtem azt érezni, hogy maga a lényeg sikkadt el. Viszont, ha elvonatkoztatunk a könyvtől, és csak azt nézzük, hogy ez egy film, akkor az utóbbi évek egyik legjobb alkotása. Igaz, voltak benne olyan részek, amiket nem biztos, hogy értettem volna, ha előtte nem olvasom a könyvet, de nekem akkor is tetszett, amit láttam. A könyvben nem avattam kedvenc szereplőt, a filmben viszont egyszerűen beleszerettem Maxba (naná, hogy a zsidó fiú lopta magát a szívembe). Szóval kétszeresen köszönöm Markus, hogy Max visszatér.

Határozottan megnézésre ajánlott. Az eltérések ellenére olyan hangulata van az egész filmnek, amitől jó értelemben borsódzik az ember háta.
Végül három karakter a filmből, kvázi kedvcsinálónak:

Max, Liesel és Rudy, azaz Ben Schnetzer, Sophie Nélisse és Nico Liersch
(A képek forrása a film hivatalos Facebook oldala)

Értékelés
Könyv: 5/5* - Tuti újraolvasós! (Itt a bizonyíték, hogy az Ulpius ha akar, tud jó könyvet kiadni).
Film: 5/5 - Tételezzük fel, hogy el tudok vonatkoztatni a könyvtől.

Arthur Golden: Memoirs of a Geisha

Tegnap este fél év masszív nyekergés, halasztgatás és miegyéb után végre befejeztem a könyvet. No, nem mintha bármi kivetnivalóm lenne a történet ellen, csak már kétszer olvastam korábban magyarul, így sok újdonságot nem mutatott, és mindig volt valami más, amit korábban ki kellett olvassak kihívás miatt, és ezért ez valahogy mindig tolódott.

Most viszont végre megírhatom róla az értékelésemet, amit örömmel teszek meg, egyrészt, mert egyszer ajánlottam ezt a könyvet, mint olyat, amivel érdemes elkezdeni az angol nyelvvel való ismerkedést, másrészt meg azért, mert akárhányszor olvasom, akármilyen nyelven, ez a könyv mindig rabul ejt.

Most sem volt ez másként. Sayuri története azt hiszem azon kevés fiktív vagy fél fiktív élettörténetek egyike, amelyeket a világon senkinek nem kell bemutatni. Ha más nem, akkor legalább egyszer a filmet látta már mindenki. És az az adaptáció meglepően jól sikerült egyébként könyvhűség szempontjából.

Úgyhogy most arra hagyatkoznék leginkább ebben a rövidke kis értékelésben, hogy engem mi fog meg minden egyes olvasás alkalmával ebben a könyvben, és hogy valóban igaz volt-e a feltételezésem, hogy megéri ezzel kezdeni egy az angol nyelven való olvasással ismerkedőnek az ismerkedést.

Én személy szerint akárhányszor olvasom is el a könyvet, mindig megérint a szépsége, amely stílusában és a gyönyörű metaforáiban átszövi a művet. Olyan szókapcsolatok, és szebbnél-szebb szóképek szerepelnek a könyv minden oldalán, hogy azt nem igazán tudja semlegesen kezelni az olvasó. Szerintem legalábbis. Ugyanakkor még mindig elkápráztat, és nagy örömmel tölt el, hogy itt van egy könyv, egy erős és kitartó női karakterrel a középpontjában. Aki igaz, hogy gésa, tehát az életben soha nem lehet igazán a maga ura, mégis képes a saját irányítása alá vonni a sorsát és a jövőjét.

Ezen felül a történet maga is mindig, de tényleg minden egyes olvasás alatt és után gondolkodásra késztet, és felkelti az érdeklődésem a keleti kultúra, főleg ugye maguk a gésák és az ő életük, életstílusuk iránt. Mindig egész komoly kutatómunkába kezdek a témával kapcsolatban ilyenkor.

Az, hogy az angol nyelven olvasással éppen barátkozni kezdőnek ajánlom-e… Nos, olvasva a könyvet, nekem is meg kellett állnom párszor, hogy értelmezni tudjak egy-egy mondatot- Szóval legeslegelső olvasmánynak nem ajánlom, hacsak nem olvasta valaki korábban magyarul. Akkor nem lehet vele gondja.

Összességében én azt mondom, nem ez volt az utolsó alkalom, hogy levettem ezt a könyvet a polcomról. Ehhez a történethez időről időre vissza kell, hogy térjen az ember, hogy valami szépséget csempésszen a mindennapaiba.

Értékelés
5/5 – Kommentár nélkül.

Zeneajánló
John Williams: Sayuri’s Theme – Emlegettem már, hogy szerény véleményem szerint a bácsi egy zseni?


David Mitchell: Felhőatlasz

Vannak az ember életében olyan könyvek, melyek megszerzésének, elolvasásának nem tud ellenállni, de aztán nem is nagyon tud vele mit kezdeni olvasás után. Ilyen volt számomra a Felhőatlasz.

Igazából, ahogy minden más könyvemhez is, úgy ehhez is egy élmény, egy történet kapcsolódik. Annak idején, mikor a második (és egyben utolsó) kollégiumomba bekerültem Pesten, valahogy a kezdet nem volt az igazi, bár én meg sem lepődtem ezen, mint öndiagnosztizált szociofób személy. Aztán jött egy kolis moziest, ahol ezt a filmet játszották, és az egyik szobatársam megkérdezte, nem lenne-e kedvem lemenni vele megnézni. Őszintén meglepett a felajánlás és persze ezer örömmel csatlakoztam. Valahol aztán itt tört meg a jég, és a film megnézése után persze el is döntöttem, hogy valamikor el kell olvasnom a könyvet is. Na, hát ebből az lett, hogy most, kb. 4 évvel később jutottam el odáig, hogy becsuktam a könyvet egy szenvedős fél év után, úgy, hogy már körülbelül a leghalványabb emlékem sincs a filmről. De végigolvastam. Becsülettel.

Hozzá kell tennem, hogy az a cirka fél év, amibe ennek az 567 oldalnak az olvasása belekerült, nem teljes mértékben a könyv hibája.  Kellett egy fél év, mire a rohanós hétköznapjaim, és a stressz teli munka közben tudok találni valami kis egyensúlyt, hogy ne csak a robottal teljen el minden másodperc, hanem pihenni is tudjak. Így se sikerült még mindent visszapasszíroznom az életembe, amit szeretnék, de a legfontosabb feszkólevezető forrásom (aka az olvasás) már egyre inkább része újra a mindennapjaimnak.

Ami a könyvvel magával volt a gond, az sem igazából a könyv hibája. Egyszerűen rá kellett jönnöm, hogy sem a műfaj, sem a stílus nem nekem való. Iszonyatosan tömény történet volt.  Olyan, amiből egyszerre max. 20-30 oldal ment le, több biztosan nem.
Egyébként nagyon szerettem a történetben azt, hogy minden, de tényleg minden összefüggött mindennel, még, ha nem is közvetlenül, és csak olvasás közben jöttél rá ezekre a kapcsolódási pontokra. A fejezetek nagyon okos pontokon lettek elválasztva, és az, hogy a középső történet egyben maradt, és utána visszafelé haladtunk a történetek befejezésével, szintén okos ötlet volt.
Külön-külön is érdekesek voltak a történetek, viszont a töménység elkerülése érdekében simán ki lehetett volna hozni mindegyikből egy külön könyvet. Persze, tudom, hogy ennek a történetnek pont ez volt a lényege, és így kerek egész.

Ehhez mérten, akinek tetszik a műfaj, meg a hosszú, több ponton összefüggő élettörténetek sokasága egy olyan helyzetben, ahol az idő, mint olyan nem fontos tényező, azoknak mindenképpen ajánlom olvasásra a könyvet, mert élvezni fogják.
Most, én azt mondom, nem volt az én műfajom, de ki tudja, mi lesz, ha esetleg pár év múlva újra megpróbálkozom vele.

Értékelés
5/3 – For now. Ha egyszer változik a véleményem, úgyis újrapontozom.

Zeneajánló
Mi lehetne más, mint a Felhőatlasz szextett?


J. K. Rowling: Fantastic Beasts and Where to Find Them - The Original Screenplay

Mivel is kezdhetném az évet, mint egy J. K. Rowling könyvvel. Ez annyira tipikusan én vagyok, hogy ha akarnám, se tagadhatnám le magam. Tulajdonképpen figyelemelterelésnek szántam a forgatókönyv elolvasását, és hellyel-közzel be is jött.  Viszont azt nem gondoltam volna, hogy tizenx év után eljön az az idő, mikor már én is azt mondom, hogy van egy Rowling könyv (amit ráadásul tényleg ő írt, szerzőtársak nélkül), ami nem fog hiányozni a polcomról. Ezzel a könyvvel ugyanis már én is azt éreztem, hogy ez csak egy újabb bőr lehúzása az univerzumról. Azt értékelem, hogy filmben megcsinálták, még akkor is, ha nem értem, hogy minek öt részesre nyújtani, mert tágítja az univerzumot, és tök jó újabb és újabb tényleg kánon infókkal szembesülni, de hogy ezt könyvben is kiadja. Mi a búbánatnak? A színdarab szövegkönyvét még megértem, mert nem fog tudni mindenki elzarándokolni a Broadway-ra, hogy megnézhesse, és így legalább része van benne, na de egy filmet, amit, ha meg akar nézni valaki, elmegy moziba, vagy rosszabb esetben lekalózkodja az internetről? Szóval, ja, nem értem, és őszintén picit feleslegesnek is érzem, de nyílván én vagyok a kisebbség.

Amúgy, ha ettől eltekintek, akkor azt mondom, nem volt annyira borzalmas olvasni a szövegkönyvet. Az előzetesek alapján minden arc előttem volt, meg a helyszíneket is magam elé tudtam képzelni igazából.
Viszont, ha már itt tartunk, nem mehetek el amellett szó nélkül, hogy Ezra Millert, és a karakterét Credence-et megemlítsem. Nem hiszem el, hogy szegény Ezra a Beszélnünk kell Kevinről óta nem bírja magáról lemosni az ilyen kaliberű karaktereket. Annyira sajnáltam szegényt. Mindenért. Viszont az is tény, hogy ezzel együtt neki voltak legérthetőbbek a motivációi. A legérdekesebb karakter az egész sztoriban.
Newt egy cukipofa, és imádtam látni, ahogy az állataival bánik. Kicsit bosszantott, hogy a Hippogriffek nem kerültek elő, de a Furkász, Viharmadár, meg a Bólintér a szívem csücske lett. Az a tény meg pláne, hogy nevet ad az állatoknak. :D
Viszont, az ő karakterével kapcsolatban egy valamit nem értek. Elvileg őt kicsapták a Roxfortból emberélet veszélyeztetése miatt. Akkor mégis, hogy maradhatott nála a pálcája, és ugyan hogy az életbe kapott állást a brit Mágiaügyi Minisztériumban? Jó persze, nyílván, ha venném a fáradtságot, és utána olvasnék a karakternek, akkor nyilván nem lenne gond, de azért örültem volna, ha egy kicsit több háttérinfót kapunk róla, ha már ő a főszereplőnk vagy mi.

Mindenesetre egy egy délutánt felölelő olvasmányélménynek jó volt, és kíváncsi vagyok, hová fog még kifutni a fennmaradó 4 rész alatt a sztori. Attól függetlenül, hogy ezt a sztorit, így könyvben kiadni szerintem tényleg sok.

Értékelés
5/4 – Nagyon-nagyon sok minden maradt a háttérben.

Zeneajánló
Nem ismerős valahonnan legalább az eleje? :)

Hozzászólások
  • Everglow: @: Hey!
    I'm terribly sorry, but I'm not sure about what you wanted to tell me. I assume you like the blog, and a post which I thank you even if I don't understand how you understood it since I wrote it in Hungarian.
    About your question... Do I assume correctly that you search for other book blogs? Because if this is the case, then, oh dear. Send me a PM to the blog's mail address (you can find it under 'Contact me') I can recommend you some in Hungarian.
    Thank you for your comment!
    (2017-08-02 12:55:12)
    Jane Austen: Emma
  • Johnd844: Thank you for every other informative blog. The place else may just I get that type of info written in such a perfect means? I've a project that I'm just now working on, and I have been at the glance out for such information. ddekbbfdbadb
    (2017-08-01 14:17:37)
    Jane Austen: Emma
  • Everglow: @Rebeccah: Hello!
    Thanks for the link! I checked the page and joined to the group. :)
    Thanks for the invitation! :)
    (2016-03-08 21:51:25)
    Booka-Shelf Reading Challenge 2016. feladatok és tervek
  • Rebeccah: Hi, if you're still doing this challenge and you'd like to share what you've been reading, come over to our facebook page :)

    <a href=https://www.facebook.com/groups/BookaShelf2016ReadingChallenge/>BookaShelf 2016 Reading Challenge</a>
    (2016-03-07 15:52:41)
    Booka-Shelf Reading Challenge 2016. feladatok és tervek
  • Everglow: @Anitiger: Szia!
    Láttam is az imént a bejegyzésedet, és én is hasonlóképpen voltam. Fogtam a fejem, hogy "erre én miért nem gondoltam". :D Szóval a tiéd is jó lett.
    Egyébként én is megtaláltam sok videósnál sok nyelven. Gondolom nem nagyon létezik még más tag az ünneppel kapcsolatban. :)
    (2015-04-05 12:36:14)
    The Easter Book Tag
  • Anitiger: Szia! Én is ezt a taget találtam, de más videósnál :D Eleanor és Park tervbe van, de fogom a fejem, hogy ez meg az nem jutott eszembe válaszoláskor :)) Jó lett a tag! Kellemes húsvétot!
    (2015-04-05 12:25:31)
    The Easter Book Tag
  • Everglow: @Kinga: Akkor jól beletrafáltam. Őszintén fiúkat nem tudok elképzelni Abigéllel a kezükben. A Legyek ura jobb választás nekik, bár nem egyszerű az sem. Az Abigél esetében a film rendkívül jó adaptáció.
    (2015-02-02 21:47:23)
    Bloggerek a kötelező olvasmányok megváltoztatásáért - második állomás
  • Everglow: @Fanni: Ó, velünk sajna nem olvastattak Orwell-t. Öreg hibának érzem. Zseniális a bácsi!
    (2015-02-02 21:45:23)
    Bloggerek a kötelező olvasmányok megváltoztatásáért - második állomás
  • Kinga: Az Abigél még 0.ban kellett olvasnunk, nekünk lányoknak, a fiúknak pedig a Legyek urát. :)
    Bár nem olvastam el az Abigélt (csak beleolvastam), de megnéztem filmen és tényleg érdekes volt.
    (2015-02-02 21:29:48)
    Bloggerek a kötelező olvasmányok megváltoztatásáért - második állomás
  • Fanni: Nekünk az Állatfarm kötelező volt. :)
    (2015-02-02 21:04:09)
    Bloggerek a kötelező olvasmányok megváltoztatásáért - második állomás