Ha valaki most fogná magát, és megkérne, hogy meséljem el, miről is szólt ez a könyv, egyszerűen nem tudnék neki rá mit válaszolni. Nagyon régen tervezek már olvasni Vonnegut-tól, és bizonyos fokig örülök is, hogy a RosendeReads kvázi rákényszerített erre, mert máskülönben folyamatosan tolódott volna a könyv az örökké csak nagyobbodó TBR listámon.

Az viszont, hogy nem nyűgözött le túlságosan ez a könyv, nem jelenti azt, hogy nem is kaptam tőle egyáltalán semmit. Igaz, hogy egy kicsit nagyobb falat volt a mű olvasása, és értelmezése, de ez a tény csak arra sarkallt, hogy nézzek utána a könyv keletkezési körülményeinek, úgy amblokk a cselekménynek, meg annak, amit úgy általában azokban hagy, akik olvasták. Miután ezt megtettem, seperc alatt megértettem, hogy mit is akar ez a könyv, és milyen elvárásokkal, kontextusokkal, és tartalmakkal számoljak. Innentől kezdve aztán egyből könnyebbé vált az olvasása.

Természetesen az sem figyelmen kívül hagyható, hogy folyamatosan figyelemmel kísértem azokat a kérdéseket is, amelyek a többi RosendeReaders-ben felmerültek, és amely kérdésekre Alberto válaszolt twitteren. Az ő könyvhöz való hozzáállása az enyémet is nagyban formálta, és bár nekem ez a könyv messze áll a kedvenc kategóriától, a megértésében sokat segített nekem.

A továbbiakban én is kitérnék egy kicsit a tartalomra, hogy nektek is egy kicsit megkönnyítsem a dolgotokat, ha a későbbiekben el szeretnétek olvasni a könyvet.
A főszereplőnk egy Billy Pilgrim nevű férfi, aki hadifogolyként a II. világháborúban túlélte Drezda bombázását, köszönhetően annak, hogy társaival együtt egy régi vágóhíd pincéjében voltak „elszállásolva”. A vágóhíd száma az ötös volt.
A történet értelmezhetőségének nehézségét nem is ez adja, hanem a tény, hogy a történet főszereplője képes az időutazásra. Ennek eredményeként az egyik pillanatban a harctéren van 1945-ben, a másikban a feleségével az 1960-as évek közepe-vége táján. Mindennek kiindulópontja pedig, hogy állítja, találkozott idegen népekkel, akik azt vallják, hogy aki él az idő egyik pontján az nem hal meg soha, hanem ugyanúgy él az idő milliónyi korábbi pontjaiban.

Mindezek után gondolhatjátok, hogy ez az időben és térben folytonosan jelen lévő inkonzisztencia nem kicsit zavarta meg az elején az olvasás ritmusát. Végül mégis elolvastam, és megértettem mindazt, amit Alberto és a többiek eddig mondtak kérdeztek a könyv kapcsán. Ilyen ritmusban, és technikai hátránnyal továbbra sem hiszem, hogy aktívan részt veszek majd a dologban, de figyelni, és a feladott könyvek témáját nyomon követni mindenképpen érdekes lesz. És hát ki tudja, mikor fogok egyszer kedvet kapni egy-egy feladott „házi feladathoz”.

Összességében annyit tudok róla mondani, hogy bár az én komfortzónámtól nagyon messze áll, és elég nehezen is haladtam vele, örülök, hogy elolvastam, mert összességében jó érzés volt egy kicsit kikukkantani a dobozból, és most rettenetesen büszke vagyok magamra, amiért végigolvastam ezt a könyvet.

Értékelés
5/3,5 – Nem egy olyan könyv volt műfajilag, ami beleesne az általam megszokott olvasnivalók sorába.

Zeneajánló
Utánanéztem a filmnek, és találtam ezt. Remélem, ez is segíteni fog azoknak, akik a jövőben olvassák majd a könyvet.