Előre is elnézést kérek, ha ez az értékelés nem éppen a logikusságáról lesz híres (magyarán ide-oda fognak pattogni a gondolataim), de ez a könyv pont nem egy könnyű olvasmány, amit komoly mérlegelés nélkül értékelni lehetne. Én viszont akkor is itt és most fogok róla írni, mert… hát mert nem éppen egy könnyű regényről van szó.

Az azt hiszem, a december végi értékelésemből mindenki számára eléggé ismeretes, hogy a sorozat első kötete is eléggé mély érzelmi nyomokat hagyott bennem annak idején. Gyakorlatilag egy történelmi korszakot kezdtem el egy teljesen másik, egészen addig megvetett oldalról látni, és kénytelen voltam szembesülni a ténnyel, hogy nem minden fekete és fehér itt sem. Nem azt mondom ezzel, hogy a Náci Németország berendezkedésével, politikájával, vagy bármilyen, de tényleg bármilyen cselekedetével egyet tudok érteni, vagy akár csak rokonszenvezni képes vagyok, de annak a regénynek köszönhetően újra megláttam az embert az akkori Harmadik Birodalom katonáiban.

Na, mármost, nem tudom, hogy kinek támadt az a komolyan, minden cinikus felhang nélkül értendő briliáns ötlete, hogy ebben a sorozatban ennek a két kötetnek így kell követnie egymást. Egyszerűen olyasfajta húzóerő volt számomra a Graf Spee-vel történtekkel és az azután következő eseményekkel felütni, és bevezetni a Bismarck történetét, hogy minden túlzás nélkül állíthatom, hogy ez a könyv úgy a 2-3. fejezete körül megfogott, berántott magába, és az epilógusig el sem engedett abból a vasmarokból.

A történet maga szerintem azért is kiemelkedő, mert érezhetően rendkívül alapos kutatómunka áll a hátterében, illetve… hát hogy is fejezzem ki magam… többféle érdeklődési területről érkező olvasó találhat benne olyan vonást, ami miatt azt mondja, hogy „Igen, ez a könyv igazán remek volt”. Hadd fejtsem ezt ki egy kicsit bővebben.

Ha történelmi tényekre vágysz, hát megkapod. Ugyanis a Bismarck útjának meséje az első pillanattól az utolsóig pontos történelmi tényeken alapul, mind az időpontokat, mind a helyszíneket, és mind magukat a történteket tekintve. A felvonultatott történelmi hírességekről, mint karakterekről meg már ne is beszéljünk (dehogynem, fogunk, pár mondattal lejjebb).

Ha pontos haditechnikát akarsz, vagy szimplán a csatahajók szerelmese vagy, ez a könyv akkor is jó választás. Mert ugyan a könyv vége is tartalmaz egy eszméletlenül pontos összefoglalót a történetben szereplő hajókról, és felszereltségükről, sok fontos adat a szövegbe is bele van csempészve. Méghozzá nagyon is ügyes, és furfangos módon. Ugyanis a száraz adatok sorolása egyáltalán nem ejt ki abból a különleges hangulatból, amit a szöveg ad, és a karaktereket sem teszi ön – és történet idegenné.

Ha a száraz történelmi tények nem vagy csak kevésbé érdekelnek, és inkább ilyen kis romantikus lelkületű vagy, akkor azt ajánlom, hogy minimum egy százas csomag zsebkendővel ülj le emellé a könyv mellé. Kelleni fog. Mert igen, egy háborús történet is lehet nagyon érzelmes, megható, és szívszorító. Higgyetek nekem, én, aki amúgy nem szoktam sírni könyvön, a már említett 2-3. fejezet környékén annyira bőgtem, hogy nem láttam a könnyeimtől. Később meg csak azért uralkodtam magamon, mert döntő többségben emberek között (értsd buszon, vagy munkahelyen) olvastam a könyvet.

Kínkeserves, mégis valamilyen mértékben felemelő volt a hajó legénységével együtt végigélni azt a poklot, amit ők akkor és ott végigéltek. Gondolva mindeközben arra, amire ők is gondolhattak, és ami bizonyos karakteren, vagy karaktereken, a történet folyamán is előkerül. Bizony ezeknek a katonáknak, tengerészeknek, akiknek nagy része zöldfülű volt, családjuk volt. Voltak, akik hazavárták őket, és csak egy levelet kaphattak a szörnyű hírekkel.

Szívszorító volt látni, ahogy egy idea követői, akiknek nem is szabadna másban hinni, csak a „Vezérükben” egytől egyig az egekhez fordultak segítségért a bajban. Hogy helyezték bajtársaik igényeit a sajátjaik elé, hogy helyezték az ELLENSÉGEIK érdekeit a sajátjaik elé…

Mindehhez pedig személy szerint csak annyit tennék hozzá, hogy külön köszönöm a mintegy függelékszerűen közölt részletes, tartalmas és hasznos tényanyagot a hajó emlékezetéről.

A végére pedig tényleg egy röpke megjegyzés. Olvassátok ezt a sorozatot, mert egy olyan nézőpontot nyit meg az olvasók előtt, amiről a történelem tankönyvekben nem vagy csak nagyon kevés szó esik.

Értékelés
5/5* - Ezután most nagyon kell valami limonádé történet.

Zeneajánló
Ezt inkább most hagyjuk, jó? Ha valaki szeretne tovább informálódni, ajánlom számára ezt a cirka egy órás videót a csatahajó felkutatásáról.

Ezúton is szeretném megköszönni az írónőnek, hogy engedélyt kaptam a fedélzetre lépésre, és együtt örülhettem, remélhettem, búsulhattam és gyászolhattam a legénység (megmaradt) tagjaival. Igazán meghatározó élmény volt.