I love reading

"Kapcsold ki a TV-t, és olvass!" /Kovács Ákos/

12 Day Blogger Challenge - Day 11

Jézus atyaúristen! Borzalmasan elmaradtam ezzel a kihívással. Most döbbentem rá, hogy már majdnem egy teljes hete nem posztoltam bejegyzést, és nem is csak a témában, hanem amúgy egyáltalán. Borzasztóan sajnálom, de rengeteg dolog foglalja le egyszerre a gondolataimat, meg az időmet most, és valahogy sosem jutok el oda a nap végén, hogy leüljek a blog elé, és valami értelmeset alkossak. Na de most itt vagyok, és ha beleőrülök is, a mai és a holnapi nap folyamán befejezem ezt a kihívást végre.

A mai nap feladata: Valaha csináltam valamit, de most már nem (vagy éppen azon dolgozom, hogy elérjek valamit)

Tulajdonképpen nem tudok olyan momentumra, eseményre, tettre, cselekedetre visszaemlékezni a múltamból, amit valaha csináltam volna, de ma már nem. Ez valószínű azért van, mert én tipikusan olyan ember vagyok, aki, ha valamit abbahagy, azt azért teszi, mert valami rossz emlék kötődik az adott dologhoz. Annak meg igazán mestere vagyok, hogy a rossz emlékeket az elmém egy olyan mélyen lévő raktárába ássam el, ahonnan aztán soha az életben nem szedem elő újra. Magyarán ezek az emlékek teljesen ki szoktak törölődni az emlékezetemből. Teljesen banális féligazságokat tudnék ide felsorolni, ami nagyon nem tart számot még az én érdeklődésemre sem, hát még a tiétekre, szóval, inkább áttérnék a második kérdéskörre.

Hogy mit szeretnék jelenleg elérni, amin dolgozom is, na, az a skála másik vége. Egyszerre van vagy öt terület, amin éppen dolgozom, és szeretnék a végére érni. Az más kérdés hogy ilyen helyzetekben (vagyis, mondhatjuk akár azt is, hogy állandóan) képes vagyok egy prioritási sorrend felállítására és annak rugalmas kezelésére, szóval soha nem foglalkozom a megoldandó problémáim közül egynél többel. Azt igyekszem, mielőbb, ésszel, kompromisszumos megoldással helyre rakni, aztán jöhet a többi. Természetesen, az esetek többségében nem a magam, hanem a más problémáján agyalok, illetve idegesítem fel magam. Ez már magában is elég visszatetsző, de mikor egyáltalán nem tőled, sőt nem is attól a bizonyos másiktól függ a helyzet kimenetele, na, akkor tudom a legjobban felhúzni magam. Irracionális, de így van. Nem szeretem azokat a helyzeteket, mikor túlbuzog bennem a segíteni akarás, és rajtam kívülálló okok miatt nem megy a dolog.

Konkrétumokat megint csak mellőznék, mert jobbnak látom így, de általánosságban ez az igazság az el akarom érni listámmal kapcsolatban. Mindig van egynél több dolog, amire fókuszálok, de a fő fókuszpont mindig egy megoldandó problémán van. Kicsit olyan ez, mintha a világbékéért harcolnék, mert mindig van valami újabb, de legalább zajlanak körülöttem az események.

12 Day Blogger Challenge - Day 10

A mai nap feladata: Ossz meg 10 random dolgot, ami eszedbe jut.

  1. Sosem voltam jó a random dolgok megosztásában
  2. Most sem tudom, mit írhatnék.
  3. Szombat este van.
  4. Szombat este van, és én itt ülök a gép előtt, és bejegyzést írok, ahelyett, hogy kezdenék magammal valamit.
  5. Miért ülök a gép előtt szombat este, ahelyett, hogy kezdenék magammal valamit?
  6. Néha képtelen vagyok kiigazodni magamon.
  7. Alig várom, hogy hétfő legyen, és nagyon remélem, tudok találkozni az egyik barátommal végre
  8. Tény, hogy lesz dolgunk éppen elég, szóval nem mondhatnám, hogy nyaralni jön szegény
  9. Ez aztán egy rendkívül kreatív bejegyzés lett (irónia, irónia mindenhol)
  10. Tanár létemre abszolút nem vagyok egy kreatív alkat.

Howard L. Braden: Ammara - az Ébredés

A kötet szerepel a Booka-Shelf Reding Challenge-ben
19. pont A Sci-Fi book/Egy sci-fi könyv
A bejegyzés linkelésre kerül az összegző posztban

Bevallom őszintén, a múlt hónap egyik legnagyobb meglepetése volt, mikor Molyon megkeresett a könyv írója, hogy nem-e vállalnék recenziót a könyvhöz. Utánanéztem a könyv adatlapjának, és bár a sci-fi, mint műfaji meghatározottság kicsit megrémített, mert nem tartom ezt a műfajt túlságosan a sajátomnak, mégis szívesen elvállaltam, hogy elolvasom a könyvet, s írok róla egy bejegyzést. Lassan, de biztosan a végére is értem, és abszolút nem bántam meg, hogy belekezdtem, még akkor sem, ha a saját átlagos tempómhoz képes is egy kicsit lassan haladtam vele. Mint mondtam, kissé kívül esik a műfaj a komfortzónámon.

Tulajdonképpen, amit én magam az írókban a legjobban tisztelek, az a fantáziaviláguk, illetve maga a tehetség, amivel a semmiből új világokat képesek felépíteni, karaktereknek életet, és történetet adni úgy, hogy az olvasók akarva akaratlan azonosuljanak ezekkel a történetekkel, és megszeressék az adott karaktert annyira, hogy már-már élőként tekintenek rá, és a könyv végén nem igazán akarják elengedni a kezét. Akkor sem, ha pont felnőtt emberekről van szó. És ettől a könyvtől én pontosan ezt az érzést kaptam meg.

Egy olyan világba csöppentem, aminek a létezéséről nemhogy nem is tudtam eddig, de azt sem feltételeztem még soha, hogy egyáltalán valaki tervezi megteremteni ezt a világot.
Olvasás közben sokszor eszembe jutott egy évekkel ezelőtt édesanyámmal lefolytatott beszélgetés az evolúció kapcsán. Sem ő sem én nem vagyunk túl vallásos emberek, de a mi magunk módján igenis hiszünk abban, hogy egyfajta magasabb hatalom (nevezze, ki minek szeretné) irányítja az életünket. Erre a megállapításra tette fel anyukám azt a roppant elmés kérdést, hogy ha annak idején tényleg a fáról másztunk le, akkor a mai korban miért nem történnek ilyenek? Nyilván egyikünk se kételkedik az evolúcióban, mint olyanban, de azért lássuk be, ez valahol jogos kérdés volt. Nos, a könyv – az én olvasatomban – nem csinált mást, mint erre a kérdésre adott egy roppant elmés választ. Természetesen tisztában vagyok vele, hogy a történet fikció, de egy rendkívül jól kidolgozott fikció.

Mondom mindezt úgy, hogy voltak olyan részei a történetnek, amiknél egy kicsit azért visszahőköltem, mert mondjuk a főszereplőn egy oldalas magyarázatának a felét nem értettem. Szégyen, nem szégyen, sosem voltam reál beállítottságú, ehhez mérten pedig fizikából se voltam túl kiemelkedő soha.
Ezekért az apró kellemetlenségekért viszont kárpótolt a fentieken kívül néhány nagyon aranyos dolog, főleg a magyar folklór ügyes belecsempészése egy alapvetően az USA-ban játszódó cselekménybe (Mikrobi nem is volt idegesítő figura!! :) :))

Összességében azt mondom – és ez tőlem a műfajt tekintve tényleg nagyon nagy szó – hogy ha az az angol fordítás egyszer elkészül, vagy lesz egyáltalán esélye a könyvnek elindulni a külföldi könyvpiacokon, akkor szerintem kint venni, vinni fogják, mint a cukrot.
Valamint azt is remélem, hogy a trilógia további részei is elkészülnek, mert ezt a könyvet sikerült egy akkora cliffhanger-rel lezárni, hogy ezt így ebben a formában semmiképpen nem szabad hagyni.

Értékelés
5/4 – Sci-fi vagy sem, én határozottan élveztem.

Zeneajánló
Lindsey Stirling – Stars Align
Nem teljesen passzol, de látok némi hasonlóságot :)

Ezúton is köszönöm az írónak, hogy lehetőséget kaptam a könyv elolvasására, és értékelésére! Sajnálom, hogy ennyire megcsúsztam vele.

Soman Chainani: Jók és Rosszak Iskolája (Jók és Rosszak Iskolája 1.)

A kötet szerepel a Booka-Shelf Reading Challenge-ben
10. pont A junior novel/Egy gyermekregény
A bejegyzés linkelésre kerül az összegző posztban

Tulajdonképpen az egyik legnehezebben meghatározható dolog ennek a könyvnek az esetében, hogy valójában gyermekregény-e vagy sem. Elolvasva a könyvet, azt kell mondanom, a megítélés nézőpont kérdése. Terjedelmében biztos, hogy nem gyermekregény, mivel a maga 500+ oldalával egy gyermek számára elsőre eléggé elriasztó lehet. Történetileg viszont ez igenis egy gyermekregény, egy mese, melyből a gyerekek, de még a felnőttek többsége is igen fontos igazságokat tanulhatnak meg. Gyermekregény voltát támasztja alá továbbá a mesésen kidolgozott borító, a fejezetek elején található kedves, és rendkívül szép illusztrációk, valamint a tény, hogy az író, Soman Chainani amúgy mesekönyvek írásával foglalkozik (vagy éppen a tenisz iránti szenvedélyének hódol).

Engem annak idején, hogy őszinte legyek, a borítójának az egyedisége fogott meg nagyon. Ennek köszönheti legalábbis, hogy képtelen voltam a bolt polcán hagyni, még úgy is, hogy éppen akkor nem volt semmilyen szezonális akció, tehát a teljes árat ki kellett fizetnem a könyvért. Ezek után persze nagyon reméltem, hogy nem csak porosodni fog a polcon, és nem arra lesz csak hívatva, hogy a szép borítójára csorgassam a nyálam naphosszat, ha egyszer-egyszer a kezembe kerül. Jelentem ez már biztosan nem fog megtörténni.

A könyvben egy remek világgal rendelkező jól megírt történetet találtam, amely rendkívül könnyen olvasható, mégis nagy igazságokat rejt magában. Egy valódi tündérmesét kaptam a jó és a gonosz küzdelméről, azzal az egészen aprócska icike-picike csavarral, hogy itt a jó és a rossz oldalon álló két főszereplő úgy kerül a mesék világába, hogy régi életükben barátai voltak egymásnak.
Ez így egy kicsit értelmezhetetlen lehet az alaptörténet ismerete nélkül, úgyhogy leírom nagyvonalakban, amit tudni kell róla.
Sophie és Agatha két jó barátnő, ám személyiségükben jobban nem is különbözhetnének jobban. Sophie egy gyönyörű szőke hajú, igazi hercegnő alkat lány, akinek minden vágya elkerülni a szülővárosából, hogy aztán a Jók és Rosszak Iskolájában a Jók Tagozatán igazi mesekönyv hercegnő váljék belőle. Agatha ezzel szemben egy morcos magának való lány, akiről mindenki –még a saját édesanyja is – azt hiszi, hogy a Rosszak Tagozatán van a helye. A meglepetések sora ott kezdődik, mikor a két lány a várttól pont ellentétes iskola diákjává válik.

Számomra a két lány története egyrészt arról szólt, hogy mi mindennek kellett megtörténnie ahhoz, hogy elfogadják a saját szerepüket a mesében, hogy rájöjjenek, hogy vajon súlyos tévedés történt, egy próba áldozatai, vagy éppen pontosan azon a helyen vannak, ahol nekik lenniük kell. Másrészt viszont mindkettőjüknek rá kell jönnie, hogy a másik barátsága mennyire fontos része a saját életüknek, annak ellenére, hogy egy Végestelenről, és egy Végességesről beszélünk, akik a mesék szabályai szerint sosem lehetnek barátok.
Nem mondanám éppen gyors folyamatnak, ami a lányok életében, illetve kapcsolatában, kapcsolataiban lejátszódott, de ez nem azt jelenti, hogy akár egy percig is unatkoztam volna. Oh, de nem ám. Folyamatosan történt valami, ami fenntartotta az érdeklődésemet. Olyannyira, hogy nagyon nehezemre esett egyáltalán letenni a kezemből a könyvet, és másnap mindig izgatottan vártam, hogy újra elmerülhessek ebben a csodálatos világban.
Igaz, nem mondom, hogy néha az iskola szabályzatait és elosztását egyszerű volt értelmezni. Jó párszor vissza is lapoztam a könyvben, de ez csak azért volt, mert olyan veszett sebességgel olvastam, hogy észre se vettem, mennyit haladtam a történetben.

Összességében egy nagyon-nagyon aranyos, rendkívül könnyen olvasható ám komoly értékekkel bíró tündérmesét kaptam, amit biztosan nem most vettem le utoljára a könyvespolcomról.

Értékelés
5/5 – Nagyon csábít a történet, hogy most azonnal kezdjem a folytatást. Még jó, hogy az eredeti nyelvű változatok itt kukucskálnak rám. Nem mondom, hogy rögtön ez után, de biztosan várható azokról is majd bejegyzés

Zeneajánló
Hogy (még nagyobb) kedvet kapjatok a könyv elolvasásához, nézzétek meg a book trailer-t. Érdemes. Tényleg.

12 Day Blogger Challenge - Day 9

A mai nap feladata: Tanítsd meg nekünk, hogy kell csinálni valamit

Hogy őszinte legyek, nem igazán értem a feladatot. Az számít, ha megtanítom/leírom, hogy kell játszani az egyik kedvenc társasjátékommal? Mert én ezt terveztem ehhez a ponthoz. Olvassátok el, és remélem, ti is megszeretitek, mert tényleg nagyon jó játék.

A játék neve Brain Box. Egy csomó féle kategóriában létezik (pl. Magyarország, Világtörténelem, Állatok, Világ országai stb.), nekem a Világ városai van meg.
Amit a doboz tartalmaz:
- kategóriánként eltérő számú kártyalap (az enyémben a játékszabállyal együtt 71 db van)
- egy homokóra, amiben 10 mp alatt pereg le a homok
- egy kocka, melyen 1-8-ig szerepelnek a számok

A játék menete:
- Az első játékos kihúz egy kártyát a dobozból (mindegy, hogy honnan, találomra a legjobb)
- A játékos, akinek a kártya a kezében van, addig nézheti a kártya képes felét, amíg a homokórában le nem pereg a homok. Fontos, hogy mindent alaposan meg kell nézni. A képeket, a képaláírásokat, a kék dobozban lévő szöveget a kártya alján, de még a térképet is a kártya jobb felső sarkában. Míg a játékos a kártyát tanulmányozza, a többiek figyelnek a homokórára. Mi általában úgy szoktuk játszani, hogy kétszer fordítjuk a homokórát.
- Miután letelt az idő, a gyerek odaadja a kártyát a játékvezetőnek, vagy valamelyik társának és dob egyet a dobókockával. A kártya hátoldalán lévő kérdések közül azt a számút kell megválaszolnia, ahányast dobott.  Ha tudja a választ, megtarthatja a kártyát, ha nem vissza kell tennie a dobozba (ha a következő körben ugyanazt a kártyát húzza ki, nem baj, legalább tanul.
- A játék végén (általában 10-15 percig szoktunk játszani) az nyer, akinek a legtöbb kártyája van.

Előnyök/hátrányok:
- Nagy előnye, hogy az én tanítványaim többsége például nagyon szeret vele játszani. Észre sem veszik és a világ különböző pontjainak kultúrájából ragad rájuk valami.
- Pozitívum, hogy ha nagyon unatkozol, akkor egyedül is lehet vele játszani. Ebben az esetben is határozott ideig nézheted a kártyát, és ahhoz, hogy magad előtt tarthasd a kártyát, és ne kelljen visszatenned a dobozba, mind a 8 kérdésre helyesen kell válaszolnod. Ebben az esetben érdemes papírra vetni a válaszaidat.
- Hátránya, hogy nem egy olcsó valami. Én a helyi Rosmann üzletben találtam a sajátomat tavaly karácsony előtt leakciózva 4.000 Ft-ért.
- Plusz jó óvatosan bánni a dobozzal, mert az enyémnek az éléről pl. már szakad le a borítás. Igaz ugyan, hogy én tényleg sokat használom, és cipelni is sokszor vagyok kénytelen.

Végül itt van pár kép, hogy el tudjátok képzelni, hogy milyen is ez a játék.

A doboz kívülől, és a tartalmával

A homokóra és a dobókocka

A 'Budapest-kártya' képes - és kérdéseket tartalmazó fele

(A képek, és a játék maga is saját, kérlek, ezt vegyétek figyelembe)

Remélem, megtetszett, ha van lehetőségetek, szerintem nagyon érdemes beszerezni. :)

12 Day Blogger Challenge - Day 8

A mai nap feladata: Fejezd be a mondatot! „Egyszer szeretnék…”

Lévén, hogy igazi daydreamer vagyok, aki ráadásul olvasó valaki, tehát az esetek többségében majdnem biztosra vehető, hogy jobban érzem magam az író által teremtett fantáziavilágban, mint a saját életem hétköznapiságában, nagyon sok minden van, amivé egyszer válni szeretnék. Természetesen az esetek többségében ezek a vágyálmok azok is maradnak, amik. Vágyálmok. Az olyan dolgokért viszont, amik megvalósíthatók, tudok küzdeni, és szoktam is. Mondták már nekem a barátaim, hogy vagyok annyira agyhiányos, hogy addig nem állok fel a fenekemről, amíg el nem érem, amit szeretnék. És ez így is van. Nem kenyerem feladni a dolgokat.

A másik dolog viszont, hogy ebben a tekintetben nagyon babonás vagyok, és hiszem, hogyha az álmainkat másnak kifecsegjük, akkor jelentősen csökkentjük annak az esélyét, hogy azok megvalósuljanak. Éppen ezért nem fogok konkrétumokat mondani, akkor sem, ha amúgy ez lenne a kérdés lényege.

Általánosságban viszont elárulhatom, hogy legnagyobb célom, hogy sikerrel feleljek meg a társadalom, és egyéb kisebb társas közösségek által elém támasztott elvárásoknak. Ez viszont nem azt jelenti, hogy megalkuvó vagyok. Távolról sem. Minden helyzetben igyekszem a kompromisszumos megoldásra törekedni, és ha kell, hajlandó vagyok alkalmazkodni, hogy aztán megpróbáljam formálni a helyzetet.

Mondhatnánk akár azt is, hogy túlzott maximalista vagyok. És sok igazság lenne az állításban. Sokan mondják, hogy az egészséges maximalizmussal nincsen baj, és ez is igaz, viszont ami engem jellemez, az már túlmutat ezen a szinten. Kérdezhetné bári, hogy és akkor mi van, ettől még nem fordulhat rossz irányba semmi. Jelezném, hogy de. Megeshet. Nagyon is. Ha túl maximalista vagy, abból egyesen következik, hogy túl sokat vársz el magadtól, és olyankor a sikereidnek képtelen vagy örülni, mert azt, amit elértél, a minimumszintnek tartod, amit, ha nem ütsz meg, akkor kb. szemközt köpted volna a tükörképedet. Szóval vigyázzatok nagyon a maximalizmussal.

Na, ezzel a kisregénnyel megint jól eltértem a kérdés konkrét megválaszolásától, de egyszerűn ez a helyzet. Lényeg a lényeg, hogy bizony vannak olyan álmaim, amik valószínűleg azok is maradnak, és én ezt el is fogadtam. Az olyan álmaimat pedig, amikért tenni tudok, ne fecsegem ki, mert fennáll a veszélye, hogy éppen azért nem fog valóra válni.

12 Day Blogger Challenge - Day 7

A mai nap feladata: A három kedvenc dalod ebben a PILLANATBAN

Tegnapelőtt az 5 random kedvenc bejegyzésnél megemlítettem a kedvenc előadókat, nem csoda hát, hogy nagyon vártam ezt a napot, hogy megmutathassam nektek a három aktuális kedvenc dalomat. Nézzük is meg, hogy melyek ezek ebben a pillanatban.

1. Ákos – Do we bow?

Ez iszonyatosan erős, feszített szövegű, angol nyelvű dal, ami a költőiséget sem nélkülözi. Imádom hallgatni, mikor éppen nyűglődöm valamin. A dalban megbújó erő valahogy nekem is mindig a bőröm alá férkőzik.

2. Adam Lambert – The Light

Bár a kedvenc albumom a Trespassing, a kedvenc dalom pedig a Better Than I Know Myself (a 'Nem book book tag' bejegyzésemnél megtalálhatjátok a videót, tényleg nézzétek meg, mert nagyon erős), most mégis a The Original High egyik dalát linkelem be, mint kedvencemet. Hogy mi fogott meg ebben a dalban? A szövegének egy aprócska részlete:
„I'm a prisoner on the run
I am the moon that reflects the sun”

Ennyi elég volt, hogy a dal megvegyen kilóra.

3. Lindsey Stirling – The Arena

Ez a nő sorozatosan hazudtolja meg a fizika törvényeit, és ad nekünk minden egyes videójával, dalával, darabjával valami elképesztően újat. Igaz ugyan, hogy az általános kedvencem tőle az Elements Orchestral verziója (a linken akár megnézhetitek azt is), de a The Arena-nak a videója olyan erős mondanivalóval bír, hogy ezt nem hagyhattam ki a felsorolásból.

Ez lenne hát az én top 3 kedvenc dalom ebben a pillanatban, bár az tuti, hogy lényegesen könnyebb dolgom lett volna, ha top3 kedvenc albumot kellett volna felsorolom. :)

12 Day Blogger Challenge - Day 6

A mai nap feladata: Írd le, mi idegesít fel!

Ha a teljes listát képes lennék itt most felsorolni, akkor garantálom, itt ülnénk pár napig. Én is, míg megírom, s később ti is, míg elolvassátok a bejegyzést. Szorítkozzunk tehát azokra a dolgokra, amik 0,1 másodperc alatt képesek az agyvizem hőfokát 0-ról a százra röpíteni. Ebből is lesz pár darab.

Az első és legfontosabb. Akkor tudok kitérni a hitemből, ha valamire egyszerűen nem tudok racionális indokot kitalálni. Említettem a múltkor valamelyik bejegyzésben, hogy az életemnek szinte nincs olyan pillanata, hogy ne agyalnék valami ostobaságon. Na és ezeket még magamnak is meg kell magyaráznom, hogy mégis, miért vagyok olyan bolond, hogy ilyeneken agyalok. Ha ez nem megy, abba beleőrülök.

A bizonytalanság a másik olyan dolog, amivel a világból ki lehet kergetni. Már nem az, ha én magam, vagy más bizonytalankodik valamiben, az teljesen természetes dolog. Viszont ha a dolgok kimenetele nem tőlem függ, és adott esetben az illetékesek nem hajlandóak válaszolni, az rettenetesen tud idegesíteni. Folyamatosan pörög az agyam, mit csinálok, ha az illető ezt mondja, mit csinálok, ha azt, és már vagy 80 lépéssel előre tervezek, még mielőtt egy nyomorult pár soros választ megkapnék. Mondhatjuk azt is, nem szeretem, ha ilyen ügyekben nem az én kezemben van a kontroll.

A harmadik dolog, ami borzalmasan fel tud húzni, mikor valaki egyszerűen nem figyel arra, amit mondok. Nagyon nem szeretek semmilyen középpontban lenni, de igenis van olyan helyzet, mikor van mondanivalóm, és ilyenkor elvárom, hogy rám figyeljenek. Pláne, ha ez nem csak a saját érdekemet szolgálja. Pl. mikor a diákjaimnak próbálok elmagyarázni valamit, amit nem értenek.

Ez a top 3, ezen kívül aztán vannak hangulatfüggő bosszúságok is. Van olyan nap, olyan időszak, olyan körülmény, mikor a legártatlanabb esemény is idegesíteni tud. Ez általában akkor történik meg, mikor a feladataim elvégzéséhez úgy ülök le, hogy előtte nem alszom eleget.

Mindez persze nem azt jelenti, hogy hangulatember vagyok. Úgy gondolom, attól azért eléggé távol áll a személyiségem, de mint minden más embernek, nekem is vannak olyan időszakaim (lehet, hogy ezek csak pillanatok, lehet, hogy ezek napok), mikor jobb nem is hozzám szólni. Átlagos körülmények között viszont egész ártalmatlan vagyok. :)

Kielégítő választ adtam a kérdésre (egy kis kitérővel)? Ha úgy gondolod, nem, kérdezz bátran.

Böszörményi Gyula: A Rudnay-gyilkosságok (Ambrózy báró esetei II.)

Krimi. Méghozzá jó krimi. Viszont ennek a műfajnak megvan az az átkos tulajdonsága, hogy minél jobb, annál nehezebb róla érdemben nyilatkozni, hogy ne vegyük el a történet élét. Plusz az is megnehezítő tényező, hogy jelen esetben azt sem tudtam, hogy álljak neki az értékelőnek. Épp ezért megnéztem, hogy pontosan mit írtam annak idején az első kötetről a Leányrablás Budapesten című könyvről. Nem mondom igazából, hogy túl sokat segített volna, annak ellenére (vagy épp azért), hogy nagyjából ugyanazt gondolom erről a könyvről is. No, azért megpróbálkozom valami értelmeset összehozni.

A külcsín ennek a könyvnek az esetében is legalább olyan megkapó, mint az első rész esetében. Rendben, tisztában vagyok vele, hogy egy könyvet nagyon nem a borítója alapján kell megítélni, legtöbb esetben legalábbis, de ebben az esetben ez rendkívül pozitív. Erre a sorozatra már ránézni is kellemes, hát még kézbe venni, meg elmerülni a történetben mennyire… hát, hogy is fejezzem ki magam… varázslatos (?) (Igen, talán ez a legjobb kifejezés, a szó leghétköznapibb és legjobban vett értelmében).

A történettel kapcsolatban nem sok minden van, amit elmondhatnék anélkül, hogy sorban lőném le a cselekmény magvát. Az viszont talán nem fed fel túl sokat, ha elmondom, hogy a könyv középpontjában Rudnay Béla főkapitány tíz ügye áll, melyekben – bár a tettest elfogták – valahogy mégsem teljesen simák a szálak. Itt lép be aztán a képbe Ambrózy báró, és a kotnyeles Mili kisasszony, hogy az esetek között kapcsolatot találva nyomra vezessék a rendőrséget.

Joggal gondolhatja az ember, hogy tíz ügyben párhuzamosan folyó nyomozás egy kissé megszédítheti az olvasó fejét, könnyen összekeverheti az ügyeket és miegymás. És érdekes módon nem. Bevallom, nekem sincs jobb felfogásom, és emlékezőtehetségem, mint szegény Tarján Vilinek, de szerencsére ott volt nekem Hangay kisasszony, akinek viszont úgy vág az esze, mint Hül Jenő élesre fent beretvakése. Az már csak hab a tortán, hogy az ugyancsak éles nyelvét egyre jobban szereti ő is Ambrózy bárón köszörülni. De erről majd egy kicsit később.
Visszatérve a bűnesetekhez. Nem, nem igazán kavarodtam bele azokba, és ebben Mili éles eszén kívül a szerző kiegészítő lábjegyzetei is rengeteget segítettek. Igen, olvastam az utószóban, hogy sokan ezt a rengeteg kiegészítést zavarónak ítélték, mert megakasztja a történet folyását, és be kell vallanom, hogy ebben van is némi igazság. Viszont abban pedig a szerzőnek van igenis nagyon igaza, hogy ezek nélkül a lábjegyzetek nélkül az olvasó elveszne a történetben, és úgy körülbelül a felét nem is értené. A korabeli tolvajszleng, egyéb ma már nem használatos, épp ezért idegennek tűnő szavak használata pedig nagyon is szükséges egy ilyen történetben, hiszen a benne tapasztalt korhűség egy elég nagy szeletét az akkori beszédmodor visszaadása adja. Az pedig tényleg még vagy kétszer olyan idegesítő lett volna, ha folyton ide-oda kell lapozni a jelölt szövegrész és a könyv végén elhelyezett végjegyzetek között.

Ambrózy báró és Mili kisasszony érdekfeszítő nyomozói technikáiról egyelőre ennyit és nem többet. Máskülönben félek, hogy elkövetem azt a szarvas hibát, hogy túl sokat árulok el a könyv tartalmából, aztán akkor mi maradna azoknak, akik még nem olvasták ezt a (remek) művet. Nem, senkit nem fogok tőle gonoszul megfosztani.
Ejtsünk inkább néhány szót a másik Hangay lány, Emma életútjáról. Igen, tudom, az első kötet végén mindenki azt hitte, hogy Gerlice a cirkuszban Madam Orlóczy-val együtt tűzhalálát lelte. Ebben a kötetben viszont már az első fejezetben feltámad hamvaiból, hogy Kardos Cecília néven térjen vissza a székesfőváros forgatagába, ha nem is a legideálisabb körülmények között. Nos, igen, az idősebb testvér is bejár egy rendkívül érdekfeszítő utat, melyben a két szemszög szálai a színfalak mögött szépen lassan összefutnak, úgy, hogy arra csak a történet végén derül fény, hozva magával egy akkora függővéget, hogy a plafon az emberre szakad.
Igen szerencsére a szerző ért hozzá, hogy a történeteit, vagy akár a szemszögeit ott hagyja félbe, ahol éppen a legérdekfeszítőbb lenne. Mint egy jó szappanoperában. :)

Ami még pluszban magával ragadott ebben a történetben, az a karakterek közt kibontakozni látszó kapcsolatok hálójának rendszere. És erről azt hiszem, pont nem szóltam az előző kötet értékelőjében.
Egyaránt jó volt látni azt, ami elkezdett kibontakozni Mili és Richárd között (remélem, a szerző nem hagy minket parlagon a következő kötetben, és fény derül Richárd titkára is), és azt is, hogy Cili milyen kemény kézzel tartja a lelket társnőiben, valamint, hogy benne is megcsillan az az éles ész, amely a húgára is annyira jellemző.

Borzasztóan sok potenciált látok ezekben a karakterekben az utolsó kötetre, de hogy hogyan lesz vége ennek az őrült kalandnak, azt ha szeretném, se tudnám megjósolni. Nem is bocsátkoznék semmiféle ’de jó lenne, ha…’-szintű elvárásokba. Inkább csak ülök türelmesen a fenekemen karácsonyig, vagy bármeddig amíg megjelenik az új kötet, és reménykedem, hogy a sorozat záró darabja is annyira elvarázsol majd, mint az előző két regény.

Összességében pedig igazából csak annyit mondanék, hogy rendkívül hálás vagyok, hogy megismerhettem ezt a sorozatot, valamint, hogy rendkívül nagyra becsülöm azt a mérhetetlen mennyiségű kutatómunkát és hiteles adatot, ami a könyv vázát képezi.

Értékelés
5/5*- Tessék Ambrózy-t olvasni!

Zeneajánló
Ahogy az első kötetnél, itt sem nagyon találtam, mert nem ismerek, olyan zenét, ami a könyv hangulatához illene. Ha találok valamit, biztosan szúrok majd be utólag.

12 Day Blogger Challenge - Day 5

A mai nap feladata: 5 kedvenc dolog (termék, ember, website stb.)

Alight then. Kedvencek. Előre bocsátom, hogy az életemnek alig van olyan szegmense, ahol ne lenne kedvenc. Igaz, hogy ez folytonosan változik, illetve egyszerre több kedvenc is van. Ez a bejegyzés tehát az aktuális állapotot tükrözi (lehet, hogy holnap már mást mondanék), illetve borítékolható, hogy a legtöbb esetben több alternatíva is felsorolásra kerül. Let’s do this.

  1. Kedvenc szín – kék
    Komolyan mondom, ha tehetném, szinte csak kék színű holmikkal venném magam körbe. A szobámban már szinte úgyis ez a szín dominál. Kék a fal, kék az ágyneműm, kék a pizsim, de még a nővéremtől ajándékba kapott levendulás baglyos díszpárna is ebben a színben pompázik. Why? Because blue is just pretty.
  2. Kedvenc évszak – Tavasz
    Mindig is szerettem nézni, ahogy tavasszal megújul a természet, felmelegszik az idő, és minden olyan üde zöld színben, illetve virágtengerben, virágillatban pompázik. Plusz ugye nincs is annál jobb, mikor az év első igazi napos délutánján egyből a szabadba rohansz, hogy ott merülhess el az aktuális olvasmányodban. :)
  3. Kedvenc állat - kutya és bagoly
    Gonolom, láttátok tegnap azt a félig-meddig kerőszakolt képet a szőrgombócomról. Na, annyira hozzá hsonlóan szeretem a négylábú pajtásokat. :) A bagoly meg ugye Athena-nak hála az idők folyamán a bölcsesség, és a tudás jelképe lett. Konkrétan csak a szobámban van 5 plüssbagoly, abból 3 az ágyamon terpeszkedik.
  4. Kedvenc író – J. K. Rowling
    Jó, mondjuk inkább azt, hogy JK az az írónő, akinek a művei hiánytalanul ott sorakoznak magyar nyelven a polcomon. Több ilyen példát, ha keresel, se találsz a magánkönyvtáramban. Gyakorlatilag preztizskérdést csinálok belőle, hogy az az életmű a lehető legrövidebb időn belül teljes legyen, akkor is, ha egy új regény kerül kiadásra.
    Rowling-on kívül Rick Riordan az az író, akinek majdnem a teljes életművét olvastam (legalábbis a PJO könyvek óta majdnem mindent), de nála nem töröm magam annyira a papír alapú könyvekért.
    Illetve ide jó példa még Charlotte Brontë, akinek egy nagyregénye hiányzik a polcomról (kisregényeket nincs túl nagy késztetésem beszerezni)
  5. Kedvenc előadó – Ákos
    Érdekes, hogy magyar előadók közül Ákos (és persze a Bonanza) az egyetlen, akit szeretek hallgatni, külföldi előadók/együttesek közül viszont rengeteg van. Mégis azért írom Ákost kedvencnek, mert ő folyamatosan jelen van a hallgatott előadók listáján, míg a külföldi művészek szezonálisak. Úgy értem, esetükben nagyon hangulatfüggő, hogy mikor melyiküket szeretem hallgatni, illetve vannak tipikus egyslágeres előadók is a repertoáromban természetesen.
    Néhány külföldi példa a teljesség igénye nélkül: Tokio Hotel, Sunrise Avenue, Sam Tsui, Adam Lambert, Lindsey Stirling etc.

Hirtelen ennyi lenne az 5 kedvenc, de most hogy belegondolok, tudnék még ide felsorolni pár „kategóriát”. Ha kíváncsiak vagytok még plusz néhány kedvencre, akkor ne habozzatok feltenni a kérdéseiteket. :)

Hozzászólások
  • Everglow: @: Hey!
    I'm terribly sorry, but I'm not sure about what you wanted to tell me. I assume you like the blog, and a post which I thank you even if I don't understand how you understood it since I wrote it in Hungarian.
    About your question... Do I assume correctly that you search for other book blogs? Because if this is the case, then, oh dear. Send me a PM to the blog's mail address (you can find it under 'Contact me') I can recommend you some in Hungarian.
    Thank you for your comment!
    (2017-08-02 12:55:12)
    Jane Austen: Emma
  • Johnd844: Thank you for every other informative blog. The place else may just I get that type of info written in such a perfect means? I've a project that I'm just now working on, and I have been at the glance out for such information. ddekbbfdbadb
    (2017-08-01 14:17:37)
    Jane Austen: Emma
  • Everglow: @Rebeccah: Hello!
    Thanks for the link! I checked the page and joined to the group. :)
    Thanks for the invitation! :)
    (2016-03-08 21:51:25)
    Booka-Shelf Reading Challenge 2016. feladatok és tervek
  • Rebeccah: Hi, if you're still doing this challenge and you'd like to share what you've been reading, come over to our facebook page :)

    <a href=https://www.facebook.com/groups/BookaShelf2016ReadingChallenge/>BookaShelf 2016 Reading Challenge</a>
    (2016-03-07 15:52:41)
    Booka-Shelf Reading Challenge 2016. feladatok és tervek
  • Everglow: @Anitiger: Szia!
    Láttam is az imént a bejegyzésedet, és én is hasonlóképpen voltam. Fogtam a fejem, hogy "erre én miért nem gondoltam". :D Szóval a tiéd is jó lett.
    Egyébként én is megtaláltam sok videósnál sok nyelven. Gondolom nem nagyon létezik még más tag az ünneppel kapcsolatban. :)
    (2015-04-05 12:36:14)
    The Easter Book Tag
  • Anitiger: Szia! Én is ezt a taget találtam, de más videósnál :D Eleanor és Park tervbe van, de fogom a fejem, hogy ez meg az nem jutott eszembe válaszoláskor :)) Jó lett a tag! Kellemes húsvétot!
    (2015-04-05 12:25:31)
    The Easter Book Tag
  • Everglow: @Kinga: Akkor jól beletrafáltam. Őszintén fiúkat nem tudok elképzelni Abigéllel a kezükben. A Legyek ura jobb választás nekik, bár nem egyszerű az sem. Az Abigél esetében a film rendkívül jó adaptáció.
    (2015-02-02 21:47:23)
    Bloggerek a kötelező olvasmányok megváltoztatásáért - második állomás
  • Everglow: @Fanni: Ó, velünk sajna nem olvastattak Orwell-t. Öreg hibának érzem. Zseniális a bácsi!
    (2015-02-02 21:45:23)
    Bloggerek a kötelező olvasmányok megváltoztatásáért - második állomás
  • Kinga: Az Abigél még 0.ban kellett olvasnunk, nekünk lányoknak, a fiúknak pedig a Legyek urát. :)
    Bár nem olvastam el az Abigélt (csak beleolvastam), de megnéztem filmen és tényleg érdekes volt.
    (2015-02-02 21:29:48)
    Bloggerek a kötelező olvasmányok megváltoztatásáért - második állomás
  • Fanni: Nekünk az Állatfarm kötelező volt. :)
    (2015-02-02 21:04:09)
    Bloggerek a kötelező olvasmányok megváltoztatásáért - második állomás