I love reading

"Kapcsold ki a TV-t, és olvass!" /Kovács Ákos/

Anne Brontë: Agnes Grey

Végre eljutottam odáig, hogy a legifjabb Brontë nővér fő művét is a kezem közé kaparintsam. Máig nem hiszem el, mekkora szerencsém volt, hogy ilyen potom áron rátaláltam egy könyves állványon. Azonnal és gondolkodás nélkül le is csaptam rá, hiszen már nagyon régen vágytam arra, hogy legyen mindhárom nővértől legalább egy regény a polcomon.

Igaz, hogy Charlotte a Jane Eyre után akkora kedvencem lett, hogy neki a nagyregényei (az Angoltanáron kívül) mind a polcomon sorakoznak. Viszont az Üvöltő szelek is, tehát ebből egyenesen következik, hogy Anne egyik műve is kellett a polcomra. És mivel a Wildfell asszonyát olvastam korábban könyvtárból (és amúgy értékeltem is itt a blogon), egyenesen következett, hogy az Agnes Grey lesz az, ami a polcomon elfoglalja a helyét. És ezzel vissza is kanyarodtunk oda, ahonnan elkezdtem az egész gondolatfolyamot.

Ahogy elkezdtem olvasni a szöveget, rá kellett jönnöm, hogy Anne-t két tényező inspirálta a regény megírására. Saját családjának helyzete, és a nővéreinek művei. Aki csak egy kicsit is ismeri a Brontë nővérek történetét, az tudhatja, hogy Anne ezt a könyvet egyfajta visszavágásként írta meg. És bizony nem másnak szeretett volna visszavágni, mint nővéreinek, és a kor bigott szokásainak, miszerint nő által alkotott szellemi termékeket nem tártak a szélesebb nagyközönség elé.
Azt pedig, hogy az idősebb testvérek műveiből is merített ihletet nem példázza jobban talán semmi annál a ténynél, hogy Agnes egy szegény lelkészcsalád legkisebb gyermeke, ahol édesanyja rangon aluli házasságot kötött, apja határozott akarata ellenére, aki ezután kitagadta az asszonyt a családból. Nem ismerős ez valahonnan? Bizony ugyan ez történt a kis Jane édesanyjával is Charlotte történetében. Persze az sem kizárt, hogy ez a történetszál is önéletrajzi ihletésű.

Ami magát a regényt illeti, nekem mind a történet, mind a karakterek olyan... lineárisak, hogy azt ne mondjam egysíkúak, kissé talán sótlanok voltak. Úgy értem, egyikükkel sem történt semmi rendkívül eget rengető. Viszonylag simán folydogált az életük. Nem mondom, hogy túl boldogok voltak ugyan, mert az ilyen mértékben alárendelt helyzet sok örömmel nem kecsegtet, illetve a családi bonyodalmak és veszteségek is nehezítik a karakterek életét, de egyébként az édesapa halálán kívül semmi nagy érzelmi megrázkódtatás nincs, és ez sem igazán van kibontva...

És itt a másik bukkanó. Amíg Emily és Charlotte képes volt arra, hogy kibontsa a karaktereit és lezárja a történetüket erre Anne valahogy nem volt képes. Ahogy én látom, jó pár karakterét hagyta a levegőben lógni, nem tudtuk meg, mi lesz velük, miután Agnes már nem tartózkodott a közvetlen közelükben. Az ő lezárásuk nekem eléggé hiányzott, és, ami azt illeti Agnes-é is eléggé elkapkodott volt. Úgy értem, ha nem olvasom el a fülszöveget, nem biztos, hogy rájöttem volna, mit érez a hortoni káplán iránt. Valahogy ez az egész kibontatlan volt nekem.

Összességében viszont képtelen vagyok túlságosan lehúzni, mert azért mégiscsak egy Brontë nővér műve, de a Wildfell asszonya akkor is jobban tetszett egy fokkal.

Értékelés
5/3,5 - Lekötött, de nem volt az igazi.

Zeneajánló
Éppen ez szól a lejátszómban, és bár nem túl korszakhű, attól még rájöttem, hogy passzol a történethez.

Agatha Christie: N vagy M (Tommy és Tuppence 3.)

A kötet szerepel a Booka-Shelf Reading Challenge-ben
17. pont Q - A book with a question in the title/Egy könyv kérdéssel a címében
A bejegyzés linkelésre kerül az összegző posztban

Talán furcsa lehet, hogy a kihívás Q pontjához egy olyan könyvet hozok, aminek a címe végén nincs ott a kérdőjel, ezért nem is biztos, hogy kérdésként lehet azt értelmezni. Mentségemre legyen mondva az eredeti nyelvű kiadás végén ott van (bizonyítékképp itt megnézhettek pár borítót). Fogalmam sincs, ez a magyar fordítás végéről miért maradt le, mikor létjogosultsága amúgy van.

Hogy a könyvről is ejtsek pár szót... A történet a második világháború alatti Angliában játszódik (esküszöm, ezúttal véletlen botlottam bele ebbe a korba), ahol a kedves nyomozópárosunk egy békés(nek tűnő) panzióban kutat az ellenséges országok kémjei után a Hírszerzés egyik fejesének parancsára.

Tulajdonképpen az eleje egészen jól indult a történetnek. Szerettem látni Tuppence leleményességét, ahogy egyáltalán tudomást szerzett az ügyről, meg ahogy lekerült a panzióba. Aztán a közepe valahogy ellaposodott az egésznek. Az infógyűjtés meg a teóriák felállításának időszaka valahogy nem kötött le annyira, mint Poirot bűnügyei esetében szokott. Talán azért sem, mert itt a történet folyamán bekövetkező cselekmények vezették a nyomozópárost az ügyben, és nem egy olyan helyzetet igyekeztek felderíteni, ami már megtörtént. Szóval na, ez a része kissé szokatlan volt a dolognak, és nem is tetszett annyira. Aztán az egész sztori feloldása, meg ahogy elmagyarázták, hogy valójában hogy jutottak el az ügy megoldásáig megint letaglózott. Olyan igazi Christie-féle, "úgysem az lesz, akire te gondolsz"-eset, megspékelve azzal, hogy itt tulajdonképpen a nyomozópáros is elég ügyesen megvezeti az olvasót.

Ami a karaktereket illeti... Érdekes módon abban a panzióban nem találtam két egyforma embertípust sem, ami jó is, hiszen ilyen helyeken ritkán futunk össze ilyen emberekkel. Viszont a másik csavar az volt, hogy hiába volt mindenki különböző a másiktól, egyik karakter sem volt sekélyes, egysíkú, vagy sztereotíp. Ezért (is) becsülöm nagyra az írónő karakterábrázolásait. Meg persze azért, mert biztos lehetek benne, hogy ha valaki szerepet kap a történetben, az biztos nem mellékszerep lesz, és nem csak azért van, hogy ott legyen.

Ami a nyomozópárosunkat illeti, nekem kicsit furcsák voltak. Valószínűleg azért, mert most találkoztam velük először, és szokatlan volt ez a nyomozási mószer. A végére viszont eléggé sikerült megszeretnem őket, mert mindketten okosak, bátrak, és rendkívül intuitív karakterek is, ami azt illeti.

Összességében azt mondom, kicsit lassabban haladtam ezzel a könyvvel, mint az előzővel, de nem volt rossz egyáltalán. Tipikusan olyan könyv, aminek az olvasásához egyfajta különleges hangulat kell, de ha az megvan, akkor le sem akarod majd tenni a könyvet. A végén pláne.

Értékelés
5/3,5 - Többet kell olvasnom ezzel a párossal.

Zeneajánló
Ez nehéz. Nem nagyon hallgattam zenét közben.

Rick Riordan: The Sea of Monsters (Percy Jackson and the Olympians 2.)

A kötet szerepel a Booka-Shelf Reading Challenge-ben
15. pont O - A book with orange cover/Egy könyv narancssárga borítóval
A bejegyzés linkelésre kerül az összegző posztban.

Erre a könyvre tulajdonképpen teljesen ugyanaz jellemző, mint a testvérére, a The Lighning Thief-re. Egyszer már ezt is olvastam magyarul és értékeltem is a magyar változatot (az arról írtak elolvashatók ezen a linken).

Az okok, hogy miért írok most újra róla szintén megegyeznek azokkal, amit egy picit lejjebb, az előző kötet értékelőjének elején megemlítettem.

Szégyen-nem szégyen azt kell mondanom, hogy rengeteg mindent elfelejtettem a történetből, mióta utoljára a kezembe került. Egy-egy részlet volt csak meg, mint Circe szigete, vagy Scylla és Charybdis a Szörnyek Tengerén, meg hogy Percabeth igazából úgy szökik el a küldetésre. Viszont ezekhez az eseményekhez vezető út totál kimaradt. Csakúgy mint pl. a történet legeleje, vagy a Princess Andromeda, amire ugyan emlékeztem, de csak a filmből, ami messze nem az igazi. Mondhatnám, a könyvnek magának igazából a közelébe se ér.

Erről amúgy akartam egy kicsit szövegelni már az előző bejegyzésben is, de valahogy kimaradt, úgyhogy most itt az ideje, hogy pótoljam ezt a szekciót is.
Mikor először néztem a PJO filmeket, pár bődületes marhaságtól (főleg a második rész végétől) eltekintve egész jónak értékeltem a filmeket. Most viszont újra elolvasva a könyveket és még mindig emlékezve a filmekre rá kellett jönnöm, hogy az alaphoz képest rengeteg olyan momentum maradt ki teljesen, ami sokkal könnyebben érthetővé, és a mostaninál izgalmasabbá tehették volna a filmet. És ezt nem lehet arra fogni, hogy sosem tudták, lesz-e új film egyáltalán, mert ha azt vesszük ezek a könyvek megállják a helyüket stand alone-ként is. Annak ellenére, hogy valójában sorozat részei és adott esetben oltári függővégekkel záródnak. Mint pl ez is. Ismerve Riordan munkásságát, elmondhatom, hogy az összes függővége közül az egyetlen, amivel kezd valamit, az a szál, ami a The Mark of Athena végén elindul. Azzal is csak azért mert muszáj volt kezdenie vele valamit.
Úgyhogy erről ennyit. Maradjunk annyiban, hogy Logan Lerman miatt érdemes megnézni azokat a filmeket, meg igazából látványra se rossz, ha elvonatkoztatsz attól, hogy ez totál nem így volt a könyvben.

Visszatérve a könyvekre. Vitathatatlan, hogy tényleg egy csomó előnye van annak, ha újraolvassa az ember a sorozatot. Az csak egy dolog, hogy újra kalandozhatsz, meg, hogy a történések sorrenje is jobban kitisztul. Sokkal jobban oda tud így figyelni az ember az apróságokra, amikről tudja, hogy a sorozat egy későbbi pontján vissza fognak köszönni, nem kis jelentőséggel. Megeshet, hogy erre akkor nem emlékezett az ember, mert az új történet nagyobb momentumaival volt elfoglalva, de ilyenkor meg nagyon visszajön, és jön az a tipikus aha élmény, hogy jézusom, ezért lesz ez ott annyira kiemelkedően fontos.
Plusz ilyenkor világosodsz meg, hogy egyesek miért utálnak bizonyos karaktereket (Tantalosz, khm...)

És, ha már a kevésbé kedvelt karakterek körénél tartunk. Érdekes módon itt sokkal jobban kedveltem Clarisse-t, mint az első olvasásom során, és bizony azt kell mondanom, hogy Luke-ot is... nos, ha meg nem is kedveltem, a történet további folyásának ismeretében jobban megértem. Hermészen is látszik, hogy igyekszik (külső segítséggel) értelmet verni a fiába, és hogy nem olyan borzalmas a helyzet, ahogy azt a félvlrek amúgy elképzelik. Én még mindig szeretem Hermészt, meg Poszeidont is. Nem hibátlanok, de Poszeidon pl a módjában áll tényleg segít Percy-n.

Összességében tényleg nagyon megéri újraolvasni ezeket a könyveket több okból is. Ezeket nem sorolnám el még egyszer. Igaz, hogy most az első oldalon felvihogok-dolog elmaradt, de volt alkalmam nevetni a történet alatt nem is egyszer.

Értékelés
5/5* - Még mindig ez az egyik kedvenc részem a sorozatból. :) És végre olvastam minden Riordan könyvet eredeti nyelven

Zeneajánló
Bocsánat, de Grover mindig megihlet

Nem-book book tag

A mai nap folyamán egy nagyon aranyos book tag-be botlottam bele Hilla jóvoltából, aki megosztotta azt Molyon. Az ő válaszait elérhetitek erre a linkre kattintva.
A dolog érdekessége, hogy a tagnak a világon semmi köze a könyvekhez, viszont tényleg nagyon vicces, úgyhogy arra az elhatározásra jutottam, hogy én is kitöltöm. :)
Lássuk a kérdéseket:

1. Alvás közben nyitva vagy zárva vannak a szekrények ajtói a szobádban?
Általában zárva tartom őket. Nehogy véletlenül kimásszon onnan valami tudjátok. Na jó, nem kell frászt kapni, nincsenek csontvázak a szekrényemben, csak óriási rendetlenség, amitől aztán bárki tényleg könnyen szívrohamot kaphat. Szóval zárva vannak. :)

2. El szoktad hozni a szállodákból a pici samponos/balzsamos üvegcséket?
Nem igazán szoktunk szállodákba járni a családdal, úgyhogy nem volt nagyon még alkalmam ilyen kis szuveníreket bezsebelni, de tuti nem hagynám őket, ha olyan helyen járnék. :)

3. Fel van húzva az ágynemű a paplanodra?
Igen. Az viszont másik kérdés, hogy annyit forgolódom éjjel, hogy reggelre totál kicsúszik belőle, szóval minden reggel húzhatom fel újra. Volt már rá példa, hogy hagytam a fenébe huzat nélkül.

4. Loptál már közlekedési jelzőtáblát ezelőtt?
Persze, a kedvenc időtöltésem, nem tudtátok? :'D (Miért van olyan érzésem, hogy a tag eredeti kitalálója szereti a Durarara-t? :D)

5. Szeretsz post-it cetliket használni?
Rajongok értük. Komolyan. Igaz, hogy anyukámék mindig elkunyerálják a készletem felét, de tényleg nagyon praktikusnak tartom őket.

6. Ki szoktad vágni a kuponokat úgy, hogy utána nem használod őket?
Rendszeresen. A Rossmann-os 10%-os kuponok a gyengéim. Sajna sosem járok annyit az üzletben, hogy az összes elfogyjon.

7. Méh-, vagy medvetámadás?
Ha nagyon muszáj, akkor méhecske. Bár egy gyerekkori baleset miatt a frász tört ki tőlük.

8. Vannak szeplőid?
Nope. Nincsenek. Vagy csak sosem süt le annyira a nap, hogy kijöjjenek. :)

9. Mindig mosolyogsz a képeken?
Utálom, ha fotóznak. Inkább elbújni igyekszem, nem vigyorogni.

10. Mi bosszant fel a legjobban?
Ha igazságtalanul vádolnak, vagy ha a becsületembe gázolnak/kételkednek abban.

11. Volt már olyan, hogy számoltad a lépteidet sétálás közben?
Ha nagyon el akarom terelni a gondolataimat, akkor a mai napig csinálom. :)

12. Pisiltél már fák között?
Nem, hála az égnek, ilyenre még nem kényszerültem. Nem is szeretnék.

13. Táncoltál már úgy, hogy nem szólt zene közben?
Nem tudok táncolni, úgyhogy nem. Énekelni viszont szoktam úgy is, ha éppen nem szól a zene, és eszembe jut valami dalszöveg. Nem mintha énekelni tudnék, szóval...

14. Rágcsikáltad már valaha a ceruzáidat, tollaidat?
Rendszeresen előfordult, ha unatkoztam, vagy dogánál/vizsgánál nagyon törtem magam, hogy eszembe jusson valami. :)

15. Hány emberel aludtál ezen a héten?
Én magam számítok? Mert akkor kereken egy valakivel. :D

16. Mekkora az ágyad?
Kihúzható kétszemélyes. Én általában összecsukva használom, és teljesen jól elférek rajta. :)

17. Mi a hét dala számodra?
Nézzétek meg a videót, és gondolkodjatok el rajta. Engem padlóra küldött.

18. Szerined az rendben van, ha egy fiú rózsaszínt visel?
Miért ne lenne rendben? Ez olyan, mintha valakitől megkérdeznék, hogy az rendben van, ha egy lány kéket visel?

19. Szoktál még meséket nézni?
Imádom a Disney meséket. Bármikor képes lennék leülni megnézni egyet a régiek közül.

20. Mi a legkevésbé kedvenc filmed?
Harry Potter és a Félvér Herceg. Hidegrázást kapok attól a valamitől.

21. Hova rejtenél el értékes kincseket?
Az ágyneműtartómba. :D Ki az a bolond, aki ott keresne bármit is? :D

22. Mit szoktál inni a vacsorádhoz?
Általában vizet. Hogy őszinte legyek azon kívül nem is nagyon szoktam inni semmit.

23. Mibe szoktad a csirkefalatkákat bemártani?
Nem nagyon szoktam csirkefalatkákat enni, de ha igen, akkor a ketchup-ot preferálom. :)

24. Mi a kedvenc ételed?
Nincs igazi kedvenc. Egy csomó olyan kaja van, amiből nem tudtok annyit adni, hogy megunjam. :)

+1. Kiket hívsz ki?
Mivel én se kihívás miatt csináltam meg a taget, így senkit, mindenki viheti, aki szeretné. Forrásmgjelöléssel természetesen.

Rick Riordan: The Lightning Thief (Percy Jackson and the Olympians 1.)

A kötet szerepel a Booka-Shelf Reading Challenge-ben
23. pont W - A book with water/Egy könyv vízzel
A bejegyzés linkelése kerül az összegző posztban

Az a furcsa helyzet állt elő ezzel a könyvecskével, hogy én bizony itt ezt már értékeltem egyszer. Ugyanis a PJO sorozatot én annak idején magyarul kezdtem el olvasni, az első két rész értékelője tehát a magyar címén szerepel (A Villámtolvaj értékelőjét elolvashatjátok itt).

Hogy miért érzem szükségesek most mégis újra írni az angol nyelvű verzióról, mikor az majdnem ugyan az, mint a magyar? Jogos kérdés. Elsősorban természetesen a Booka-Shelf miatt. Ennél a történetnél valahogy nem elégedtem volna meg a másik poszthoz írt kiegészítéssel, főleg mert azért mégsem teljesen ugyanazt olvastam. Másrészt pedig, mert elég régen olvastam már azt a könyvet, és bármennyire szerettem, sokmindenre nem emlékeztem belőle.

Szóval azt is mondhatnánk, hogy akkor leírtam, milyen érzés volt először kalandozni ezzel a trióval, most pedig leírom azt, hogy milyen érzés volt újra átélni ezt a kalandot.

Első körben le kell szögeznem, hogy erre a sorozatra kifejezetten igaz, hogy minél többször olvasod, annál érthetőbb lesz. Annyira sok minden történik egy kötet alatt, hogy nem árt a megértéshez, ha többször elolvassa az ember. A nagyobb momentumokkal úgyis tisztában van már, így tud figyelni a kisebbekre, meg úgy az egész történet láncára, hogy melyik esemény melyik után következik, mert ez nagyon fontos.

Visszaolvasva a régi értékelésemet komolyan mondom, megdöbbenek magamtól. Akkor úgy jellemeztem a szorit, hogy nincsenek benne lélegzetelállító fordulatok. Magasságos egek, dehogy nincsenek! Minden oldalon történik valami, ami aztán egy másik eseményhez vezet, és ezek bizony mindig lélegzetelállító, sokszor éppenhogy halálközeli élményt jelentő események.
Abban viszont még mindig egyetértek magammal, hogy a történet igazán azután indul be, hogy Percy, Annabeth és Grover elindulnak a küldetésükre. Nem tudom, engem valahogy rosszul érintett az a feszültég, ami addig jellemezte a könyvet.

És ha már a karaktereknél tartunk... El sem tudjátok képzelni, mennyire felemelő volt újra így találkozni ezekkel a szívemnek nagyon is kedves szereplőkkel. Annyira hiányzott már a vicces, poénkodó, ökörködő (már bocsánat a szóhasználatért) 12 éves, hiperaktív pici Percy, hogy az szinte elmondhatatlan. Mellőle meg a sokszor hidegfejű, gyakorlatias, okos pici Annabeth és persze a nagytesóként ott lebzselő Kecskepajtás.

Azt se felejtsük azonban el, hogy egyszer én az ősidőkben megfogadtam, ha újraolvasásra kerül a sorozat, akkor az első alkalomhoz képest sokkal nagyobb figyelmet fogok szentelni Luke Castellan karakterének. Őszintén, ezt most megtettem, és azt kell mondanom, az árulása, így még jobban fáj. Viszont az is biztos, hogy a további újraolvasások során továbbra is figyelmet szentelek majd az ő karakterének, mert a későbbiekben Percy iránta egyre növekvő szolidaritása biztosan egy fontos kifutópontja lesz a történetnek. Ha előbb nem is, hát akkor majd a Trials of Apollo sorozat végén.

Összességében azt mondom, hogy ez a könyv meg sorozat, meg univerzum első olvasatra is nagyon jó volt, de így az újraolvasás elején még magasabb szintre emelkedett.

Értékelés
5/5* - Gondolom ez senkit a világon nem lep meg. :)

Zeneajánló
Hilary Duff: So Yesterday - Grover ezt egyszer szeretném pánsípon hallani. :D

Karinthy Ferenc: Budapesti tavasz

A kötet szerepel a Booka-Shelf Reading Challenge-ben
9. pont/1. alternatíva É – egy könyv, melynek egy évszak szerepel a címében
A bejegyzés linkelésre kerül az összegző posztban

Ez a könyvecske már vagy két teljes éve tolódik folyton az elolvsandó könyvek listáján. Nem is tudom, minek halogattam idáig, mikor anyukám is rágta már a fülem egy ideje, hogy olvassam már el a történetet, mert nagyon szép. Igaza volt.

A borító ebben a formában valami gyönyörű, a cím viszont rendkívül allegorikus, ugyanis éppen 1944 karácsonya környékén játszódik a történet, tehát pont nem tavasszal.
A könyv története abban a pillanatban indul, mikor a II. Világháború alatt az orosz ostromgyűrű körülzárja Budapest városát. Tulajdonképpen a történeti eseményekről annyira részletesen nem beszél a könyv, illetve a történet, inkább az érzelmekre helyezi a hangsúlyt. Azokat viszont elég kegyetlenül megtépázza.

Főszereplőnk Pintér Zoltán, egy dezertőr katona. Az ő szemszögéből látjuk végig a történteket. Azt, hogy mennyi mindent elvett tőlünk ez a háború. Tőlünk mint nemzettől, és az egyénektől is. Nem vagyok túl nagy hazafi, mert nem, és azt sem állítom, hogy ez a könyv azzá tett, de attól még torokszorító volt olvasni ezeket a részeket. Ahogy azt is, mekkora horderejű esemény kell egy ember pálfordulásához. Gyakorlatilag itt egy szeretett személy elvesztse kell hozzá, és ezen az eseményen keresztül bizony a Holokauszt témaköre sem marad ki a könyvből. Maradjunk annyiban hogy nem véletlen van ott az az emlékmű a Duna partján. Ennek következményeként pedig bejön az ellenálláshoz való csatlakozás mint olyan. Érdekes módon a történelemkönyvek erről nem számolnak be (vagy mégis, és én nem figyeltem eléggé töriórán), hogy a civil magyar lakosság hogy próbált keresztbe tenni a német katonáknak. Persze itt sem maradhatunk dráma nélkül. Már úgy értem, az sem elég, amit amúgy a helyzet szül, az árulással mindenhol szembe kell nézni, és az adott helyzethez mérten elbánni vele.

Szóval nekem ez a könyv nem egy átlagos történetet adott a világháborúról, amit már unásig hallgattam a történelem órák, meg a köztudat elbeszéléseiből. Valami nagyon is újat kaptam. És itt nem a történet, hanem az érzelmek vittek előre lapról lapra, fejezetről fejezetre.
Mert igenis aggódtam, hogy mi lesz a vége a történetnek, és tartottam attól, hogy a főszereplőnket vagy az életben maradt társait valami végzetes baj éri. De aztán szerencsére elkezdett kitavaszodni, és értelmet nyert maga a cím is valahol.

Összességében, ha egy szép és nem mindennapi háborús történetet keresel, ami Magyarországon, hogy azt ne mondjam, ismerős tájakon játszódik, magyar szerző tollából, akkor ezt a könyvet keresed.
Viszont tényleg ne gyors lefolyású akciókra meg harcokra számíts. Ez a történet lassú, mint egy hömpölygő folyó, és a képzelőerőd helyett nagyon is az érzelmeidre és a lelkivilágodra fog hatni.
Kihagyni viszont tényleg nem érdemes. Mondom ezt úgy, hogy én vagyok a legjobban meglepődve azon mennyire lekötött a könyv. Olvassátok! Komolyan.

Értékelés
5/5 - Gondolkodtam alacsonyabb pontozáson, de minek, ha egyszerűen tényleg szép volt?

Zeneajánló
Nem is tudom, mit tehetnék ide. Először egy '56-os verset akartam, de aztán rájöttem, hogy az a másik regényéhez, a Budapesti őszhöz jobban illik. Úgyhogy ide majd később hozok valami ideillőt.

Agatha Christie: Gyilkosság Mezopotámiában (Hercule Poirot 14.)

A kötet szerepel a Booka-Shelf Reading Challenge-ben
8. pont H - A book set in a hot country/Egy könyv ami egy forró országban játszódik
A bejegyzés linkelésre kerül az összegző posztban

Megint nagy fába vágom a fejszémet azzal, hogy újra krimit kezdek kivesézni. Ráadásul Agatha Christie egyik remekművét, ami azért is megemlítendő, hiszen nem ez az első könyve, amit bejegyzés formájában górcső alá veszek, és bizony ugyanúgy magában hordozta a jellegzetességet. Többek között azt, hogy iszonyú nehéz róla összeszednem a gondolataimat úgy, hogy a gyilkos kiléte homályban maradjon.

A történetet érdekes módon most éppen egy minden tekintetben kívülálló szemszögből, egy kórházi ápolónőjéből látjuk, aki a korábbi ügyről írta le az emlékeit. A történet szerint egy fiatal régészprofesszor felesége fenyegető leveleket kapott és kap a volt férjétől, aki elvileg halott. A levelek oka pedig, hogy megakadályozza a volt feleség újraházasodását egész addig, míg frigyre nem lép a régésszel. Utána nagyobb időközökben jönnek a fenyegető levelek.
A nő már egy teljes idegroncs, ezért kell mellé egy nővér. Aztán egyik nap hirtelen beigazolódik, hogy azok a fenyegetések bizony nem voltak üresek, mert a nőt holtan találják a szobájában. Kétség sem fér hozzá, hogy gyilkosság történt.

És itt jön képbe a mi kedvenc belga nyomozónk és az ő szürke kis agysejtjei. Én személy szerint nagyon szerettem, hogy most, az eddigiektől teljesen szokatlanul, nem csak azt láttuk, hogy Poirot a legjelentéktelenebb dolgoknak figyelmet tulajdonítva különcködik, majd a végén Sherlock-hoz hasonlóan mindenkit ledöbbentve elmondja és okokkal alátámasztja a gyilkos kilétét felfedő elméletét.
Itt végre láttam a folyamatot, ami mentén nyomozott. Ezen felül újra megbizonyosodtam róla, mennyire ért az emberekhez. Úgy értem, az Ackroyd-gyilkosság óta tudom, hogy tulajdonképpen Poirot egy pszichoterrorista, de ahhoz érzék kell, hogy a sok ellentétes vélményből, sőt, nem ritkán hazugságból összerakja valaki egy halott nő jellemét, hogy aztán onnan nem kis gondolkodás után rájöjjön ki volt a nő gyilkosa.

Szóval engem ebben a sztoriban nem is az ügy maga fogott meg igazából, hanem az a pszichológiai mélység, ahová Poirot-nak le kellett merülnie, és az a precizitás, és profizmus, ami mentén felfűzte, és megfejtette a logikai láncot, amire az ügy épült.

És hogy az volt-e a tettes, akire én gyanakodtam? Természetesen nem. Kicsit szégyenlem is magam emiatt, hiszen ennyi krimitől igazán megedződhettem volna már. Christie viszont mindig túljár az eszemen.

Összességében egy kifejezetten csavaros, mégis rendkívül könnyen olvasható könyvecske. Tipikusan olyan, aminek az első száz oldala rendkívül lassú, de ha azon túljut az ember, akkor le se bírja majd tenni.

Értékelés
5/5 - Nem csalódtam Poirot-ban.

Zeneajánló
Nem nagyon tudok ide mit társítani, amit hallgattam az olvasás alatt, az nem igazán illik a történethez.

Harper Lee: To Kill a Mockingbird (To Kill a Mockingbird 1.)

A kötet szerepel a Booka-Shelf Reading Challenge-ben
22. pont V - A violent book/Egy kegyetlen könyv (egy könyv, amiben erőszak szerepel)
A bejegyzés linkelésre kerül az összegző posztban.

Ez a könyv a maga rövidségével sok mindenre ráébresztett. Nem a legfontosabb, de elhanyagolhatatlan tény, hogy ez alatt a kb egy hét alatt, míg olvastam, sokszor felütötte a fejét bennem a gondolat, hogy nem feltétlen vagyok még olyan szinten az idegen nyelven olvasás tekintetében, hogy a klasszikusokat erőltetnem kéne. Mert az egy dolog, hogy mondjuk a Phantom of the Opera könnyen ment, de egy ilyen lélegeztvételű mű, mint ez, azért okotott nem kis fejtörést. Elsősorban a régi ízes angol nyelv szépségeibe tört bele a bicskám, mikor egy mondatot annyira elnyel a kedves szereplő, hogy egy szóba össze tudja sűríteni. Na, ilyenkor ültem felette, hogy mit is szeretne mondani az illető.

Ha viszont az ilyen nyelvi akadályokon keresztül tud lépni az ember, akkor egy elképesztően gyönyörű történetet kap, ami rendkívül sokat tud adni annak, aki fogékony rá.

Nálam ez a kis könyvecske elérte a célját. Elejétől a végéig sugározta felém azt a fajta attitűdöt, amit, ha csak a világ emberiégének fele képviselne, már szebb és jobb lenne az a közösség, ahol élni vagyunk kénytelenek. Mert ez a könyv, ha jószerével csak egy-két karakteren keresztül is, de minden oldalán azt üvölti, hogy legyenek a körülötted lévő emberek tőled bármennyire különbözőek, attól még ők is emberek, és ugyanúgy érdemes, sőt kötelező odanyújtanod a kezed, ha szükségük van rá, legyen bármi a következménye a tetteidnek.

Atticus karaktere a legelejétől fogva példaértékű volt a szememben. Ugyanis a szabadszájú néptömeg már jóval azelőtt kikezdte a jó hírét, hogy elkövette volna a legtöbbek szemében megbocsáthatatlan bűnt. Az első botlása az volt, hogy nem úgy nevelte anya nélkül maradt gyermekeit, ahogy azt a közösség elvárta volna tőle. Hagyta elvadulni a gyerekeit, nem csak a fiát, a kislányát is. Ezt látták az emberek, ezt szűrték le abból, hogy a Scout nem habos-babos abroncsos szoknyában jár, hanem igenis kantáros kertésznadrágot hord. Ugyanakkor a gyerekek az apjuk mellett olyan életigazságokat tanultak meg, amiket aztán tényleg képesek hasznosítani majd későbbi életükben.
Ugyanez jellemezte abban az esetben is, ami a fő bűnének számított a közösség nagy részének szemében. Hajlandó volt megvédeni egy színesbőrű embert az ellene felhozott koholt vádakkal szemben, akkor is, ha sejtette, hogy eleve veszett ügyet támogat.

Nos, igen. Nem véleten, hogy a Booka-Shelf ezen kategóriájához társítottam ezt a könyvet. Mert bizonyos szempontból tényleg rendkívül kegyetlen és erőszakos.
Ami számomra nagyobbat ütött, hogy úgy mondjam, az nem is a fizikai erőszak, pedig az is van benne több lényeges ponton, hanem az a borzalom, amit a fajgyűlölet és mindenféle undorító diszkrimináció művel a közösséggel, és a benne lévő egyénekkel.
Meglepő görbe tükör volt, hogy azt, amit Németorszégban Hitler művelt a zsidókkal, elítélendőnek tartották, de az senkinek nem tűnt fel, hogy ők ugyanazt teszik a feketékkel. A vége pedig, azon túl, hogy igenis szívmelengető, nagyon is nyitott, szóval mindenki döntse el maga, hogy abban az ügyben kinek van igaza.

Összességében azt mondom, hogy ha egy pörgős történtre vágysz, ne ezt válaszd. Viszont ha valami olyat szeretnél, ami megérint, és komolyan ad is valamit, akkor szinte tökéletes választás.

Értékelés
5/5 - A csillag azért maradt le, mert megszenvedtem a nyelvezettel.

Zeneajánló

"Shoot all the bluejays you want, if you can hit 'em, but remember it's a sin to kill a mockingbird."

Könyvhét 2016. Ezúttal Győrött

Ennek a kis kirándulásnak a terve már vagy másfél hete érlelődött bennem. Egyik este kicsit sikerült megcsömörlenem a környezetemtől, és ki akartam innen szabadulni. Akkor jött a Könyvhét ötlete, és amint lehetett, megosztottam azt Borsóval, mivel mi sem találkoztunk már egy ideje. Szerintem ilyen simán még nem szerveztünk le egy találkozót sosem. :D Megvannak az előnyei a spontaneitásnak.
Plusz adalkék, hogy valamikor a hét elején tesóm este berongyolt a szobába és lelkendezve mutatta, hogy októberben megint lesz Győrben Ákos koncert.  Dupla ok, hogy felkerekedjek. :)

No, ebből aztán az lett, hogy tegnap fél 6-kor keltem, hogy elérjem a távolságit, és két órás buszocskázás után felérjek Győrbe.
A napomat természetesen a koncertjegyek megvételével kezdtem. Utána vagy háromszor körbejártuk a Baross utcát, de meglepően gyér volt a kínálat. És érdekes módon nem csak mi voltunk ezzel így. Összesen két munkatankönyvet szereztem be, azt is Borsónak köszönhetően, magamtól tuti otthagytam volna. Remélem, tudom majd őket használni a jövőben. :)
Miután (kissé) csalódottan elhagytuk a Baross utcát elkezdtünk barangolni, és betértünk két antikváriumba is. Az elsőben Borsó beszerezte a Mestrségem a halált szerénységem ajánlására, a másodikban pedig mindketten szereztünk könyveket, én jelesül Folett Katedrálisát, ha már beajánlották. :)
Ezután aztán már a bevett rutin következett, kaja az Árkádban, és nézelődés az Alexandrában, ahol szokás szerint egy kicsit ereszd el a hajam volt. :)

Összességében egy teljesen jó kis nap volt, jól el is fáradtam. Most pedig megyek, és igyekszem befejezni egy kis könyvecskét hogy hozhassak egy értékelőt még a hétvége folyamán. :)

Ha tehetitek azért menjetek ki, mindegy, hogy Pesten vagy vidéken, és ha kedvetek van, akkor várom a beszámolót. :)

Sir Arthur Conan Doyle: Sherlock Holmes kalandjai

Sokat gondolkodtam, hogy egyáltalán megírjam-e az értékelést így ebben a formában erről a könyvről, mert igen különleges körülmények között olvastam el, és még mindig tartom magam ahhoz, hogy krimiről, vagy jelen esetben krimikről iszonyatosan nehéz értelmes értékelést írni.

Aztán úgy gondoltam, miért ne írnám meg, még akkor is, ha a szokottnál is szétszortabban fogom elemezni ezeket a történeteket.

Összefüggő kötetként lehetetlen is lenne róla bármit mondani, hiszen a könyvecske 12 különálló novellát tartalmaz. Illetve... persze, különálló, mert mindegyikben más eset megoldását meséli el Watson, viszont hála a jó égnek olyan okosan van felépítve a kötet, hogy vannak oda-vissza utalások a novellék között, illetve említ két korábban megjelent történetet is, mintegy arra sarkalva az olvasót, hogy ha olvasta, akkor frissítse fel az ügyekkel kapcsolatos emlékeit, ha nem, akkor ne habozzon, hanem olvassa el azokat a lehető leghamarabb. Szóval ebből a szempontból (is) nagyon szerettem ezt a kis kötetet.

A karaktereket azt hsizem, senkinek nem kell bemutatni. Mivel nekem azonban ezek a novellák jelentették az első közös nyomozósdit Sherlock-kal és Watsonnal, volt pár dolog, ami szöget ütött a fejembe a párossal kapcsolatban.
Először is az volt a furcsa, hogy Holmes többször, sőt talán minden novellában megemlíti, hogy Watson mennyire sokszor a segítségére van a bűnügyek megfejtésében. Nekem viszont eléggé, hogy úgy mondjam, másodhegedűs szerepkörben tűnt fel. Nem igazán járult hozzá a megoldáshoz önálló ötletekkel, gondolatokkal, csak csinálta, amivel a csodadetektív megbízta.
Egyértelműen Holmes volt az agy az egész kötetben, és mivel az ő karakterét tényleg a világon mindenki ismeri, ezen nem csodálozik senki. A deduktív logika mesterének megfigyelőkészsége páratlan, már-már tényleg a lehetetlenség határait súrolja. Kicsit néha olyan volt, mintha az író - aki ugye nyílván elejétől a végéig tisztában van a felsorakoztatott esetekkel - türelmetlenségében már az elején gyorsan tisztázni akarta volna a dolgokat, és a karaktere eszén keresztül vezette volna le ezt a kezdeti frusztrációt, hogy eljusson a végéig.

Felépítésileg amúgy majd' minden novella egyforma volt. Jött egy megbízó, elmesélte a részleteket, Holmes felállított magának egy hipotézist (ami természetesen helytálló volt), nyomozott kicsit, és mindenkit ledöbbentett a következtetéseivel. Ennek ellenére ez "csak" 12 novella volt, és már ebből levontam, hogy Conan Doyle is azok közé az írók közé tartozott, akik nem kis kreativitással voltak megáldva. És hol van ez még a teljes életműhöz képest.

Egyéb, más krimikből ismert és kedvelt jellemvonást is felfedeztem a történetekben, mint például azt, hogy a magándetektív mindig két lépéssel a hivatalos rendőri szervek előtt jár. Érdekes módon azonban itt Holmes nem akar minden áron borsot törni a Scotland Yard fejeseinek orra alá, hanem képes együttműködni, ugyanakkor sértésnek veszi, ha a rendőrökkel veszik egy kalap alá.
Határozottan szimpatikus karakterek voltak mind a ketten.

Összességében attól, hogy nem teljes mértékben tervezett olvasás volt, nem bántam meg, hogy a kezembe került. Jó kis elgondolkodtató, meg figyelemelterelő volt.

Értékelés
5/? - Ezt még nem sikerült behatárolnom, de 4-nél alább nem fog menni, az tuti.

Zeneajánló
Random movie soundtrack :)

Hozzászólások
  • Everglow: @: Hey!
    I'm terribly sorry, but I'm not sure about what you wanted to tell me. I assume you like the blog, and a post which I thank you even if I don't understand how you understood it since I wrote it in Hungarian.
    About your question... Do I assume correctly that you search for other book blogs? Because if this is the case, then, oh dear. Send me a PM to the blog's mail address (you can find it under 'Contact me') I can recommend you some in Hungarian.
    Thank you for your comment!
    (2017-08-02 12:55:12)
    Jane Austen: Emma
  • Johnd844: Thank you for every other informative blog. The place else may just I get that type of info written in such a perfect means? I've a project that I'm just now working on, and I have been at the glance out for such information. ddekbbfdbadb
    (2017-08-01 14:17:37)
    Jane Austen: Emma
  • Everglow: @Rebeccah: Hello!
    Thanks for the link! I checked the page and joined to the group. :)
    Thanks for the invitation! :)
    (2016-03-08 21:51:25)
    Booka-Shelf Reading Challenge 2016. feladatok és tervek
  • Rebeccah: Hi, if you're still doing this challenge and you'd like to share what you've been reading, come over to our facebook page :)

    <a href=https://www.facebook.com/groups/BookaShelf2016ReadingChallenge/>BookaShelf 2016 Reading Challenge</a>
    (2016-03-07 15:52:41)
    Booka-Shelf Reading Challenge 2016. feladatok és tervek
  • Everglow: @Anitiger: Szia!
    Láttam is az imént a bejegyzésedet, és én is hasonlóképpen voltam. Fogtam a fejem, hogy "erre én miért nem gondoltam". :D Szóval a tiéd is jó lett.
    Egyébként én is megtaláltam sok videósnál sok nyelven. Gondolom nem nagyon létezik még más tag az ünneppel kapcsolatban. :)
    (2015-04-05 12:36:14)
    The Easter Book Tag
  • Anitiger: Szia! Én is ezt a taget találtam, de más videósnál :D Eleanor és Park tervbe van, de fogom a fejem, hogy ez meg az nem jutott eszembe válaszoláskor :)) Jó lett a tag! Kellemes húsvétot!
    (2015-04-05 12:25:31)
    The Easter Book Tag
  • Everglow: @Kinga: Akkor jól beletrafáltam. Őszintén fiúkat nem tudok elképzelni Abigéllel a kezükben. A Legyek ura jobb választás nekik, bár nem egyszerű az sem. Az Abigél esetében a film rendkívül jó adaptáció.
    (2015-02-02 21:47:23)
    Bloggerek a kötelező olvasmányok megváltoztatásáért - második állomás
  • Everglow: @Fanni: Ó, velünk sajna nem olvastattak Orwell-t. Öreg hibának érzem. Zseniális a bácsi!
    (2015-02-02 21:45:23)
    Bloggerek a kötelező olvasmányok megváltoztatásáért - második állomás
  • Kinga: Az Abigél még 0.ban kellett olvasnunk, nekünk lányoknak, a fiúknak pedig a Legyek urát. :)
    Bár nem olvastam el az Abigélt (csak beleolvastam), de megnéztem filmen és tényleg érdekes volt.
    (2015-02-02 21:29:48)
    Bloggerek a kötelező olvasmányok megváltoztatásáért - második állomás
  • Fanni: Nekünk az Állatfarm kötelező volt. :)
    (2015-02-02 21:04:09)
    Bloggerek a kötelező olvasmányok megváltoztatásáért - második állomás