Mindig nehéz olyan regényről kritikát írni, amely igaz történeten alapul, és karakterei is valaha volt emberek, megtörtént sorsokkal. Nehéz, mert ezeknek a történeteknek a mozgatása, illetve egy-egy karakter megformálása szinte semmilyen mértékben nem függ az íróktól. Egy valaha élt ember történetét, és karakterét ugyanis senki nem alakíthatja kénye-kedve szerint, ahogy megtehető lenne egy saját karakterrel.  Ugyanez a helyzet ezzel a regénnyel is.

Azt túlzás nélkül állíthatom majdnem mindentől függetlenül, hogy ez a regény, ez a történet rengeteget adott nekem.
Azt mindenki tudja, aki csak egy kicsit is figyel arra, amit az ilyen típusú könyvek értékelőinél mindig leírok, hogy, ha engem valaki meg akar fogni történelmi regényekkel, az jó, ha a második világháború időszakával próbálkozik leginkább. Igaz, hogy a gyengepontom a Holokauszt irodalom, és ez nagyon nem az volt, de azt kell mondanom, pont ettől volt újszerű.

Ugyanis, míg az eddig nagyátlagban általam olvasott, a korszakban játszódó regények azt emelték ki, hogy a németek milyen ördögien gonoszak, és megvetendők voltak, úgy ez az írás megmutatta nekem az érem másik oldalát is. Hogy azoknak a sokat meghurcolt német katonáknak is voltak szeretteik, családjuk, akiket hátrahagytak, sokszor nem is saját akaratukból, hanem, mert kénytelenek voltak engedelmeskedni egy a saját nagyságának hitébe belebolondult önkényuralmi rendszer eszét vesztett vezetőjének.

Mielőtt kezembe vettem volna a könyvet, direkt nem olvastam utána sem az Admiral Graf Spee, sem az Altmark történetének. Azzal természetesen tisztában voltam, hogy a zsebcsatahajó, és annak ellátó hajójának története jól nem végződhet. Mégis szívdobogva vártam, hogy hol, mikor, és milyen körülmények között fog bekövetkezni az elkerülhetetlen. Nem volt túl felemelő érzés még így sem, hogy tudtam, hogy előbb utóbb jönni fog, és kénytelen leszek szembenézni vele.

Nagyon szerettem egyébként, ahogy haladt a történet, mert szinte magam előtt láttam az eseményeket, és ez azt bizonyítja, ami nálam egy jól összerakott történelmi regény fokmérője. Nevezetesen, hogy embertelen mennyiségű kutatómunka áll a történet mögött. És az, hogy két szerzője van a könyvnek, el tudom képzelni, hogy még talán meg is bonyolította egy kicsit az írás folyamatát. Nem lehetet könnyű összeegyeztetni két szemléletet egy ilyen kaliberű írásban.

Ami megdöbbentő volt egyébként, hogy ez alapján a történet alapján hogy rajzolódott ki előttem két tökéletesen ellentétes emberi személyiség és karakter a Graf Spee, és az Altmark parancsnokainak alakjában. Meg kell mondanom, Hans Langsdorff (úri) embersége, értékrendje és önfeláldozása rám sokkal nagyobb hatást gyakorolt, mint Dau kapitány viselkedése. Őszintén együtt éreztem a sorhajókapitánnyal, mikor annyi sikeres küldetés után a saját hajóját kellett hullámsírba helyeznie, és maximálisan megértettem, miért cselekedett úgy, ahogy. Ezzel szemben, ha tetszik, ha nem, Dau személyiségét meghatározta a kicsinyes, ám legyűrhetetlen irigység, ami a rábízott hadifoglyokkal való bánásmódban is megnyilvánult. Ebben a tekintetben is jobban tiszteltem a Graf Spee parancsnokát, hiszen ő fizikailag nem bántott senkit, sőt…

Összességében azt mondom, ha szereted a kort, és érdekel a haditengerészet, akkor ne habozz elolvasni. Az elején bele fogsz keveredni, hogy ki kicsoda, de ez ne riasszon el. Olvasd el a függelékben a névjegyzéket, illetve vess egy pillantást a felhasznált irodalmakra. Sok érdekességen megakadhat ott az érdeklődő szeme.

Érrékelés
5/5 - Nem tértem még magamhoz.

Zeneajénló
Nem tudnék értelmeset mondani ide, jobb, ha úgy olvastok, hogy nem zavar meg benneteket semmi.

Végül pedig szeretném megköszönni a szerzőpáros egyik felének, hogy lehetővé tette, hogy elolvashassam ezt a regényt, és ezáltal gazdagodhassak egy olyan nézőponttal, ami egy korszakot, és azon belül egy nemzetet egy teljesen új, vélhetően az eddiginél jóval árnyaltabb megvilágításba helyezett.