I love reading

"Kapcsold ki a TV-t, és olvass!" /Kovács Ákos/

Robert Merle: Mesterségem a halál

Az idei évet beleszámítva ez a harmadik olyan esztendő, mikor január végén egy Holokauszt témájú könyv kerül a kezeim közé. Ez nem azt jelenti persze, hogy amúgy év közben nem foglalkozom a témával, de január végén mindig. Lévén 27-e a Holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapja (Auschwitz-Birkenau felszabadításának időpontja). Két évvel ezelőtt Thomas Keneally-tól a Schindler listája volt soron, tavaly John Boyne műve A csíkos pizsamás fiú, és most... Merle. Talán a legismertebb Holokauszt alapú művével a világon. Ez a Mesterségem a halál.

Tulajdonképpen a kályhától kiindulva kezdhetném ott az egész könyv elemzését, hogy bevallom, megveszekedett módon érdekel a történelemek ez a korszaka. Bár ezt biztosan mondtam már párszor. Gyakorlatilag olyan szinten vagyok belebonyolódva ebbe a korszakba, hogy a környezetem hülyének néz miatta, és nem érti az okát. Ami azt illeti, én sem igazán, de általánosságban azzal szoktam magyarázni a megmagyarázhatatlant, hogy egyszerűen elképzelni nem tudok ilyen magas fokú embergyűlöletet, ami ezt a korszakot jellemezte, és amúgy is borzasztó nehezen tolerálom az empátia hiányát, legyen szó bármilyen helyzetről, és próbálom megérteni, mi jogosít fel bárkit is arra, hogy különbséget tegyen ember és ember között.

A fentiekből kiindulva gondolom nem nehéz elképzelni, hogy elég sokféle változatával találkoztam már a korszak és az események leírásának. Legyen szó akár egy kordokumentumról, mint pl. Anne Frank naplója, egy visszaemlékezésről, mint Aimée és Jaguár története vagy egy bizonyos tekintetben fiktív történetről, mint pl. a Könyvtolvaj. Azt pedig mondanom sem kell, hogy a történetekkel a szemszögek is változnak. Zsidóbarát német család, a varsói gettó nyomora, vagy egy irodaház hátsó részébe évekre bezárt holland kislány...
Szóval sokan, és sokféleképpen megközelítették már a témát és a korszakot, de ennyire hidegvérű, pusztán statisztikai megközelítéssel, mint ebben a könyvben még nem nagyon találkoztam. És még azt sem mondhatom, hogy ez az egész fikció műve (ahogy semmi nem lehet teljes mértékben az, ami ezzel a témával foglalkozik), mert a történet Rudolf Höß életén alapul. Senkit ne tévesszen meg, hogy a főszereplő vezetékneve Lang. Ahogy Merle is mondta anno "Rudolf Lang történetében a vezetéknevén kívül minden igaz".

Ezt a könyvet, vagyis inkább a főszereplőjét egészen sok aspektusból lehetne elemezni. Meg se kísérlem felvázolni az összeset, egyrészt mert akkor még egy év múlva is ezt a bejegyzést pötyögném, másrészt tuti kihagyok valamit még így is, és a bejegyzés közzététele után fog eszembe jutni, hogy még ezt meg ezt meg ezt bele lehetett volna szőni. De azért felvillantásszerűen nézzünk meg pár ilyen aspektust.
Az első és legnagyobb mi lett volna ha ebben az esetben leginkább ahhoz a családhoz köthető, melyben a főszereplőnk kénytelen volt felnőni. Mi lett volna ha a család nem ennyire mélyen vallásos, ha az édesapa nem terheli meg a 13 éves kisfiát olyan dolgokkal, hogy ha ő meghal, akkor a kicsinek kell magára vállalnia mindenki bűnét az apa helyett. Milyen szülői magatartás ez?! Láthatjuk hová vezetett mindez.
A másik ilyen dolog, ami nem igazán választható el a családtól az az, hogy mi lett volna ha a fiú nem ilyen félelmetes mértékben labilis lelkileg és valamivel kevésbé befolyásolható? Képes lett volna olyan egyszerűnek tűnő dolgokra, mint a szeretet, és akkor nem csak egy rakás számadatként tekineni arra a 3.5 millió emberre, hanem úgy tekinteni rájuk tényleg, mint érző emberekre? Sajnos/szerencsére ez az, amire sosem tudjuk meg már a választ.

Még egy dolog, ami a történettel kapcsolatban elgondolkodtatott. Több értékelésben láttam, hogy a könyv vége felé haladva az olvasó is egyre inkább a gépezet részévé válik, és azon agyal ezekkel a mocskokkal együtt, hogy hogy lehetne nagyobb teljesítményt kicsiholni a KL-ekből.
Nos, én úgy álltam hozzá a dologhoz, hogy majd én megmutatom mindenkinek hogy nincs igaza... Sajnálattal kell közölnöm, hogy belebuktam az elhatározásomba, és ezt nálam jobban senki nem szégyellheti. Az sem segít sokat, hogy szinte azonnal felszínre bukott bennem a "mégis hogy beszélhesz így?"- gondolat. Legyünk nagyvonalúak, és írjuk ezt az írói zsenialitás számlájára...

Mert bizony azzal kell összegeznem ezt a bejegyzést, hogy az író valami csodálatos munkát végzett, és nagyon örülök, hogy tavaly áprilisban a Könyvfesztiválos Európa standos ámokfutásom alkalmával ez a könyv is szembe jött velem a polcon.

Értékelés
5/5 - Kivételesen nem a történetnek, hanem inkább az írónak szól.

Zeneajánló
Rosenberg Dani - Zsepiket előszedni! Köszönöm, @csgabi, hogy megmutattad a videót!

Sarah Rees Brennan: Unspoken (The Lynburn Legacy 1.)

Fucsa kis könyv ez. Akármennyit gondolkodom is rajta, nem igazán tudom becsatornázni a róla csapongó gondolataimat. És ezt a csapongást a lehető legsúlyosabb végletek között tessék érteni.
Nem tudom eldönteni, tetszett-e amit láttam, nem tudom eldönteni, hogy ez a cselekmény pörgött-e vagy inkább vontatott volt. A titkok homálya vonja be az egész cselekményt, s ez a köd az én szememre, és érzékeimre is rátelepedett olvasás közben.

Azt mindenképpen a könyv, és az író számlájára lehet írni - és ezt semmiképpen ne tessék panaszkodásként értelmezni - hogy a világ, ami ebben a történetben elkezdett kiépülni az egyik legfantasztikusabban kidolgozott "élettér", amit az utóbbi időben fantasy témakörben megtaláltam magamnak.

Azt, hogy maga a történet jó - a bizonytalankodásom ellenére - talán az igazolja a legjobban, hogy nagyjából két nagy lélegzetvétellel olvastam el a harmincöt fejezetet. Igaz az első fejezet felénél egy hosszabb időre letettem, mert megint van vagy öt könyv, ami egyszerre érdekel, de aztán beleugrottam csütörtökön, és tegnap már le is tettem.
Tulajdonképpen a történet alapkoncepciójára is az vonatkozik, mint magának a világnak a felépítésére. Újszerű. Legalábbis nekem az volt. Emellett nagyon tetszett, hogy a helyzetnek abszolút nem csak a szép és fényes oldala van bemutatva, hanem bizony teret kap minden kellemetlenség is, ami ezzel jár. Foglalkoznak vele, nem söprik a szőnyeg alá.
Az, hogy a csavarok mennyire kiszámíthatók, mennyire meglepőek, mennyire ilyenek, mennyire olyanok, na ez az, amit nem tudok eldönteni egyenlőre.
Konkrét példa erre a humor kérdésköre. Minden értékelőben, amit a könyvről olvastam, felvetődött ez a dolog. Nyilván bennem van a hiba, de én itt annyira érezhető humort nem találtam. Inkább köd, komolyság, és bonyolult érzelmek, amikkel így vagy úgy de kénytelenek megküzdeni a szereplőink.

És ha már a szereplőknél tartunk. Ezért is jár egy pluszpont az írónőnek. Mert a karakterek rendkívül jól kidolgozottak, egyáltalán nem rugaszkodnak el attól a világtól, amelyet maga a történet megteremtett nekik. Attól független, hogy fiatalok, meg tudnak birkózni a helyzettel, melybe belecsöppentek, és képesek meghozni súlyos döntéseket, ami az egész életüket befolyásolja.

Röviden tömören. Jó volt ez a köny. Ahogy az elején mondtam, a kicsit sok köd az én érzékeimet és ítélőképességemet is elhomályosította. Remélem, ez a további két kötettel kitisztul, és akkor tényleg nem lesz min nyávognom.
Plusz kérlek, kérlek Sarah ne ess bele a trilógiák oly' sokat emlegetett kliséibe!

Értékelés
5/4,5 - Lesz ez még jobb is. Remélem. Tudom.

Zeneajánló
Mostanában nem hallgatok zenét olvasás közben. Valahogy nem tudom mi passzohatna ide.

Himaruya Hidekaz: Hetalia - Axis Powers Vol. 1-4.

Az első kötet szerepel a Booka-Shelf Reading Challenge-ben
18. pont R - A rare book/egy ritka könyv
A bejegyzés linkelésre kerül az összegző posztban.

Be kell vallanom, az anime sokkal, de sokkal előbb megtalált magának, mint az alapjául szolgáló manga. Az viszont életem egy eléggé meghatározó és jelentős időszakában szögezett le a képernyő elé, és vett meg magának kilóra.

Komolyan, ki ne értékelne egy olyan ötletet, hogy a világ majd' összes országának van valahol az emberek közt elbújva egy perszonifikációja, aki rendelkezik az adott országra jellemző minden jellemvonással?
Példának okáért Olaszország (embernevén Feliciano Vargas, vagy nekem csak simán Feli) egy igazi napsugár, mosolygós kedves, totál clueless, pizza, pasta, és napfény imádó nemzet, akinek lételeme, hogy fűzze a csajokat.
Ezzel szemben Németország (embernevén Ludwig Beilschmidt [akinek nem ez az igazi vezetékneve, ezt "csak" Poroszország után szabadon kapta, mint fiatalabb testvér], vagy nekem csak simán Lud) egy munkamániás, erős nemzet, akinek eltökélt szándéka kikupálni a másik kettő állandó szövetségesét.
Pluszban itt van nekünk a harmadik Axis-tag, Japán (embernevén Kiku Honda), aki szegény igyekszik távol maradni az őrülettől, amit a másik két szövetséges rendez maga körül állandóan és folyamatosan, egy pillanatnyi pihenő nélkül.
A történetet természetesen még színesebbé teszik az olyan országok, mint Anglia (Arthur Kirkland) a maga tea imádatával, és rá annyira jellemző ficsúrosságával, Amerika (Alfred F. Jones vagy nekem csak simán Alfie) a maga istentelen hőskomplexusával, valamint Franciaország (Francis Bonnefoy, vagy nekem simán csak Franci) a maga őrült önimádatával.
Ehhez aztán még hozzá jön az eklektikus történelmi környezet és háttér. Az egész olyan, mint egy igazán vicces történelem óra. Ha gondjaid vannak a törivel, nézz Hetáliát. Paródia létére történelmileg egész hiteles.

Igazából azért is szeretem nagyon ezt a kis történetet, mert ez az a fandom, ahol én is féligMy Ice Queen, Belarus-meddig tényleg benne vagyok. Mármint persze, vannak olyan fandomok, ahol előszeretettel gyártok én is teóriákat, meg minden, de én alapvetően egy eléggé canon-freak emberke vagyok. Na ez ennél a fandomnál nincs így. Komolyan itt jobban hiszek az összes headcanon story-ban, mint abban, amit látok...

No, de az animéről ennyit. Ha mégsem győztelek volna meg benneteket, hogy érdemes nézni, kukkantsatok rá Snitten az eddigi utolsó évadhoz írt értékeléseimre (elég sokat újra kéne nézni, de végül is nem olyan hosszúak a részek)

A mangával kapcsolatban (amit szintén inkább az animével hasonlítottam össze), leírtam a véleményemet Molyon. Az alábbi linkekre kattintva elérhetők a hosszabb-rövidebb értékeléseim:

Vol. 1.

Vol. 2.

Vol. 3.

Vol. 4.

Értékelés
5/5 - Az első 4 kötetre, és az animére összesen

Zeneajánló
Az egyik évad endingje. Én máig erre bulizom a legnagyobbakat.

Cassandra Clare: Clockwork Princess (The Infernal Devices 3.)

Visszaolvasva a Clockwork Prince kritikámat, és látva, hogy annak a bevezetőjében azt írtam, az érzelmek hullámvasútja volt az a könyv, legszívesebben szembe röhögném saját magam. Hát hol volt az a könyv érzelmek tekintetében ehhez képest?

Talán túlzás nélkül állíthatom, hogy az első betűtől az utolsóig végigsírtam a könyvet.
Volt, hogy a nevetéstől csordult ki a könnyem, volt, hogy a haragtól (nem egy olyan eset volt, mikor majdnem falhoz vágtam az olvasómat), volt, hogy a meghatottságtól, és volt olyan, hogy azért, mert a szívem bizony rettentően összefacsarodott az olvasottaktól.

Ha teljesen őszinték akarunk lenni, akkor a könyveknek nem is igazán a története számít, hanem mindaz a sok érzelem, gondolat, ami az emberben megfogalmazódik, miközben olvassa azokat.
Vannak olyan könyvek, amik nem tesznek akkora benyomást az emberre, nem érintik meg annyira az érzelmeit. Aztán vannak az olyan könyvek, mint például ez is, ami fölött még a befejezése után is napokig ül az ember, mert nem hall mást a fejében csak zizegést, és minden percben azon szenved, hogy rendbe rakja magában a dolgokat. Jelentem, nekem még most sem sikerült, pedig nem tegnap tettem le a könyvet.

Tulajdonképpen mikor napokkal ezelőtt végeztem a történettel valamikor a kései órákban, nem tudtam mást csinálni, csak ülni és gondolkodni. Másnap reggelre megért bennem a gondolat, hogy én lennék a világ legboldogabb embere, ha nem olvasom el az epilógust. Komolyan, mintha az agyam alvás közben is azon dolgozott volna, hogy rendbe tegye bennem a káoszt, amit ez a könyv okozott. Azóta is próbálkozik.

Mert hiába tudja az ember, hogy a történetnek ennél szebb, és jobb vége nem is lehetet volna, és hogy mindenki boldog, legyen akárhol, az a tükse akkor is ott van, és nem kicsit fáj.

Ha most valaki azt mondaná nekem, hogy ülj le, és olvasd el az elejétől a sorozatot, szerintem a legrövidebb időn belül elküldeném melegebb éghajlatra.
Fogalmam sincs hogy képes leszek-e még egyszer az életben kézbe venni a három kötet valamelyikét, így, hogy tudom, mi a vége.

Mert igen, ez a sorozat, és ez a rész teljesen jól van felépítve. Az egyik legjobb tér-idő kontinuumba van elhelyezve, a világ felépítését is megérti az ember a végére, de akkor is. A lelkére telepszik az egész vége, még úgy is, hogy alapjában véve talál benne olyan momentumokat, amiből többet ki lehetett volna hozni.

Összegeznem kéne, de nem tudok. A legjobb, amit tehettek az, hogy olvastok, de készüljetek fel, mert egy olyan törés lesz ennek a vége, amit nem kevés idő kiheverni.

Értékelés
5/5 - Tulajdonképpen a Clockwork Prince a favorit, de ettől fogok a legkésőbb szabadulni.

Zeneajánló
Oh, God, több is van, ha eldöntöttem, hozom.

Cassandra Clare: Clockwork Prince (The Infernal Devices 2.)

Két napja is van már, hogy befejeztem ezt a könyvet, és körülbelül még most is képtelenségnek érzem, hogy egy épkézláb bejegyzést össze tudjak szerkeszteni róla. Egész egyszerűen azért, mert számomra annyira az érzelmek hullámvasútja volt ez a könyv, hogy azt szavakba foglalni elég nehéz.

Tulajdonképpen el lehet rólam mondani, hogy a Twilight Saga olvasása óta a pokolba lehet kergetni a szerelmi háromszögek köré épülő történetekkel. És ebből aztán itt van bőven. Mégis... mégis nekem nagyon tetszett ez a rész, aminek a miértjét legjobban talán a karaktereken keresztül tudom levezetni.

Itt van mindjárt Will Herondale. Biztos emlékeztek rá, hogy az előző rész végén minden vágyam az volt, hogy megfojthassam a kölyköt. Nos, ez így a második kötet végére egy az egyben szublimálódni látszott. Gyakorlatilag abban a percben, hogy megtudtam, miért csinálja. Te jó ég, és amikor a végén kiderült, ami kiderült. Drágám annyira bizakodva nézett minden elé, és egy szempillantás alatt szertefoszlott neki minden. Mint mikor a köd feloszlik, vagy az árnyék eltűnik. Nagyon-nagyon-nagyon sajnáltam szegényt. És csak egy pár órácskán bukott el minden.
Őszintén, most inkább megölelgetném.

Jem Carstairs. Jem egy igazi angol úriember, egy hamisítatlan cinnamon roll karakter. Édes, kedves, intelligens, és borzasztóan szerelmes. Pech hogy éppen abba a lányba, akibe a parabatai-a is bele van habarodva. Őszintén, szerintem az egész eseménysor, ami a végén ott kialakult azon múlt, hogy Jemnek előbb volt alkalma lépni.
Persze, azt nem mondhatom, hogy őt kíméli a sorsa, mert nem. Neki is nagyon durva dolgokkal kell szembenéznie, és a legfurcsább az esetben az, hogy Tessa helyében, azt hiszem, én sem jártam volna el másként.

És ha már Tessa, akkor nézzük az ő karakterét. Legtöbb esetben a választani képtelen, több vasat a tűzbe tartó főhősnők az idegeimre mennek. Lásd Bella, ó, anyám... Itt viszont meglepő modon tudtam azonosulni a karakterrel. Egyszerűen fogalmam sincs, kit választanék a két srác közül, mert valamelyiküket mindenképpen nagyon sajnálnám. Komolyan mondom, remélem, Cassie valahogy ezt feloldja nekünk az utolsó részben.

Charlotte&Henry. Cukorpofik! Isstenem, mikor kiderült, hogy évekig sikeresen elbeszéltek egymás mellett...<3 Reménykedjünk, hogy őket most már békén hagyja az írónő és megkapják a saját happily ever after-jüket.

Magnus... MAGNUS. Egek!Én eddig a könyvig nem tudtam, hogy mit eszik a fél világ Magnus Bane karakterén. Igen, tudom, az első könyvben is ott van, de ott szinte semmit nem kapunk belőle. Itt viszont láttam sziporkázni, és úristen. Van egy stílusa ennek a warlock-nak. Imádnivaló stílusa.

Összességében nagyon szerettem ezt a könnyvet. Jobban is talán, mint a Clockwork Angel-t. Többször vissza-visszatértem egyes részeiez, több mondata fölött ültem percekig, hogy ezt most komolyan így gondolta az írónő? Az utolsó oldal végigolvasása után, pedig szerintem 2-3 percig tuti úgy ültem az ágyamon, mint akibe villám csapott. Nagyon kíváncsi vagyok, mit tartogat számomra a Clockwork Princess.

Értékelés
5/5 - Megérdemli.

Zeneajánló
Him: In Joy and Sorrow - Hallgattam olvasás közben, és belémhasított, hogy ide illik, bár valóban nem az 1800-as évek hangulatát idézi.

És a végére egy vers (magyarul), ami eléggé megdöbbentett, hogy itt találkoztam vele, mert legutoljára az 1984-ben volt hozzá szerencsém.

"Narancs és citrom, bongja St. Clement harangja, Tartozol tíz fityinggel, St. Martin így csilingel, Mikor adod meg? kérdi komolyan az Old Bailey, Majd ha lesz vagyonom, zengi a Shoreditch-templom. Mikor lesz pénze néki? kacagja őt a Stepney, Én nem tudom, zúgja Bow öreg harangja. Ágyad fejéhez itt jön egy fáklya, itt meg egy balta, fejed levágja. Kipp-kopp-kopp-kopp, az utolsó ember halott."

"Narancs és citrom, bongja St. Clement harangja, Tartozol tíz fityinggel, St. Martin így csilingel, Mikor adod meg? kérdi komolyan az Old Bailey, Majd ha lesz vagyonom, zengi a Shoreditch-templom. Mikor lesz pénze néki? kacagja őt a Stepney, Én nem tudom, zúgja Bow öreg harangja. Ágyad fejéhez itt jön egy fáklya, itt meg egy balta, fejed levágja. Kipp-kopp-kopp-kopp, az utolsó ember halott."
Hozzászólások
  • Everglow: @: Hey!
    I'm terribly sorry, but I'm not sure about what you wanted to tell me. I assume you like the blog, and a post which I thank you even if I don't understand how you understood it since I wrote it in Hungarian.
    About your question... Do I assume correctly that you search for other book blogs? Because if this is the case, then, oh dear. Send me a PM to the blog's mail address (you can find it under 'Contact me') I can recommend you some in Hungarian.
    Thank you for your comment!
    (2017-08-02 12:55:12)
    Jane Austen: Emma
  • Johnd844: Thank you for every other informative blog. The place else may just I get that type of info written in such a perfect means? I've a project that I'm just now working on, and I have been at the glance out for such information. ddekbbfdbadb
    (2017-08-01 14:17:37)
    Jane Austen: Emma
  • Everglow: @Rebeccah: Hello!
    Thanks for the link! I checked the page and joined to the group. :)
    Thanks for the invitation! :)
    (2016-03-08 21:51:25)
    Booka-Shelf Reading Challenge 2016. feladatok és tervek
  • Rebeccah: Hi, if you're still doing this challenge and you'd like to share what you've been reading, come over to our facebook page :)

    <a href=https://www.facebook.com/groups/BookaShelf2016ReadingChallenge/>BookaShelf 2016 Reading Challenge</a>
    (2016-03-07 15:52:41)
    Booka-Shelf Reading Challenge 2016. feladatok és tervek
  • Everglow: @Anitiger: Szia!
    Láttam is az imént a bejegyzésedet, és én is hasonlóképpen voltam. Fogtam a fejem, hogy "erre én miért nem gondoltam". :D Szóval a tiéd is jó lett.
    Egyébként én is megtaláltam sok videósnál sok nyelven. Gondolom nem nagyon létezik még más tag az ünneppel kapcsolatban. :)
    (2015-04-05 12:36:14)
    The Easter Book Tag
  • Anitiger: Szia! Én is ezt a taget találtam, de más videósnál :D Eleanor és Park tervbe van, de fogom a fejem, hogy ez meg az nem jutott eszembe válaszoláskor :)) Jó lett a tag! Kellemes húsvétot!
    (2015-04-05 12:25:31)
    The Easter Book Tag
  • Everglow: @Kinga: Akkor jól beletrafáltam. Őszintén fiúkat nem tudok elképzelni Abigéllel a kezükben. A Legyek ura jobb választás nekik, bár nem egyszerű az sem. Az Abigél esetében a film rendkívül jó adaptáció.
    (2015-02-02 21:47:23)
    Bloggerek a kötelező olvasmányok megváltoztatásáért - második állomás
  • Everglow: @Fanni: Ó, velünk sajna nem olvastattak Orwell-t. Öreg hibának érzem. Zseniális a bácsi!
    (2015-02-02 21:45:23)
    Bloggerek a kötelező olvasmányok megváltoztatásáért - második állomás
  • Kinga: Az Abigél még 0.ban kellett olvasnunk, nekünk lányoknak, a fiúknak pedig a Legyek urát. :)
    Bár nem olvastam el az Abigélt (csak beleolvastam), de megnéztem filmen és tényleg érdekes volt.
    (2015-02-02 21:29:48)
    Bloggerek a kötelező olvasmányok megváltoztatásáért - második állomás
  • Fanni: Nekünk az Állatfarm kötelező volt. :)
    (2015-02-02 21:04:09)
    Bloggerek a kötelező olvasmányok megváltoztatásáért - második állomás