I love reading

"Kapcsold ki a TV-t, és olvass!" /Kovács Ákos/

2015 könyvekben - Év végi összegző

Minden blogger és bloggerína évöszegző posztokkal frissíti fel a blogját, úgy gondoltam, én se maradok ki a jóból. Mivel a statisztikai összegző posztot akkor szoktam hozni, mikor a blog szülnapja van, most inkább (a tavalyiakhoz hasonlóan) az év legjeit szedném ráncba ebben a bejegyzésben. A kérdéssort KiMO blogján találtam meg, a linkre kattintva megnézhetitek az ő bejegyzését is.

1. Legjobb könyv, amit 2015-ben olvastál
Elnézve a 2015-ös olvasmánylistámat, ki kell jelentenem, hogy ebben az évben tele voltam jó könyvekkel. Ha egyet ki kéne választanom, akkor azt mondanám, hogy Barbara Lazar: A Virágszamuráj párnakönyve volt az. Már csak azért is, mert megjegyeztem az értékelőmben, hogy kedvenc lett belőle.

2. A legjobb folytatás, amit 2015-ben olvastál
Egészen sok folytatás a kezembe került az év folyamán. Ezek közül azt hiszem talán Robert Galbraith Selyemhernyója volt a legkiemelkedőbb. Tudnék még ide felsorolni vagy 5-öt, de akkor egy könyv többször szerepelne a bejegyzésben. :)

3. A legnagyobb csalódás
Hmm, talán James Dashner-től a The Kill Order. Az alaptrilógiát rendkívül szerettem, de az előzménykötet messze nem üti meg annak a szintjét. Új világot, új szereplőket kaptam, és máig nem tudom beleilleszteni ezt a darabot a The Maze Runner univerzumába. (Reméljük a The Fever Code jobb lesz.)

4. A legnagyobb meglepetés
Fogós kérdés. Nem igazán lepődtem meg az idén olvasott könyveimen. Ha mondanom kéne valamit, akkor Federico Moccia: A felhők fölött 3 méterrel lenne. Nem számítottam rá, hogy ennyire magába szív majd az a könyv.

5. Kedvenc új szerző (debütáló, vagy számodra új)
Egyértelműen Rick Riordan. Egy év alatt végigolvastam tőle 21 darab könyvet. Mindegyiket ugyanakkora lelkesedésel. Ez azért csak jelent valamit. :)

6. Legújabb kedvenc karakter
Jesszus, itt nem tudok csak egyet felsorolni. Csak Riordan könyveiből van vagy öt. Megpróbálom őket összeszedni:
- Percy Jackson (Percy Jackson and the Olympians sorozat)
- Leo Valdez (Heroes of Olympus sorozat)
- Anubis (The Kane Chronicles Trilogy)
- Buruu (The Lotus War Trilogy)
- Charlie (The Perks of Being a Wallflower)
- Hearthstone (The Magnus Chase Trilogy)

7. Egy könyv, amin sírtál
Nem szoktam könyveken sírni, viszont volt egy adaptáció, aminek a végét megkönnyeztem. John Boyne A csíkos pizsamás fiú című művének filmváltozata.

8. Egy könyv, ami boldoggá tett
Azt hiszem erre a tökéletes válasz Rick Riordantól a Szörnyek tengere (Percy Jackson and the Olympians 2.)
Az első oldalon elnevettem magam. Fun fact: Barátnőm, akivel nem mellesleg cca 1,5 évig egy szobában laktunk koliban, és aki ajánlotta nekem a sorozatot (amitől én húzódoztam az elején) pont kint volt az előtérben és csak hallotta, hogy az ágyamon fekve kuncogok (az ajtó mellett volt az ágyam), és rögtön mondta, hogy "Látod, látod, már az első oldalon nevetsz." Well, I'll admit she was right.

9. Kedvenc filmadaptáció, amit idén láttál
Ummm, A Scorch Trials. I knooooooooooow. Nem nagyon lehet adaptációként tekinteni rá, mert a könyvhöz tényleg nem sok köze volt. Viszont az államvizsgám óta még mindig a leginkább chill élményem.

10. A legszebb könyv, amit idén vásároltál, vagy kaptál
Iszonyatosan sok csodálatos könyvet kaptam, vettem idén. A teljesség igénye nélkül pár példa:
- Anne Frank: Mesék és történetek a Hátsó traktusból (Köszönöm, Borsó) :)
- Colleen McCullough: Tövismadarak (és ezt is) :)
- Yann Martel: Pi élete (Könyvfeszt)
- Maria Dueñas: Öltések közt az idő (TESCO-s nyári akció)
- Barbara Lazar: A Virágszamuráj párnakönyve (Lira.hu)
- Soman Chainani: Jók és rosszak iskolája (TESCO)

Ennyi lenne az én évősszegzőm. Ha gondoljátok, írjátok meg nekem a tiéteket is.
Végezetül pedig szeretnék minden kedves olvasónak nagyon boldog és sikerekben gzdag új évet kivíánni. :)

Adatlapmustra 3. - James Dashner: The Fever Code

Annak idején az "Adatlapmustra" nevű rovatszerűséget a The Death Cure magyar adatlapjával kezdtem el vezetni. Most, harmadik bejegyésnek elhozom az újabb előzménykötet, a The Fever Code adatlapját. Valamint persze azt is, amit eddig tudtunk, illetve gondolunk róla.

Magáról a könyvről a  The Kill Ordernek köszönhetően merült fel a téma, mert felvetődött a kérdés, hogy mi lesz az előzménykötetekkel. Trilógia lesz belőlük, megállunk a The Kill Odernél, vagy mégis mi lesz, és hogy lesz.

Persze, én, meg rajtam kívül még valószínű többmillió The Maze Runner Series rajongó tudja, hogy nem, a The Kill Order nem magában álló előzménykötet, hanem ősszel követni fogja a The Fever Code.

Így jött az ötlet, hogy felkukkantsak az egyik legnépszerűbb külföldi könyvmolyokat összefogó oldalra, a Goodreads-re, ahol örömmel láttam, hogy bizony vannak ott infók a könyvről most már rendesen. Aki szeretné, az itt megtekintheti a kérdéses adatlapot.

Nézzük akkor tematizálva, hogy szerénységem mit gondol az ötödik, vagy ha jobban tetszik, kronológiai sorrendben 0,6. könyvről.
A borító... Éééééén mindjárt visítok. Imádom ezeket a külföldi borítókat, még akkor is, ha ez most kifejezetten a The Maze Runner borítójára hajaz (nem véletlen egyébként), ami annyira  még nem is tetszett. Ennek valahogy a színei fogtak meg, meg a betűtípus, amivel a cím írva van. Feladom teljesen cover mániás vagyok.
A történet. Nos a történetéről körülbelül annyit tudunk, mint amennyi a borítóra is fel van skiccelve egy mondatban. "The story of how the Maze was built." Pontosan erről fog szólni, hogy milyen volt a WKCD abban az időben, amikor még épült az Útvesztő, egyáltalán hogy épült meg (hogyan építette meg egy fiú, az egyetlen, aki képes volt arra, hogy kijusson onnan). Hogyan választották ki a Gladers-eket. Hogy került képbe a Group B. És hogy az a bizonyos fiú, meg egy mellette dolgozó lány mégis melyik oldalon állnak. Hová húzza őket a lojalitásnak egy olyan mértéke, amit senki nem látott előre.

Az én személyes elvárásaim? Én nem kérek sokat, igazán. Én csak annyit szeretnék, hogy az alaptrilógiában szereplő szívem csücske karaktereimet visszakaphassam. A The Kill Order azért is volt nekem rettentően idegen, mert hiába annak az univerzumnak egy része, egy teljesen más világba cseppentem bele, teljesen más szereplőkkel, ahol a kapcsolódási pontot csupán a prológus és az epilógus jelentette.
Nos, a fülszöveget elnézve, plusz tudva azt, hogy ennek a szösszenetnek az előszava egy Newt nevű srác szemszögéből lesz megírva, azt hiszem, nem várok túl sokat. Arról inkább ne is beszéljünk, hogy a The Death Cure-ban történtek után egyértelműen szívszaggató lesz látni egy szemszöget, ami tőle származik, még ha csak egy elősző erejéig is. Imádni fogom, mert eddig is mindent megadtam volna egy Newt POV-ért, de a szívem fog beleszakadni. Abba meg pláne, hogy (remélhetőleg) mind a 304 oldalon ott fogom őt látni a többiekkel együtt. Remélem, a könyv megadja majd annak az illúzióját, hogy az a bizonyos történetszál nem történt meg, és nem is fog megtörténni.

Számomra, mint már-már fanatikus The Maze Runner Series rajongó számára nagyon várós ez a könyv, mindennel együtt, amit esetleg magában rejthet. Kíváncsi vagyok mi maradt még benne Jamie bácsiban 3 kötet egy kiegészítő, meg egy előzménykötet után, ami ezzel az univerzummal kapcsolatos.

Cassandra Clare: Clockwork Angel (The Infernal Devices 1.)

Mikor tegnap éjjel (vagy pontosabban fogalmazva ma hajnalban) letettem a könyvet, az első gondolatom az volt - amellett, hogy legszívesebben megfojtottam volna William Herondale-t - hogy ez a könyv egy igazi trilógia nyitódarab. Lehet azonban, hogy csak azért éreztem így, mert nagyjából két nagy levegővétellel olvastam el a könyvet.

Persze a legtöbben tudjuk, hogy ez a sorozat szorosan egybefonódik az írónő másik sorozatával a The Mortal Instruments-el (A Végzet Erekléyi), és van egy kronológiai meg egy az írónő által megadott olvasási sorrend is.
A helyzet az, hogy a másik sorozat egyelőre nagyon váratni fog magára, mert túl hosszú a várólistám, de amúgy nem kizárt, hogy az is kap tőlem egy esélyt.

Visszatérve ehhez a sorozathoz, és azon belül is ehhez a részhez, azt kell mondanom, hogy, ahhoz képest, hogy ez az előzménytrilógia, inkább követi az írónő által megadott sorrendet. Én legalábbis nagyon úgy éreztem, hogy belecsöppentem egy olyan világba, amit nem az alapjaitól láttam felépülni. Egy olyan világba kerültem, ami bizonyos mértékig elvárja, hogy előzetes ismereteim legyenek róla. Ez igazából annyira nem is volt baj, mert ahogy haladtam a történettel, úgy világosodott meg előttem minden. Tekintve, hogy a főszereplőnk is körülbelül annyira élt homályban, mint én.

Egyébiránt nagyon szerettem a történetet. Különösen igaz ez a tér-idő síkra, amiben helyet kap. A viktoriánus kori London. Igaz, a városból, illetve a korszellemből sokat éppen nem kapunk, de tudjuk, hogy ott és akkor játszódik a sztori.
Amivel (mármint a sztorival) kapcsolatban azért annyi megjegyezni valóm még akad, hogy - talán abból fakadóan, amit a felépítettséggel kapcsolatban írtam - nekem kicsit furcsa volt. Egy ideig nem történik semmi, mindenki mindenre választ keres már-már idegtépően hosszú ideig, aztán egyszer csak bumm, beindulnak az események, és sorban történik minden gyors egymásutánban. Mondanom se kell talán, hogy az utóbbi vonását a történetnek még inkább értékeltem, de a válaszkeresés se elhanyagolható ahhoz, hogy megértsük a felépített világot. Szóval semmilyen tekitetben nincs rosszl felépítve a történet, maximum egy kicsit szokatlanul.
Mondjuk nem kizárt, hogy azért gondolom ezt, mert tényleg majdnem egyszerre olvastam el az egészet. Plusz még azért még dolgozódik fel a történet.

A karakerekkel kapcsolatban is van az embernek egy kialakulóban lévő véleménye, de ez két kötet alatt még messze túl sokat változhat, szóval semmiképpen nincs kőbe vésve.
A három főszereplő - Will, Jem és Tessa - közül, mint mondtam, Will-t szíves örömest megfojtanám. Amúgy csípem a kölköt, minden idiótaságával együtt, de most megfojtanám. Jem egy tökéletes cinnamon roll karakter. Anyám, ő mindenkivel tud bánni. Tessa meg. Ő Tessa. Bármi, bárki lehet még abból a lányból.
A másik hármas csapat, akit gondoltam megnevezni, az Henry, Charlotte és Jessie. Az első kettőt imádom. Mindenki anyukája meg apukája. Jessamine-t viszont nem tudoom hová tenni. Néha csak tátottam rajta a számat, hogy "Wow, kemény csaj", máskor meg vertem a fejem a falba, hogy "Édesem, hogy lehetsz ennyire buta csitri."

Összességében nem volt rossz történet, kíváncsi leszek, mi  fog még kialakulni, úgyhogy most azt hiszem, megyek, és folytatom a barangolást a viktoriánus Londonban a Clockwork Prince segítségével. :)

Értékelés
5/4,5 - Voltak furaságai, de alapvetően nem rossz a történet, és tetszik a világ.

Zeneajánló
Across The Stars - Tudom, SW univerzum, nem tehetek róla, mostanában nálam folyamatosan ez szól.

Leon Leyson: A lehetetlen valóra vált - Egy fiú Schindler listáján

Az időszakos inszomniám velejárója, hogy lassan, de biztosan megtanulom értékelni a rövidebb, egy éjszaka alatt elolvasható könyveket.
Ezzel a történettel egyébként szerettem volna várni a januári Holokauszt emlékolvasásig, de egy kicsit átrendeztem a várólistámat, így arra is maradt olvasnivaló.

Szó mi szó eléggé tartottam ettől a könyvtől, lévén Lengyelországban játszódik, és ugyanolyan memoár mint Władysław Szpilman Zongoristája. Arról a könyvről az értékelőmben említettem, hogy az eddigi legmeghatározóbb Holokauszt témájú olvasmányom. Annyira konkrét és érzékletes, hogy azt csak és kizárólag nappali fénynél voltam képes olvasni.

Megnyugvással töltött el a tapasztalat, hogy Leyson memoárja nem ennyire félelmetesen konkrét. Pesze itt is kapunk egy átfogó képet a borzalmakról, amit a lengyel zsidóknak el kellett szenvedniük az ország német megszállásának idején, de jóval nagyvonalúbb, kevésbé éles a kép. Mondhatnám azt is, hogy ilyen formában ezt a könyvet oda merném adni kisebb gyerekek (úgy 14-15 évesek) kezébe is, míg a Zongoristánál ez szóba sem jöhet. Azt felnőtt fejjel is nehéz olvasni.
A másik ilyen "könnyítő" mozzanata a könyvnek pedig az, hogy hellyel-közzel gyerekszemszögű a történet. Mármint Leon Leyson (vagy eredeti nevén Lieb Lejzon) felnőttként emlékszik vissza erre a vészterhes időszakra, mikor még nem volt 10 éves sem. Szóval bennem végig volt egy olyan érzés, hogy a fiú látja, tudja, mi van körülötte, megtanulta a szükséges praktikákat, hogy túléljen, mégis volt egyfajta könnyedség, hogy úgy mondjam az egész történetben, amivel nem rémítette halálra az olvasóját, hanem sikerült rá egy rettentő sajátos befolyást gyakorolnia.

Ami számomra új volt ebben a regényben a többi Holokauszt történethez képest, hogy konkrétan láthattuk mennyire megdöbbentő volt a különbség a gettó falain belül, és azon kívül zajló világban. Egyszerűen a bent rekedtek nem értették, hogy mellettük pár méterrel hogy folyhat még mindig normálisan az élet, mikor nekik minden nap, sőt minden újabb óra küzdelem.
Ugyanez megtörténik a győztes nemzetek képviselőivel. Míg az egyik a földi pokolban is túlélt, egész egyszerűen azért, mert muszáj volt neki, addig a másik legnagyobb problémájaként azt hozza fel, hogy nem volt elég dohánya.

Aztán persze nincs más választás, bele kell törődni a helyzertbe, és kihozni abból a legjobbat. Én személy szerint teljes mértékben megértem, hogy Leyson miért nem beszélt az élményeiről egészen addig, míg a Spielberg-féle Schindler listája meg nem mozgatta a közönséget.
Egyébként örültem, hogy beleláthattam abba, hogy Keneally története hogy kezdődött a ma már méltán híres regénnyel, és jó érzéssel töltött el, hogy annak a könyvnek, és ennek teljes mértékben megyegyezett a vége. Sőt, a történet során említi még egyszer a filmet Leyson.

Összességében én rendkívül örülök, hogy az írónak volt bátorsága szembenézni a múlttal, képes volt az egész borzalmat annyi idő után felemlegetni, és megírni a történetét. Annak ellenére, hogy a könyv kiadását már sajnos nem érte meg.

Értékelés
5/5 - Kevesebbet ha akarnék se tudnék egy ilyen történetre adni.

Zeneajánló
Schindler's List Theme Song - Nem túlzás azt állítani, hogy John Willams egy zseni, ugye?

Karácsonyi forgatókönyv Book Tag

A tavalyiakhoz hasonlóan idén is egy Tag bejegyzéssel szeretnék minden kedves olvasómnak, bloggernek, vloggerek és úgy általában mindenkinek kellemes ünnepeket kívánni.
A mostani kis bejegyzés egy cseppet más lesz, mint az eddigi tagek az oldalon. Egy pillanat, és meglátjátok, miért.
Előtte viszont még el kell mondanom, hogy a bejegyzést először Virág blogján láttam meg, és tőle kértem el. Az ő válaszait a fenti linken megnézhetitek. Mi pedig akkor vágjunk is bele...

Hogy is működik a Tag?
Egészen egyszerű. Ki kell választanod 5 könyvet, melyeknek a címét felírod egy-egy papírcetlire, összekevered, és beleteszed valamibe, amiből ki tudod húzni szép sorban. Egy-egy könyvet, illetve azoknak egy-egy szereplőjét 2 kédéshez használhatsz fel. Az egyes szereplőket úgy kell kiválasztanod, hogy felcsapod az adott könyvet, és az első szereplőt társítod a kérdéshez, akinek a nevét meglátod az oldalon. Hogy aztán mennyire fog passzolni az állítás... Ez lesz az érdekes az egészben. :)

A választott könyveim
Az én választásom a következő 5 szépségre esett:

  1. Rainbow Rowell: Eleanor és Park
  2. Szabó Magda: Abigél
  3. Charlotte Brontë: Jane Eyre
  4. Robert Galbraith: A Selyemhernyó
  5. John Green: Csillagankban a hiba

Nézzük a köröket

1. kör - Charlotte Brontë: Jane Eyre

1. A családtag, aki borzalmas gyümölcskenyeret készít karácsonyra - Henry Lynn
Nem igazán hiszem, hogy bárki is emlékezne Mr. Lynn-re a könyvből, hiszen igazi mellékszereplő. Ő is részét képezi annak a társaságnak, amit Mr. Rochester invitál meg Thornfield Hall-ba, mikor színre lép Blanche Ingram.
Tulajdonképpen, ha azt nézzük, találó az állítás. Lévén egy magas rangú úriemberről van szó, aki élete során állandóan körbe volt véve szolgálókkal, szakácsokkal és mindenkivel. Nem nagyon hiszem, hogy remekelne, ha gyümölcskenyér-készítésre kényszerülne.

2. Aki mindig kifűrkészi az ajándékokat az ünnepek előtt - Mr. Rochester
Na jó, ez vicces. :D Edward Rochestert annyira se érdekli a karácsony, mint engem ebben a pillanatban. Pedig nekem elhihetitek. Jelen pillnatban a tőlem egyik legtávolabb álló érzelem a karácsonyi hangulat.
Rochester soha nem kezdene ajándékvadászatba, sőt a fa alatt lévők miatt is csak morogna.

2. kör - John Green: Csillagainkban a hiba

3. Aki mindig a legrosszabb ajándékot adja - Augustus Waters
Meh, én nem tudom. Gus nekem tipikusan olyan karakternek tűnt mindig is, aki rendkívül jó emberismerő. Szerintem ő nem adna rossz ajándékokat. Hacsak nem uralkodna el felette a személyében amúgy jelen lévő filozófus és nem ennek alapján választana valami érdekességet.

4. Aki legalább kétszer felborítja a karácsonyfát Szenteste előtt - Augustus Waters
Úgy látszik Gus a "Rontó Pál" ebben a családban. Nem gondolnám, hogy olyan ügyetlen lenne és/vagy annyiszor lenne dühös, hogy karácsonyfát kelljen borogatnia.
És egyébként is. Miért kéne Szenteste előtt karácsonyfát állítani? Abból csak ilyen balesetek következnek be.

3. kör - Rainbow Rowell: Eleanor és Park

5. Scrooge vagy Grincs, aki utálja a karácsonyt - Eleanor
Hogy őszinte legyek, ezen nincs mit csodálkozni. Ha nekem olyan szüleim lennének, mint szegény lánynak, és se nagyon repesnék az ünnepekért. Főleg a karácsonyért nem.

6. Karácsonymániás, aki már december elsején díszbe öltözteti a házat - Park
Szó, mi szó a családi körülmények ideálisabbak. Egy kicsivel. Hogy aztán Park és a családja mennyire ünnepel karácsonyt és ennyire engednék a szülők, hogy a fiuk díszbe öltöztesse a házat, az egy másik kérdés.

4. kör - Szabó Magda: Abigél

7. Aki mindig el akarja kapni az embereket a fagyöngy alatt - Zsuzsanna testvér
Khm, maximum azért, hogy jól megbüntesse a lányokat a komolytalan viselkedésért. Meg, hogy utána száműzze a növényt a Matula falai közül.

8. Aki furcsa karácsonyi pulcsikat hord - Kőnig tanár úr
Ez viszont nagyon is talált! Ha van olyan ember a Matula tanári karában, aki meg meri engedni magának a fura karácsonyi pulcsikat, az csak Kőnig lehet. Én biztos vagyok benne, hogy a furcsasága ellenére jól állnánk neki.

5. kör - Robert Galbraith: A Selyemhernyó

9. Aki ismeri az összes karácsonyi dal szövegét - Matthew
Jelesül ő Robinnak a vőlegénye, ha valakinek esetleg kiment volna a fejéből.
Őszintén szólva az eddigi két kötet alatt Matt nekem inkább egy kötözködő sznobnak tűnt, aki nagyon nem tudja tolerálni, ha valami nem az akarata szerint megy.
Egy szóval nem tudom elképzelni őt, amint fennhangon karácsonyi dalokat énekelget.

10. Aki odaégeti az egész karácsonyi menüt, ezért kénytelen kínait rendelni - Strike
Iiiiiiiiigen, ezt kifejezetten el tudom képzelni. Amennyiben egyáltalán fordít arra gondot, hogy belekezdjen a sütés-főzésbe.

Egy kis kiegészítés
Így a tag végére érve pár szót azért még szeretnék írni.
Először is a minta természetesen most is szabadon vihető, egy forrásmegjelölést kérek attól, aki esetleg az én blogomon talál rá a bejegyzésre.
Másodszor pedig szeretnék még egyszer kellemes ünnepeket kívánni mindazoknak, akik olvassák ezt a bejegyzést. Jó olvasást a fa alá kerülő könyvekhez, kuckózzatok be velük egy bögre teával, kakaóval, meg egy jó meleg takaróval. :)

És a végére egy kis zeneajánló :)


Barbara Lazar: A Virágszamuráj párnakönyve

Nem is tudom, hol kezdjem ennek a csodának a bemutatását, mindenesetre a lehetőségekhez mérten megpróbálok egy értelmesen felépített bejegyzést írni róla.
Annyit előrebocsátok, hogy az első betűtől az utolsóig élveztem, imádtam, hol sírtam, hol nevettem, hol aggódtam, és a végén már beletörődtem mindenbe.

Tulajdonképpen nem tudom, hogy hogy is van ez, de engem általában év vége felé szoktak megtalálni az adott év best olvasmányai. Tavaly az Eleanor és Park, most ez.
Félreértés ne essék, olvastam rengeteg csodálatos könyvet ebben az évben (ahogy azt a zömében 5/5-ös értékelések híven tükrözik is), de - legalábbis eddig - erre mondhatom azt hogy olyan igazi kedvenc.

Igzából elég régen megvan már a könyv (úgy augusztus vége óta), és azt kell mondanom első körben a borítója fogott meg nagyon. Gondoltam, hogy egy ilyen borító csak jó történetet rejthet, már csak azért is, mert a keleti kultúra és Japán nálam mindig betalál. Az pedig csak hab a tortán, hogy ez a könyv belül is szép. És ez nem csak a töténetre vonatkozik. Szépen díszített, jó szerkesztésű szöveg.

A történet 18 könyvből, azokon belül pedig rövid fejezeteből áll, melyek mindegyikének külön címe van. Lévén a történet egy párnakönyv, vagyis egyfajta napló, jórészt a főhősnő, Kozaisó vagyis Rózsaszín Virág szavait halljuk. Az utolsó pár oldal vált szemszöget, amit a történet, vagyis Kozaisó életének alakulása szükségessé tesz.

Bár párnakönyv, a fentiekből jól látszik, hogy a szerkezete nem pontos naplószerű, tehát nem napra pontosan dátumozott bejegyzések sora.
A történet maga egy Kozaisó nevű lány életét kíséri szemmel attól a naptól kezdve, hogy szegény parasztcsaládja egy darab földért eladja a földesúrnak egészen dicsőséges haláláig.
Ó igen, az már az előszóból is világosan kitűnik, hogy ennek a könyvnek a szó szoros értelemben nem lesz happy end-je. Ezzel nem áulok el sokat, tényleg a történet első oldalán konkrétan le van írva.

Számomra ez a könyv egyébként valóban az, amit a fülszöveg is ígér. Egy lírai szépségű élettörténet, ami ugyan tele van szomorúsággal, vérrel, bosszúvággyal, de életcéllal, tenni akarással, boldogsággal, és dicsőséggel is.
Nem az én tisztem lesz hogy elemezzem Kozaisó életútjának minden lépését, már csak azért sem, mert a borítón lévő pár szó/mondat mindent leír, amit nagy vonalakban tudni kell.

Kozaisó vagyok.
Ötödik leány.
Játéknő.
Mesemondó.
Szerető.
Feleség.
Szamuráj.

Kicsit még a témánál maradva azt azért meg kell jegyeznem, hogy az előszót olvasva eléggé megijedtem, hogy ez a történet arra fog alapozni, hogy az olvasó a XII. századi Japán (merthogy ez a történet tér-idő kontinuuma) professzora és mindent tud a korról és a kultúráról. Szerencsére ebből a szempontból is kellemesen csalódtam a könyvben, a sok lábjegyzet és kiegészítés megsegítette a könyv olvasását úgy, hogy nem akasztotta meg az élményt. Megtette ezt helyette néhány helyen a fordítás. Picit nehezen képzeltem el helyenként, hogy ez most hogy is volt, és ilyenkor elgondolkodtam, hogy vajon ez az eredetiben is így szerepel? De alapvetően a fordítással sem volt ezen kívül bajom. Csodával határos módon.

A karakterek kidolgozottságáról is akartam írni pár szót, a történet szerint azonban egy valóban létező párnakönyvről beszélünk, így a karakterek kidolgozottsága semmilyen szempontból nem az írón múlott. Egyébként szerintem mindenkit épp annyira ismerünk meg, amennyire a történet alakulása szempontjából szükséges.

Összességében számomra ez a könyv abba a bizonyos tipikus letehetetlen kategóriába tartozik, tartozott. Az én olvasatomban a vége is happy end igazából bármilyen szomorú is, mert a főhősnő mindvégig hű maradt magához az elveihez és a szeretteihez. Magam is sokat tanulhattam a történetből.

Értékelés
5/5* - Kedvenc lett

Zeneajánló
Yiruma: Kiss the Rain - Fogalmam sincs miért, de elsőre ez ugrott be.

Rick Riordan: The Sword of Summer (Magnus Chase and the Gods of Asgard 1.)

Ritka az ilyen eset, de most a Puffin borítója sokkal jobban tetszik, mint a Disney-Hyperion-é. Félreértés ne essék, a Disney borítóit is imádom továbbra is, hiszen ők értenek hozzá, hogy olyan borítókat alkossanak, hogy a könnyed is kicsorduljon és azonnal a magadénak akard a könyvet, de most kivételesen a Puffin is remekelt.

Ami a belbecset illeti... Nos, azt kell mondanom, hogy az alapok, a keretek nagyjából ugyanazok, amiket az eddigi Rick bácsi-féle könyvekből megszokhattunk. Csakhogy, ha róla, mint íróról van szó, azt sem árt számításba venni, hogy érti a dolgát, és tudja, mit csinál. Most is ezt lehetett észrevenni, ugyanis a megszokott kereteket, úgy ahogy kell, felfrissítette olyan színekkel, amiket eddig nem nagyon láttunk tőle. Itt természetesen nem pusztán arra kell gondolni, hogy átnyargaltunk szépen az északi mondakörre. Ezek a színfoltok, vagy inkább színsávok a karakterein keresztül érhetőek tetten leginkább. Én legalábbis végig így éreztem.

Azt kell mondjam, megmaradt az első kötetek átka ennél a történetnél is. Úgy értem, várni kell igazából a történet feléig, hogy úgy istenigazából beinduljanak az események, és mindenki színre lépjen, akire számot tarthatunk a történetben. Nem azt mondom, hogy nem szükséges ez a lassabb felvezetés, sőt azt sem állítom, hogy akár egy percig is unatkoztam volna (az oltári nagy hazugság lenne). Történnek itt dolgok folyamatosan, csak meg kell várni míg kiforrják magukat.
Az is megszokott tény, hogy a kiforrás folyamata, a felkészülés az aktuális nagy csatára jóval tovább tart, mint maga a nagy csata, ami pillanatok alatt elintéződik.

A tér, amiben játszódik, ugye az északi mitológia színtere, a Vikingek, a Valhalla és egyéb ilyen nyalánkságok otthona.
Azt kell mondjam, mindig is rendkívül bosszantott, hogy ez a szelete a nagy hitvilágoknak egy óriási fehér folt volt. A szó szoros értelmében semmit nem tudtam eddig a mondakörről. Most már nem akkora a köd. Nem állítom, hogy mindent tökéletesen értek, ez nem igaz, de sokat segített a könyv, és a végén lévő glossary (imádom, amiért ezeket sosem hagyja ki). Remélem, a további két könyv még több segítséget fog nyújtani.

Végül, de nem utolsó sorban ejtsünk pár szót a karakterekről.  Említettem, ugye, hogy nagyrészt ők jelentik a színfoltot a történetben. Különösképpen igaz ez Hearthstone-ra a tehetséges rúnamágus, siket manóra (oké, elfre).
Komolyan, leginkább azért szeretem Rick munkásságát, mert nem fél olyan karaktereket írni, sőt ebben a könyvben simán mondhatjk azt is, hogy felsorakoztatni, akik "mások" mint az átlag. Imádom, hogy intelligens ember módjára képes kezelni ezeket a különbségeket, és a többi karakterét is ebben a szellemben írja meg.
A másik kis különlegességünk ebben a történetben Blitzen a dwarf. Neki is van egy érdekes történetszála, a legérdekesebb vele kapcsolatban viszont az lesz majd, hogy mit kezdenek egymással Hearth meg ő. Komolyan várom, mi lesz ebből.
A főszereplő srácunk egy rendkívül tanulékonynak és eszesnek bizonyuló emberke (félisten), akinek szintén kijutott a nehéz élethelyzetekből, de nem egyszer éppen ez menti meg a bőrét a szorult helyzetekben. A kardja meg külön egy fenomenális figura (igen, komolyan gondoltam, meg fogjátok tudni, miért, ha elolvassátok a könyvet).

Az isteneket sem hagyhatom ki a felsorolásból, lévén mégis köréjük épül a hitvilág. A legkellemesebb meglepetést Freya okozta. Sosem gondoltam volna, hogy bármelyik mondakörben csípni fogom a szépség istennőjét (induljunk csak ki Aphrodite-ból... ugh), de itt kifejezetten szimpatikus volt. A legkellemetlenebb meglepetés viszont Loki volt. Persze érezni lehetett az egész könyvön át, hogy nem éppen a legpozitívabb karakter, de én azt gondoltam, hogy olyan mértékben lesz utálatos, mint mondjuk a Kane Krónikákban Set. Aztán az epilógus szétrombolt mindent, és rávilágított, hogy nem, ő nem Set, ő inkább Apophis.

Összességében azt mondom, hogy ez is egy olyan könyv volt, aminek érdemes várni a folytatására. Ráadásul meghozta a kedvem egy kis Percy-hez megint, úgyhogy lehet, hogy nekiülök valamelyik (vagy mindkettő) mitológiás kötetnek, a Greek Gods-nak és/vagy a Greek Heroes-nak.

Értékelés
5/5 - Meg szeretnék tanulni manó-jelnyelven! :)

Zeneajánló
Na, ez az, amin még nem is gondolkodtam. Pótlom, ha eszembe jut valami.

Taylor Swift: Begin Again - Mert többször is megemlítik az énekesnőt.


Charles Dickens: Karácsonyi ének

Kiegészítés 2016. 02. 28. 21:56
A könyv az újraolvasás dátumával szerepel a Booka-Shelf Reading Challenge-ben
7. pont G - A ghost story/Egy szellemtörténet
(Az újraolvasás időtartama: 2016. február 28., 17:292016. február 28., 21:53)
A bejegyzés linkelésre kerül az összegző posztban

A mostani olvasáshoz kiegészítésként csak annyit fűznék hozzá a lentiekhez, hogy ilyenkor, február végén ugyanolyan tanulságos, ha nem tanulságosabb olvasni ezt a történetet, mint karácsony idején. Vannak olyan olvasmányok, amiket bár úgy gondoljuk, a témájuk az év egy adott időszakához köt, rá kell jönnünk, hogy egyéb esetben is képesek ugyanakkora hatást gyakorolni az emberre. Ez a könyv is ilyen. Mindegy, mikor, de olvassa el mindenki legalább egyszer. Látjátok, hogy nem nagy idő.


 

Bár abszolút nincs karácsonyi hangulatom, tegnap éjjel mégis leemeltem a polcról ezt a könyet, sőt egy végtében el is olvastam, lévén képtelen voltam elaludni. Hát, a hangulatomat nem hozta meg, vagy maximum nagyon minimális mértékben, arra viszont jó volt, hogy az enegiaszintemet lecsökkentse a minimumszint alá, így sikerült kiájulnom olyan 2:45 körül. Hajnalban.

Na, de hogy a lényegre is rátérjek, azt hiszem, azzal kell kezdenem, hogy ez az a klasszikus, amit mindenki ismer. Még az is, aki zsigerből irtózik a klasszikusoktól.
Úgy értem, nem feltétlen kell elolvasni a könyvet ahhoz, hogy a történet maga ismerős legyen. Kismillió film, és színdarab készült a mű alapján. Még nekem is volt szerepem benne, mikor anno diákszínkörrel megcsináltuk a sulinak karácsonyra.

Szóval a történet meg a karakterek mindenkinek ismerősek kell(ene), hogy legyenek, és bár annak ellenére, hogy nem szükséges elolvasni a könyvet ahhoz, hogy ismerős legyen, miről van szó, mégis úgy gondolom, a karácsonyra való hangolódásnak, vagy magának az ünnepnek alapdarabja ez a rövidke kis kísértettörténet. Mondom ezt úgy, hogy könyv formátumban nekem is most került először a kezeim közé.
Ami engem illet, bármikor olvasom, nézem, hallok a történetről, mindig megérint, és kicsit meg is rémít. Mert ugyan "mesésen" és mindenki számára érthetően közvetíti, amit közvetíteni akar, mégis megbújik ott a komolyság. Szóval nem feltétlen mesélném ezt el gyerekeknek karácsony éjszakáján. Rémálmaik lennének tőle. Abban viszont reménykedhetem, hogy a felnőtt olvasókra hatással lehet a történet, annyira, amennyire a három szellem (négy, ha úgy vesszük) hatással bírt a történet fösvény főszereplőjére.

Ha összegeznem kéne, azt mondanám, semmiképp nem adnám gyerek kezébe a könyvet (főleg nem ezzel a borítóval, ami még rám is a frászt hozza), de (fiatal)felnőtteknek tényleg a karácsony egyik alapdarabja. Szerintem én is el fogom olvasni még egyszer Szenteste egy nagy bögre kakaóval magam mellett.

Értékelés
5/5 - Végül is a célját remekül betölti, illetve betöltötte.

Zeneajánló
Lindsey Stirling - Silent Night

J. K.Rowling: Átmeneti üresedés

Kiegészítés (2015. 12. 12. 23:31)

Igazából azért érzem szükségességét ennek a kiegészítésnek, mert most olvastam először újra a könyvet azóta, hogy megnéztem az ez alapján készült katasztrófálisan pocsék minisorozatot.
Mikor belekezdtem az olvasásba, eléggé rettegtem attól, hogy az a lidércnyomás valamilyen szinten befolyással lesz az értékítéletemre, de szerencsére nem így történt.
Ami a film hatására változott az annyi csupán, hogy Shirley és Parminder karaktere kapott egy arcot, mert őket nagyon jól eltalálták színészileg, illetve karakterileg is elég jó benyomást keltettek (mármint az írotthoz képest). Jó, azt sem tagadhatom el, hogy újra elszörnyülködtem, mennyi potenciál maradt ki abból a sorozatból...
Egyébként még mindig imádok Rowling-könyvet olvasni, minden tekintetben. Varázslat, amit ez a nő művel.
Én meg vagyok olyan ostoba, hogy ezt rendre figyelmen kívül hagyom.

Az értékelés még mindig 5, sőt 5*, és ha már átfogalmaztam az értékelésem egy kicsit, miért ne tehetnék be zeneajánlót...?

Rihanna: Umbrella

 


 

Mivel ez a könyv szerepel molyon a magánkönyvtáramban, és egy küldetés is kapcsolódott hozzá, ezért ezt bővebben ott értékeltem.

A szöveges vélemény nyilvánítást elolvashatod ide kattintva.

Kedvcsinálónak álljon itt egy idézet, amit egy gimnazista fiú, Stuart Wall (alias Mócsing) szájába ad az írónő.

"Amennyire Mócsing látta, az emberiség kilencvenkilenc százaléka beleesik abba a hibába, hogy szégyenlik, kicsodák; lehazudják, próbálnak mások lenni. Mócsingnak az őszinteség volt a valutája, a fegyvere, a védelme. az emberek megijednek, ha őszinte vagy, mert ez sokkolja őket. Felfedezte, hogy a többiek megrekedtek a szégyenkezés meg a színlelés futóhomokjában, rettegnek, hogy kiszivárog róluk az igazság, ám Mócsingot vonzotta a nyerseség, minden, ami csúnya, ám őszinte, a szennyes dolgok, amiktől az apjához hasonlók megalázottnak érzik magukat és utálkoznak."

Értékelés
5/5 - Zseniális. Köszönöm az újabb remek olvasmányélményt Miss Rowling.

Stephen Chbosky: The Perks of Being a Wallflower

Egészen régóta szerettem volna már elolvasni a könyvet, és most végre sort keríthettem rá. Őszintén szólva nem minden félsz nélkül álltam neki így sem, mert sokan mondják róla, hogy a modern Zabhegyező, azzal a könyvvel szemben pedig van bennem egyfajta zsigeri hárítás. Senki ne kérdezze miért, magam sem tudom.

Ehhez mérten, fogalmam sincs, hogy a Zabhegyező milyen kaliberű mű, de hogyha csak fele ennyire jó, mint ez a könyv, akkor lehet, hogy benevezek egy régi fordításra.

Emberek ez a könyv egy igazi csoda! Én ilyen mértékben még soha nem ismertem magamra egy könyvben, karakterben, pedig nagyon régóta taposom én is a könyvmolyok varázserdőbeli ösvényét.
Charlie karaktere bizonyos tekintetben tökéletesen olyan volt, mint én, és bár voltak a történetnek olyan mozzanatai (a kábítószerezés ilyen kvázi kissé félvállról vétele, és hogy amúgy általánosságban senki nem vesz észre komolyan semmit), amiket nem tudtam hová tenni, az a kissé  furcsa, különc, filozofikus, olvasni szerető fiatalember, aki Charlie volt, lehettem volna akár én is, ha eltekintünk attól a ténytől, hogy én tulajdonképpen lány vagyok. Az, hogy a srác mindenkinek ott van, még akkor is, amikor ő maga nem érzi jól magát a helyzetben, meg végképp ismerős szitu.

A nagy kérdés persze az, hogy MIÉRT teszi ezt. Nos, ez kiderül a regényből. Aki elég szemfüles, az már a közepe táján rájöhet a rejtély nyitjára, ha nem, akkor a végén mindenképpen. Akkor viszont fejbe fogja vágni a gondolat, hogy erre miért nem gondolt korábban annál a jelenetnél, amikor lehetett volna.

A történet tehát a legtöbb tekintetben csillagos ötös. De mi a helyzet a karaterekkel?
A főszereplőnkről már eleget beszéltem. Charlie minden egyes jellemvonásával együtt egy egyéniség volt. Ezt senki nem vitathatja el tőle.
Akad még viszont másik két jómadár, akiről ebben a szekcióban beszélnem kell.
Ők pedig természetesen nem más, mint Patrick és Sam.
Patrick volt az én szívem csücske, no matter what. Imádtam a srácot minden tekintetben. Nála jobb ember nem is állhatott volna Charlie mellé. Komolyan.
Sam pedig... na igen. A majdnem elérhetetlen love interest, aki minden ilyen kaliberű srác életében ott van, legyen az fikció vagy maga a valóság.
Sam volt az a valaki, aki több-kevesebb sikerrel megpróbált utat mutatni Charlie-nak, hogy is lehet önmaga. Azonban lévén a miértekkel ő sem volt tisztában, teljes sikert ő sem érhetett el. Mindennek ellenére mindvégig ott volt a fiú mellett, sőt még az után is.

Összességében csak annyit mondhatok, hogy megint találtam egy olyan írást, amit csaknem kötelező jelleggel a kezébe adnék a 15-16 éves korosztálynak, hogy legalább megpróbálják annyira teljesnek érezni magukat, mint amilyen tejes volt Charlie a történet végén.

Értékelés
5/5 - "We are infinite!" - Komolyan szeretném, hogy ezt az érzést legalább egyszer az életben mindenkinek legyen alkalma átélni.

Zeneajánló
The Smith: Asleep - Mi lehetne más?

Hozzászólások
  • Everglow: @: Hey!
    I'm terribly sorry, but I'm not sure about what you wanted to tell me. I assume you like the blog, and a post which I thank you even if I don't understand how you understood it since I wrote it in Hungarian.
    About your question... Do I assume correctly that you search for other book blogs? Because if this is the case, then, oh dear. Send me a PM to the blog's mail address (you can find it under 'Contact me') I can recommend you some in Hungarian.
    Thank you for your comment!
    (2017-08-02 12:55:12)
    Jane Austen: Emma
  • Johnd844: Thank you for every other informative blog. The place else may just I get that type of info written in such a perfect means? I've a project that I'm just now working on, and I have been at the glance out for such information. ddekbbfdbadb
    (2017-08-01 14:17:37)
    Jane Austen: Emma
  • Everglow: @Rebeccah: Hello!
    Thanks for the link! I checked the page and joined to the group. :)
    Thanks for the invitation! :)
    (2016-03-08 21:51:25)
    Booka-Shelf Reading Challenge 2016. feladatok és tervek
  • Rebeccah: Hi, if you're still doing this challenge and you'd like to share what you've been reading, come over to our facebook page :)

    <a href=https://www.facebook.com/groups/BookaShelf2016ReadingChallenge/>BookaShelf 2016 Reading Challenge</a>
    (2016-03-07 15:52:41)
    Booka-Shelf Reading Challenge 2016. feladatok és tervek
  • Everglow: @Anitiger: Szia!
    Láttam is az imént a bejegyzésedet, és én is hasonlóképpen voltam. Fogtam a fejem, hogy "erre én miért nem gondoltam". :D Szóval a tiéd is jó lett.
    Egyébként én is megtaláltam sok videósnál sok nyelven. Gondolom nem nagyon létezik még más tag az ünneppel kapcsolatban. :)
    (2015-04-05 12:36:14)
    The Easter Book Tag
  • Anitiger: Szia! Én is ezt a taget találtam, de más videósnál :D Eleanor és Park tervbe van, de fogom a fejem, hogy ez meg az nem jutott eszembe válaszoláskor :)) Jó lett a tag! Kellemes húsvétot!
    (2015-04-05 12:25:31)
    The Easter Book Tag
  • Everglow: @Kinga: Akkor jól beletrafáltam. Őszintén fiúkat nem tudok elképzelni Abigéllel a kezükben. A Legyek ura jobb választás nekik, bár nem egyszerű az sem. Az Abigél esetében a film rendkívül jó adaptáció.
    (2015-02-02 21:47:23)
    Bloggerek a kötelező olvasmányok megváltoztatásáért - második állomás
  • Everglow: @Fanni: Ó, velünk sajna nem olvastattak Orwell-t. Öreg hibának érzem. Zseniális a bácsi!
    (2015-02-02 21:45:23)
    Bloggerek a kötelező olvasmányok megváltoztatásáért - második állomás
  • Kinga: Az Abigél még 0.ban kellett olvasnunk, nekünk lányoknak, a fiúknak pedig a Legyek urát. :)
    Bár nem olvastam el az Abigélt (csak beleolvastam), de megnéztem filmen és tényleg érdekes volt.
    (2015-02-02 21:29:48)
    Bloggerek a kötelező olvasmányok megváltoztatásáért - második állomás
  • Fanni: Nekünk az Állatfarm kötelező volt. :)
    (2015-02-02 21:04:09)
    Bloggerek a kötelező olvasmányok megváltoztatásáért - második állomás