I love reading

"Kapcsold ki a TV-t, és olvass!" /Kovács Ákos/

Wizarding World Book Club #13 - Competition

Vasárnap, tehát WW Book Club, és most lesz először olyan, hogy a beszélgetés egyes szálairól direkt nem esik majd szó, mert egy bizonyos ponton elmentünk elég személyes dolgok felé. Kérlek, ezt vegyétek figyelembe. Köszi előre is.

Ezzel a felütéssel kezdjünk is neki a heti témánknak, ami a „Versengés” volt. Emlékeztek, múlt héten még nem tudtam elképzelni, hogy hogy jön ehhez a könyvhöz a versengés. Hogy őszinte legyek, ezt még most sem tudom, hogy túl vagyunk a témán. A kviddicskupáért való küzdelem, és Harry Anti-Dementor programja volt a fő fókuszban. De hogy tiszta legyen, miről is van szó, ímhol a három témaindító kérdés.

  1. Cedric inkább nagylelkű vagy kompetitív?
  2. Miért akarja Harry olyan elszántan tökéletesíteni a Patrónusát?
  3. A történet ezen pontján (a 13. fejezet végén járunk) ki a jobb barátja Harry-nek?

A legtöbben igazából arra mentek rá, és ebben amúgy sok igazságtartalom is van, hogy lehet egyszerre az ember becsületes és kompetitív. Cedric is ilyen. Mert igen, meg akarja mutatni, hogy a csapatával együtt le tudja győzni a Griffendélt (akiknél ugye van egy olyan fogó, aki eddig egyszer nem hibázta el a cikeszt), de mindezt úgy akarja megtenni, hogy mindketten egyelő esélyekkel indulnak. Márpedig az, hogy Harry a dementorok miatt elég nagy fizikai hátrányba kerül, semmilyen körülmények között nem tekinthető az egyenlő esélyek kategóriájába eső helyzetnek.
Tulajdonképpen én nagyon szerettem ezt a választ, még akkor is, ha nem ez vetődött fel bennem elsőként (hogy az mi volt, arról majd pár sorral lejjebb egy picit mesélek), viszont felvetette bennem a kérdést, hogy vajon, ha újrajátsszák azt a meccset, és nem nehezíti a csapatok dolgát az ítéletidő, akkor vajon ugyanúgy megnyerte-e volna a Hugrabug azt a találkozót. Félreértés ne essék, én el tudom képzelni, hogy Cedric akkor is győzelemhez segítette volna a csapatot, de mindenképpen érdemes lett volna látni egy olyat is. Sajnos erre lehetőség több nem fog adódni a történetben.
És akkor most jöjjön a másik legtöbbet megfogalmazott vélemény a kérdéssel kapcsolatban, amiben először én is osztoztam. Eszerint, ha választani kell, akkor Cedric inkább becsületes, mint kompetitív, lévén a karakter magában hordja mindazt, ami a Hugrabug házat olyanná teszi, amilyen. Ezzel kapcsolatban valaki megfogalmazta, hogy bár ő nagyon is egy mellékszereplő, aki nincs meg sajnos nem is lesz sokat színen, viszont ettől függetlenül az egyik legtisztább karakter az egész történetben. Ezzel egyet tudok érteni, ha elvonatkoztatok attól, hogy ki és hogyan játszotta Cedric-et a filmben. Valahogy nekem Robert Cedric-je egy idegesítő bájgúnár volt, pontosan az, akinek az előítéletek alapján lennie kellett volna a könyvben is. Az igazi Diggory viszont tényleg egy talpig becsületes ember volt. Többek között ezért is várom már, hogy végre elkezdjük olvasni a Tűz serlegét. Nagyon sok jó feldolgozandó téma van abban a könyvben.

Ami a második kérdést illeti, szerencsére senki nem volt annyira szűk látókörű, hogy azt mondja, Harry csak a kviddics miatt akarta legyőzni a demetrorokat. Mindenki tudta, hogy emögött jóval több meg nyomósabb indok van. Sokan emlegették, hogy meg akart szabadulni mindattól, amit akkor hall, amikor egy demetor túl közel megy hozzá. Én ezzel egészen egyszerűen azért nem tudok rokonszenvezni, mert Harry maga vallotta be, hogy titkon vágyik arra, hogy a szülei hangját hallja, hiszen más emléke nincsen róluk.
Én igazából azt fogalmaztam meg (és ebben páran egyet is értettünk), hogy ő igazból azért szeretne ezektől megszabadulni, mert zavarja, szégyelli, hogy ő érzékenyebben reagál ezeknek a lényeknek a jelenlétére, mint mások. A gyengeség jelének véli a reakcióját, márpedig Harry az első iskolai napjától fogva pontosan azt igyekszik bizonyítani, hogy ő nem gyenge. Tulajdonképpen még mindig nem csinál mást, mint hogy igyekszik lépést tartani a nevével, illetve igyekszik felnőni hozzá.
Innen aztán kikerekedett egy nagyon-nagyon-nagyon szerteágazó beszélgetés, ami többek között tartalmazott olyan szálakat, mint a kontroll és az irányítás közti különbség, Lupin, mint apafigura jelenléte, Hagrid, mint apafigurának alkalmatlan, ám barátként nagyon is jelen lévő és fontos szereplő, Harry, mint a saját életének irányításával kapcsolatban inkompetens szereplő, és a többi. Csak és kizárólag azért nem linkelem be azt a beszélgetésfolyamot megtekintésre, mert itt ment el elég személyes irányba a dolog a végén.  Egyébként már csak az ilyen elkalandozások miatt is nagyon érdemes részt venni, az olvasókörön.

Ami a harmadik kérdést illeti, ezzel nagyon nem tudtam kit kezdeni. Hogyhogy ki a jobb barátja Harry-nek? A barátságot szerintem nem lehet így mérni. A barátság mindig, és minden formájában fontos és értékes. Szóval jobb barátja nem lehet Harry-nek sem egyik, sem másik. A kérdést úgy lehet inkább értelmezni, hogy a helyzetben melyikükkel értünk inkább egyet. Ebben az esetben pedig azt mondom, hogy Hermione. Miért? Mert az igaz, hogy többször tesz olyat, ami Harry-nek nem tetszik, vagy fáj neki, de Hermione mindig, minden körülmények között azt tartja szem előtt, hogy Harry-nek jó legyen, és van ereje ennek érdekében olyat is megcselekedni, amiről tudja, hogy nem fognak miatta rá jó szemmel nézni.
Persze, mind szép és jó, hogy Ron itt, most ebben a helyzetben szolidáris vele, de nem attól vagy jó barátja valakinek, hogy mindig azt a véleményt hangoztatod, amit ő. Azt kell figyelned, hogy szerinted mi igaz, és mi HELYES és a szerint kell cselekedned.
Felhozatnám én itt most Ronnak a Tűz serlegében, meg a Halál ereklyéiben mutatott vérlázítóan ostoba viselkedését, de nem fogom. Szeretem Ron karakterét, de gondolkodjunk már el azon, hogy Ron meg Hermione közül ki cselekedte a több jót, meg személyiségépítőt Harry-vel szemben.

Mára azt hiszem összesen ennyit szerettem volna írni. Jövő héten követezik a harag témaköre (szívderítő témák, nemde?), gondolom, Ron és Hermione macska-egér harcára kihegyezve, illetve majd talán szóba kerül a Piton vs. Tekergők örök harag témaköre is.
Jövök majd a beszámolóval mindenképpen.

Kurt Vonnegut: Slaughterhouse-Five

Ha valaki most fogná magát, és megkérne, hogy meséljem el, miről is szólt ez a könyv, egyszerűen nem tudnék neki rá mit válaszolni. Nagyon régen tervezek már olvasni Vonnegut-tól, és bizonyos fokig örülök is, hogy a RosendeReads kvázi rákényszerített erre, mert máskülönben folyamatosan tolódott volna a könyv az örökké csak nagyobbodó TBR listámon.

Az viszont, hogy nem nyűgözött le túlságosan ez a könyv, nem jelenti azt, hogy nem is kaptam tőle egyáltalán semmit. Igaz, hogy egy kicsit nagyobb falat volt a mű olvasása, és értelmezése, de ez a tény csak arra sarkallt, hogy nézzek utána a könyv keletkezési körülményeinek, úgy amblokk a cselekménynek, meg annak, amit úgy általában azokban hagy, akik olvasták. Miután ezt megtettem, seperc alatt megértettem, hogy mit is akar ez a könyv, és milyen elvárásokkal, kontextusokkal, és tartalmakkal számoljak. Innentől kezdve aztán egyből könnyebbé vált az olvasása.

Természetesen az sem figyelmen kívül hagyható, hogy folyamatosan figyelemmel kísértem azokat a kérdéseket is, amelyek a többi RosendeReaders-ben felmerültek, és amely kérdésekre Alberto válaszolt twitteren. Az ő könyvhöz való hozzáállása az enyémet is nagyban formálta, és bár nekem ez a könyv messze áll a kedvenc kategóriától, a megértésében sokat segített nekem.

A továbbiakban én is kitérnék egy kicsit a tartalomra, hogy nektek is egy kicsit megkönnyítsem a dolgotokat, ha a későbbiekben el szeretnétek olvasni a könyvet.
A főszereplőnk egy Billy Pilgrim nevű férfi, aki hadifogolyként a II. világháborúban túlélte Drezda bombázását, köszönhetően annak, hogy társaival együtt egy régi vágóhíd pincéjében voltak „elszállásolva”. A vágóhíd száma az ötös volt.
A történet értelmezhetőségének nehézségét nem is ez adja, hanem a tény, hogy a történet főszereplője képes az időutazásra. Ennek eredményeként az egyik pillanatban a harctéren van 1945-ben, a másikban a feleségével az 1960-as évek közepe-vége táján. Mindennek kiindulópontja pedig, hogy állítja, találkozott idegen népekkel, akik azt vallják, hogy aki él az idő egyik pontján az nem hal meg soha, hanem ugyanúgy él az idő milliónyi korábbi pontjaiban.

Mindezek után gondolhatjátok, hogy ez az időben és térben folytonosan jelen lévő inkonzisztencia nem kicsit zavarta meg az elején az olvasás ritmusát. Végül mégis elolvastam, és megértettem mindazt, amit Alberto és a többiek eddig mondtak kérdeztek a könyv kapcsán. Ilyen ritmusban, és technikai hátránnyal továbbra sem hiszem, hogy aktívan részt veszek majd a dologban, de figyelni, és a feladott könyvek témáját nyomon követni mindenképpen érdekes lesz. És hát ki tudja, mikor fogok egyszer kedvet kapni egy-egy feladott „házi feladathoz”.

Összességében annyit tudok róla mondani, hogy bár az én komfortzónámtól nagyon messze áll, és elég nehezen is haladtam vele, örülök, hogy elolvastam, mert összességében jó érzés volt egy kicsit kikukkantani a dobozból, és most rettenetesen büszke vagyok magamra, amiért végigolvastam ezt a könyvet.

Értékelés
5/3,5 – Nem egy olyan könyv volt műfajilag, ami beleesne az általam megszokott olvasnivalók sorába.

Zeneajánló
Utánanéztem a filmnek, és találtam ezt. Remélem, ez is segíteni fog azoknak, akik a jövőben olvassák majd a könyvet.

Wizarding World Book Club #12 - Magical Creatures

Vasárnap van, ami azt jelenti, hogy ideje megírnom a heti jelentésemet az aktuális olvasókörről. Sajnálom, hogy mostanában „csak” ilyen bejegyzések vannak, de egyrészt részt vállaltam egy projektben, amiről még nem igazán beszélhetek, de higgyétek el, nagyon szuper, és megtisztelő. Másrészt meg éppen egy olyan könyvet olvasok, ami messze, nagyon messze áll a megszokott olvasmányaimtól, és így egy kicsit (sokkal) lassabban megy az olvasása. De igyekszem most már visszatérni a könyvértékelésekkel is, amilyen hamar lehet. Vannak betárolva érdekes történetek az őszre.

Viszont akkor most nézzünk rá a Book Club-ra, aminek a heti témája a „Varázslények” voltak. A három témaindítónk pedig a következő:

  1. Harry elhiszi, hogy a Zordó valóság?
  2. Szerinted a Hippogriffek veszélyesek?
  3. Mit gondolsz, miért akarta Lupin Professzor, hogy Neville álljon ki a mumus ellen?

Az, hogy Harry hisz-e a Zordóban elég összetett dolog megint, ahogy arra a válaszok különbözősége tökéletesen rámutat. Ami a saját véleményemet illeti, bizony mérlegeli a lehetőséget, és eléggé meg van ijedve, főleg, mióta látta azt a könyvet az Abszol úti könyvesboltban. Viszont a jóslástannal már az első perctől nincsenek túl jó tapasztalatai, ezért emiatt eléggé formálódik a véleménye.
A kedvenc válaszom egyébként az, amiben az egyik tényleg nagyon okos véleményeket megfogalmazó tag azt mondja, hogy Harry számára a Zordó egy metaforikus dolog. Mindannak a rossznak a „jelképe” úgymond, ami eddig történt, és ami történi fog vele. Eszméletlenül okos válasz ez!
Ami még elgondolkodtatott, hogy valaki párhuzamba állította a Zordót, és azokat a hangokat, amiket annak idején a Titkok kamrájában Harry hallott. Arra gondol, hogy ennek is lesz/van valami magyarázata.
Aztán persze van olyan, aki azt mondja, hogy pont amiatt hisz a Zordó létezésében, mert látta azt a nagy fekete kutyát, mielőtt a Grimbusz felvette volna.
Szóval itt is van mindenkinek mindenféle véleménye, hol kiterjedt beszélgetésekkel, hol mindenféle kiváltott reakció nélkül.

Veszélyesek-e a Hipporiffek? Egyöntetű vélemény alapján az derült ki, hogy persze, veszélyesek, akkor, ha bántják őket.
NA, DE!
Itt jöttem é, és a dobozból kikukkantva, valamint Harry kissé már unalmasnak tetsző karakterétől elrugaszkodva felvetettem a kérdést, hogy vajon Draco Malfoy mi a fenének vette fel a Legendás lényeg gondozása tantárgyat, mikor a srác az égvilágon senkivel nem törődik magán kívül. Ezt a gondolatot aztán a Club megosztotta, és jó ég, hadd ne mondjam, mit kaptam én ezért a hozzászólásokban. Volt, aki velem együtt gondolkodott a kérdésen, volt, aki lerendezte azt egy egyszerű „biztos egyszerűen akart jó jegyet”-tel és volt, aki kapásból meg akart kínozni, amiért ilyeneket merek állítani a nagyságos Malfoy úrfiról.
Komolyan mondom, nem tudom, hányszor kellett elmagyaráznom, hogy én a történet jelenlegi pontján ismert Dracoról beszélek, aki még semmilyen tekintetben nem nézhető rétegelt karakternek, sem olyannak, akit bármiért is sajnálni kellene. Könyörgöm, 13 évesen végignézte volna premier plánban egy ártatlan állat halálát, csak, hogy a gazdájának bánatot okozzon.
Igen, a történet későbbi pontján Draco is bizonyítja, hogy nem egy egysíkú karakter, de ezen a ponton abból még semmit, de semmit nem látni.
Ha valaki egyébként kíváncsi a kommentáradatra, akkor itt megnézheti. Angolul tudók, még mindig előnyben.

És, hogy mi van Neville, Lupin és a mumus triójával? Erre szerintem konkrét válasz nem is létezik. Már csak azért sem, mert Lupin egy rendkívüli módon rejtélyes (fél) ember. Bölcs, jó emberismerő, és a diákjai veséjébe lát. Éppen ettől olyan jó tanár.
A többiek véleményei rendkívül érdekesek. Van, aki szerint Lupin tudja, milyen hányattatott sorsú Neville, lévén tudja, mi történt a szüleivel. Valaki egyenesen odáig ment, hogy Lupin meglátta Neville-ben saját magát. Valaki pedig természetesen azon a véleményen van, hogy puszta impulzus volt, amit Piton negatív kommentárja szült meg benne (és mert látni akarta régi ellenfelét nagymamaruhában).

Összességében megint olyan érdekes kérdéseket kaptunk, amiken érdemes elgondolkodni, és hát nem is olyan nagyon egyszerű rájuk válaszolni. Ti gondolkodtatok már ezeken a kérdéseke, mikor olvastátok a könyvet? As always, most is érdekelne a véleményetek.

A következő hét témája elméletileg (meg gyakorlatilag is) a „Versengés” lesz. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de szerintem ezt a témát tartalékolni lehetne a Trimágus Tusás részekre. Nem is emlékszem, hogy az Azkabani fogolyban van-e a Kviddicsen kívül bármilyen versengés. No, majd meglátjuk. Minden attól függ, hogy a 9. fejezettől meddig kell majd olvasni az aktuális hétre, amit valószínűleg majd holnap tudunk csak meg.

Mindenesetre jövök majd a beszámolóval, és ígérem, jönnek most már a tényleges könyvértékelések is.

Wizarding World Book Club #11 - Crime and Punishment

A hét elején megkaptuk az Azkabani fogoly körének setup-ját, és az első téma főbb pontjait, úgyhogy kezdődhetett az olvasás. Az első téma a „Bűn büntetés” volt ennél a könyvnél és már a felvezető pár sor is élénken megragadta a fantáziámat.
Ebben ugyanis az történt, hogy egy képzeletbeli spektrum két végére helyezték Harry-t és Siriust. Mondván, az egyik bűnt követett el, mégis futni hagyták, a másik (mint azt a történet végére megtudjuk) egy olyan tettért ült börtönben több, mint egy évtizedig, melyet el sem követett. Tehát ártatlanul szenvedi el a lehető legrosszabbat.
Érdekes volt ezt így ilyen szemszögből olvasni, mert így még nem gondoltam erre a párosra, pedig tényleg elég ordító ellentét, és erre az alapra helyezve megváltozik az egész történet mondanivalója.

De egyelőre maradjunk csak az első 4 fejezetnél, és a múlt heti alkalomnál, ahol a fent emlegetett témában a három megszokott kérdésünk a következő volt:

  1. Szerinted Harry bánja, hogy felpuffasztotta Marge nénit?
  2. Jól tette Caramel, hogy beszélt a Mugli Miniszterelnöknek Siriusról?
  3. Szerinted mitől fél Harry legjobban a történetnek ezen a pontján?

Igazából sok mindent az első két kérdésre nem nagyon fogok tudni mit írni. Érdekes volt, hogy talán az esemény indulása óta most először mennyire egyet tudtak érteni a résztvevők a kérdésekre adott válaszokban.

Az első kérdésre mindenki részéről egy elég határozott nem volt a válasz. Illetve volt olyan, aki azt a véleményt fogalmazta meg, hogy bánja, de csupán a rá váró következmények miatt. Az ilyen véleményekhez aztán jöttünk jó sokan, és helyre tettük a dolgot, hogy Harry fél a következményektől, mert nem akarja, hogy kicsapják a suliból. Ugyanakkor a félelem, és a megbánás két teljesen különböző érzelem. Harry nem bán semmit. Ő azon a véleményen van, hogy a nő megérdemli, amit kapott. És tudjátok mit. Én nagyon is igazat kell, hogy adjak neki. És ezzel kapcsolatban egy aprócska meglátás, amit szintén leírtam egy vélemény alá. Harry nem azért lett dühös, mert Marge őt ócsárolta, Dudley-t meg abajgatta. Harry egészen addig türtőztette magát, amíg az a banya nem állt neki a szülei emlékét sértegetni, és nem látta azt, hogy a nagynénje, az édesanyjának a tulajdon testvére ezt nemhogy eltűri, de még adja is a mocskolódás alá a lovat. Most gondoljatok bele abba, ti hogyan reagálnátok, ha a ti szüleiteket, vagy a puszta emléküket mocskolnák így be. Na, ugye.

Arra a kérdésre, hogy Caramel vajon jól tette-e, hogy beavatta a Miniszterelnököt szintén egyöntetű igenek jöttek mindenhonnan. Nem láttam olyat, aki azt mondta volna, hogy ez egy elhibázott döntés volt. Sőt, páran odáig mentek, hogy kijelentették, Caramel nem sok intézkedésével értenek egyet, de ezzel igen. Nos, valóban, figyelembe véve Caramel karakterének későbbi alakulását, egy ilyen megjegyzés tényleg igazi bóknak számít.
Egyébként, ahogy így visszanézegetem a hozzászólásokat rá kell jönnöm, hogy azoknak az igeneknek a megindokolásában rejlik az igazi érdekesség. Valaki szerint ez is egy kísérlet volt, hogy közelebb hozza egymáshoz a két világot, más azt mondja, hogy puszta védelemből tette, amit tett, megint más azt mondja, hogy pánikolt, és egyébként is, biztos megkérdezte Dumbit a dologról, mielőtt cselekedett volna. (Zárójeles megjegyzés: Szeretem ezt a book club-ot)

A harmadiknál aztán jött a fekete leves. Mitől félhet a történet ezen a pontján Harry a legjobban? Mivel a 4. fejezet záró mondatában az van, hogy a legnagyobb baja, hogy az őt körülvevő jövőbeli fokozott biztonsági intézkedések miatt nem mehet majd Roxmortsba, én ezt írtam le válaszul. Amúgy gondolom, nem én vagyok az egyetlen, aki hajlamos megfeledkezni arról, hogy valójában hány éves is Harry a történet ezen a pontján. Az ilyen megszólalások, gondolatok viszont erősen tudatosítják az emberben, hogy a srác nem több egy 13 éves gyereknél. Mert… Attól nem fél, hogy egy hírhedt gyilkos a nyakára pályázik, de „Jézusom, nem fogok tudni elmenni Roxmortsba!” Priorities my dear, ha már cca. 2 éve Hermionét ezért cseszegettétek Ronnal…
És akkor itt emlegetném fel a többség véleményét, ami szerint leginkább attól fél, hogy kicsapják a suliból. Ez igaz, de kérdezem még egyszer, miért is abajgattátok Hermionét a prioritásai miatt anno?
Voltak aztán persze olyan válaszok, amit kevesebben osztottak. Egyesek azt gondolták, hogy a Zordótól fél a legjobban, vagy a Dementortól, vagy éppen magától a félelemtől, az ismeretlentől. A legutolsón kívül én a többit nem tudom osztani, mert a Zordóról és Dementorról még azt sem tudja eszik-e vagy isszák, ilyen bölcsességek, mint hogy „Amitől igazán félsz, az maga a félelem” Harrynek az életben nem jutnának eszébe. És Lupin professzor, aki az ilyenekben viszont tényleg nagyon pró, még szintén nem lépett színre.

Ti egyébként mit gondoltok a kérdés(ek)ről? Szívesen meghallgatnám a véleményeteket akár a blogon, akár privátban.
A jövő hétről szólva egyelőre csak annyit tudunk, hogy a téma a Varázslények lesznek. Tartsatok velem majd annak a témának az összefoglalójakor is.

Vampire Hunter D - Bloodlust (film)

Közkívánatra néztem meg ezt a filmet, és ami fura, az az, hogy nem bántam meg. Legalábbis mindenképpen pozitívabb élmény volt, mint amennyire számítottam. I mean ez a film jó. A legapróbb részleteiben (is) jó. Hadd fejtsem ezt ki egy kicsit.

A rajzolási technika az valami félelmetesen gyönyörű, és részletes. Látszik, hogy nem, vagy nem teljes mértékben digitálisan rajzolt képekről van szó. Egek, gyönyörű, ahogy van.

A zene nagyon a helyén van. Nem csak amúgy az aláfestő zene, amiket amúgy szerintem egy OST-ben simán ki lehetne adni, de a hangok, a hirtelen mozdulatokat kísérő hanghatások is pontosa n ott vannak, ahol lenniük kell. Volt a filmnek egy elég tetemes időintervalluma (úgy kb. 20 perc, fél óra), amikor nem is néztem a szó szoros értelmében, mert multitaskingoltam, de a hanghatásoknak köszönhetően tudtam, mi folyik a sztoriban. Na, ilyen szinten jól meg van csinálva.

A szinkronok. Atya világ, a szinkronok! Gondolom, azt nem kell magyaráznom, hogy eszembe nem volt magyarul megnéznem a filmet, így az angol szinkront dicsőítem, de egek. D-nek olyan szinkronja volt, hogy a hideg futkározott a hátamon. Komolyan azt hittem, lazán Adam Kenneth Wilson-nak adták a munkát, vagy Gideon Emery-nek. Sajna egyik se jött be, de a szinkronszínész attól még óriási. És nem csak D-é, hanem Leila-é is.

És akkor az alap sztori. Ez a témakör egy kicsit neccesebb. Az ötlet rá teljesen jó, hogy egy félig vámpír félig ember lény vámpírvadásznak csap fel. Még az is teljesen jól fel van vázolva a film hosszához képest, hogy ez a tény a személyiségére milyen hatással van, de könyörgöm… KOMOLYAN MUSZÁJ VOLT ENNYIRE TELETÖMNI EZT A SZTORIT ILYEN SZINTŰ FÁJDALMAS KLISÉKKEL, ÉS BOTRÁNYOSAN VÉR EGYSZERŰ TÖRTÉNETSZÁLAKKAL?! Olyan jó lehetett volna pedig. Ha az első percben nem látunk száz házat mindegyik tetején egy kereszttel, ha a vadászok autóján nincs ott az a szimbólum, és ami a legfájdalmasabb, nincs ott az egyik arcán mintegy harci festésként. Tényleg ennyire muszáj volt ezt? Ráadásul úgy, hogy egyáltalán semmi védelmi funkciója nincs a motívumnak? Borzasztóan haragszom miatta.

A Leila és D között lévő sejtelmesnek szánt mégis a napnál is világosabb crush pedig aztán tényleg a cseresznye a tortán lévő hab tetején. És ezen a tényen az se segített, hogy a végére kiderült, a párosból nem igazán lett kánon. Vagy ha lett is, elég kérészéletű volt a dolog.

Még egy valami, ami nálam nem igazán működött. Ez az időkezelés. Valahogy az volt az érzésem, hogy vegyíteni szerették volna a sejtelmes középkorias vámpírmitológiát a modern korral, de ez valahogy nem jött össze. Olyannyira nem, hogy képtelen voltam időben elhelyezni a történetet. Térben se igazán sikerült ugyan, de az kevésbé zavart.

Összességében a rajzolás és a szinkronhangok miatt kötelező megnézni, a sztorinak is vannak villanásai, de a belezsúfolt klisék rengeteget rontanak rajta. Jobb lett volna, ha a történtek D személyiségére gyakorolt hatásának elemezgetésénél maradunk.

Értékelés
5/3,5 - No comment.

Zeneajánló
:) Az egész film fenn van YT-n, ha valakit érdekel  :)

Wizarding World Book Club #10 - Myth and Legend

Az elmúlt héten fogtuk magunkat, és jól kiveséztük a második könyvhöz rendelt utolsó témánkat. Érdekes kérdések, még érdekesebb válaszok, egy fanfic recommendation és egy újabb remek hangulatban eltöltött óra. Ilyen volt a „Mítosz és legenda” témaköre.

A beszélgetés alapját megadó három kérdés a következő volt:

  1. Mit gondolsz, Mardekár Malazár jó ember volt?
  2. Mi volt a legfontosabb igazság, amit a Titkok Kamrája felfedett számunkra?
  3. Milyen kérdések maradtak megválaszolatlanul a Titkok kamrája végén?

Az első kérdésre a leggyakoribb válasz azt hiszem borítékolható. Gyakorlatilag senki nem mondta azt, hogy Malazár igenis jó ember lett volna. Ez nem is baj, mert szerintem sem volt az. Viszont a többség gondolkodás nélkül rávágta a nemet. Mert milyen ember az, aki rasszista, és egy halálos szörnyet enged egy gyerekekkel teli helyre, ráadásul gyilkolási szándékkal.
Ne tessék félre érteni. Ezekben a meglátásokban is van igazság, és semmiképpen nem mondom azt, hogy a rasszizmus bármilyen formája felett bármikor is szemet kell hunyni. Nem. Viszont az is igaz, hogy az egész történet folyamán Mardekárnak is és a házába járó tanulóknak is egyetlen egy oldalát látjuk. Ez az oldal pedig az, amit a közvélemény is erősen befolyásol, és ami szerint, aki a Mardekárból kerül ki, az nem lehet tisztességes, és jó szándékú varázsló. Gondoljunk már bele, hogy ez a kijelentés pontosan olyan előítéletes, diszkriminatív és rasszista, mint amilyennek a többség hiszi a Mardekárosokat a történet alapján.
Hollóhátas létemre mondom azt, hogy igenis a Mardekár háznak is megvannak a maga értékei. Jobban összetartanak, és jobban tudnak számítani egymásra, mint az összes többi ház tanulói. Példának okáért. Ha valami baj éri egyiküket, vagy valamelyiküket bántják, azt az egész ház bosszulja meg kollektíve.
Szóval az éremnek itt is nagyon két oldala van. Arról nem beszélve, hogy Mardekár Malazárról, mint karakterről nem nagyon tudunk semmit, azon kívül, hogy ő kezdte el ezt a vértisztasági őrületet, és építette fel a Kamrát. Azon elgondolkodott már egyszer valaha bárki is, hogy MIÉRT gondolta úgy, hogy erre a szankcióra amúgy szükség van? MIÉRT lett ő a történelem során az egész varázsvilág szemében a gonosz alapító. Biztos oka volt. Plusz adalék a kérdés konkrét megválaszolhatatlanságának bizonyítékául, hogy a jó, és a rossz fogalma, amilyen egyszerűnek tűnik, olyan összetett. Nincs tisztán jó, és tisztán gonosz ember (nem, még Voldemort, és a Halálfalói sem vegytisztán gonosz karakterek), Madekárra sem lehet ezt így egyszerűen kimondani, mert bőven nem tudunk eleget a karakterről.

Hogy mi a legfontosabb titok, amit a Kamra felfedett nekünk? Hogy őszinte legyek, számomra ezt Dumbi foglalta össze egy óriási horderejű mondatban. „Nem a képességeink, hanem a döntéseink mutatják meg, kik is vagyunk valójában.”
Ha a nagy képet nézem, akkor ki kell mondanom, nem szeretem Dumbledore karakterét, de ez nem jelenti azt, hogy az öregnek nem voltak – főleg itt a sorozat elején – bölcs megvillanásai.
A többiek részéről aztán jöttek a változatosabbnál változatosabb válaszok. A pláne az egészben az, hogy a kérdést sem értelmezte mindenki ugyanúgy. Van, aki a helyből magából, van, aki a könyvből indult ki.
Éppen ezért volt érdekes, az olyan válaszokat olvasni, amik szerint Hagrid ártatlansága volt a legfőbb bizonyíték. Mert, ha a könyvre vetítve értelmezem a kérdést, akkor ebben valóban nagy igazság van. Aztán persze ott a szintén rendkívül okos válasz, hogy bizony itt tudtuk meg, hogy Volemortot egykor Tom Denemnek hívták. Mert ennek tényleg nagy jelentősége lesz a következő kötetekben. Remélem, emlékezni fogok erre a momentumra, mire elérünk a Félvér Herceg vonatkozó fejezeteihez. És természetesen az is kiderült, hogy Harry bizony jó helyen van abban a házban, ahol van. Azt talán mondanom sem kell, hogy a sarkalatos pontok mellett sok-sok egyéni vélemény is emlegetésre került. Ginny karakterfejlődésétől kezdve egészen addig, hogy Tom Denem tulajdonképpen dögös pasi. Yapp. Széles skálán mozog a fandom fantáziája.

És végül a megválaszolatlanul maradt kérdések. Erre nekem személy szerint az egész történet ismerőjeként nagyon nehéz volt értelmes gondolatot kiszenvednem magamból. Igazából első körben az jutott eszembe, amit már a múltkor is emlegettem, vagyis emlegettek a többiek. Vajon Dumbi már itt elkezdett gyanakodni a Horcrux-ok létezésére? Még mindig azt mondom, hogy elég mind blowing lenne, ha kiderülne, hogy már itt elkezdte felépítgetni azt a történetszálat, amire amúgy az egész sorozat kifut.
Aztán eszembe jutott egy másik kérdés. Hogy a fenébe gyógyították meg Félig Fej Nélküli Nick-et a Mandragóra sziruppal? Mármint kísértetként meginni effektíve ugye nem tudta. Hogy adagolták neki? Érdekes válasz a Mandragóra fürdő. Én mindig azt gondoltam, hogy ilyen szórófejes spricnivel kezelték le.
A többiek válaszait nem igazán néztem át, de itt is voltak megmosolyogtatók, és gondolkodtatók. Utóbbira példa egyébként, hogy milyen vérrel festette tele a falat Ginny. Az én tippem azoknak a kakasoknak a vére, amiket megölt. Van, akit megdöbbentettem, hogy volt egyáltalán ilyen, hogy ölt meg kakasokat.
Plusz infó, hogy volt olyan ember, akit sikerült felvilágosítani, hogy a kígyóknak nincsen szemhéjuk. Ebből kikerekedett egy beszélgetés, hogy Denem hogy maradhatott életben a Kamrában, ennek végtermékeként kaptam egy fanfici ajánlatot. Ki tudja, talán egyszer még azt is értékelni fogom.

A következő hétről, illetve az Azkabani fogoly témáiról és menetrendjéről még nem tett fel infókat a Pottermore, de mindenképpen jövök majd jövő héten az újabb beszámolóval. Stay tuned!

Ps. Sajna a WWBC Live-on nem tudtam részt venni, mert elfogyott az adatforgalmam, de ahogy láttam, annyi történt, hogy az eddig felmerült kérdéseket vitatták meg egy élő videóban 2-3 Potterhead-del, akik amúgy részt vesznek az olvasókörben. Szóval sok érdekességet nem mutathatott. Kb. olyan volt, mintha a két könyvet összefoglalták volna úgy, ahogy én hetente minden egyes témát. Azt meg talán elég, ha egy helyről hallja az ember.

Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk

A Pál utcai fiúk számomra tipikusan egy olyan mű, ami ékes bizonyítéka annak, hogy a kötelező olvasmányok nagyon-nagyon megértek már a megreformálásra. Emlékszem, annak idején, 9-10 éves koromban eléggé komoly megvesztegetések és ígéretek árán lehetett csak rávenni arra, hogy befejezzem ezt a könyvet. Ezzel szemben most 16-17 évvel később magamtól, nagy lelkesedéssel vettem a kezembe a könyvet. És rekordidő alatt sikerült is kiolvasnom. Na, jó, ez túlzás volt. De azt mindenképpen biztosra ki merem jelenteni, hogy nagyobb élmény volt így, mint kényszer hatására.

Féltem tőle amúgy, hogy olyan érzésem lesz ezzel a könyvvel kapcsolatban, mint a Pán Péter esetében, és felnőttként a logikát fogom benne keresni, de szerencsére nem így lett. Sőt. Inkább bele tudtam élni magamat a gyerekek helyzetébe. Megértettem, miért olyan fontos nekik az a nagy háború, amit a felnőttek csak ostoba gyerekjátéknak tekinthetnének maximum. Sokszor el is felejtettem, hogy igazából gyerekek a szereplőink, főleg Boka és Nemecsek karaktere miatt.

Egyébként, ha valóban belegondolunk, nagyon is felnőtt témákat boncolgat a könyv, gyerekek szemszögén keresztül. Valószínűleg pont ezért nem jó, vagy nem a megfelelő életkorban megadott kötelező olvasmány ez sem.

A Pál utcai fiúk karakterén keresztül a szeretett föld megvédése, az árulással való szembenézés, a becsületsértés elviselése mind-mind premier plánban kerül a szemünk elé. Felnőttes dolgok. Olyanok, amiket a felnőttek az itt szerepeltetett gyerekekkel szemben sokkal, de sokkal gerinctelenebbül tűrnek, reagálnak le.

És akkor még a komplexitásról nem is beszéltünk. Egyszerűnek tűnik a regény, de nem az.  Egy diákommal beszélgettem az elmúlt félév folyamán, aki épp akkor olvasta kötelezőként a regényt, hogy szerinte ki a gonosz a történetben? Meg lehet-e mondani egyáltalán? Van-e egyáltalán a történetben gonosz? Ő természetesen azonnal rávágta, hogy Áts Feri és a vörösinges banda a gonosz. Felnőtt fejjel belegondolva viszont annyira nem egyértelmű ám a dolog. Mitől gonoszabbak a vörösingesek a Pál utcaiaknál? Igaz, hogy el akarják venni a Grundot, de nem úgy, hogy egyszerűen csak kisajátítják maguknak. Becsülettel akarják azt megszerezni. Arról nem beszélve, hogy Áts Feri Nemecsekkel szemben mutatott emberiessége sokkal, de sokkal messzebbre megy a Pál utcaiak gittegyletének kicsinyességétől.

Megértem persze, hogy egy gyerek miért éli meg ezt így, de nagyon remélem, hogy egyszer nagyobb korában, amikor majd képes lesz megérteni a regényt, látni azt, hogy miről szól valójában, árnyalódni fog a véleménye, ahogy az enyém árnyalódott.

És ahogy most ebbe belegondolok, nagyon szívesen beszélgetnék erről a témáról bárkivel, szóval, ha vannak gondolataitok, akkor ne tartsátok magatokban.

Én személy szerint örülök, hogy ennyi év után újra esélyt adtam egy egykori rossz olvasmányélménynek, mert jelentősen megváltozott a véleményem. Igaz, nem fogom mostantól remekműnek tekinteni, mert nem, de sokkal-sokkal jobb élményeket hagyott maga mögött.

Értékelés
5/4 – Mondom, nem remekmű

Zeneajánló
Egy percig nem gondolkodtam, hogy mit ajánljak a könyvhöz.

RosendeReads, avagy újabb olvasókör a láthatáron

Fene gondolta volna, hogy közel 27 évesen fogok rákapni az ilyenekre, meg hogy ilyenkor fog bizonyságot nyerni, hogy a fangirl létnek még értelme is van, és lám, mégis megtörtént. Mert ennek köszönhetően valószínűleg olyan könyvek fognak a kezembe akadni, ami amúgy ajánlás nélkül, magamtól szerintem soha nem olvastam volna el.

Na persze ez a kezdeményezés egy sokkal klasszikusabb értelemben vett olvasókör lesz, mint pl. a WW Book Club. Éppen ezért nem fogok róla minden áldott héten bejegyzést hozni, viszont létrehozok egy címkét (vagy ha jobban tetszik, akkor hashtag-et), amivel be fogom jelölni azokat a könyveket, amiket ennek a kezdeményezésnek a keretében olvastam el. Ez a címke (vagy, ha jobban tetszik, hashtag) pedig a „rosendereads” lesz, értelem szerűen.

És ha már így in medias res belevágtam, hogy hát hello ez tőlem azért remélhetőleg várható lesz, akkor most már elmondanám, hogy mi is ez az egész valójában.
Azt ugye nem kell elmondanom senkinek, hogy a Shadowhunters című sorozatot még mindig nagy lelkesedéssel nézem (vagyis nézném, ha nem értünk volna el már az évad végére), és mióta van twitterem, azóta a színészeket csiripjeit is elég aktívan követem. Így jött ma velem szembe Alberto Rosende (a sorozatban Simon Lewis, ha pont érdekel valakit) bejegyzése, miszerint az instagram keretein belül megalapította saját olvasókörét.
Őszintén szólva, fogalmam sincs, hogy lesz nekem időm munka mellett részt venni a beszélgetéseken (amikről még azt sem tudom, mikor lesznek, de tekintve, hogy Alberto forgat, szerintem nem lesz egy állandó időpontjuk), de nagyon szeretném megpróbálni, így most leírnám nektek azt is, hogy fog előreláthatólag működni ez az egész.

Alberto úgy tervezi, hogy miden hónap első napján „felad” nekünk egy könyvet, amit aztán egy hónapunk van elolvasni, úgy, hogy hetente egy-egy instagram live-ban beszélgethetünk vele, meg egymással arról, hogy hol is tartunk a könyvben. Már azt is tudjuk, hogy az első kör szeptember elsején fog indulni, a könyv pedig, amit tanulmányozunk majd, Alberto egyik személyes kedvence Kurt Vonneguttól az „Az ötös számú vágóhíd” vagy eredeti nyelven Slaughterhouse Five.

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de szerintem ez egy nagyon-nagyon jó, okos és értelmes kezdeményezés, amin én személy szerint borzasztóan szeretnék részt venni.
Ha ti is így vagytok vele, akkor szerintem első körben kövessétek a RosendeReads instagram fiókot.

Amúgy a nyakam teszem rá, hogy az ötlet alapja Dominic Sherwood-tól származik, aki Jace-ként folyton „book club”-okba jár. Ha nézitek a sorozatot, tudjátok, miért az idézőjel.  :)

Böszörményi Gyula: Bitó és borostyán (Ambrózy báró esetei 3,5)

Eddig szinte minden Ambrózy könyvet valamilyen híres író híres nyomozójához hasonlítottam. Most sincs ez másként, ugyanis a Bitó és borostyán számomra olyan volt, mint amilyennek Agatha Christie Gyilkosság az Orient expresszen című művét képzelem így egyelőre olvasatlanul. És ez továbbra sem panasz. Sőt inkább örömmel és büszkeséggel tölt el, hogy van nekünk egy írónk, akinek a könyveit ilyen nagyságokhoz tudom hasonlítani.

Az is egyértelmű lehet a korábbi értékeléseimből, hogy ebben a sorozatban úgy amblokk mindent szeretek, és elismerek. Ezért is sorakozik most már a sorozat eddig megjelent minden kötete a polcomon. Nagyon szeretem a századforduló Magyarországának hangulatát, és tisztelem a mögötte lévő alapos, olykor az elképzelhetőnél még egy fokkal nehezebb kutatómunkát. Mert bizony az, hogy az olvasó a történetbe merülve valóban úgy érzi, hogy egy levegőt szív a karakterekkel nem jön ám csak úgy. Az mögött tényleg komoly kutatómunka, és nem kevés írni tudás van.

Azt pedig különösen élvezem, hogy a fikcióba itt-ott minden esetben belecsempésződik a valóság. Vagy éppen a valós eseményekbe szövődik bele a fikció? Nos, ezt mindenki döntse el maga, de az biztos, hogy boszorkányos ügyességgel vannak felépítve a történetekben elmesélt bűnügyek, és azok megoldásai.

És akkor itt kell megemlítenem a szereplőkkel kapcsolatban 100%-osan ki nem fejezhető rajongásomat. Mindenki tudja, hogy a főszereplő páros (és még jó néhány mellékszereplő is) igazán a szívem csücske ebben a történetsorozatban.
Nagyon szeretem Ambrózy-t legyen bármilyen komor, kőszívű, hideg, esetenként aljas meg whatnot. Ő akkor is Ambrózy Richárd báró, jól áll neki a stílus (én legalábbis komolyabban megrökönyödnék, ha valamilyen bájgúnár pojáca lenne), illik is a karakterhez, szóval nincs ezzel semmi gond.

Mili pedig ebben a történetben is Mili, és miatta tértem ki egyáltalán a karakterek szekcióra ebben az irományban. Annyira, de annyira örülök neki, hogy végre, végre találkozhattam egy igazán erős, eszes, talpraesett karakterrel, aki most teret kapott, és nem volt rest bizonyítani mindenkinek, hogy neki igenis ott van a helye a báró mellett. Nem segédként, hanem egyenrangú társként. Bizony ám.

És innentől kezdve lesz megint kínzó és érdekes várni még a sorozat negyedik, befejező kötetére. El kell még telnie egy kevés időnek ahhoz, hogy megtudjuk, vajon kit is választ magának a mi morc bárónk. Addig is, azt hiszem, leülök, és újraolvasom az eddig a polcomon sorakozó három könyvet, hogy mire oda eljutunk, teljesen tisztába kerüljek mindennel, és az esetleges visszautalások miatt ne érezzem magam teljesen elveszettnek.

Értékelés
5/5 – Ugyan, hiszen Ambrózy…

Zeneajánló
Két kedvenccel is gazdagodtam az olvasás alatt, de inkább most megmutatom Kat McNamara őrült jó dalát. Semmilyen tekintetben nem kapcsolható a történethez, de sokat hallgattam.

Wizarding World Book Club #9 - Phobias

Most, hogy már a book club hivatalos oldala is pillanatokba szedte a múlt hét pénteket, itt az ideje, hogy én is hozzam a saját kis élménybeszámolómat a legutóbbi alkalomról.
Ezúttal a „Fóbiák” témakörét jártuk alaposan körbe. Gondolom, nem kell magyaráznom, hogy miért pont itt és most került megvitatásra a témakör. Segítségképpen. A Titkok kamrájának 11-15. fejezetét olvastuk múlt héten, amibe pont beleesett a Tiltott Rengetegben lezajlott pókicás incidens, és mint tudjuk, Ron barátunk rettenetesen fél eme nyolclábú állatkáktól. Na, szóval ehhez mérten, a témaindító kérdéseink a következők voltak (jelzem, egyiknek sincs köze se Ronhoz, de a fóbiákhoz se nagyon):

  1. Miért nem fél Harry azoktól a hangoktól, amiket hall?
  2. Kinek van a legtöbb félnivalója a Hagrid kunyhójában lezajlott események után? (Tudjátok, mikor Caramel letartóztatja Hagridot, Dumbit meg meneszti az iskola felügyelő bizottsága.)
  3. Felelőtlenül viselkedett Hagrid?

Az első kérdésre nekem személy szerint az volt a válaszom, hogy mivel Harry tudja, vagy legalábbis tudni véli, hogy a testtelen hang nem őt akarja bántani, nincs oka félni tőle. Inkább arra fókuszál, hogy megoldva a rejtélyt, a többieket óvja meg a bajtól.
Természetesen elolvasgattam a többiek válaszait is. Egy különösen tetszett, ami azt fejtette ki, hogy a Harry-ben lévő lélekdarab reagált úgy a hangra, ahogy. Szóval, hogy a helyzetre adott reakcióban Horcrux-Harry, és a párszaszájúság, mint olyan játszott nagy szerepet. Nem tudom, ki, hogy van vele, de belegondolni abba, hogy JK talán már itt megtervezte, és tudta, hogy hová akarja kifuttatni az egész sorozatát, nekem egészen mind blowing.
Aztán persze jöttek az olyasfajta válaszok, amik azt bizonygatták, hogy jaj, hát ő még mindig keresi magát, vagy éppen, hogy már megszokta, hogy a varázsvilágban egy csomó, fura megmagyarázhatatlan dolog történik, főleg vele kapcsolatban. És oké, azzal még egyet is értek, hogy nem igazán találta meg még a varázsvilágban a helyét, de hogy megszokta volna a furaságokat cca. 1 év után? Na, nem. Szerintem még hat is kevés volt neki. Sőt, ha azt vesszük, Dumbinak egy fél élet kevés volt. Mi a frászt akarunk Harrytől?
Az igazából „érdekes” vélemények azt feszegették, hogy a fiú igenis fél a hangoktól, csak elrejti, tagadásban van et cetera. És ebben is van igazság. Mármint… A könyvet olvasva valóban nem gondolunk arra, hogy Harry mennyire meg lehet ijedve, még akkor sem, mikor szemtől szemben áll a Kamra közepén Denemmel, de gondoljunk bele. Egy 12 éves gyerekről van szó, a világ legtermészetesebb dolga, meg érzelme nála a zavar, meg a félelem. Ugyanakkor tőle ugye nagy dolgokat várnak el, szóval bátornak kell mutatnia magát. Furcsa egy szituáció ez, és a kora alapján elvárthoz képest egészen jól kezeli azt a kiskölyök, más választása nagyon nem lévén ugye.

A második kérdés megint olyan tipikus ahány ember annyi válasz. Jelen esetben én is többek közt egy olyan válasszal jöttem fel, mint amit a közösségben már annyiszor megcsodáltam (inspiráló egy csoport, na), szóval, szerintem nem egy kifejezett személynek van itt/ott félnivalója, hanem az egész Roxfortnak. Mindenki abban a hitben van, hogy az iskola csak addig biztonságos, míg az igazgató ott van. És ez valahol nagyon is igaz, valahol pedig nagyon, de nagyon nem. Igaz, Ginny-t azután vitték el, hogy Dumbi lekerült a színről, de könyörgöm, ha az iskola olyan biztonságos lenne, akkor a merényletek el se kezdődtek volna. No, mindegy. Tény, ami tény, szerintem a történtek az egész iskolára súlyos hatással voltak. Egyesek nem is érzik milyen súlyossal is valójában.
Aztán persze itt is jöttek a kreatívabbnál kreatívabb válaszok. A kedvenceim Caramel és Agyar voltak, de tényleg röpködtek itt a nevek, és a szó legszorosabb értelmében véve okosabbnál okosabb indoklások. Emlegették sokan Harry-t, Ront, Hagridot, de még Ginny-t is, akinek a felemlegetése valóban rendkívül briliáns gondolat, hiszen hiába ő csinálja az egészet, nem szabad akaratából, és így aztán tényleg a napló uralma alatt áll már teljesen. Aztán. Ajjaj, olvasok itt én még érdekességeket. Valaki azt írja, hogy szeretné tudni mit gondolt Dumbledore. Na, azt én is. Rábízta a rejtély megoldását két 12 éves gyerekre! Mert ne mondja nekem senki, hogy nem tudta, hogy Harry meg Ron ott van.

Bonyolult egy kérdés ez, és még bonyolultabb jön. A harmadik kérdésre, miszerint Hagrid felelőtlen volt-e, adott válaszomat, ugyanis még az is kiemelte, aki a WWBC oldalát kezeli. Szerintem ugyanis Hagrid valóban felelőtlenül viselkedik az esetek nagy többségében, de nem azért mert rosszat akar. Gondoljatok bele. Hagrid tanácsot adott. A fiúk úgy döntöttek követik. Tiszta volt, hogy ezt fogják tenni, mégsem lett volna kötelező azt mondani, hogy akkor én most tényleg igazán minden felnőtt tudta nélkül, akik esetleg megmenthetik a seggem elmegyek az éjszaka közepén a Tiltott Rengetegbe pókokat követni. És mindezeken túl még azt is tudták, hogy Hagrid betegesen vonzódik az olyan állatokhoz, amit mások vérengző fenevadnak tekintenek. Szóval én nem azt mondom, hogy a fiúknak kell elvinni a balhét, de nekem ezt senki ne kenje csupán Hagridra.
Egyébként a legtöbben igennel válaszoltak a kérdésre, de belátták, hogy nélküle a rejtély aligha oldódott volna meg.
Szóval érdekes kérdéseket kaptunk megint, és ez szerintem csak bonyolódni fog, ahogy haladunk előre a sorozatban. Kíváncsi leszek.

Jövő héten jön az utolsó Titkok kamrája téma a Mítoszok és legendák. Remélem, jól bele folyunk majd.

Egyébként, akit érdekel, holnap, azaz 08. 22-én magyar idő szerint 8:15-kor lesz egy live beszélgetés, ami még fogalmam sincs milyen lesz, de, ha felbírok kelni, akkor részt veszek benne. Hozzak arról is beszámolót? :)

Ja és elvileg 3 napon belül – mielőtt vissza kell menjek dolgozni. hozok még egy könyvértékelést is. A nyár utolsó hetére pedig szívesen fogadok javaslatokat. :)

Hozzászólások
  • Everglow: @: Hey!
    I'm terribly sorry, but I'm not sure about what you wanted to tell me. I assume you like the blog, and a post which I thank you even if I don't understand how you understood it since I wrote it in Hungarian.
    About your question... Do I assume correctly that you search for other book blogs? Because if this is the case, then, oh dear. Send me a PM to the blog's mail address (you can find it under 'Contact me') I can recommend you some in Hungarian.
    Thank you for your comment!
    (2017-08-02 12:55:12)
    Jane Austen: Emma
  • Johnd844: Thank you for every other informative blog. The place else may just I get that type of info written in such a perfect means? I've a project that I'm just now working on, and I have been at the glance out for such information. ddekbbfdbadb
    (2017-08-01 14:17:37)
    Jane Austen: Emma
  • Everglow: @Rebeccah: Hello!
    Thanks for the link! I checked the page and joined to the group. :)
    Thanks for the invitation! :)
    (2016-03-08 21:51:25)
    Booka-Shelf Reading Challenge 2016. feladatok és tervek
  • Rebeccah: Hi, if you're still doing this challenge and you'd like to share what you've been reading, come over to our facebook page :)

    <a href=https://www.facebook.com/groups/BookaShelf2016ReadingChallenge/>BookaShelf 2016 Reading Challenge</a>
    (2016-03-07 15:52:41)
    Booka-Shelf Reading Challenge 2016. feladatok és tervek
  • Everglow: @Anitiger: Szia!
    Láttam is az imént a bejegyzésedet, és én is hasonlóképpen voltam. Fogtam a fejem, hogy "erre én miért nem gondoltam". :D Szóval a tiéd is jó lett.
    Egyébként én is megtaláltam sok videósnál sok nyelven. Gondolom nem nagyon létezik még más tag az ünneppel kapcsolatban. :)
    (2015-04-05 12:36:14)
    The Easter Book Tag
  • Anitiger: Szia! Én is ezt a taget találtam, de más videósnál :D Eleanor és Park tervbe van, de fogom a fejem, hogy ez meg az nem jutott eszembe válaszoláskor :)) Jó lett a tag! Kellemes húsvétot!
    (2015-04-05 12:25:31)
    The Easter Book Tag
  • Everglow: @Kinga: Akkor jól beletrafáltam. Őszintén fiúkat nem tudok elképzelni Abigéllel a kezükben. A Legyek ura jobb választás nekik, bár nem egyszerű az sem. Az Abigél esetében a film rendkívül jó adaptáció.
    (2015-02-02 21:47:23)
    Bloggerek a kötelező olvasmányok megváltoztatásáért - második állomás
  • Everglow: @Fanni: Ó, velünk sajna nem olvastattak Orwell-t. Öreg hibának érzem. Zseniális a bácsi!
    (2015-02-02 21:45:23)
    Bloggerek a kötelező olvasmányok megváltoztatásáért - második állomás
  • Kinga: Az Abigél még 0.ban kellett olvasnunk, nekünk lányoknak, a fiúknak pedig a Legyek urát. :)
    Bár nem olvastam el az Abigélt (csak beleolvastam), de megnéztem filmen és tényleg érdekes volt.
    (2015-02-02 21:29:48)
    Bloggerek a kötelező olvasmányok megváltoztatásáért - második állomás
  • Fanni: Nekünk az Állatfarm kötelező volt. :)
    (2015-02-02 21:04:09)
    Bloggerek a kötelező olvasmányok megváltoztatásáért - második állomás